Esztergom és Vidéke, 1942

1942 / 27. szám

4 _____ ESZTERGOM'«! VIDÉKÉ 1942. április 4. H óman kultuszminiszter ajándéka Komáromnak, iióman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter meg­vásárolta és Komáromnak adomá­nyozza Ohmann Béla szobrászmű­vésznek a hetedik milánói nemzet­közi iparművészeti kiállításra készí­tett és az iparművészet egyes ágait jelképesen ábrázoló terrakotta dom­borművét, mivel Komárom közön­sége a Művészeti Hetek alatt igen szép kulturális megértésről tett ta­núságot. Össztánc az Ipartestület nagy­termében. Folyó hó 6-án, Húsvét­hétfőn este 8 órakor az Ipartestület nagytermében, Bekény Lászlóné tánciskolájában össztánc lesz. Halálos baleset. Józsa Nándort, ipolyszalkai 12 éves fiút halálos baleset érte. A mezőn játszadozva, kézigránátot talált, mely azután ke­zében felrobbant. Két karját lesza­kította és fején is megsérült. A Ko­los kórházba történt íszállítása után nemsokára meghalt.j Tiszteletadás az első világhá­ború katonái előtt. A szegedi had­testparancsnok megható módon juttatta kifejezésre azt a tiszteletet és megbecsülést, amit a katonaeré­nyek megtestesítői iránt érez, s amit éreznie kell minden mélyebb érzésű embernek, A hadtestparancsnok el­rendelte, hogy a honvédegyének az első világháború hadirokkantjait, tűzharcosait, formaruhában lévő vagy háborús kitüntetést viselő vi­téz katonáit tiszteletadásban része­sítsék. 1936. dec. 31-én 398 volt a tagok száma, ebből elhalt 34, kilépett 140, új jelent­kező 54 volt. Trexler János könyvtáros terjesztette elő a könytár jelentését. Az Egyletnek 1693 drb könyve van, ebből a tagok 284 drb-ot olvastak az év folyamán. A tagok igen kevésszámú megjelenése mellett folyt le titkos szavazással a vá.- lasztás. Leadtak 40 szavazatot, ebből 1 érvénytelen. A szavazás eredménye a következő : Elnök : Schweitzer Vilmos (36), ház­nagyok : Szedmer József (39), Pézsa Ist­ván és Szlávik János (33), Deés József (25), dékánok : Duha Árpád (35) és Mol­nár Pál (25), könyvtárosok : Kovács Jó- zef és Nyéki Andr-ás (37), számvizsgá­lók : Laiszky Kázmér (33j, Kisházi Mi­hály (33) és Csunderlik János (22) let­tek. A választmány teljes egészében a régi maradt. (A zárójelben lévő számok a kapott szavazatokat jelzik.) A megválasztottak nevében Schweitzer Vilmos világi elnök mondott köszönetét. A közgyűlés a Himnusz hangjai mellett ért véget. Nagyszabású zöldségtermesz­tési akció vármegyénkben Az Esztergom vármegyei Egészségvé­delmi Szövetség és az Esztergomvárme- gyei Közjóléti Szövetkezet együttműkö­dése eredményeképen nagyszabású zöld­ségtermesztési akció és propaganda in­dult meg a vármegye területén. Dr. Stockinger János vm. tiszti főor­vos nagy szeretettel és fáradhatatlan ügybuzgalommal vette kezébe az ügyet és neki köszönhető, hogy a vármegye 19 községében közel 300 család kapott kü­lönböző nagyságú zöldségcsomagokat — a legtöbb helyen teljesen ingyen. Szó van arról is, hogy ha sikerül meg-' felelő anyagi fedezetet teremteni, úgy hasonlóképpen zöldségpalántákkal