Esztergom és Vidéke, 1941

1941-10-18 / 84.szám

Csúcsteljesítmény a MOVE céllövőversenyen F. hó 4-én és 5-én rendezte az Eszter­gomi MOVE Szent István Lövész-szakosz­tály meghivásos nyilt céllövőversenyét a Bosznia-borozó telkén lévő lőterén. A ver­senyre, amely mind erkölcsileg mind anya­gilag szépen sikerült, benevezett 14 egye­sület 140 féffi és 8 hölgylövész verseny­zővel. Revisnyei Reviczky Elemér Esztergom vármegye alispánja is megtekintette a ver­senyt és legnagyobb megelégedésének adott kifejezést a versenyen folyó serény munka, rendezés és a már elért eredmények felett. Kottler Gyula alezredes, állomás­parancsnok is meleg érdeklődéssel kisérte a középiskolások és leventék versenyered­ményeit, valamint a többi versenyzőkét is. Dr. Brenner Antal főjegyző, MOVE elnök hosszabb időt töltött a versenyen és a rendezés munkájában is résztvett, az ün­nepélyes díjkiosztáson pedig magas szár­nyalású hazafias beszédet intézett a lövé­szekhez, rámutatott a céllövészet nagy horderejű fontosságára, s amit fejleszteni, tökéletesíteni és mint sportot űzni, ma. a leanagyobb hazafias kötelesség. Köszönetet mondott a lövészeknek a nemes, versengésért és az anyagi áldozat­ért, mellyel e sport terén a hazáért áldoz­nak, majd köszönetet mondott még a ren­dezőknek s a rendezésben fáradhatatlanul munkálkodó versenybíróság elnökének és tagjainak: Boromissza Gyula gimn. test­nevelő tanárnak. Rosta József tanitóképző­intézeti tanárnak, Erdődy Miklósné úrasz­szonynak, Erdődy Miklós erdőtanácsosnak, Dr. Abonyi Géza szakosztályi h. elnöknek, Dr. Etter Kálmán tb. főügyésznek. Németh Ferenc postafelügyelőnek és Segély János ny. csendőrtiszthelyettes, lőtérgondnoknak. A verseny akadálytalan menete, az erkölcsi és anyagi siker Fazekas József szakosztálytitkár fáradhatatlan munkássá gát dicséri. A verseny kimagasló része Török István csúcsteljesítménye volt, amennyiben 396 kör egységgel beállította az eddigi orszá­gos csúcseredményt. Esztergomi MOVE legjobb lövésze cimet nyertek: Bántay Hilda, Mártsa István. Tölgyessy Sándor, Madarász Gyula és Földeáki Jenő. — Bántay Hilda, Mártsa István és Madarász Gyula külön tisztelet­dijat is nyertek. A verseny eredményei a következők 1. Kisöbű puskaverseny nemzetközi céltáblára fekvő testhelyzetben, férfiak részére. I—III. o. lövészek egyéni versenyé­ben : 1. Török István Bpesti Postás S. E. 396, 2. Cságoly Tibor Bp. HOTIS 393. 3. Dávid Béla Bp. Sport Egylet 383 kör egységgel. Kezdők versenyében: 1. Herke Ferenc Bp. S. E. 379, 2. Brecska Ferenc „Árpád Fejedelem" L. E. 379, 3. Dr. Sóskúti András Bp. S. E. 378, 4, Misik István Bp. S. E. 378. 5. Hadnagy Attila Bp. S. E. 376. 6. Gaj­dátsy Ferenc Magyaróvári MOVE 374 kör egységgel. I—III. o. lövészek csapatversenyében • I. Bpesti Sport Egylet 1900 kör egységgel Kezdők csapatversenyében; 1. Bpesti Sport Egylet 1885, 2. „Árpád Fejedelem" Lövész Egylet 1811 kör egységgel. II. Kisöbű pnskaverseny egységes céltáblára bárom testhelyzetben, férfiak részére. I—III. o. lövészek egyéni versenyében 1. Deák József „Árpád Fej." L. E. 279, 2 Török István Bp. P. S. E. 279, 3 Cságoly Tibor Bp. HOTIS 278. 4. Dr. Marosujvári Gyula Bpesti P. S. E. 276, 5. Mártsa István Esztergomi MOVE 276. 