Esztergom és Vidéke, 1941
1941-03-08 / 20.szám
Tűzharcos közlemények BAJTÁRSAK ! Felhívom főcsoportunk állományába tartozó minden rendű- és rangú Bajtársamat, hogy saját érdekében is. március hó 9-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Városházán tartandó gyűlésünkön megjelenni szíveskedjék. Tudomására hozom egyben a fiatalkorú Bajtársaknak, akik 1933. és az azt követő években teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, hogy a felvételükhöz szükséges személyi-lapok megérkeztek s azok alulírottnál a délutáni órákban 4—6 óra között igényelhetők. E fiatalabb Bajtársak a jelentkezéskor összes katonai okmányaikat hozzák magukkal. Kérem a formaruhával rendelkező Bajtársakat, hogy március 15-én, szombaton reggel 8 óra 45 perckor a Városháza előtt formaruhában megjelenni szíveskedjenek, ahonnan zárt sorokban vonulunk az ünnepségre. Esztergom, 1941. évi március hó 4-én. Bajtársi köszöntéssel : BÁTKY ENDRE s. k. főtitkár. IRODALOM A végzetes fét. A téttel, amelyről itt szó van, versenylovat fogadnak meg, de a tét mögött a végzet leselkedik s abban percben, amikor a rádió bemondja, hogy a ló lemaradt, a felhőkarcoló nagyúri tetőkertjében holtan találnak rá az előkelő versenyfogadóra. Igy kezdődik a legújabb Pengős Regény, Van Dine : „Végzetes tét"-je, amelyben egy ördögi számítással dolgozó gonosztevő kever gyanúba ártatlan embereket. Phílo Vance, a bravúros detektív mesteri keze kell hozzá, hogy a rejtelmek szövevényét kibogozza. Az egyidejűleg megjelent Félpengős Regények : R. A. Berry színpompás és izgalmakkal fűtött vadnyugati regénye : ,,Az égő hajú lány" és D. Hume könyve : „Az üldöző árnyék", amelyben egy egész bűnszövetkezet hajszál egy menekülő lányt, hasonlóképen alkalmasak arra, hogy szuggesztív erővel lekössék az olvasó érdeklődését. Március közepére — már most bejelentjük — nagyszerű Pengős Regény készül : „Nevada", a világhíres Zane Grey egyik legérdekesebb és legköltőibb regénye. Az árvizi jégtorlaszok bombázásáról írt szakszerű cikket a Magyar Szárnyak repülésügyi folyóirat most megjelent új száma. Sportrepülőink az árvízvédelem szolgálatában olyan jelentős eredményt értek el, hogy az egész ország figyelme a repülő árvízmentők felé fordult. Erről vitéz Járomy Árpád főhadnagy és Raczkó Lajos írt érdekes felvételekkel tarkított cikket. Bisits Tibor őrnagy légikrónikája, Udvary Jenő százados repülő hírei mellett vitéz Hefty Frigyes repülő történelme és báró Medem-Walter Eberhard a német repülőakadémíáról szóló cikke érdemel még figyelmet. Elbeszélést Szy Tibor százados és Nagyiványi Zoltán írtak. A szokásos rovatokon kívül rengeteg fénykép tarkítja a repülők lapját. Jánosy István szerkesztésében megjelent Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal (Üllői-út 12.) ingyen küld. Juhász Lajos; Játék a halállal. Anton Storb világhírű akrobata bohóc KUX néven dolgozik. Lassankint vissza akar vonulni a cirkuszi porondról, ám mielőtt nyugdíjba mehetett volna : lezuhan a trapézről, s árván hagyja kislányát. A kislány eddig egy svájci nevelőintézetben nevelkedett. A cirkusz tulajdonjogának legnagyobb része a kislányé, ő ezt azonban nem tudja. A kislány apja cirkuszába kerül, felébred b*>.nne az artista vér s számokat tanul be egy ügyes akrobatával. Egymást megszeretik. A cirkuszigazgató is szeretné megszerezni a cirkusz