is ei- ellátják az arra érdemes és rászoruló családokat. Sőt a jövőt illetőleg felme­rült olyan terv is, hogy saját telekkel rendelkező családok minden újszülöttje ingyen kap egy gyümölcsfacsemetét, amit ünnepélyesen ültetnek el a ház ud­varán vagy kertjében, Ezenkívül a vár­megyei szociális gondozás is sok u. n. ONCSA-kerteket és házi gyümölcsösö­ket létesít. Mind az Egészségvédelmi Szövetség, mind a vármegyei és városi szociális gondozás ilyen irányú munkáiban hasz­nos segítőtárs az Esztergom vármegyei Közjóléti Szövetkezet. Magokat szerez be nagyban, különböző helyeken meleg­ágyakat rendez be palántatermesztésre, gyümölcsfák nagybani beszerzéséről gondoskodik, különböző tanfolyamok megrendezését és szervezését, valamint finanszírozását vállalja. Épül Esztergom legújabb temploma Örömmel jelentjük, hogy az ősszel megindult templornépítés most tavasszal teljes erővel tovább halad és reméljük, hogy a jó Isten segítségével a nyárra be is fejeződik. Isten házának építésére a következő újabb adományok érkeztek : I. Pénzbeli adományok : a) Egyének : 1000 P : dr. Mészáros Já­nos protonotarius kanonok, 100 P : lóth Ignác felsötúri plébános, 60 P : N. N., 50—50 P : Nusser Ernő, dr. Balogh Al­bin, 30 P : Baranyai Márton, 20—20 P : Horváth Sarolta, N. N., Bánki Ilona, 12—12 P : Bolgárfalvi Alerina tart. fö- nöknő, 10—10 P : özv. Réti J.-né, Vér­ségi Kálmán, Szedmer I., özv. Giczi J.- né, Heib Olga tart, főnöknő, 9 P : Mráz József, 6—6 P : Szatmári J., özv. Pux- baum J.-né, 5—5 P : Fuchs Györgyné, özv. Giczi J.-né, Szegedi P., Kersch- baummmayer Károly, N. N., Szabó J.-né, Jedlicska J., Weszelovszky L.-né, Farkas L.-né, Szabó J.-né, Vojtek J.-né, Püspö­ki Aladár. b) Intézmények ; 50 P : Esztergomi Ipartestület. 20 P : Assziszi Szt. Ferenc Leányai, Pálosok. 10—10 P : Észt, Borá­szati Egylet, Del-Ka, Irgalomház, Man- réza, komáromi Maríanum, komáromi Irg. Nővérek, Szalézi Intézet, Isteni Szer. L,, bp-i Szegénygondozók, Ipolysági Irg. N., Keresztes Nővérek Szem., Salvator N,, nagysallói Irg. N., bp. Irg. N., Feren­cesek, 6 P ; N. N., Zárda, 5—5 P : Észt. Szentgyögym. Rózsat. Társ., Lányok Má­ria Kongr., Isteni Megv. L., Soproni Or­solyák, Országúti Ferencesek, Szatm. Irg. Nőv., bp-i Irg. N., Szervita N., Isteni Megv. L,, Assziszi Szt. F. L., Iskola Nőv., Kalazantinusok, alsószemerédi Irg. Nőv., Szalézi Int., balassagyarmati Irg. Nőv., Isteni Megv. L., Angolkisasszonyok, 4—4 P : Flenger Int., Salvator Int., 3—3 P : Salvator Int. Irg, Nőv., Szt. Erzsébet Apácák, Isteni Megv. L., Karmeliták, 2 2 P : Irg. Nőv., Keresztes Nőv., N. N., Is­teni Megv. L,, Észt. Szt. Györgym. Irg. Nőv., taksonyí Hitelszöv., bp-i Iskola- testvérek, Szegénygondozók, Ranolder Int., Domonkosok, Mária Nostrai Irg. Nőv., 1 P : Irg. Nőv Simor Szeretetház. !!. Természetbeni adományok : 1 drb misekehely : Cseicsner Rezső, 1 drb. oltárterítő ; Patkóczy Ferencné, 1 drb. beteglátogatási burza : Assziszi Szt. Ferenc leányai, Bp. Tárogató-út. Isten házának fölszereléséhez