6. Tölgyessy Sán­dor E. MOVE 269 kör egységgel. ÍV—VI. o. lövészek egyéni versenyé­ben : 1. Kiss Ferenc Árpád Fej. L. E. 270, 2. Földeáki Jenő Esztergomi MOVE 265, 3. Misik István Bp. S. E 264, 4. Mondok István „Árpád F." L. E. 2o7 kör egységgel. Kezdők egyéni versenyében: 1. Nei­meiszter János „Árpád F." L. E. 271. 2. Sólymos Bertalan Dorogi Polgári L. E. 263, 3. Asztalos László Dorogi P. L. E. 262, 4. Szabó Kálmán Esztergomi MOVE 259, 5. Berczely Tibor HTVK 250, 6. Badacso­nyi Ferenc E. MOVE 254 kör egységgel. I—III. o. lövészek csapatversenyében : 1. „Árpád Fejedelem" Lövész E. 1354, 2. Esztergomi MOVE 1319 kör egységgel. (Mártsa, Tölgyessy, Földeáki, Németh, F., Kuglits 1.) IV VI. o. lövészek csapatversenyében : 1, Esztergomi MOVE 1278 kör egységgel, (Földeáki, Németh. Bognár J., Badacsonyi, Ágotái), 2. Bpesti Sport Egylet 1277 kör egységgel. Kezdők csapatversenyében : 1. Dorogi Polgári Lövész Egylet 1281 kör egységgel (Sólymos. Asztalos, Tarpataky, Róth, Ha­gelmayer), 2. Esztergomi MOVE 1250 kör egységgel (Szabó, Badacsonyi, Bors, Bog­nár F., Erdődy Miklós). III. Kisöbű pnskaverseny egységes có táblára hölgyek részére 1—IV. o. lövészek egyéni versenyében; 1. Morvay Béláné Budai Polgári L. E 270. 2. Toperczer Andrásné Budai P. L. E. 266, kör egységgel. Kezdők egyéni versenyében: 1. Ham­zsély Erzsébet Bpesti S. E, 265, 2. Bántay Hilda Esztergomi MOVE 249. 3. Segély Erzsébet E. MOVE 224, 4. Ágotainé Sza­lay Mária E. MOVE 218, 5. Erdődy Mik­lósné E. MOVE 215 kör egységgel. Kezdők csapatversenyében : 1. Eszter­gomi MOVE 691 kör egységgel (Bántay Hilda, Segély Erzsébet, Ágotainé Szalay Mária), IV. Középiskolások és leventék versenye. Egyéni versenyben: 1. Akucs Vilmos Dorogi Leveníe E. 258, 2. Tili István Érs. Tanítóképző-intézet 252, 3. Buza Tibor Bencés Gimnázium 245, 4. Lédergerber Róbert B. G. 242, 5. Csömöre József Esz­tergomi Levente E. 241, 6. Sztupák János Alerdész Szakiskola 239, 7. Horváth Géza Esztergomi L. E. 238 kör egységgel. Csapatversenyben: 1. Érs. Tanitóképző­intézet (Tili, Mezey, Sinka, Nagy F., Nagy A.) 1165, 2. Esztergomi Alerdész Szakiskola (Sztupák. Komlósy, Bagota, Gévay, Tarlós) 1150. 3. Esztergomi Bencés Gimnázium (Buza, Lédergerber, Segély. Horváth, Hunka) 1146, 4. Esztergomi Levente E. I. (Csömöre, Horváth. Gupka, Priekop, Neuschl 1126, 5. Esztergomi Levente E. II. (Grósz. Presz­lik. Rozman, Trexler, SárhegyU 889 kör egységgel. V. Céllövőpisztoly-verseny férfiak részére. I—III. o. lövészek egyéni versenyében : 1. Cságoly Tibor Bp. HOTIS 25/, 2 Töl­gyessy Sándor E. MOVE 253, 3. Süllé Mi­hály E. MOVE 246 kör egységgel. Kezdők egyéni versenyében: 1. Ber­czely Tibor HTVK 253, 2. Makkay István Csillaghegyi MOVE 233, 3. Mártsa István Esztergomi MOVE 227. 4. Mernyei Lajos Csillaghegyi MOVE 226 kör egységgel. VI. Géllövőpisztoly-verseny hölgyek részére. Kezdők egyéni versenyében: 1. Toper­czer Andrásné Bp. P. L. E. 174. 2. Segély Erzsébet E. MOVE 143, 3. Morvay Béláné Bp. P. L. E. 136, 4. Bántay Hilda E. MOVE 127, 5. Erdődy Miklósné E. MOVE 126 kör egységgel. Kezdők csapatversenyében: 1. Eszter­gomi MOVE (Segély Erzsébet, Bántay Hilda Erdődy Miklósné) 396 kör egységgel. VII. Bárcaverseny, (Kapás-lövés.) 1. Dr. Marosujvári Gyula 50, 2. Siklósi Gyula 49, 3. Ágotái László 48, 4. Neimeiszter Já íos 48, 5. Akucs Vilmos 48, 6. Tombor Ödön 47, 7. Róth János 47, 8. Mártsa Ist­ván 46, 9- Erdődy Miklós 46. 