Esztergom és Vidéke, 1943
1943 / 5. szám
2 ESZTERGOM is VIDÉKÉ 1943. január 16 ] tetett 22 rendes és 3 vidéki ag. A titkári jelentés után dr. Kiss Ernő ismertette a pénztár elmúlt évi forgalmát, mely szerint 5475.71 pengő bevétel és 5423.71 pengő kiadása volt a Kaszinónak. A pénztári jelentés után Mátray Gyula, a számvizsgáló bizottság elnöke a számvizsgáló bizottság jelentését olvasta fel. Ezután Vörös József háznagy beszámolt az évi működésről, a bevételekről és kiadásokról, mely szerint 5535 pengő bevétel és 5228 pengő kiadás volt. A beszámolók után dr. Késmárki Frey Vilmos főispán köszönte meg 'a vezetőség önzetlen és fáradságos munkáját, Az indítványok tárgyalásánál dr. Bády István városi tanácsnok a Külügyi Társaság kérését terjesztette elő, amely szerint a társaság városunkban a külügy időszerű kérdéseiről szeretne előadásokat tartani. Az elnöklő főispán javaslatára az előadásokat a város összes egyesületeivel karöltve fogják megtartani. Dr. Eggenhofer Béla, a Kaszinó igazgatója ismertette ezután a jövő évi programot, amely szerint ez évben az ujonan idetelepített tisztikar részére egy ismerkedési estet és a farsang végén szerény keretek között egy teaestet fognak rendezni. A hölgyek részvételével rendezett összejöveteleket ismét megrendezik, de nem esti, hanem a délutáni órákban. Az esztergomi belvárosi temető sirlámpáf mellől. XII. Séta a halottak városának utcáin. Az égi gyémántmezők elküldötték karácsonyi üdvözletüket a téli álomba hanyatlott szunnyadó, szürke földi tájakra. Álomszerű fehérségbe öltözött a természet. A temető is ünnepi, díszes köntösbe burkolózott. Mintha óriási üvegbura borult volna a sírkertre, a szokottnál is nagyobb csendben rójuk lépteinket, melyek zaját a hó puha és vastag szőnyege fogja fel, nyeli el. A földbegyökerezett sírkeresztek, kőemlékek közben-közben mintha felsóhajtanának. Megsötétedett arcuk elevenebben tekint szét az elmúlás halk birodalmában. Nem csoda ! Fejükre rizsporos paróka került, nyakuk köré fehér csipkegallér fonódott, vállukról bársonysí- maságú hermelinpalást omlik alá. A sírlámpák jégvirágtól hályogos ablakszemekkel elmélázva szemlélik az előttük imbolygó hópelyhek röpke táncát, mintha azokra az időkre gondolnának, amikor még tarkaszárnyú pillangók, aranyoshátú bogarak szállongtak a levegő útjain, színesarcú virágfejek hintáztak a zöldbeborult ágakon, s közöttük zümmögő méhek fuldokoltak a rózsák illatától. Behavazott párkányszemöldökeik alól csodálkozó illetődéssel nézik a gyémántpelyhekbe pólyáit más világot ! Ebben, a szikrázó, fehérségbe öltözött temetőkertben, most már megváltozott környezetben járjuk a szokottá vált sétát. Meg-megállunk a hóba rejtőző sírhalmok előtt, amelyekről — legalább egyelőre —■ csaknem minden földi eltűnt ! Talán jelezni akarja az álomszerű fehérség, hogy a földiek után égi tájak, égi üzenetek következnek ? Csak az emberkéz formálta kövek, márványok és vasemlékek bírnak a rájuk hullott köny- nyű díszekkel. Makacskodnak ! Ha burkoltan, havazottan, hófüzéresen is, de állják a vártát, s közlik mondonivalóju- kat a temető látogatójával ! Feketemárvány-kereszt aljáról aranyba itatott szó sír a temető csendességébe : Mindenünk 1 Név, egyéb adat nem tájékoztat a sír lakójáról, mintha a vesztes férj és síró gyermekek előtt a sűrű látogatások során csak ez a pótolhatatlan veszteséget jelentő szó akarna újra és újra emlékeztetni. Ez a sötét gyász szól a keresztről, s ver át a vastag hótakiarón át a síri ágy keretének oldaláról itt is, ott is. Gyertyás, angyalhajas kis