Esztergom és Vidéke, 1942

1942 / 45. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1942. Junius 6. den vonalon eleget tudott tenni, sőt a pénzmaradványban és az ideiglenes be­tétekben a kövezési munkálatokra, a lég­oltalmi tervezet befejezésére s egyéb szükségletekre rendelkezésre áll. A számadási mérleget javító kiadási törlésekről, továbbá arról emlékezik meg a polgármesteri beszámoló, hogy a város kinnlevőségeinek behajtása ez évben kedvezőnek volt mondható, mert a tiszta cselekvő hátralék 1941. év végén 428.186 P volt az előző 507.963 P-vel szemben. A város vagyonáról is kedvező képet kapunk a zárszámadásból. 1941. év végén 12,903.969 P a vagyon­tárgyak összege, 65.711 pengővel több, mint az előző évben. A tartozások vég­összege 1941. év végén 3,204.480 P, amely Talán illetékes helyen nem fog helyes­léssel találkozni, hogy erről a 700 pengős nemesszívű adományról a nyilvánosság előtt megemlékezünk, de úgy érezzük, hogy azok az indítások, körülmények és viszonyok, amelyek közepette az esz­tergomi turisták elhatározása egyrészt a város megértő közönségének, főként pe­dig ennek a nagyobb összegű adomány­nak segítségével megvalósulhat, szüksé­gessé teszik, hogy az adományt méltó keretek között megköszönjük és nyug­tázzuk • A vaskapui első fafaragású Mária-szo- bor ugyancsak súlyos időkben, közvetle­nül a világháború kitörése után készült. A város közönsége az alkotást nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta. Ez a szobor fennállása óta sok kegyelemnek lett forrása ; bizony nagyon sokan olya­nok is hatása alá kerültek, akik Istentől elfordulva járták ezt a sártekét, míg végre a kegyelem sugarának világosságá­ban ráeszméltek az ember igazi rendel­tetésére, az Istenfiúságra. Ma ugyancsak nagy időket élünk. Ta­lán sorsdöntőbbeket, mint 1914-ben, ami­kor megindult a népek jobb sorsának át­törése. Ma nemcsak egyéni és nemzeti érdekeink forognak kockán, de nehéz harcot kell vívnunk legbecsesebb érté­keinkért : hitünkért, kultúránkért, testi és szellemi szabadságunkért. Ezt a har­cot becsületes helytállásunk és az áldo­zatos hazaszertetünk mellett csakis a mindenható Isten segítségével vívhatjuk meg. Talán nincs család a magyar hon­ban, akinek valamely hozzátartozója nem részese ennek a dicsőséges küzde­A korlátozott vonatközlekedés miatt ma igen nehéz utazni, sőt ma csak az utazik, akinek okvetlenül szükséges. A MÁV egyes vonalain kevesebb kocsikat járat és a vonatok valósággal zsúfolva, tömve vannak utazókkal. Ami még szomorúbb tünet városunk­ban, a Start Autóbuszvállalat nem indít kocsit a Párkánynánára érkező és induló vonatokhoz, A MÁV által kiadott 2133. sz. menetrendkönyv közli, hogy a Start Autóbuszvállalat minden érkező és in­duló vonathoz indít autóbuszt. Ez nem felel meg a valóságnak. Az utas, amikor csomagokkal megrakodva kiszáll a vo­natból, meglepődve tapasztalja, hogy nincs autóbusz, gyalogolhat Párkányig 5 km-t, Esztergomig 7 km-t. Az utazóközönség érdekében közöl­jük, hogy a vállalat az alább felsorolt vonatokhoz nem indít autóbuszt : 10.17 órakor vasár- és ünnepnap Bu­dapestről érkező személyvonathoz. 12.42 órakor Budapest felől érkező s 12.43 órakor Érsekújvárra induló gyors­vonathoz. 17.58 órakor Budapest felől érkező személyvonathoz. 21.11 órakor Budapest felől érkező s 21.12 órakor Érsekújvár felé induló gyorsvonathoz. 