Esztergom és Vidéke, 1941
1941-11-01 / 88.szám
Fuvarozni lehet továbbá tekintet nélkül a távolságra, annak a vármegyének a területén is, amelyben a város vagy község van, ahová az iparengedélyt kiállították, A fővárosban Budapest vámhatárán belül lehet fuvarozni. A rendeletet büntető szankciókkal is ellátták s a büntetés 15 napig terjedhető elzárás és pénzbüntetés lehet, illetve a gépjárómü elkobzása is bekövetkezhetik. A rendelet, mint ismeretes, november 3-án lép életbe. iniiiiHiiiiniiniiiHiiiiiiinifiniiiíniiiiHiriiHiiiBimiHiiiin A katolikus egyház rendezte alkalmazottainak fizetéses szabadságát A „Nemzeti Újság" okt. 15-iki számában olvassuk : „Nagy horderejű, szociális rendeletet adott ki dr, Hanauer Á. István váci megyés püspök. A rendelet szabályozza a váci püspöki uradalomban alkalmazott tisztviselők, iparosok és cselédek fizetéses szabadságát. A püspök nemes gondoskodása és megértő szeretete folytán a jövőben, még a legegyszerűbb zsellér is, évente öt olyan napot mondhat magáé nak, amivel teljesen rendelkezik s amit kizárólag jólmegérdemelt pihenésre fordíthat. Valóságos felszabadulást jelent ez a rendelkezés azoknak, akiket eddig még vasárnap is lekötött a reájuk bízott álla toknak ellátása és így igazán sohasem volt szabadnapjuk. A fontos és útmutató rendelkezés a következőkben állapítja meg a fizetéses szabadság idejét : a tisztikar vezetőtagjai évenként 24 nap szabadságot élveznek. A segédtisztek szabadságideje 8 nap. A tisztviselők, erdészek 14 nap szabadságot kapnak, a vezető iparosok 10, az iparos segédek 8, a vezetőfelügyelők, alerdészek és erdőőrök 8, s végül a közcselédek 5 napi szabadságot." • íme, a katolikus egyház példát mutat t és megérti az új idők szellemét. Vállalatoknál vezetőiül szaktudással rendelkező és megbízható vezetők alkalmazhatók A Hivatalos Lap október 25-i számában kormányrendelet jelent meg a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokban a vezető állások betöltése tárgyában. A rendelet az általános közgazdasági szempontból jelentősebb minden olyan nyilvános számadásra kötelezett vállalatot, melynek saját tőkéje 250.000 pengőt meghalad, vagy amelyben az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak száma 15-nél több, továbbá tekintet nélkül a saját tőke nagyságára és az értelmiségi munkakörben foglalkoztatottak számára, a Pénzintézeti Központ tagjait, úgyszintén a biztosító magánvállalatokat és végül a felsorolt vállalatok érdekkörébe tartozó minden kereskedelmi társaságot arra kötelezi, hogy szerződéstervezetének, vagy a megbízásra (előléptetésre) irányuló javaslatának bemutatása mellett előzetesen jelentsék azokat a személyeket, akiket a vállalat vezető állásra alkalmazni, vagy megbízni kíván. Ugyanez a kötelezettség terheli a vállalatot akkor is, ha annak a személynek, akit a vállalat bármely állásra alkalmazni, vagy megbízni kíván, évi javadalmazása elérné a 24.000 pengőt, valamint, ha a vezető állást betöltő alkalmazottal határozott időre kötött szerződést meghosszabítani, vagy a hatvanadik életévét betöltött alkalmazottat, vagy megbízottat tovább foglalkoztatni, végül ha a nyugdíj- vagy szolgálati szabályzat értelmében a teljes szolgálati időt betöltött alkalmazottat tovább kívánja alkalmazni, A bejelentést a vállalat tárgya szerint illetékes miniszterhez kell benyújtani. Az illetékes miniszter