karácsonyfa zöldéi a hópárnák ölén. Jelzi, hogy valakit otthon szent karácsony estéjén könnyes lélekkel hívogattak. Riedl Gyuláné Blickhardt Annuskát marasztalják a sír összeborult hantjai. Kőkeresztes hosszabb sírhely peremén három sírkereszt sorakozik. A középső nagy kereszt márványkockájának lapján Lendvay Miksa cs. és kir. ny. százados neve birkózik a feledést szitáló idővel. Bal oldalt Lendvay Paulina sírbahanyat- lott életéről beszél a sírfelírás. Jobb felől Lendvay Teréziának, néhai Korber Jánosnak, a gróf Sándor Móric uradalmak igazgatójának özvegyéről emlékeznek a vörösmárvány-síremlék fakult arany sorai. Papp János polgármesteri tisztében 1882—1886-ig igazgatta a város ügyeit. A sötétszürke magas síremlék azt is jelzi, hogy kívüle még 7 éves kis fia nyugszik atyja mellett. A sírrács zárról szabadult ajtaját panaszkodó csikorgással hányja-veti ide-oda a nekikerekedő, tépázó szél. Szomorú melódiát sír az előbb-utóbb, halottaiban minden bízony- nyal mindenkit elérő elhagyatottságról. Kari Mierka a régi kettős monarchia ágas-bogas nemzetiségfájáról hullott az esztergomi temető feltárt sírgödrébe. Német írás búcsúztatja a cs. és kir. 26. gy, ezred őrnagyát. Az életének 52. esztendejében elhúnyt közöshadseregbeli tisztnek, a „felejthetetlen bajtársnak" az ezred tisztikara emelt vörösmárvány- síremléket. A sor közepe táján az első világháború egyik kitűnő katonája alussza síri álmát. Porai felett nem vakító csíllogású, tükörsimára csiszolt márványemlék díszeleg. Mégis utolérhetetlenül szép, értékes síremlék. Mintha a kopár Karszton, vagy a Kárpátok fenyőillatos sziklás útvesztői között járnánk. Sziklát, földet szaggató, viharos csaták után ott emeltek egymásnak ilyen egyszerűségében is megragadó sírdombokat az életben-halál- ban eggyé forrott bajtársak. A sírhalom elülső részét egyszerű kövek keretezik, örökzöld levélsorok hajladoznak földjében a szél játékára. A sírdomb fejfájának helyén hatszögű idom első három lapja néz felénk homlokvonalban. A ráhúzott párkány két szélén terméskőből kivájt vederben virágok bólogatnak, A felezett párkányos talapzat hátulsó falából simára csiszolt kőtábla emelkedik. A fekete betűk gyászából csillog elő a hősihalott-tiszt epitáfiuma : Hősi katona-halállal S Kárpátok védelmében Győzelmes roham után Orosz gránáttól találva Százada élén esett el Eggenhoffer Aladár, A cs. és kir. 26. gy. e. századosa 1915. febr. 6-?n. Életének derekán. 39 éves korában. A párkány alatti kőmező homlokfalán nem patak-ár könnyekről szól az emlékezés. Ä hozott áldozat az itthagyottak lelkében is a tettrekész áldozni tudás tüzét lobbant ja lángra ; Vérével megpecsételt Izzó hazaszeretete Isten, király és haza iránti Hűsége és kötelességtudása Követendő példaként all előttünk. Szelleme vezéreljen bennünket S adjon erőt a magyar gyász £s balsors elviselésére A magyar feltámadásig ! Hős katona sírja előtt révedezünk. Karja a Kárpát kőfalát védte. Meg is halt érte, hazájáért s mindannyiunkért ! Itt lábujjhegyen kell járnunk ! A sírból a katonahalottak nagy parancsai törnek fel : Emlékezzetek, tisztelegjetek, imádkozzatok ! A síremlék felső táblájának ormán rohamsisak, hajrás csatákról álmodozik. A következő sorban, kissé balra a hős tiszt sírjától időviselte sírkő borong. A suhanó esztendők szürkésbarnára edzették szívós testét. Szél, vihar, eső iemarta a névtáblát. Csak a bevert négy szög s a lehullott vastábla rozsdafutotta négyzetalakú helye mutatja : valaha én is beszéltem a halott gazdáról, de hát az idő érckeze felforgat, letép mindent. Én