szüksé­günk van templompadokra, harangokra, harmóniumra, miseruhákra minden szín­ben, miseingekre, karingekre, ministráns- ruhákra, oltárterítőkre, stb. Azon nemes jótevőinknek, akik természetbeni ado­mánnyal szándékoznak hozzájárulni az új templom berendezéséhez, méretek megadásával készségesen állunk rendel­kezésükre a Szent Anna-plébánián. A toronyépítéshez szükséges fedezet kb. 10.00 P még hiányzik. Azon személy, egyesület vagy intézmény nevét, amelyik 50 P-ős adományt ad, külön márványtáb­lán örökítjük meg, a templom belső fa­lán. Jótevőinkért minden I. pénteken szt. misét mondunk. Adományainkat a Szt. Anna-plébániára küldjük (Rudnay-tér 4) vagy biankó-csekken, amelyre ,,Eszter- gom-Szentistvánvárosi Egyházközség, Esztergom“ és 3.657-es írjuk. Isten fizes­se meg minden Jótevőnknek ezerszeresen! Befejeződött a zöldségtermelő és faápolási tanfolyam Az Esztergomvármegyei Közjóléti Szövetkezet által rendezett zöldségter­melő és gyümölcsfa ápolási tanfolyam í, hó 18-án este nyert befejezést. A tanfo­lyamot nagy szorgalommal és nagy ér­deklődéssel látogatták mindazok a csa­ládok, akik városi ONCSA-ház juttatás­ban részesülnek már most tavasszal, de azok is, akik majd csak ősszel jutnak házhoz. A tanfolyamot Szabó Antal városi fő­kertész vezette nagy szakértelemmel, ön­zetlenül és lelkesedéssel, aminek kedve­ző eredményét az bizonyítja a legjob­ban, hogy senkit sem kellett kényszerí­teni a tanfolyamon való részvételre. A gyakorlati munkáknál is állandó szakszerű irányításról történik, gondos­kodó, mint pl. a Közjóléti Szövetkezet már is egységes magcsomagokat bocsá-_ tott a juttatottak rendelkezésére. A tanfolyam eredményei alapján már-' is hangzott el több helyről kívánság* hogy szélesebb körben kellene rendezni ilyen tanfolyamot és Kispest város pél-r dája alapján Esztergomban is nagy zöldségtermesztési akciót kellene kez­deményezni és lebonyolítani. HUSVÉT Nagy ünnepet ül ma a katolikus világ. Millió és millió szívben zendül meg ma a'z angyali szó, mely 20 századdal ezelőtt a Megváltó üres koporsója felett elhang­zott : Nincs itt az Űr, feltámadott ! Ügy van. A husvét a feltámadás hité­nek ünnepe ! Feltámadás hite. Milyen bű ­vös, bájos szó, miiyen boldogító érzés! Szeretjük a világosságot és lever ben­nünket a sötétség. Ragaszkodunk az élet­hez és borzadunk a haláltól. Az élet a világosság, a halál a sötétség. A feltámadás az élet győzelme a halál fe­lett. Milyen boldog ember az, kinek lel­kében gyökeret ver a hit, hogy az élet győzedelmeskedik a halál felett. Milyen más annak egész élete, minden munkája, minden érzése, mint azé, ki a halált na­gyobb hatalomnak tartja az életnél s nem lúd hinni az étet győzelmében, ki él csu­pán a mának és nem hisz, nem bízik a jö­vőben. Ki balgatag módra így szól: ,,Együnk, igyunk, mert holnap úgy is meghalunk.