szakférfiakból álló bizottság véleményének meghallgatása után az alkalmazás vagy megbízás ellen kifogást emelhet. A rendelet magánjogi, illetve büntetőjogi szankciókat állapít meg a rendelet intézkedéseinek megszegőivel szemben, A rendelet célja, hogy az ország összes je lentösebb vállalatainál vállalati vezetőül olyan egyének alkalmaztassanak, akik szakértelem, tudás, megbízhatóság tekintetében közgazdasági szempontból jelentősebb vállalatok vezetésére alkalmasak, továbbá a vezető állást betöltők javadalmazásának megállapításánál a túlzások elkerültessenek. Jralotfak. Kopoffas írások a fejfákon, dideregve vonaglanak, szegények : itt Kis Márton, ott Nagy János alszik : boruljatok rá csendes őszi fények. Nekik is dobogott a szívük egyszer, boldog májusok nekik is daloltak, s hogy sötét hajukon ezüstöt szőtt a tél, az Úr kezében elaludtak. Egy árva gyertyát gyújtok meg ma este, s kezembe veszem a régi bibliát: bölcs vigaszt keresek, mert ki tudja hányszor kell megjárnom még a Golgotát! S amíg a mécses apró lángja lobog, négy fala távolba vész a szobámnak karjaiba vesz a lágyajkú csend, s köröttem holtak szellemei járnak. A temetőkben vigyáznak a fejfák, a Nagy Jánosok alusznak, szegények, s ahogy sorra kihunynak a gyertyák, bucsuzodnk a csendes őszi fények. IFJ. BALÁZS JÁNOS. Mennyi adót kell befizetnie annak, aki megfellebbezte az elsőfokú adókivetést Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy már életbelépett a Közigazgatási Bírósághoz benyújtott panaszok új bélyegilletéke. Ezzel kapcsolatosan felvilágosítást nyújtunk, az adófellebbezésre vonatkozólag, illetve mikor van helye birtokon belüli fellebbezésnek. Minden évben már a februári adónegyedben el kell kezdeni az adófizetést és így sok adózó részére fontos kérdés az, hogy milyen adórészleteket kell fizetnie folyó évi adójából annak az adózónak, aki megfellebbezte az elsőfokú kivetést. Erre a kérdésre a K. K. H, O, (közadók kezelésére vonatkozó Hivatalos összeállítás) 111. §-ának 2. pontja adja meg a választ. Eszerint az elsőfokú adókivetés elleni fellebbezésnek halasztó hatálya csak annyiban van, hogy amennyiben az elsőfokú kivetés összege magasabb, mint az előző évi kivetés, akkor az adófélszólamlási bizottság határozatának meghozataláig, csak az előző évre jogerősen megállapított adó megfelelő esedékes részletei fizetendők be — ha csak az adózó nem vallott be már bevallásában az előző évinél magasabb alapot. A másodfokon megállapított adó ellen még egy jogorvoslattal lehet élni, panasziratot lehet benyújtani a Közigazgatási Bírósághoz. A panaszt mindenkor 15 napon belül kell beadni. Ennek a panasznak bélyegilletéke 1000 pengőig 2 pengő, 1000 pengőn felül minden megkezdett 500 pengő után 1 pengő. A Közigazgatási Bírsághoz beadott panasznak halasztó hatálya általában nincsen. Ha a Bíróság a panasszal megtámadott másodfokú határozatot feloldja és újabb határozat hozatalát rendeli el, a befizetés, illetve behajtás ugyancsak a másodfokú megállapítás szerint eszközlendő az újabb határozat meghozataláig. Az adózó kérelmére a panasszal megtámadott vitás különbözeti összeg befizetésére, a pénzügyígazgatóság a Közigazgatási Bíróság döntéséig, de legfeljebb hathavi, két-két ízben három hónappal meghosszabbítható fizetési halasztást engedélyezhet, feltéve, hogy az adózó a megelőző évi kivetésnek megfelelő