22.54 órakor Budapest felől érkező személyvonathoz. 3.40 órakor Budapest felé induló sze­mélyvonathoz. 7.56 órakor Érsekújvár felől érkező és 7.57 órakor Budapest felé induló gyors­vonathoz. 17.12 órakor Érsekújvár felől érkező s 17.13 órakor Budapest felé induló gyorsvonathoz. 19.50 órakor Érsekújvár felől érkező s ugyanakkor Budapest felé induló Duna Express-hez. 2.29 órakor Budapestről érkező sze­mélyvonathoz. Megböbbenlő az itt közöli felsorolás, de így van. Úgy tudjuk, az autóbuszen­gedélyt úgy adták ki az illetékes válla­latnak, hogy köteles minden vonalhoz autóbuszt indítani. Felhívjuk az illetékes hatóságok figyelmét erre ci tarthatatlan viszont 104.690 pengővel kevesebb az előző évinél. A tiszta vagyon értéke 1941. év végén 9.699.489 P, az 1940. évi értékösszeggel szemben a szaporodás 170.471 pengő. A város tiszta vagyonának gyarapo­dása egyrészt a vagyontárgyaknál mu­tatkozó többletből, másrészt a tartozá­sok csökkenéséből származik. Megnyugvással veheti tudomásul a vá­ros közönsége a zárszámadásból, hogy a nehéz időkben hűséges és lelkiismeretes sáfárkodás folyik a közület pénzével és vagyonával, s ezért dr. Etter Jenő pol­gármestert és munkatársait, elsősorban Perédy Ferenc számvevőségi főtanácsost — továbbá a képviselőtestületet és a pénzügyi bizottságot is elismerés illeti. lemnek és sok magyar családnak kell meghoznia a haza oltárán a legnagyobb áldozatot. Oly jól esik most a Magyarok Nagyasszonyára gondolni és ott a város legszebb kilátóhelyén lévő Mária-szobor- hoz zarándokolni és hathatós segítségét kérni. Őseink, a török- és tatárverő magya­rok kardjuk markolatán viselték a rózsa­füzért és vívták sikeres harcaikat, ma lélekben és imában küldjük fohászainkat a Szűzanya felé : könyörögje ki fegyve­reink győzelmét s adjon nekünk, magya­roknak hősi önfeláldozást és hazaszere- tetet mind a fronton, mind idehaza. Az Ö soha meg nem szűnő tisztelete forrasszon egybe minket, akik annyiszor és oly sok esetben megértés és részvét nélkül haladunk el egymás mellett és sokszor önzésbe süllyedünk. Ez a nagy adomány pedig, amelyről itt büszke örömmel emlékezünk meg, ser­kentse azokat, akiknek van áldozni- valójuk a nemesebb célokra és mivel a munkában lévő Mária-szobor költségei még nincsenek egészen együtt, adakozza­nak, ki-ki a saját anyagi ereje szerint, hogy a szoborban benne legyen ennek az ősi Mária tisztelő város minden polgárá­nak áldozatos hozzájárulása. A szobrot a jónevű budapesti Geren- day cég készíti és így a városnak egyik legszebb és méltó alkotása lesz. A régi faszobor az Orbán-kápolna kies helyén fogja hirdetni az egyesület nemes kezdeményezéseinek nyomában a város lakosságának áldozatos lelkületét és leg­nemesebb érzéseit, amelyek a sok hiba és ferdeség mellett is, komoly időkben meg­értést és áldozatot termeltek ki belőle. állapotra, mert úgy tudjuk, nem a vál­lalat, hanem az illetékes hatóság szabja meg, hogy melyik vonathoz köteles já­ratot indítani és melyikhez nem. Az utazóközönség átérzi a mai idők súly osságát, igényeit lecsökkenti, de ha azt látja, hogy egy vállalat ezt a helyze­tet kihasználja, akkor ő is fellép és kö­veteli a konkurrencia beállítását mind most, mind pedig a háború utáni idők­ben. Hisszük és bízunk a hatóság erélyes intézkedésében