a névtelen halottak nevében állok itt, azok szendergő álmát őrizem ! Két óriás akácfa védő ágsátora alatt tört márványoszlop búsul kőalapra rakott trapézalakú márványidom felső lapján. Az emlékező sorok Kulcsár Károly- nak, a 76, gy. ezred századosának hősi halálát emlegetik : Életét áldozta a haza oltárán a világháború vérzivataraiban 1916 június 18-án, 39 éves korában. Aldobolyi Nagy Ferenc hites ügyvéd sírján nem illatoztak és színesedtek a ke- gyeletes emlékezés virágai sem nyáron, sem ősszel. Fűvel benőtt sírján sarkaiból kidőlt márványkereszt dőlt végig. Nincs aki gondoljon az álló és fekvő kőkeresztre. Az égi mezők királyi vándora hóból szórt halotti szemfedőt a sírra borult árva sírkeresztre. Pospesch Antal neve ütközik ki aranyba öltöztetett betűk alakjában a fekete- márvány-obeliszk kemény testéből. A síremlék csúcsa felé töviskoszorús Krisztusfej beszél az elmaradhatatlan megpróbáltatásokról. Megtört világú sírlámpák erötlenkednek a hóról visszasugárzó ragyogó napfényben. Súlyos szavak dübörögnek az emlék kőtestén : Testüket ez a föld emészti, Lelkűket Isten ege őrzi. Csak nehezen esik a kezdetben gyorsnak gondolt tovajutás. Víllámlerohanás- sal itt ugyan semmire se mennénk. Lép- ten-nyomon akad tekinteni — és je- gyeznivaló. A következő sor vonalán egyszerre csak az esztergomiaktól ,,an- gyalos-koporsós"-nak nevezett síremlék előtt állunk. Mintegy két méter magas, másfél méter széles szépen megmunkált márványtalapziaton, kőből faragott díszes koporsó nyugszik. A koporsón kőangyal pihen. Jobbkezére támasztja meghajtott fejét. Gondolatokba merült komoly arcának tekintetét a bal kezében tartott keresztre veti. Érdemes, érdekes elgondolás. Az egész alkotás ügyes kéz faragása. Kár, hogy az angyal testét a „tempus edax rerum“, az idő őrlő foga erősen kikezdte. Különösen a sírfelírás oldalán, A sírüreg felé eső részen még eléggé ép a szobrász kezeműve. A kápolna felé eső oldalon sírnak a sorok. Panaszolják a párversek az élet röpke voltát s a zord enyészetet : Nézd, vándor, e rideg sírt és mily kétes az élet. Gondold el, mely mint őszi fuvalom tűnik el. Vándor, e néma halom burkolja ai ifjú Kitzinger Jánost, kit letarolt zordul a szörnyű halál. Éltét csak tízszer meg nyolcszor látta virulni Szép tavaszát, míg most keble öröknek örül. Másik párvers más halottat sirat. Az esztergomi származású Lörinczy Jó- zsef-et, Esztergom vármegye 1858-ban elhalálozott főorvosát: E gyász-hantok alatt nyugszik Lőrintzy az orvos Mint hévverie virág élte delén hala el. Eltűnt ! — És szerető hölgyét itt hagyta epedni Nem használt három gyermeke gyász-sóhaja. Eltűnt! Ámde fölélt égben hű szelleme újra, Ő boldog s karját tárva övéire vár ! A meg nem ismételhető útra a „tárt karok" irányában egymás után léptek a rokonok. Kitzinger Mihály 71 éves korában vonult be az ősök földalatti pihenőhelyére. Lörinczy Gizella 23 tavasz után hanyatlott a koporsóba. Lörinczy Kálmánnak 35 esztendő jutott a siralmak völgyéből. Kitzinger Mihályné Wich Anná-ra földi útján 72-szer köszöntött születésének napja. Az életének 62. évében eltávozott Lörinczy József-et a viszontlátás reményében kesergi szomorkodó fia : Téged vágyunk látni a föltámadáskor jó apám ! Lörinczy József-né zárja a halottak néma sorát. A szép síremlék megőrzése és megmentése az arra illetékesek dicséretére szolgálna. Néhány sorral odább, befelé német írás számol be Gerber András kovács életéről. Hátrahagyott családja ; hűséges hitvese és 3 gyermeke a 62 éves korában más tájakra vándorolt családapára örök nyugalmat