összeget befizeti, vagy az engedélyezett részltetfizetési kedvezményt pontosan betartja. Az adózó kérelmére a vitás összeg után a pénzügyigazgatóság a késedelmi kamat szedését felfüggesztheti. Egy éven túlmenő fizetési halasztást csak a pénzügyminisztérium maga engedélyezhet. Ha az adózó attól tart, hogy a Közigazgatási Bíróság döntésére igen hosszú idő múlva kerülne sor és nemcsak állítja, hanem igazolja is, hogy a panasz gyors elintézése neki egzisztenciális érdeke — külön beadványban — soronkívüli elintézést kérhet. Ennek a kérvénynek bélyegilletéke 2 pengő. Soronkívüliséget csak legalább hat hónappal a panasz benyújtása után lehet kérni. Az egzisztenciális érdek fennforgásának igazolására községi bizonyítványt ís fel lehet használni. Akinek a vitás differencia befizetésére az adóhatóságok hatóságok halasztást adtak, s ezt a fél igazolja, annak a Közigazgatási Bíróság rendszerint megadja a kért soronkívüliséget. Az ősz Csöndben, lassan, fáradtan kaffyog. Érett és bölcs. Édes nyugalom. Későn kel és korán fekszik. Elnyújtózik puha pamlagon. Mosolya bágyadt. Derűs. Hallgatag. Csupa érettség. Bőség. Mustszerű. Lehűlt vére. Okosság lénye. Magabiztosság. Szép. Sőt, gyönyörű. Elmultak a forró szép napok, Kéjfüszerezetf lázas éjszakák, Hahotázó csókos nappalok, Tervek, nagy munkák. Vége. Nincs tovább. Mint a vén ember, olyan az ősz. Érzi, hiába kelleti magát. Ha fázni kezd, magára húzza Hóhermelinből készült paplanát. HARCOS. I Halottak napjára ... őszi ég fakókék bársonydrapériája borul a temető fölé, sápadt falevelek haldokló teste fogja fel a léptek zaját, hogy a Csend ezen a napon szívünkig hatolhasson. Testvér, Szülő és Hitves várja odalenn évről-évre ezt a mindent beborító, puha csendet, ez a nap az Övék, ebben a nagy hallgatásban az ő hangjuk hallatszik az emlékezés fájón édes távlatából. Bolyhos fejű krizantémumok és pasztellszínű őszirózsák harmatkönnyekkel puhítják a kemény hantokat, hogy a szeretet fohásza egészen közelről érje drága tetemüket. Minden sírra jut egy szál virág, egy égő gyertya ... de emlékezik-e vájjon valaki Rájuk, akik odalenn nyugszanak, jeltelen sírban valahol Oroszországban ! Mindegy, hogy vérünkből szakadt vér, vagy idegen nemzet fia, daliás magyar levente vagy távoli országok harcosa, testvérként alusszák Ők fiatal, forró életük örök álmát a fagyos szteppék alatt. Halottak napjának estéjén, ha majd ezernyi viaszgyertya színes lángja lobog a hallgató, gyászos-fekete ég alatt álmodó sírokon, gyújtsuk meg az emlékezés fáklyáját az Ő emlékezetükre is . .. Egy fohász, egy szál virág, egy könnycsepp az anyák szeméből jusson Nekik is, hősök ők, akik életüket és vérüket adták bölcsöt ringató és végső nyughelyet adó drága Hazánkért. ... és az örök világosság fényeskedjék Nekik ! Török Irén. Tilos a sírok kivilágítása A sírok kivilágítása ez évben az ország egész területén a további intézkedésig tilos, Ujabb adományok ssbesült katonáink részére. Erdélyi Béláné 10, Eckstein Lajos Kovantsek Jenő 5—5, dr. Balogh Albin 2'50, Simon Endre, Boromissza Gyula. Vértes Zoárd, Püvár Máté 2-2, Szedmer József, Horváth Sarolta, Nábrády Teréz 1—1 P, Érseki Nőnevelő Intézet I —b. polgári isk. növendékei 600 cigaretta, 3 kg. alma, 10 kg. szőlő, Bakonyi Józsefné 1 kg. mák. Komárom visszatérésének ünnepe. November 6-án lesz három éve, hogy Komárom visszatért