Esztergom és Vidéke, 1987
1987. január / 1.szám
ESZTERGOMI ARCKÉPCSARNOK FEICHTINGER SÁNDOR (1817-1907) Ki volt Feichtinger Sándor? Azon jeles esztergomi személyiség, akinek (igaz, nem könnyen kiejthető) neve minden magyar életrajzi lexikonban megtaláható, Gombocz Endre botanikatörténetében a vastagbetűsök, tehát a kiemeltek között szerepel, A város újkori történetének legjelentősebb természettudósa-egyfelől. Másfelől: akiről Esztergomban jóformán semmit nem tudnak, utcát vagy intézményt nem neveztek el, egykori lakóházát lebontották, így még egy emléktáblát sincs hova elhelyezni, ha valakinek netán eszébe jutna. Esztergomban született 1817 szept. 17én. Középiskoláit ugyanitt végezte, majd 1840-ben a pesti egyetemen orvosdoktori oklevelet szerzett, majd egészen 1907-ben bekövetkezett haláláig, tehát 67 éven keresztül állott a város egészségügyének szolgálatában. Ezt a te jesítményt sem előtte, sem utána nem sikerült senkinek megközelítenie. Az 1848/49-es szabadságharc alatt ő volt a felállított honvédkórházak igazgatója, később, amikor a menekülés elkez100 ÉVE ÍRTÁK A Ml BÁLI TUDÓSÍTÓNK Kezdek csibukozni, asszonyom s ráunni a tánczra. Két egészen új foglalkozás az én életemben. Hanem azért nem akarom, gogy blazirtsággal vádoljon, mert még mindig hajlandó vagyok a bolondságokra. Olyan vagyok most, mint az igazi harcz. téri tudósító, a ki minden háború históriáját tövirül hegyire megénekli, hanem azért egyeten egy csatában sem vitézkedik. Hat esztendő óta bálozok, mint valami vén leány, a ki nem képes a csibukhoz menekülni. Ez alatt a hat esztendő alatt hatszáz szerelmi históriát vázoltam noteszembe, hatvan esküvőt néztem végig, hatvanhat szerencsétlen férjnek fejeztem ki őszinte részvétemet, egyetlen egy boldog embert irigyeltem meg mindössze, s hat divatkereskedőnek gratuláltam, hogy háziúrrá csapott föl a báli termek luxusadójából. PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ, TÁT Január 31-én a táti Német nemzetiségi fúvószenekar Budapesten, a Hotel Intercontinentálban vendégszerepel, az országos svábbálon. Február 1-én, vasárnap 18 órakor a Pártházban „KETTEN AZ ÚTON" címmel szórakoztató műsor Közreműködnek: ZÁRAY MÁRTA, VÁMOSI JÁNOS, Illés Melinda, Szikora Jenő, Blaum József, Bánki Péter, Baráth Valéria Február 5-én, csütörtökön 13.30 órakor a Pártházban bemutatjuk a RÓKA RUDI KALANDJAI című mesejátékot. Jegyek elővételben a könyvtárban kaphatók! Szakkörök, klubok: dődött, Feichtinger a Kossuth-kormány jóváhagyásával Esztergomban maradt, s tovább kezelte a sebesülteket. Szabadságharcos múltját soha nem tagadta meg. A honvédkórház kiürülése után fizetéses városi orvos lett, hogy ne kelljen a híres Lőrinczy-kontra-Palkovics presztízsharcban részt vennie, továbbá szabadon hódolhasson tudományos szenvedélyének, a botanikának. Lőrinczy halála (1873) után Feichtinger Sándor lett a Városi Kórház igazgató főorvosa, amely intézmény a Simor utca és Csillag utca (ma Zalka Máté és Sallai) sarkán állott, s jelenleg az I. sz. Szociális otthon épülete. Az ezeréves ünnepség idején adta át helyét a méltó utódnak, Gönczy Bélának. Feichtinger Sándor ugyanakkor az Alreáltanoda, későbbi nevén Nyilvános Reáliskola, továbbá a Kereskedelmi Iparbank igazgatója is volt egyszemélyben. Tehát kórház-, középiskola- és iparbank direktora, miközben országos hírű növénytani gyűjtő és kutató munkát végzett. „0 fedezte fel az Agrimonia odorata Miller-t az akkori Magyarország területén, s találta meg elsők között a Linaria kocianocochiit, valamint a Solidago serotinat" — írja róla az egyik botanikus méltatója. 