“ Milyen boldogtalan az, ki­nek nincs jövője ! A feltámadás hite jö­vőt biztosit az embernek. Áldott a ke­reszténység lelke, mely a jövő élet hitét ápolja mibennünk ! E hit nélkül nincs tiszta vallás, erköl­csi élet. E hit nélkül nincs becse itt a föl­dön az erénynek, a jóságnak, az igazság­nak. E hit nélkül még a földi élet legna­gyobb áldása is puszta szó, üres, jelentő­ségnélküli semmi. Mindaz, mi e földi életet kedvessé, örömeit édesekké és minden emberi ösz- szeköttetést boldogság forrásává tesz, e hittől nyeri fényéi, erejét, állandósgát. Vedd cl az embertől a feltámadás hitét és nem lesz nála nyomorultabb teremtés a világon ! És mégis milyen sokan tagadják, mi­lyen sokan el tudnak lenni nélküle. Mi­lyen sokan élnek e hit nélkül testi-állati- életet s nem érzik, hogy örömük nem igaz öröm, élvezetüknek mindig van egy kis kesernyéssége. Nem érzik, hogy ez ki nem elégítheti az emberi, kit Isten magasabb öntudattal, tehát magasabb célra is alko­tóit. Szegény boldogtalanok ! Ébredjetek fel az álomból! Nyíljék fel a ti lelki sze­metek és lássátok be, hogy a ti életetek kérész élet csupán, mely nyomtalanul el­vész, anélkül, hogy csak egy percnyi igaz boldogság lett volna osztályrészetek ! Örömmel üdvözlöm ezért mindig a ta­vaszt, az új élet hirdetőjét. Örömmel üd­vözlöm a husvétot, mint a feltámadás hi­tének ünnepét, mert hiszen ez megújítja a mi lelkünket, erősíti a mi hitünket és újra meg újra szívünkbe írja ázt a szent boldogító igazságot, hogy ,.feltámadunk“! Hiszek a feltámadásban. Hiszem, hogy nincs örök halál sem magán, sem közéle­tünkben. Hiszem, hogy társadalmi életünk minden nemes törekvése és nemzeti remé­nyeink, nemzeti aspirációink megvalósul­nak. Hiszek egy jobb jövőben ! Oh vajha ez az én hitem valósággá válnék társadal­mi és nemzeti életünkben itt, mint ahogy valósággá változik egyéni életünkben egykoron. Üdvözöllek óh áldott husvét! Feltámadunk ! Kedves előfizetőinknek, munkatársainknak és hir= detőinknek kellemes hús­véti ünnepeket kívánunk A bíboros hercegprímás nagyhete. Dr. Serédi Jusztinján bíboros-her­cegprímás a nagyhetet székhelyén töltötte. Nagycsütörtökön, Nagypén­teken és Nagyszombaton az előírt szertartásokat végezte, míg Husvét vasárnapján az esztergomi baziliká bán a főpapi szentmisét pontifikálja. Közben a nagyhét szerdáján, csü­törtökén és péntekén a lamentáci- ókon is megjelent, hogy a főkápta­lan tagjaival, a papsággal és a nö­vendék papsággal együtt végezze az officiumot. Vitéz dr. Gnody-Jánoskuti József vármegyei főjegyző. A m. kir. belügyminiszter vármegyénk főjegy­zőjévé dr. Beér Gyula alispánná történt kinevezésével egyidejűleg dr. vitéz ón dy-Jan s! úti Józsefet nevezte ki. A kinevezés az egész városban osztatlan örömet keltett. Az új főjegyző régi esztergomi csa­ládnak a leszármazottja. 1933-ban lépett a vármegye szolgálatába mint közigazgatási gyakornok. 