Esztergom és Vidéke, 1943

1943 / 84. szám

2 4SZTIROOM «i YÍDIKI 1943. október 23 A közellátás fejezetben őszintén, min­den burkoltság nélkül elénk tarja a vár­megye helyzetet, A vármegye lakosságá­nak az elsőrendű közszükségleti cikkek­kel kapcsolatban a liszttel, cukorral és petróleummal való ellátásánál zavarok sehol sem fordultak elő, A lakosságnak zsírral való ellátottsága tekintetében már nem ennyire megnyug­tató a helyzet, mert a fejadagokat csak redukált mértékben tudtak kiszolgáltat­ni. Az esztergomi járás ipari jellegénél lógva kizárólag a m, kir, közellátásügyi miniszter áltál központilag kiutalt zsír- mennyiségére volt utalva, amely a tény­leges szükségletet sem fedezte, sem nem érkezett meg idejekorán s így a felmerült panaszok nagy részben jogosak is voltak. A húsellátás tekintetében a helyzet még kevésbbé kielégitö, Ennek oka, hogy a szükséglet biztosítására a megyében igénybe vett vágómarhákból a kozeilá- tasügyi miniszter áltál megszabott keret áll csak rendelkezésre, amely azonban elégtelennek bizonyult. A varmegye te­rületén kívül a beszerzést lehetetlenné teszik a távolságtól egyenes arányban növekvő szállítási költségek, melyek miatt a húsiparosok a szükségletet nem tudták, illetve nem voltak hajlandók biztosítani, A lakosságnak téli tüzelő anyaggal, nevezetesen tűzifával való ellátása te­kintetében a tüzifakereskedök és a köz­érdekű üzemek szükségletére megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, mert a vármegye tüzifatermeiés tekintetében önellátó. A nagyobb hiány az elsőrendű közszükségleti cikkek közül a textil- nemüekben, valamint a bőrtalpú ellátás tekintetében a vm. teljesen orvoslás nél­kül áll és az alispán e jelentésében is az ellátatlanok e nemű szükségletét nagyjában mégis biztosítani tudja, A szociális igazgatási részben az álta­lunk ismertetett Esztergomvármegyei Közjóléti Szövetkezet áldásos munkájá­val foglalkozik. A Szövetkezet az elmúlt időszakban Esztergomban 10 ikerházat, Bátorkeszin 10 házat fejezett be. Bajnan 4 és Epölön 3 ház építését kezdte meg. A Szövetkezet az elmúlt időszakban 12 községben 42 öt holdon aluli zsidóbirto­kot juttatott keresztény kisemberek ke­zébe. A vármegyei szociális gondozók az elmúlt időszakban 267 község- és 335 családlátogatást végeztek ; 284 környe­zettanulmányt készítettek. A községi munkaközösségekkel 132 esetben tartot­tak megbeszélést. A vármegyei nép- és családvédelmi alap 1943. évi munkater­vét és költségvetését 187.490 pengő szük­séglettel és ugyanannyi fedezettel álla­pította meg, illetve hagyta jóvá s ebben az alap részére 160.000 pengő ellátmányt biztosított, melyből az év első három negyedére 118.000 pengőt már a vm, al­ispánjának rendelkezésére is bocsájtott. A belügyminiszter a zöldkeresztes tejakcióra 31.600 pengőt, a gyermek- étkeztetési akcióra 9500 pengőt, női tej­akcióra 1600 pengőt, végül a sokgyerme­kes családanyák jutalmazására 1250 pengőt juttatott. A közegészségügyi fejezetben részle­tesen megismerjük a vm. közegészségügyi helyzetét. A vármegye egészségén két m. kir. tisztiorvos, két városi orvos, három községi és 15 körorvos őrködik. A vár­megye területén 72 orvos, közöttük 25 szakorvos működött. Fertőzőbetegségek csak szórványosan fordultak elő. A bátorkeszi gazdaságban alkalmazott ruszin munkások közül kettő kiütéses tífuszban megbetegedett, ezek a betegséget lakóhelyükről hozták ma­gukkal. A fertőzőbetegségek közül ron­csoló toroklob 14, vörheny 17, hasi hagy- máz 12, vérhas 6, járványos agy- és ge- rincagyhártyalob 2, gyermekbénulás 1 és malária 37 esetben fordult elő. A ma­láriát valamennyi esetben harctérről visszatért katonák között állapították meg. Hatalmas munkát fejtettek ki az egészségvédelmi szövetségben, a nemi- beteggondozó intézetben is. A vármegye területén lévő két