tulajdonjogát, úgy, hogy a fiával szeretné elvéteni a gazdag leányt. Ebből érdekes bonyodalom indul ki, a „játék a halállal" cimű kis regény cselekménye. Csupa érdekesség, izgalom. A kötet az „Érdekes Regények — röptében a világ körül" sorozat 14. számaként jelnt meg, 10 fillérért mindenütt kapható. Külön vonzóereje a kötetnek a mélynyomású képes rész, ötletes magyarázó cikkekkel. Az Attila folyóirat márciusi számának tartalma : Csizmadia Sándor : Hívom a tavaszt. Baross Endre dr, : Cseresznyevirágok hazája. Pálos Ödön : IV. Béla magyar király. Murgács Kálmán : A bor. Kisjókai Szakái Erzsébet : 120-as tempó. Zimányi Ernő : Leszámolás. Aczél László dr. : Á magyar zene története és fejlődése. Szemerédy Jenőné : A piros papucs. Szász Károly István : Művészeti naplóm. Egyesületi élet. Könyvszemle, Versek stb. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kornádi, Bihar m, — Előfizetési díja egy évre 5 P, félévre 3 P. Példányonkint az Ibusz és nagyobb vállalatok árusítják. Tartós ondolálás csodája a W'2-ós! Nem göndör, hanem hullámos! Készíti: KISS GÁBOR fodrász, Esztergom, Lórinc-u. 1. Próbálja meg! Öröme lesz benne! Itt sem drágább, mint máshol! APRÓHIRDETÉSEK Eladó a posvány! dűlőben jókarban lévő 658 négyszögöl szőlő 100 darab termő gyümölcsfával, ugyanott 440 négyszögöl szántó és 1100 négyszögöl körtvélyes szigeti rét. Cim: Hősök-tere 5 szám. Eladó a Kossuth Lajos-ucca 52 sz. bérház. Érdeklődni lehet Csákváry hentesüzletben Kossuth Lajos-utca 80. Kiadó egy nagyobb lakás a város belterületén, teljes komforttal, aug. 1-ére, esetleg májusra. Cím a kiadóban. Kiadó vagy eladó az Arany-hegyen 5 hold bekerített beltelekkel szántó és gyümölcsös, villával és gazdasági épü letekkel. Azonnal átvehető. Cim : Erdélyi ftéla Esztergom, Szent Lőrinc-utca 11. Veszek levágásra alkalmas sertéseket-bármilyen mennyiségben az Országos Árellenőrző Kormánybiztosság által megállapított árban. Bátori István hentes és mészáros Andrássy-utca 2. Arpaszaima eladó Jókai-utca 29. szám alatt. Mindennemű mórlegek, úgymint: vagon-, szekér-, gyors-, személy-, csecsemő-, százados- és tizedes- mérlegek javítását, állami hitelesítését minden időben jutányos árak mellett eszközli Némtth Lajos hat. eng. mérlegkészítő és javító Esztergom, Kossuth Lajos-utca 36., laktanya mellett. Eladó méhcsaládok amerikai kaptár, széna és kukoriaaszár. Cim : Bognár Mihály, Szarvashegy. Eladó egy 500-as Méray-motorkerékpár, egy varrógép, egy 600X16 os egedmotor, autóköpeny belsővel és egy kerékpár Szent Lőrinc-utca 1. szám alatt. Vennék barna politúros, lehetőleg egyajtós jókarban lévő szekrényt és egy modern villanycsillárt; ugyanott eladó egy nagy tükör és egy könyvállvány. Gerő, Kossuth Lajos-utca 14. Nói divatszabósághoz jóházból való tanulólán \okat felvesz Kaszás Károlyné Kossuth Lajos-utca 34. szám. Varráshoz felveszek segéd- és tanulólányokat. Cim özv. Kovács Jánosné Kálvária-utca 9. sz. Irodai női munkaerőt egész napi elfoglaltságra keresünk. írásbeli ajánlatokat „Azonnali belépésre" jelige alatt a kiadóba kéretnek. Bélyeggyüjteményt, bélyegsorozatokat, levelezést, tömegbélyeget, okmánybélyeget, przemisl-i tábori lapokat és leveleket vásárlók. Bauer Imre, Esztergomi Gazdasági Bank. Gyermekágy jókarban lévő eladó Cím a kiadóban. 