és bízunk abban, hogy e sorok nem maradnak a pusztába kiáltó- nak szavai. «iiiiiBiiiiiaiiíiiBiíiiiHiiiiiaiiuiHiiiiiniiiiiHiiiiHiiiiiHiiiiisiiiiiaiiiiiniit Elszámolás az 1942. évi május hó 10-én rendezeti iüsfielen napon gyűjtött dohánynemüekről: Symphonia cigaretta 32.744 db. Levente cigaretta 41.785 db. Hercegovina cigaretta 2.256 db. Király cigaretta 1.275 db. Extra cigaretta 389 db. Hunnia cigaretta 6.421 db. Délibáb cigaretta 326 db. Honvéd ci­garetta 1.090 db .Töltött cigaretta 1.435 db. Memphis cigaretta 50 db. Esztergom városi cigaretta 20 db. Összesen : 87.791 db. Érsekújvári cigarettadohány 100 gr. 1 doboz .Török cigarettadohány 25 gr. 26 csomag. Hercegovina cigarettadohány 100 gr. 1 doboz. Hercegovina cigarettadohány 25 gr. 2 csomag. Balkán cigarettadohány 100 gr. 2 doboz. Balkán cigarettadohány 25 gr. 29 csomag. Magyar cigarettado­hány 25 gr. 239 csomag. Cigarettahüvely 12 doboz 1.200 db. Cigarettapapír 120 le­vél. Meggyfa cigarettaszopóka 480 db. Jobb minőségű szivar 25 db., Turul szivar 20 db., Fainlos szivar 140 db., Vegyes szivar 83 db. Összesen : 268 db. Papiszo­póka 5 db. Finom magyar pipadohány 100 gr. 6 csomag. Verpeléti pipadohány 100 gr. 1 csomag. Vegyes törmelék pipa­dohány 100 gr. 11 csomag. Közönséges pipadohány 25 gr. 53 csomag. Rövid csi- bukpipa 2 db. Gyufa 410 doboz. Gyufa kiscsomagolás 10 db. Könyv 49 db. Zseb­kendő 3 db. Kereszt szentképpel 20 db. Bőr cigarettatárca 1 db. Kanál 2 db. ön­gyújtó 1 db. Az Esztergomi Tűzharcos Főcsoport vezetősége ezúton is bajtársi szeretettel, hálás köszönettel fordul a ne­messzívű adakozók felé ; hálás köszönetét mond az egész nap folyamán fáradhatat­lanul és teljes odaadással a gyűjtésnél közreműködött baj társaknak, és annak a kedves honleányi társaságnak, amely szintén páratlan buzgalommal és lelkiis­meretességgel igyekezett munkáinkban segítségünkre lenni. Köszönetét mondunk végül a világhábo­rút és orosz fogságot végigküzdött és vé­gigharcolt Balogh Jancsi és Balog Jóska cigányzenészeknek és az általuk össze- toborzott zenészeknek, akik magyar nó- tás kiállásukkal, a Széchenyi-téren és a Laktanya előtt teljesített önzetlen zené­lésükkel szintén elősegítették a gyűjtés sikeres eredményét. Esztergom, 1942. június 3. dr. v. Bánomy Antal s. k. elnök. Bátky Endre s. k. főtitkár. Hősök emlékünnepe váro­sunkban Kegyeletes ünnepség keretében hódolt vasárnap Esztergom város közönsége a világháborúban elesett hőseink emléké­nek, Az emlékünnepséget a Szent Anna- templom előtt felállított tábori oltárnál ünnepélyes szentmise vezette be, amelyet Kereszthegyi Gyula s. lelkész mondott. A szentmise után a hősök emlékművénél kegyeletes ünnepség volt. Az ünnepségen megjelent dr. Beér Gyula alispán, Révhegyi Ferenc ezredes, a páncélos lőiskola parancsnoka, dr. Mertán János és vitéz Ronkay Antal protonotárius-künonokok, vitéz Őnody- Jánoskuti József dr. vm, főjegyző, dr. Etter Jenő polgármester, dr. vitéz Bá­nomy Antal városi főjegyző, dr. Balogh Albin tanügyi főtanácsos, dr. Giegler Károly hercegprímási irodaigazgató, vi­téz Csiby Zoltán alezredes, vitézi szék­kapitány, Koffler Gyula alezredes, járási leventeparancsnok, P. Hársligethy-Vin- kovics Viktor szentferencrendi tarto­mányfőnök, Maros Antal főszolgabíró, Jánoska Tibor rendőrfőtanácsos, dr. Pauer István