kórházban 388 ágy áll a betegek rendelkezésére. Örömmel vesz- szük tudomásul a jelentésből, hogy az 1940. őszén megkezdett bővítés a Kolos kórházban, még az ősz folyamán a befe­jezéshez közeledik és utána az új osztá­lyok is megkezdhetik működésüket. A vármegye területén 24 kisdedóvóin­tézet működik 29 óvónővel. A nyár fo­lyamán 23 helyen létesült gyermekotthon és ezekben, valamint 6 állandó óvodában 6—8 heti időtartamra kb. 1050 gyermek részesült napközi otthonos ellátásban. A közúti igazgatás fejezetben a vár­megye utaíról kapunk hű képet, Az utak a háborús idők ellenére is elég jó álla­potban vannak. A m. kir. kereskedelem és közlekedésügyi miniszter a béla— libádi és a pílisszentkereszti bekötő út építéséhez 50.000 pengő államsegélyt adományozott, amelyből 20.000 pengőt már ki is utalt. Az útépítési munkálatok közül elké­szült a kesztölc 0.900—2.6 km szakasza, a kesztölc—csév—leányvárí úton lévő rozoga híd helyett új híd épült, több ki­sebb átereszt javítottak ki és a jelző­táblákat mindenfelé átmázolták. Közúti adóban 1943, aug. 31-ig 208,499.14 pengő, közmunkaváltságban pedig 84.823.75 P folyt be. A vízrendészeti munkák közül a Páros patak, a Topolka-patak, a Kenyérmezei- patak jókarbaheiyezési és vízmosásmeg­kötési munkálatai vannak folyamatban. Tervezési és részven felvételi munkála­tok folytak az esztergom—to-kodi határ­árok és csatlakozó lecsapoló és vízleve­zető művek újbóli rendezésére stb, A mezőgazdaság és állattenyésztés helyzetevei kapcsolatban épp oly szo­morú kép tárul élénk, mint a közellátás­sal, A termények május hónapban a nagy meleg miatt nem fejlődhettek, visszamaradtak, de junius hónapban erős fejlődésnek indultak. A kapásnövények augusztus hónapig jól fejlődtek, de az ebben a hónapban beállott igen nagy hőség és csapadékhiány miatt fejlődésük­ben csaknem teljesen megállották vagy elszáradtak. Ugyanez volt a hely­zet az ipari növényeknél is. A gabonák cséplési eredményei közepesek. A tengeri fejlődése a nagy szárazság miatt meg­akadt és általában igen gyenge termést ígérnek. Az állatok kondíciója kielégítő, egyes helyeken gyenge ; a tejtermelés hozama a nagy takarmányhíány miatt az egész vármegye területén visszaesett, különö­sen az esztergomi járásban, hol a hadi­üzemek egyre emelkedő szükséglete íejszövetkezetek létesülését akadályozza és így a termelők a szövetkezeteit révén járó takarmánytól elesnek. A mezőgazdasági munkásviszonyokat illetően a mezőgazdasági munkások szá­ma a vármegye területén az ipari üzemek erőteljes munkaszükséglete következté­ben igen megcsökkent, a fellépett hiányt idegen vármegyék területéről önkéntes jelentkezéssel és Marostorda vármegyé­ből román munkásokkal sikerült le­vezetni, A munkabérek általában igen magasak voltak, s kisebb birtokosok igen sok esetben kénytelenek voltak a nagy mun­káshiány miatt a hatóságilag megállapí­tott legmagasabb munkabéreknél is ma­gasabb béreket fizetni. Az alispání jelentést tüzetesen végig­olvasva latjuk a vármegye alispánjának és tisztvíselőkarának messzemenő gon­doskodását, küzdelmét ; észrevesszük a tervszerű intézkedéseket a háborús ne­hézségek leküzdésére és a vármegye min­den polgárának megelégedésére. Megis­mertük a jelentésből a helyzetünket, látjuk a kivezető utat is és bízunk abban, hogy azt a jó isten segítségével nemsoká­ra elérjük és akkor majd elérkeznek az alkotások nyugodt évei, OKTÓBERI ÚJ KÖNYVEK REGÉNYEK CSATHÓ KALMÁR szerencséje akadt Megdöbbentően őszinte magyar életkép. Ára elegáns kiállításban, simított, csontszinű pa­píroson, művészi kötés­ben, tokban 12 pengő. SZERCZEI LÁSZLÓ A halál és tanítványa Apáczai Cseri János életének és korának regénye. Ára 10 pengő. SÍK ILMA RABSZOLGÁK 100 százalékos péi&dót fizet a város közönsége Esztergom város képviselőtestülete f. hó 20-án délután 