Esztergom és Vidéke, 1987

1987. december / 10.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 10 MŰSORFŰZÉT — KULTURÁLIS TAJÉKOZTATO szomját könnyű lenne utólag a ,mert már érezte akkor is szegény, hogy nem fog sokáig élni' sors-teóriával magyarázni. Az viszont igaz, hogy minden és mindenki érdekelte. Zsenge poéta koromban mutatott be neki Martsa Alajos az esztergomi városi könyvtár igazgatója." (Sárándi József, költő: 3.) ,,A művészettörténettel és főként a modern francia és magyar képzőművészettel autodidakta módon ismerkedett meg." (1.) „Nem tudom, mi volt az oka, hogy nem végezte el a művészettörténész szakot, ám volt művészettörténész diplomája vagy sem, vérbeli művészettörténész és műértő lett belőle. Szakmai pontossága, a kis adatok iránti tisztelete, anyagismerete legendás volt, amolyan élő lexikonnak, dokumentumforrásnak ismerte és tisztelte a szakma. De mennyivel több volt Dévényi Iván, a művészettörténész, mint megbízható pozitivista kutató, új és új adatok szenvedélyes fel tárója! Ismerte a művek titkait, barátságban volt velük. Képekben élő ember volt, pallérozott szemmel figyelt fel a művészi minőségre és megbízható történészként kereste a művekben a belső jelentéstartalmat, a személyes stílusjegyeket." (Németh Lajos, művészettörténész: 4.) „(...) bennem Esztergom város és Dévényi Iván neve szétválaszthatatlanul összekapcsolódott, hiszen Dévényi Iván képzőművészeti ,érintettsége' nemcsak passzívan, de aktívan is belejátszott esztergomi munkálkodásomba kiállításainkkal és kiállításommal kapcsolatban. Dévényinek, hogy úgy mondjam, ,szimata' volt mind a festőket, mind munkálkodásunkat illetően. (...) 1956 nyarán, mikor megrendezték azt a hírhedt ,7'-ek kiállítását az esztergomi Keresztény Múzeumban, — tulajdonképpen 1948 óta az első ,modern' tárlatot — azóta alakult ki barátságom Ivánnal és szeretetem Esztergom iránt. (...) Ezzel a kiállítással kezdődött el ,valami' a művészet területén ami azóta is szabadon cikázik erre-arra a különféle igényeknek megfelelően. Tehát ez a ,valami' is Esztergomban kezdődött el. (...) Én 1962 nyarán jöttem haza több, mint ötévi párizsi tartózkodás után, és ez öt év alatt talán Dévényi Ivánnal leveleztem a legtöbbet... Mindig volt miről írnia, és én általa jutottam a legfrissebb hazai hírekhez: főleg a kulturális és azon belül is a képzőművészeti vonatkozásúakhoz." (Bálint Endre, festőművész: 5.) „Dévényi Iván művészettörténeti módszerének egyik jellemvonása volt a szakmai kapcsolatok széles körű kiépítése szakmai levélcsere formájában. Kétségkívül részben azért alakította ki e levelezési véleménycserét mert ha lakóhelye, Esztergom nincs is messze a fővárostól, mégis fővárosi látogatásai alkalmával ideje korlátozott volt, kiállítások, műtermek megtekintésére és könyvtári munkára kellett fordítania. A levelezés során alkalma volt szakmai, módszertani kérdések tisztázására, valódi eszmecserére. Ügy hiszem, a magyar művészettörténet — de mondhatjuk, művelődéstörténet — vetületében páratlan forrásértékű levelezése, hiszen Dévényi — talán elsőként — felvette a kapcsolatot a külföldön élő magyar művészettörténészekkel és művészekkel is, megfelelően annak, hogy szellemi horizontja mindig messze túlemelkedett a provincializmuson. Alapvető vonása volt a szellemi nyitottság." (4.) „Képzőművészeti és irodalomtörténeti tárgyú tanulmányai, kritikái az ötvenes évek közepétől jelentek meg. Elsősorban a Jelenkorban és a Művészetben; az ötvenes évek végétől a Vigiliában önálló képzőművészeti rovata volt. Tanulmányai közül a Csontváry Kosztka Tivadarról, a Czóbel Béláról, az Európai Iskola mestereiről írtak jelentősek." (1.) „Kritikus volt elsősorban és akik ismerik a mesterséget, tudják, hogy valójában milyen nehéz műfaj ez, főleg ha valaki úgy akarja szolgálni általa az igazságot, hogy közben ne bántson semmiféle emberi érzékenységet. Nem volt a magyar irodalomban még egy kritikus, aki