tanügyi titkár, P. Weisz Richard gimnáziumi igazgató, Páli Sán­dor ref. lelkész, a vármegye, a város, a honvédség, a vitézek, a frontharcosok, a város különféle társadalmi egyesületei és az ifjúság levente-csapatai. Az Esztergomi Kát. Legényegylet da­lárdája által előadott Magyar Hiszekegy után Eidenpencz György VI, o. bencés gimn. tanuló szavalta el Gyula diák : Boldog szunyadókhoz c. hazafias érzés­sel átszőtt költeményét. Utána a Legény- egylet dalárdája Révfy : Hősök napján c. dalát adta szép kidolkozásban. Mlajd P. Miholcsek Miklós ferences házfönök lépett a szószékre és lelkes ün­nepi beszédben méltatta a kegyeletes ün­nep jelentőségét. Kiemelve mondotta, hogy adjunk egy napot májusban a hő­söknek, egy napot a tisztelet és kegyelet jeléül. Egy csokrot vigyünk a legszebb hónapban a hősök temetőjébe, ahol hat­ezer bús szivet takarnak a hantok. Ugyanennyi bánatos szív gyászolja az el­hunytakat. — Ez a hősi szobor hirdeti apának és unokának, hogy félmillió magyar vért követelt az elmúlt háború. Mit követel a mostani ? Miért ? ., . — Keletről kél a nap bíborszinben és azt hisszük, ahol a nap kél, az jót hoz, pedig csalódunk. Vad, eltipró pogányság akart betörni, az itt lévő nemes életfa- kadást letörni. Ezért van ma ádáz harc, ezért vérben forog a földnek minden kis része. — Május hónapban van a magyar anyáknak a napja. Az áldozatos magyar anyák, akik ezt a sok vért adták a ha­zának. Ök azok, akik adták és adják a honmentő hősöket. Az ő kezük kulcsoló- dik az ég felé és védelmet esdenek a harcolókra és arra, hogy az Egek őrköd­jenek felettünk, hogy a sátán birodalma örökre elvesszen. — Mi magyarok a mi Védasszonyun- kat kérjük, hogy esdje ki számunkra a jó Istentől, hogy adjon Horthy apánk­nak sok bölcseséget és erőt, hogy ve­zessen a boldog magyar jövő felé. — Zrínyi szavaival kiáltunk a világ felé a mai napon, hogy : ,,Adassék tisz­telet a magyar katonaeszménynek" .. . A lélekemelő beszéd után Révhegyi Ferenc ezredes tette le elsőnek a koszo­rút a honvédség, majd az itt tartózkodó német tanosztály a baráti Németország, dr .Etter Jenő polgármester a város kö­zönsége, Sinka Ferenc Pál a hadirokkaij- tak és hadiözvegyek, dr. vitéz Bánomy Antal főjegyző a frontharcosok nevében az emlékműre. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével végződött. Az ünnepség befejezésével ,a páncéljármüves zlj. harckocsijai, a front­harcosok és *a leventék vonultak el disz- menelben a hősi emlékmű és az ott fel­sorakozott előkelőség előtt. MAGYAR TŰZHARCOS SZÖVETSÉG ________Esztergomi Főcsoportja. F őcsoportunk 1942. évi junius hó 7-én vasárnap d. e. 10 órakor a városháza ta­nácstermében tartja évi rendes közgyű­lését, amelyre bajtársi szeretettel meg­hívjuk. Tárgysorozat: 1. Hiszekegy. 2. Elnöki megnyitóbeszéd.. 3. Jegyzőkönyvet ^hitelesítők kijelö­lése. 4. Vezetőtiszti jelentés. 5. Pénztári jelentés. 6. Számvizsgálói jelentés. 6. Számvizsgálóbizottsági jelentés. 7. Uj tisztikar megválasztása. 8. Országos kiküldött üdvözlő beszéde. 9. Jelentések. 10 .Indítványok. 