esd a mindenek Alkotójától. A maga keze kovácsolta vaskereszt tövében őrzi az írás az elköltözöttnek kevesek ápolta emlékét. A telekrész 15. sorában járjuk a sírkeresztek birodalmát. A vonal határán újra érdekes síremlékre akadunk. Eredeti elgondolás faragta a most már málló homokkőre a múlt század hatvanas éveinek modorában a síremlék szobrász-tartozékait. Kettős kőalapon két tagozódású magas kőfal az emlékalkotás íőrésze. Alul márványtábla verssorai futnak, A felső részen szépen faragott oszlopok és oszlopfők zárta, csúcsívben végződő kőfelület magasodik. A díszes faragású oromzat két szélén apró tornyok üldögélnek. Középen magasan kiemelkedő kereszt ad a gótikus tervű és kivitelű karcsú, mintegy 5 méter magas, figyelmet érdemlő szép síremléknek alaki és tartalmi befejezést. A csúcsíves kőmező sírfelírása sötét, mindmáig megoldatlan tragédia mély örvényére utal : Akit e hideg sír hantjai fedeznek, Orozva gyilkolták meg rabló, rút kezek, ötvenhatéves volt Eggenhoffer Tamás, Amidőn lesújtá a rabló gyilkolás. Vándor, ki e gyászos sírkövet szemléled, Tanuld meg, mily kétes az emberi élet. 5 az elhunyt leikéért küldi föl buzgó imát, Ki gyilkosának is szívből megbocsát. E jelt emelteié özvegye és utána kesergő nevelt gyermeke. — Az alsó tagba illesztett márványtáblán szintén emlékező sorok sorakoznak : E sírban alussza az igazak álmát Eggenhoffer Tamás-né szül. Ulrich Franciska, aki 1861-ben meggyilkolt férjét hét évvel később követte a messzi hazába. A nevelt leány hálás, könnyes szeretete kísérte utolsó útjára, aki bízó lélekkel várja a menny örömét : Vedd e tisztelet-emléket szeretett anya, melyet Hőn szerető lányod hű szive vése ide. Romlandók noha bár betűi e néma keresztnek, Ám becses emléked hű keblemen örök. A hálás szeretet virraszt siiodon, amíg innen Menny őrömébe viszen majd kegyes égi Atyánk ! A meggyilkolt Eggenhoffer Tamás a múlt szazad ötvenes éveiben Esztergom nagyvagyonú kereskedői közé tartozott, Halala után fogadott fia, Eggenhoffer József még jobban felvirágoztatta a jól menő fakereskedést és többagúvá fejlesztette ez ügyben vezetett vállalkozást, Ö már 30 házat mondhatott magáénak. Három gőzössel 30 uszályhajója járt-kelt a Dunán. Követ szállított Budapestre rajtuk a szobi kőbányából. Az Alföldre lekerült hajók gabonával rakottan tértek vissza. Fedetlen hajói a Vág vizi útján fát hoztak az északi tájakról. A tragikus sorsú Eggenhoffer Tamás meggyilkolásával a merénylő kéz mindenképen munkás, vállalkozó életnek vetett véget. Az említett tragédia óta 82 esztendő zuhogott bele az idő-oceánba. Az áldozat, a gyilkos s mindazok, akik tudtak valamit a sötét tettről, ma az el nem múló ország polgárai. Az első kettő már régen egymás szemébe nézhetett. A tudóknak szintén számot kellett adniok a lelkűket terhelő ismeretről. Mert roboghat az élet a maga hol egyenes, hol kószáit útján, tetteink ha itt talán nem, ott a túlsó partokon minden bizonnyal mérlegre kerülnek. Kár, hogy a temetőnek ez az igazán jellegzetes, értékes síremléke szomorú pusztulás, szétmálás képét mutatja. (Folyt, köv.) Vértes Zoárd Ballagunk, kéz a kézben ... — Városi István verseskönyvének dicsérete. — A karácsonyi könyvpiacon megjelent művek közül megérdemelt figyelmet keltett s méltó örömet szerzett a könyvba- í átoknak Városi István : „Áldás a hegytetőről" címen kiadott verskötete, mely immár az utóbbi tiz év alatt a negyedik ilynemű műve az országosan ismert jelestollú írónak. Ezt a verskötetét — úgy érzem — nem lehet a szokásos irodalmi rovat sablonos frázisaival