10. Hagel­mayer Lajos 45. 11, Ray Béla 45 kör egy­séggel. <i ••:ii('HMniMif!iiwjiinKBJjf;iHffijinfnfíaiiniHiJir:B;ir;iH»iiiflHii;j;BB;ijrfB* Aranykalászos gazdaavatás Párkányban A magyar mezőgazdasági haladás és élniakarás bensőséges ünnepélyének vol­tunk tanúi október 12-én. Ezen a napon tartotta meg a párkányi téli gazdasági is­kola 22 elsőízben végzett tanulójának aranykalászos gazdává avatását báró űíó­szeghy Ottó orsz. mezőgazdasági kamarai helyettes igazgató, miniszteri biztos el­nökletével. A megjelentek sorában ott láttuk a tanulóifjúság szüleit és az isko­lának számos barátját. Az ünnepélyt báró Diószeghy Ottó mi­niszteri biztos nyitotta meg, majd Bartos­sik Béla m. kir. gazdasági iskolai igaz­gató tartotta meg jelentését a gazdasági iskola 1939—40. és 1940—1941, elmuit két tanévéről, az iskolai belső rendről, az in­tézet tanári karának iskolánkivüli mun­kásságáról, amit a megjelentek feszült ér­deklődés mellett vettek tudomásul. — Célja ennek az intézménynek Szé­chenyi szellemében -— mint Bartossik igazgató mondotta — hogy ne legyen gyengén termő föld, ne legyen el nem végzett magyar munka, ne legyen igy el­veszett érték, hanem minden minél jobban gyümölcsözzön és minél nagyobb haszná­ra váljék mind az egyeseknek, mind pe­dig a nemzetnek és az országnak. Közvetlenül és mély gondolatokkal, hasznos tanácsokat adott a végzett aranyj kalászos gazdáknak ezután vitéz dr. Zsiga János főszolgabíró, majd a gazdaköri díszközgyűlés jól összeállított műsora kö­vetkezett. Minden száma kifejezésre jut­tatta az iskolában élő kiváló szellemet. Az aranykalászos gazdáknak a felava­tását a miniszteri biztos végezte, aki az aranykalász jelvényt és a jutalomkönyve­ket nyújtotta át a távozó ifjú aranykalá­szos gazdáknak. A tanulók saját termelvényeikről ren­dezett termelési verseny a tanulóifjúság gyakorlati életében elért eredményét mu­tatta be szemléltetően. A termelési ver­senyt három tagból álló érdektelen bízott­ság bírálta felül. Az ünnepély a miniszteri biztos zárószavaival ért véget, aki to­vábbi komoly munkára buzdította a fel­avatott aranykalászos gazdákat. A termelési versenyben első lett Boros József (Béla), második Juhász Ferenc (Gyiva), harmadik Duka Ferenc (Ebed). A párkányi m. kir. téli gazdasági iskola elsőizben felavatott aranykalászos gazdái­nak névsora. Bajza Menyhért (Libád), Boros József (Béla), Bugárdi Vilmos (Bény), Csákvári Ferenc (Bény), Csonka Sándor (Bény), Duka Ferenc (Ebed), Gora Mihály (Ebed) Halbauer András (Köbölkút), Juhász Fe­renc (Gyiva), Kara László (Kőhidgyar­mat), Kitzing Mátyás (Dorog), Kozma János (Muzsla), Lajos Géza (Dunamocs), Pathó András (Muzsla), Récseí László (Nagyölved), Révész Ferenc (Ebed), Szondi Béla (Muzsla), Szőcs Béla (Béla), Szőcs József (Ebed), Tóth László Ké­ménd), Varga Elemér (Sárkány), Varga Imre (Sárkányfalva). MAGYAR TŰZHARCOS SZÖVETSÉG Esztergomi Főcsoportja. Kedves Bajtársak ! Hosszú hónapokig tartó kényszerű hall­gatás után ismét összejövünk október hó 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Szent­györgymezőn a Falu Szövetség helyiségé­ben. Felkérem ezért kedves Bajtársaimat, hogy több megbeszélni való ügyünk elin­tézése céljából fentközölt időben