5 órakor rendkívüli közgyűlést tartott a megjelent képvi­selőtestületi tagok számát tekintve eléggé gyér érdeklődés mellett. Az elnöklő dr. Etter Jenő polgármes­ter tárgysorozat előtt Erős István kép­viselőtestületi tag elhalálozásáról emlé­kezett meg, akinek emlékét jegyzőköny­vében örökítette meg a közgyűlés. Ezután a város 1943. évi költségveté­sének kormányhatósági jóváhagyásáról szóló polgármesteri jelentés került sorra. Perédy Ferenc számvevőségi főtaná­csos előadta, hogy a jóváhagyást hely­színi tárgyalás előzte meg, amelyben a minisztérium kiküldöttei is részt vettek. A bizottság az időközben szükségessé vált emeléseket, illetve változtatásokat eszközölt, ezek azonban nem érintették a város adófizető közönségét. Az előbb 116u/o-os pótadót ugyanis 100u/o-ban si­került megállapítani. A költségvetés vég­összegei az év végéig most már előrelát­hatólag nem fognak változni. A képviselőtestület tudomásul vette a bejelentést. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a Szent István városrészi állami nép­iskola építési költségeire újabb állam­segélyként 30.000 pengőt utalt ki. Ezt köszönettel vette tudomásul a képviselő- testületi közgyűlés. Ugyancsak köszönettel vette tudomá­sul a képviselőtestület a polgármesteri bejelentést arról, hogy a pénzügyminisz­ter 10.000 pengős államsegélyt utalt ki a cigánykúti földcsuszamlással kapcso­latos munkálatokra és hogy a honvédel­mi miniszter az esztergomi leventeegye­sület viziszakosztálya részére 1000 pen­gős segélyt utalt ki. A város légoltalmi szolgálatának át­szervezésével kapcsolatban 61.075 pengő kamatmentes állami kölcsönt vesz fel a város vezetősége. A Szent István városrészi állami óvoda felállítása tárgyában kiadott belügy­miniszteri rendeletnek és az elfogadott javaslatnak megfelelően a város közön­ségét a dologi kiadások és a dajkatartás terheli az óvoda fenntartásával kapcso­latosan. Megtárgyalta a képviselőtestület az óvoda és napközi otthon 1944, évi költségvetését is. Az elhalálozott Erős István helyett a sorrendben következő póttag, Korencsi István szentgyörgymezői gazda került be képviselőtestületi tagnak, A községi iskolai hitoktatás óradíjá­nak újabb megállapításáról határozott ezután a képviselőtestület, továbbá a két kerületi hegymester részére há­borús rendkívüli munkaátalányt sza­vazott meg. Ugyancsak sor került az iparostanonciskolai előadói óradíjaknak dCP/o-os emelésére. A továbbiakban tudomásul vette a képviselőtestület, hogy a módosított vá­rosi húsvizsgálati szabályrendelet életbe­lépett, majd a fedeztetési díjak újabb megállapítását határozta el, , Az újabb áremelkedések miatt meg­növekedett vízvezetéki kiadások bevételi fedezetének biztosítása céljából a város képviselőtestülete úgy határozott, hogy felemeli a vízmérő órán mutatott több­fogyasztás árát, az ipari vízdíj, egyes közintézmények fogyasztási dijál. A többfogyasztás díját 30 fillérről 40 fil­lérre emeli, továbbá beszünteti a külön­féle kedvezményeket. Ezekkel az intéz­kedésekkel egyensúlyba tudják hozni a mérleget. Philipp József képviselőtestületi tag szólalt fel ezzel az üggyel kapcsolatosan és érdeklődött a vízmérő órák számáról és arról, hogy a vízfogyasztók közül hánynak van vízmérő órája. Rámutatott arra, hogy a vízmérő órával nem ren­delkezők közül sokan lelkiismerellenül pazarolják a vizet és ezek ellen erélyes intézkedést kért, tlomor Kálmán főmérnök válaszában tájékoztatta a képviselőtestületet, hogy a város vezetősége mintegy 1030 vízmérő órával rendelkezik, de az órák alkalma­zása sok nehézséggel jár, hol az anyag- beszerzés lehetetlensége, hol szakember hiánya miatt. Ennek dacára a mérnöki hivatal mindent megtesz az órák fel­szerelése és a vízfogyasztás tekintetében. Ami a lelkiismeretien vízpocsékolást illeti, az elnöklő polgármester