1937-ben vármegyei aljegyző lett, majd 1940- ben mázodfőjegyzővé nevezte ki a belügyminiszter. Az új főjegyző kü­lönösen szociális téren fejtett ki vármegyénkben úttörő munkásságot s Esztergom vármegye újabb szo­ciális nagyarányú fejlődése legna- gyobbrészben az ő nevéhez fűződik. Nagy képzettsége, fiatalos munka­bírása új állásában is nagy értéke lesz a közigazgatásnak. Esküvő. Schweiczer Erzsébet és Horváth László április 6-án, húsvét­hétfőn délután 1 órakor tartják es­küvőjüket a belvárosi plébánia-temp­lomban. Eljegyzés. Kiss Jenő AAÁK tiszt­viselő f. hó 7-én tartja eljegyését Szerémy Magdikéval Tokodaltárón. A bazilika! ének- és zenekar húsvéti műsora. Husvétvasárnap: Büchner: Ecce Sacerdos. IV. Riedin- ger: Haec Dies. Vilke: Terra tre- muif. Dr Faist: 111. Es duros mi­séje. Húsvéthétfőn: Griesbacher: Haec Dies. Graduale. Goller: Ange­lus Domini. Offertorium. Goller: As- duros miséje. Esküvő. Marosújvári Mária és Kőhalmy Gyula Hangya körzetvezető f. évi április hó 5-én, vasárnap déli 1 órakor tartják esküvőjüket a vízivárosi plébánia-templomban. Adomány. Dr. Török Mihály pre látus-kanonok a szegény templomok felszerelésére az Esztergomi Oltáregy­letnek 100 P-t. juttatott. Gyászhír. Tilt József vas és gép­öntöde tulajdonos március hó 29-én 77 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése hétfőn d u. 5 órakor volt meleg részvét mellett a belvárosi temetőben. Labdarúgó mérkőzés Dorogon. F. hó 5-én, husvétvasárnap Doro­gon a DAC sporttelepén d. u. 4 óra­kor a NB I. oszt. Lampart FC és a Dorogi AC csapatai között barátsá­gos futballmérkőzés lesz. Halálozás. Kemenesaljái és szent- mártoni Jósa Istvánné állami tanítónő március 31-én 47 éves korában el- hnnyt. Temetése f. hó 2-án délután volt a község lakosságának nagy részvéte mellett. Lelkigyakorlatok a rendőrségen. Az esztergomi m. kir. rendőrkapi­tányság r. kát. tagjai f. hó 1- és 2-án elvégezték a szentgyónást és szentáldozást. A törtarany hatósági ára: Az árkormánybiztosság 4013 -1939. sz. rendelkezése alapján működő ár­jegyző bizottság a következő irány­árakat jegyezte 1 gr. 14 karátos törtarany minőség szerint 9'60—10 P. Az Egyesüft Női Tábor felhívja mindazoknak a lelkes, áldozatos munkára kész asszonyoknak és leányoknak figyelmét, akik a nyár folyamán május 15-től október 3-ig terjedő időben nyári gyermekottho­nok vezetését vállalják, jelentkezze­nek írásban vagy személyesen az Egyesült Női Tábor központi irodá­jában, Budapest, IV., Eskü át 6. szombat kivételével minden hétköz­nap 19-5-ig. Jelentkezhetnek mind­azok, akik óvónői vagy tanítónői képesítéssel, gimnáziumi érettségi­vel, nőipariskolai vagy legalább 4 középiskolai végzettséggel rendelkez­nek. — Elfogadunk 4-5-öd éves óvónő- és tanítónő-jelölteket is. A vezetőnők teljes ellátást és tisztelet­ei íjat kapnak. A betegbiztosítás új javadalmi határa. A hivatalos lap szerdai lap hivatalos számában közölt bel­ügyminiszteri rendelet a betegségi biztosítási kötelezettség szempont­jából megállapított javadalmazási határt átmeneti hatállyal havi 500 pengőre, illetőleg évi 6000 pengőre : az öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítási kötelezettség szempontjából megállapított javadal­mazási határt ugyancsak átmeneti hatállyal havi 800 pengőre, illető­leg 9600 pengőre emeli fel.

Next

/
Thumbnails
Contents