29 mázsa réti széna eladó Szent György-utca 5, szám alatt. Fiatal keresztény gépíró tisztviselőnő kétéves irodai gyakorlattal elhelye kedést keres, munkát otthon is vállal. S/íves értesítést „szorgalmas" jeligére a kiadóba kérek. Eladó a Dinnye-szőlőkben egy félhold jókarban lévő szőló, termő körtefákkal. Érdeklődni lehet Horthy Miklós-út 3 alatt. Újságolvasók bármely napi- vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtóközpont készséggel intézi el portómentesen. Kossuth Lajos-utca 22. Kerestetik egy magányos úrnő mellé egy idősebb nő csekély munkára. Cím : Malonyai-utca 6. szám. Eladó a 76-os utca 11. számú ház. Érdeklődni lehet ugyanott. Egy férfiszabó állandó vasalásra felvétetik. Cím : Bakács-festő. Eladó egy szoba, konyha és kamrából álló ház. Cím Arpád-utca 26. szám. Fodrászüzlet-berendezós (férfi és női) eladó. Cím Steiner fodrász, Kossuth Lajos-utca 33. szám. Eladó egy jókarban lévő halottaskocsi, Horthy Miklós-út 142., Párkányban. Füszerüz'et-berendezós eladó. Cím Steiner fodrász, Kossuth Lajos-utca 33. szám. Zongorát és pianinót veszek. Címet a kiadóba kérem leadni. Eladó, esetleg bérbeadó a kerekberki dűlőben 953 négyzszögöl szántó, a barátkúti dűlőben 953 négyszögöl szántó. Bővebbet Maszár Ferencnél, Mária Terézia-utca 18. szám alatt. Figyelem! Ne dobja félre, ha rossz az öreg rádiója, mert azt Szalva magas áron megvásárolja. Veszek és eladok használt rádiókat és alkatrészeket. Szalva Jószef Esztergom, S'échenyi-tér 24. sz. Esztergomban Mussolini-tér 4. sz. a. 188 kat. négyszögölre szabadonálló épület Kisdunaparton strand, zárdaiskolák és hajóállomás közötti útvonalon eladó. Helyr. sz. 1320. Eladó úri lakóház a Fürdő szállóval szemben, 5 parkettás szoba, fürdőszoba, összes mellékhelyiségekkel, cselédszobával, szép kerttel, Kedvező fizetési feltételek. Közvetítőt díjazok. Ferenc József-út 29. Dr. Jármy. Eladó ingatlanok Esztergomban az Alsó-szigeten, a pri-. maciális konyhakert és Ferences-kollégium sportpályája közvetlen közelében 9 darab szántóföld. A Szent János-kúti dűlőben villaépület, vasbetonkerítéssel övezett kert közepén, 1 fűthető zárt nagy verandával, 3 szoba, 1 fürdőszoba, 1 előtér, konyha, cselédszoba, éléskamrával, házi vízvezetékkel, 2 szárnyú pincével és gazdasági épületekkel, 2 1 /* magyar hold földterülettel, részben gyümölcsfákkal beültetve, továbbá 3 l /s magyar hold területű, részben lóherével, részben pedig gyümölcsfákkal, istállóépülettel, beton disznóólakkal ellátott, ugyanezen villa közvetlen szomszédságában lévő földterület, a várostól 15 percnyire, könnyen megközelíthető helyen, végül Szentgyörgymezőn, a Vár-utcában, teljesen modern, téglából szilárdan épült, Eternit-palával fedett, 3 nagy utcai, 2 udvari parkettás szobából, 1 hall, 1 előszobából, fürdőszobából, konyha, cselédszoba és éléskamrából álló Esslingeni rolós és spalettáblás úri ház, ezenkívül ugyanezen telken álló és szintén téglából épült, cseréppel fedett, 1 szoba, előszoba és mellékhelyisegekből, 2 lóra szóló istállóból, garagenak alkalmas nagy kocsiszínből és külön álló pincéből álló 611 négyszögöl területű, udvari és kerti öntözőcsapokkal ellátva, szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet: dr. lattyasóvszky Béla ügyvédnél. M. kir. rendőrség esztergomi kapitánysága. 