elintézni s néhány jószándékú szóvirág cicomájával diszítve a közönségnek egyszerűen feltálalni, mert ezek a versek messze-ma- gasan fölötte állnak a könyvesboltok kirakataiban napjainkban mind szaporább egymásutánban megjelenő s modern lant- pengetők által írt — sajnos— legtöbbször igen gyönge írásbeli dolgozatoknak ... * Öblös karszék puha ölén, kékernyös lámpa enyhe fényénél olvasgatom Városi István verseit. Künn csikorgó tél, dermesztő északi szél, valahol messze emberpusztító gépóriások bömbölnek a halál orgonáján, de idebenn a csendesen duruzsoló kályha közelében hangulatos miliő kinálkozik a versolvasásra. Behunyom egy-egy percre a szemem s lélekben gyönyörködöm a könyvből elém táruló képek szépségén, miket a szerző a betűk formás rendjében elénk tár. . . . Álmodozva ballagunk, kéz a kézben : a szerző (a kitűnő theológiai tanár), meg én, az utitársa (az elöregedett szürke tanító). A túloldali dunapart országúját járjuk, talán Muzsla, vagy Kövesd felé tartunk, az út két oldalán gőgös, széptermetü jegenyefák tisztelegve állnak sorfalat, harmatos, veröfényes nyári reggel van, a kék mennyboltról sugárzó fényözön zuhatagja hull le reánk, szőnyegnek pipacsos, kakukfüves mező, csupa csilingelő kacagás, madárcsacsogás, csupa szelíd hangulat köröttünk s a poéta ajkán is : „Virág, fa, lomb, szint, szagot pazarol, részeg iramban röppenő a lepke s én fölnézek a fölséges egekre, amiknek gyöngyös trónján valahol az Isten Anyját sejtem..." Néhány lépéssel tovább : „én komoly, nagy témát rágok : mikép tehetném jobbá ezt az elhagyott világot, hogy lőhetne, hogy az Isten régi kedvét rája öntse s főleg hogy lehetne boldog ez a drága DunavÖlgye ?“ Multbalátó s jövőbe néző lelki szemeivel néz körül, vizsgálódik, tűnődik a tarkavirágos tájon s míg szelíden meditál, derűs filozófiájával szinte lenyűgözi, a múlttal megbékíti, a jövőre megnyugtatja az olvasót. Verseiben a tapasztalt, kiegyensúlyozott lélek biztonságával boncolja az élet nehéz problémáit s a békés szívű ember türelmes elnézésével tér napirendre a világégés szörnyűségei felett. „Megrögzött aggott álmodok között én nem születtem álmok hercegének, árbocon állok én és kutatom kemény titkát e földnek és az égnek s ha vércsöppek- kel hull le a szavam : nem én, hanem a láthatár a bűnös, mert jeges és mert nap- sugártalan," * Verskötete négy ciklusban 115 költeményt tartalmaz, melyek között talán legszebbek „A Koloskórházban" c. alatt egybefoglalt hat költeménye, bár azt mondja : „Végigjártam a kórház sok-sok termét, öí éven át végigjártam ép elégszer ; a kórház járás fényes égi ékszer, tündökléséből száz vers is kitelnék." Témái változatosak, érdekesen eredetiek, néhol kedvesen naivak s mégis fölemelők, mert bennük zeng egy szelíd, jó- lelkű, mosolygószívű papköltő tiszta életderűje, optimizmusa, egy színdús kápolnaablakon beszűrődő napsugár hárfahangú zenéje :,,... megtörténik, hogy picike lepke száll a levegőben s én szárnyaira tűzöm gondolataimnak kristályos betűit, szívem tarka-barka sok-sok rezdülését." A „hamis prófétá"-t pellengére állítja : „nézem a próféta kuvik arca-má- sát, pocakja ma is nyom, testvérek között is három bécsi mázsát, olyan nagy huzat van íeketélő torkán, akár a budai alagút sötétjén, vagy a templom tornyán", pedig, — hogy elintézze az álpróféta hamis tanait, : „Van igazgyöngy itt és van öröm tömérdek, csengetyüs dalokkal, édes Ígérettel teli van az élet, a világ az Isten mézbe nyújtott ujján forog és aranyló örök mosolyából csodazápor hull ránk." Nemde, nagyon kedvesek ezek a zengé