az anyaországhoz. Már az első évforduló alkalmával komáromi ünneppé nyilvánították ezt a napot, amelyet most még nagyobb ünnepséggel ülnek meg. A város díszközgyűlést tart, amelynek keretében leleplezik a visszatérés emléktábláját a polgármesteri hivatal előszobájában, ahol 1938 november 6-án a magyar és cseh tisztek között a város átadásáról a megbeszélés lefolyt. Mestervizsga előkészítő tanfolyam kezdődik f. évi november hó 4-én dr. Szerencsés József vezetésével az esztergomi Ipartestületben Jelentkezni lehet bármely napon a hivatalos órák alatt d. u. 4—7-ig az Ipartestület irodájában. Az esztergomi országos vásár 1941. november 3-án, hétfőn lesz megtartva. Felhivatnak az állattartó gazdák, hogy a vásárra kihajtani szándékolt állatok marhalevelét mielőbb készíttessék el, nehogy az utolsó napi torlódás miatt a vásárból kimaradjanak. megszüntetett hajójáratok. Az előrehaladott időszakra való tekintettel a MFTR a Budapestről november 9-én 8 óra 30 perckor és 14 óra 30 perckor Esztergomba, valamint innen 17 órakor és november 10-én reggel 3 óra 30 perckor induló utolsó menettel a hajójáratokat megszünteti.; Ingyenes hazaszállítás és temetés magyar hősi halottaknak. A Szovjet Köztársaság elleni harcokban hősi halált halt katonák holttestét a honvédelmi miniszter haza óhajtja szállítatni, hogy hazai földben, hozzátartozóik közelében pihenjenek. A hősi halált halt katonák holttestének kiásatását és a szállításához előirt koporsóba zárárását a miniszter által kiküldött bizottság végzi. Ez a bizottság' intézkedik a hősi halottak vasúti szállítása iránt is. A hősi halottak minél gyorsabb hazaszállítását a belügyminiszter is teljes erejével támogatni kívánja. Erre tekintettel mindazok a hősi halált halt katonák, akiknek a hazaszállítását a bizottság előkészítette, a bizottság által kiállított okmány alapján minden egyéb eljárás mellőzésével szállíthatók újraeltemetési helyükre. A bizottság a hősi halottak hazaszállításáról értesíti annak a törvényhatóságnak első tisztviselőjét, melynek területére a szállítás történik. A hősi halottaknak a városok és községek temetőiben ingyenes díszsírhelyet kell biztosítani. Az iparostanonciskola építőipari téli tanfolyamának előadásai november hó 4-én, kedden délután a Szt. István iskolában (Hősök-tere) megkezdődnek. Igazgatóság. Milyen időnk lesz ? Varga László budapesti lakos, aki magát Sinusnak nevezi, megjósolta, hogy fehér karácsonyunk lesz. Szerinte nov. 1—9-ig enyhe csapadékos, 10-étől hűvösebb idő várható. December közepéig nagy hideg nem lesz, de 19-én hirtelen megváltozik és hideg viharos lesz az idő. Karácsonyunk fehér lesz. A Magyar Rádió kibővíti vasárés ünnepnapi műsorát. Most tartották meg Budapesten a Magyar Rádió közgyűlését, melyen bejelentették, hogy a közeljövőben szombaton, vasárnap és ünnepnapokon szórakoztató zenével bővíti műsorát. Ugyanekkor bejelentették, hogy még egy stúdió épül és a rádióelőfizetők száma elérte a 705 ezret. Szigorúan be kell tartani a vásárlási könyvvel kapcsolatos rendelkezéseket. A közellátási miniszter a vásárlási könyvrendszer bevezetésével az áruelosztás helyességét, a felesleges készlettartalékolás megakadályozását és a kereskedői árak betartását akarja figyelemmel kísérni. Nagy súlyt helyez tehát arra, hogy az ezzel kapcsolatos ZTERGOMI M€GGY- L€ L K€ VÍZZEL: ÜDÍT SZESSZEL: VIDÍT