82 Ha rmincz esztendős vagyok a hajam még kifogástalanul fekete, a bajszom is csak most komolyodik neki a végtelenségnek, nem küldött még egyetlen egy orvos sem fürdőre, minden fertály esztendőben csak egyszer van migrainem, kitűnő messzejáró és meszszelátó vagyok, még csak tavaly úsztam át a nagy Dunát, s nem egyszer Íróasztalomnál fog fülön a hajnal: hanem azért már nem tánczolok többet. Hagyom ezt azoknak, kikre a mamák szánakozva szokták azt a megjegyzést tenni, mikor egy kis leányzóval robotolnak, hogy: — Vén bolond Végig udvaroltam már minden kasztot, tánczoltam már négy mázsás ladykkal és súlytalan angyalokkal, szerelmet esküdött már vagy tizenöt kis angyal, azért a csekélységért, hogy a neve valahogy ki ne maradjon a listából. (A báli tudósítókat egyébként csak a bál végéig szeretik.) Hanem hát csalódtam. Egy ilyen „tündér este" sok egyéb ok- minden héten pénteken: Csillagász szakkör Vezeti: Szíjártó Lajos. Helye: Pártház. — minden héten pénteken 18—20-ig: Ifjúsági klub Vezeti: Robotkáné Emmer Melinda. Helye: Községi Könyvtár NYERGESÚJFALU Január hónapban Falusi Spartakiád sportrendezvényeket rendezünk a nagyközségben, amelyen részt vehet minden 15. évét betöltött fiatal, aki nem igazolt sportoló. Időpontok és helyszínek: Teke Január 17., 9 óra: Viscosagyári tekepálya. éves korában jelent meg halhatatlan műve, az Esztergom megye és környékének flórája (Esztergom, 1899), a korszerű Linné-féle rendszerezés szerint. Munkásságára serkentő hatással volt Grundl Ignácz dorogi plébános, a jeles növénygyűjtő szomszédsága és személyes barátsága. A mintegy 8000 fajból álló herbáriumát, követve Somogyi Károly könyvgyűjtő esztergomi lelkész példáját, az árvízsújtotta Szeged városának ajándékozta. így a legnagyobb szegedi közgyűjtemény jelentős anyaga e két esztergomi férfi önzetlenségének köszönhető. Feichtinger Sándor személyét (a már idejétmúlta) „klerikális" vád sem érheti. Egyszerűen „csak" annyit tett a városért, amennyit előtte és utána igen kevesen. Hol a lokálpatrióta büszkeség, érdemes-e altruista módon dolgozni, ha a legkiválóbbakról így megfeledkeznek. Reméljük, hogy Vitéz János „rehabilitálása" után a Feichtingeré is megtörténik. És legalább egy utcatábla emlékeztetni fogja rá a jövő nemzedéket. (80 éve, 1907. január 5-én halt meg.) Szállási Árpád dr. ból keletkezik. Két kis lábacska öszszetiprásával, egy kegyetlenül összefűzött derék halálra Ítéléséről s ezeregy ostoba frázisról megyen át vén majmok és fiatal jómadarak hálóbakerítésére. De nézze csak kérem már jelt adnak az első négyesre. — Hány pár? Találja el kérem. — Most hatvan. — És holnap? — Egy se. — Na lássa, asszonyom. Hát ilyen bolond ez a farsangi világ. Ma meggyúlnak egymástól, holnap már fagylalt lesz a párokból. Két perc alatt összeírom a névsort, föláldozom türelmes czipőmet és bordáimat, azután visszajövök ide magához egy theára s egy édes czigatetta mellett majd elcsevegem, hogy mért fogok leköszönni nemsokára örökre egy másik és legutolsó farsangi bolondságomról: a báli tudósító hivatalról. Gaston (Kőrösy László) (Esztergom és Vidéke 1887. január 23.) Sakk: Január 24., 9 óra: Viscosagyár, Ady Endre Műv. Ház Asztalitenisz: Január 31., 9 óra: Eternitgyári Művelődési Ház. A Magyar Viscosagyár közművelődési bizottsága január hónapban főző és szabó-varró tanfolyamot indít. A főzőtanfolyamon — mesterszakács részvételével — vendégváró ételek-italok, hidegtálak, modern konyhai ételek elkészítésének titkaiba kívánjuk beavatni az érdeklődőket. A szabó-varró tanfolyamon kezdőknek és haladóknak kívánunk segítséget nyújtani és ötleteket adni a sajátkezűleg elkészítendő ruhatár létrehozásához. Jelentkezni lehet: a Magyar Viscosagyár közművelődési előadójánál. Telefon: Nyerges 3/108, iII. a Nagyközségi Tanács műv. főelőadójánál, telefon: 9. 11