ezt az eredendően tapintatlan foglalkozást nálánál nagyobb tárgyi felkészültséggel és ugyanakkor tapintatosabban végezte volna. Szívügye volt nemcsak elsődleges írói területe, a képzőművészet, hanem az irodalom és általában a humanista művelődés, de ezeknek ügyét mindig úgy szolgálta, hogy közben egy pillanatra sem feledkezett meg az emberről, aki a műveket alkotja. Hányszor volt szinte élő lelkiismerete a mi kis munkaközösségünknek is, amikor be-bejött, hogy szelíden, szerényen, de mindig mosolyogva figyelmeztessen, hogy a mindennapi munka hajszájában megfeledkeztünk valakiről, vagy figyelmetlenek voltunk valakivel szemben, nem válaszoltunk neki. Máskor levélben írta meg ugyanezt, és mindig igaza volt. Mert mindenkit ismert, minden arra érdemeset számon tartott és ezért szerette is őt mindenki." (Doromby Károly, a Vigilia munkatársa: 6.) „Gondosan megválogatott modern képgyűjteményét (Czóbel Béla, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Anna Margit, Kondor Béla stb.) 1977-ben a győri Xantus János Múzeum képtárában mutatták be." (1. —1983-ban pedig az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban.) „A magyar művészeti életben kevés példa van a tudós-műgyűjtőre. (...) Dévényi számára a műgyűjtés nem anyagi értékek felhalmozása volt, hanem egy jóítéletű, koncepciózus művészettörténész szakmai programjának realizálása, afféle tudományosan megalapozott ,én múzeumom' életrehívása. Gyűjtésének fókuszába azok a művészek és irányok kerültek, akiket támogatott kritikáiban és tudományosan elemzett szakcikkeiben. (...) Ha a Dévényi-gyűjtemény törzsanyagát a Nyolcak-aktivizmus-Szentendre- Európai iskola fejlődési sor képviselői határozták is meg, a gyűjtemény — megfelelően a történész Dévényi szakmai nyitottságának — nem vált egysíkúvá. (...) A kortárs művészetre szüntelenül figyelő Dévényi jó érzékét bizonyítja, hogy az elsők között figyelt fel Kondor Béla jelentőségére. Irt róla mikor az még nem volt ildomos, több ízben felkereste műtermében. (...) A művészettörténész, műértő és műgyűjtő Dévényi Iván rövidre szabott élete során egységes szellemű életművet teremtett és minőségében rangos gyűjteményt hozott létre. írásai és a Dévényi-gyűjtemény nélkül hiányosak lennének ismereteink a modern magyar művészet történetéről." (4.) 1. Magyar Életrajzi Lexikon. Bp. 1981. 3. kieg. köt. 154. p. 2. Szalay Károly: Szerelmes éveink. Bp. 1985. — 2. kiad.: 1986. (Az önéletrajzi elemeket feldolgozó regényben D. I., az egyetemi évfolyamtárs és jóbarát Dévai néven szerepel.) 3. Sárándi József: Emlékezés D. I.-ra.—Üj Forrás, 1977. 3. sz. 167. p. 4. Németh Lajos: Egy rövid élet a képzőművészet szolgálatában. (D. I.-ról)=Üj Forrás, 1982. 3. sz. 36—39. p. 5. Bálint Endre: Arcok és emlékek Esztergomból.=Új Forrás, 1982. 3. sz. 33—35. p. 6. Dorombay Károlynak a Vigilia szerkesztősége nevében mondott gyászbeszéde, Esztergom, 1977. nov. 25.=Vigilia, 1978. jan. 54—55. p. D. I. — a Művészet Kiskönyvtára sorozatban megjelent — kismonográfiái: Tihanyi (Bp. 1968.), Kernstok (Bp. 1970.), Thorma János (Bp. 1976.) — Számos cikket publikált a párizsi Magyar Műhelyben és a tatabányai Űj orrás-ban is. — A magyar irodalomtörténet helyi kapcsolódásait kutató munkásságából a Révész Béláról és Babits Mihályról készült tanulmányai emelkednek ki. (Jelenkor, 1960. 6. sz. — Időnk, 1963. 1. sz. ) — A babitsi életmű feltámasztása érdekében végzett szolgálatáról (szemelvényezve ilyen tárgyú levelezését) Zsalus-Zajovits Ferenc dolgozatai adnak összefoglaló képet. (Levelek Babitsról. Tatabánya, 1983. 46 p. 1 mell. — A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója.=Esztergom Évlapjai, 1983. 98—113. p.) D. I. esztergomi kiállításszervező tevékenységéről Zolnay László emlékiratában is sokat olvashatunk (Hírünk és hamvunk. Bp. 1986.). — Műgyűjteményét elemzően Salamon Nándor mutatta be. (D. I. magángyűjteménye. =Művészet, 1987. 4. sz.) N. T.