megígérte, hogy a legszigorúbban fogja szakköze­geivel ellenőriztetni az illetékes fogyasz­tókat ebből a szempontból is és bünte­tés vár azokra, akik a vízvezetéki vizet haszontalanul pazarolják. Felhívta azon­ban a képviselőtestületi tagokat is, hogy amennyiben ilyen vízpocsékolásról tud­nak, jelentsék a város vezetőségénél. A m, kir. honvédelmi miniszter leira­tát, amely szerint a kisajátított tiszti üdülő és katonai lőtér kártalanítási egyezségi összege után hajlandó a ka­matokat is megtéríteni, tudomásul vette a képviselőtestület. Amennyiben azon­ban harminc napon belül nem érkeznék meg a két és félmilliós összeg a kama­tokkal, a város vezetősége tárgytalannak tekinti az egyezséget, illetve nem tartja magára nézve kötelezőnek. A tűzoltólaktanya építésére szükséges terület kisajátítása ügyében úgy döntött a képviselőtestület, hogy — mivel hely­színi egyezségi tárgyalás nem vezeteLt eredményre az érdekeltek túlságosan nagy és elfogadhatatlan igényemelése miatt, — a kisajátítási eljárást rendes, törvényes útra tereli. A földmívelésügyi miniszter rendelke­zése szerint a városnak mielőbb új mo­dern vágóhidat kell építeni, amely az egészségügyi követelményeknek megfelel. A képviselőtestület tisztában van azzal, hogy a modern, új vágóhíd létesítése közérdek és eddig is mindent megtett a város vezetősége az új vágóhíd felépí­tése érdekében. A felhívásra azzal a ké­réssel fordul a földművelésügyi minisz­terhez, hogy az építési költségre szük­séges összegnek kétharmad részét biz­tosítsa a város részére, hogy az építke­zés mielőbb megkezdhető legyen. A ré­gebben erre a célra kiutalt összegek mindig későn érkeztek és nem a kért és szükséges mennyiségben. A közgyűlés egyéb kisebb ügyeiről híreink között számolunk be. % százalékos bankkölcsönt közvetít ingatlanfedezetre ausiLf 1 er■—r ingatlan 1^11 rv Mmm SZ. rX ingóihoda Esztergom, Jókai utca 53. szám. Nagyszabású társadalmi regény. Hatal­mas kötet. Ára 20 pengő. Külföldi könyvsikerek az uta­zás és a kaland világából! AAGE G1LBERG Sok Újszerű • r orvos-regény Európa legészakibb pontjáról. Ára kötve, 32 oldal képpel 22 pengő. OSA JOHNSON Veszélyes élet Martin Johnson életének izgalmas tör­ténetét írta meg felesége és leghívebb munkatársa. Ára kötve, 32 oldal kép­pel 20 pengő. Új íeáoyiíjüsági könyv! A Magyar Lányok Albuma ÜTVÉN ÉV legszebb ifjúsági elbeszélései, kortörté­neti jegyzetekkel, 32 képtáblával, kötve, al­bumalakban 20 pengő. Uj Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner kiadása Bpest. Megtekinthető minden könyvesboltban I Egyetemi tanári kinevezés. A kormány­zó a magyar királyi- vallás és közokta­tásügyi miniszter előterjesztésére dr. Rudolf Lóránt királyi törvényszéki bírót, városunk szülöttét, a pécsi magyar ki­rályi Erzsébet tudományegyetemi ma­gántanárnak, a tudományos szakiroda­lom művelése és az egyetemi oktatás terén szerzett érdemei elismeréséül az egyetemi rendkívüli tanári címet adomá­nyozta. Az aiispán látogatása a Polgári Egyesü­letben. Igaz Lajos alispán f. hó 21-én, csütörtökön este megtisztelte látogatá­sával a Polgári Egyesületet a Magyar Királyban lévő helyiségében, hol ez al­kalommal a tagok szép számban jöttek össze, kik melegen ünnepelték a magas vendéget. Vodicska István elnök üdvözlő szavai után vitéz Szivós-Waldvogel Jó­zsef ny. vezérőrnagy köszöntötte az al­ispánt, ki megköszönte az üdvözléseket és megígérte, hogy minden cselekedeté­ben arra fog törekedni, hogy ez ősi vá­ros fejlődjön és polgárai jólétben élje­nek. Barátságos hangulatban, záróráig maradtak együtt az egyesület tagjai. Esküvő. Garamvölgyi Katalin és Ba­logh Lajos f. hó 24-én, vasárnap d, u. fél 6 órakor tartják esküvőjüket a fő­székesegyházi Bakács-kápolnában. Az esketést dr. Lépőid Antal protonotárius kanonok végzi.

Next

/
Thumbnails
Contents