413—1—1941. szám. RENDELET a közlekedésnek Esztergom szab. kir. megyei város egyes részein való korlátozása tárgyában. A közlekedés rendje és a közönség testi épségének megvédése érdekében a 250.000—1929. B. M. sz. rendelet 117. §. d) pontjában meghatározott jogkörömben ugyanezen rendelet 31. §-ának első bekezdése alapján a következőket rendelem. 1. §. A forgalom könnyebb lebonyolítása és a közlekedési rend fenntartása érdekében elrendelem a Mária Valériahid gyalogjáróin az egyirányú közlekedés bevezetését, vagyis a gyalogos a menetiránynak megfelelő baloldali gyalogjárón köteles haladni. 2. A gyalogjáróról a kocsiútra lelépni, vagy egyik gyalogjáróról a másikra átmenni nem szabad. 3. Az a gyalogos, aki a gyalogközlekedést akadályozó nagyobb podgyászt hord, a kocsiút baloldalán a gyalogjáró mellett köteles haladni. 4. Aki a rendelet 1. §-ában foglalt rendelkezést megszegi, vagy kijátssza, vagy aki a rendelkezés megszegésében vagy kijátszásában közreműködik, kihágást követ el és a 250.000—1929. B. M. számú rendelet 119. §-a alapján 200 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A kihágási ügyekben eljárnak : I. fokon a m. kir, rendőrség esztergomi kapitányságának vezetője, vagy helyette a n. kir. Belügyminiszter által megbízott tisztviselő, II. fokon a m. kir. rendőrség vidéki főkapitánya, III. fokon a m. kir. Belügyminiszter. Ez a rendelet a közhirrétételt követő 8-ik napon lép hatályba. Esztergom, 1941. évi február hó 18. A kapitányság vezetője: Dr. Jánoska s. k. m. kir. rendőrtanácsos. M. kir. rendőrség esztergomi kapitánysága 421—1941. szám. HIRDETMÉNY Az esztergomi rendőrkapitányság közhírré teszi, hogy 1941. évi március hó 20. napján d. u. 4 órakor nyilvános árverésen eladásra kerülnek az 1 év és 1 napon belül át nem vett talált tárgyak, továbbá a kihágási eljárás során jogerős Ítélettel elkobzott fegyverek és egyéb tárgyak. Fegyvert csak az vásárolhat, aki fegyvervásárlási engedéllyel rendelkezik. Esztergom, 1941. évi március hó 5-én Esztergomi rendőrkapitányság. í $ s ^9^BW9^(*!lWllJ^ff8í%ll'Stf^ Versenytárgyalási hirdetmény. Epöl község elöljárósága bikaístálló és pásztorlakás építési munkálataira nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlatok benyújtási határideje 1941. március hó 27. délelőtt 10 óra. Felbontás ugyanazon nap délelőtt 11 óra. Bánatpénz 2°/o. A részletes versenytárgyalási hirdetmény és ajánlati minta, valamint a feltételek, tervek és a költségvetési űrlapok a körjegyzőség székhelyén, Bajna községházán a hivatalos órák alatt megtekinthetők és megszerezhetők. Bajna, 1941, évi március hó 7, Üveges Ágoston Szankovits Endre bíró. körjegyző. Értesítés. Értesítem a m. t. közönséget, hogy az ácsmesteri képesítést sikeresen megszereztem és e szakban mindennemű munkának jutányos á'on való elvégzését vállalom. Költségvetéssel díjtalanul szolgálok. A m t. közönség szíves pártfogását kérve Tóth Lajos képesitett ácsmester Esztergom, Si mor lános-B. 49. KULTUR MOZGÓ 8-án szombaton és 9-én vasárnap Hatalmas, lenyűgöző világfilm ARANYVAROS Erről Flynn filmszenzációja Kalandos történet az amerikai polgárháború idejéből. Nagyszerű kisérő műsor ELIT MOZI 8-9—10 szombaton, vasárnap és hétfőn: fossza az úton A hazai filmgyártás nagy eseménye Csortos Gyula, Mezei Mária, Tolnay Klári, Toronyi, Főidényi, a két Pethes, Kökény és Ilona, Makláry Magyar Tilághíradó Felelős szerkesztő és kiadó: Laiszky Kázmér. Nyomatott Lai*z<w Jatu* kónyvayomJajában, Esztergom, (felelős. Laiszky Kázmér.)