11. Himnusz. A közgyűlésen személyesen, pontosan megjelenni hazafias bajtársi kötelesség. A közgyűlés előtt háromnegyed 9 óra­kor felsorakozva a belvárosi plébánia- templomba vonulunk, miért is felkérjük az összes formaruhával rendelkező baj- társakat, hogy ezen ünnepélyes hangulatú megmozdulásunkon formaruhában szíves­kedjenek megjelenni. Pontos megjelenést kérünk. Esztergom, 1942. évi junius hó 3-án, Bajtársi köszöntéssel : vitéz Bánomy Antal s. k. elnök. Bátky Endre s. k. főtitkár Kezdődik a selyemhernyók kiosztása Az elmúlt héten országszerte gyors fej­lődésnek indult az eperfák lombja és a községi selyemtenyésztési felvigyázók megkezdik a selyemhernyók kiosztását. Az időjárás és lombfejlődés rendkívül kedvezőnek Ígérkezik a selyemtenyésztés szempontjából és mindenütt, ahol csak elegendő eperfa van, a lakosság nagy ér­deklődést mulat a jó keresetet Ígérő se­lyemtenyésztés iránt. Ismeretes ugyanis, hogy a kormány az I. osztályú selyemgubó árát a tavalyi 2 pengő helyett 3.50 pengőben állapította meg s így azok a nagycsaládú és szorgal­mas tenyésztők, akik a múlt nyáron 200— 300, sőt 400 pengős keresetet tudtak el­érni, egy hónapig tartó selyemtenyésztés­sel, most könnyen tehetnek szert 400— 500 pengős keresetre. A jó gubóár mellett az is ösztönzi a tenyésztőket, hogy a vár­megyei és városi közjóléti szövetkezetek közel 40.000 pengő jutalmat osztanak szét a legjobb eredményt felmutató te­nyésztők között. A 100—75—50—25 pen­gős tenyésztési jutalmak jelentősen eme­lik a tenyésztők keresetét. A közeli napokban országszerte meg­kezdődő selyemtenyésztésre még lehet je­lentkezni a községi petekikeltöknél, kik­nek nevét a községi kézbesítők bárkinek megmondják. Az Országos Selyem­tenyésztési Felügyelőség u. i. számolt a nagyobb érdeklődéssel s megfelelő meny- nyiségű petét adott ki a községekbe ki­keltés és kiosztás céljából. Eltiltották a közebédeket A belügyminiszter elrendelte, hogy az ételek és italok kiszolgáltatására beren­dezett helyiségekben, ideértve az egyesü­leteket, klubokat és kaszinókat is, étke­zéssel egybekötött társas összejövetelt, bankettet az elsőfokú rendőrhatóságnál be kell jelenteni. Ez a bejelentési kötele­zettség arra az esetre is vonatkozik, ha a társas összejövetelt magánosok nyilvános helyen rendezik. A rendelettel kapcsolatban a belügymi­niszter a legszigorúbban meghagyta az alárendelt hatóságoknak, hogy a rendelet alapgondolatának megfelelően minden közebéddel és közétkezéssel járó nyilvá­nos vagy társas összejövetel tartását mel­lőzzék. A főispánokhoz intézett leiratában pe­dig még ezen túlmenően azt is szükséges­nek tartja a belügyminiszter, hogy a mos­tani komoly időkben a túlméretezett fo­gyasztással járó társadalmi összejövete­lek és vendégeskedések megszüntetését is kívánatosnak tartja és felhívta a főispá­nokat, hogy személyes példaadásukkal a társadalmi életet ebben az irányban is neveljék és irányítsák. muummuuuuuummnmt Magánnyomozó Iroda. Szabó Albert nyug. detektivfelügyelő m. kir. államren­dőrség által eng. magánnyomozó lrodá|a Esztergomban, Deák Ferenc-utca 15. az. alatt. Megfigyel, informál, kényt» termé­szetű ügyekben nyomoz, okmányokat be- szerez, ismeretlen helyen tartózkodó tfagy eltűnt egyéneket felkutat, mind kel-’ mind pedig külföldín, ^ m». eil in«— ■«■)» III f «II III w 111 m inr ti m íur iimii'bk uhum uiii mc. ül in « ■airmiie *im Dr. Drahos János érseki ált. heiynök adománya a Vaskapun felállítandó új Mária-szoborra Hogyan közlekednek a Start-autóbuszok a Párkány- nánáról induló és érkező vonatokhoz

Next

/
Thumbnails
Contents