és he­lyen a teljes számban megjelenni szíves­kedjenek. Ez a megbeszélésünk most már idősze­rű, mert hiszen évi közgyűlésünk óta még nem volt alkalmunk ügyes-bajos dolgain­kat élőszóval megtárgyalni. Különben pe­dig óhajtom megismerni személyesen ked­ves Bajtársaimat, hogy azután váll-váll mellett együtt munkálkodva ápolhassuk tovább a hazaszeretetet, a tudatos nem­zeti érzést, a bajtársi szellemet és szere­tetet. Esztergom, 1941, október 14-én. Bajtársi üdvözlettel : Dr. Hazslinszky István s. k. vezetőtiszt. HIREK Német államtitkár Esztergomban. Schlegelberger Ottó németbirodalmi államtitkár dr. Radocsay László igaz­ságügyminiszter társaságában váro­sunkba jött és megtekintette neve­zetességeinket. Az ásatásoknál és a kincstárban dr. Lepold Antal proto­notárius kanonok szolgált magyará­zattal a magas vendégnek, majd a megyeházára vonultak, hol dr. Késmárki Frey Vilmos főispán teát adott a német államférfi tisz­teletére. Adományok. Kornhaber Samu ny. ezredes a Vörös Keresztnek 5 P-t, a fiorthy-segélyalapra 5 P-t, Jándy Ludovika 1, Horváth Mária 2 és Balogh Julianna 1 P-t küldtek be szer­kesztőségünkbe a vaskapui Mária-szo­borra. Rendeltetési helyére juttatjuk. A Bakács-kápolnai női Mária­kongregáció f. hó 19-én, vasárnap d. u. 5 órakor tartja évi közgyűlé­sét a bazilika sekrestyéjében. A ta­gok teljes számban való megjelené­sét kéri, az érdeklődáket pedig szí­vesen látja a vezetőség. Hadikitüntetések. A Kormányzó a hősi halált halt Jász (Janek) Dé­nes tart; hadnagynak az ellenség előtt tanúsított hősi magatartásáért a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét adományozta. Nagyezüst vitézségi érmet adományozott továbbá Bakos Gyula c. őrmesternek, ki a Bug mel­letti heves harcok során önként je­lentkezett, hogy az igen érős ellen­séges tüzérségi, aknavető és gya­logsági tűz alatt tartott terepen fek­vő bojtársait beszállította. A leghe­vesebb tűzben jutott el sebesült­jeinkhez, amikor túlerejű szovjet­csapat támadta őt meg. Bakos né­hány társával együtt felvette a har­cot s a támadókat az utolsó szálig megsemmisítette. Példás magatartá­sával sok sebesült, bajtársának éle­tét mentette meg. A kegyeleti stafétát metsző hi­degben futották le az elmúlt vasár­nap a versenyre benevezett csapa­tok. A staféta után bensőséges ün­nepség volt a Hősök szobránál. A Magyar Hiszekegy után PolMk Mik-, lós plébános mondott ünnepi be­szédet, majd kihirdették az ered­ményeket és szétosztották az érté­kes díjakat. A honvédség csoport­jában az utászzászlóalj 4. győzött. A középiskolás csoportban az ered­mény a következő volt: 1. Ferences gimnázium, 2. a tanítóképző, 3. a bencésgimnázium. A leventéknél az esztergomtábori leventék győztek, míg a második helyre az esztergomi sportszázad került. A kegyeleti sta­féta díjaival együtt osztotta ki dr. Etter Jenő polgármester a külön­böző díjakat a legjobb sportoló leventéinknek Az Orsz. Egészségvédelmi Szö­vetség (Stefánia) esztergomi fiók­szövetsége f. hó 31-én d. u. 5 óra­kor tartja rendes közgyűlését a vá­rosház kis tanácstermében. Tárgyso­rozat : költségvetés, indítványok. Harctéri üdvözlet. Dinnyés János őrvezető egy tábori lapot küldött a harctérről szerkesztőségünkbe, amelyben üdvözletét küldi eszter­gomi ismerőseinek. Cime: 41—9. Tábori posta 1. sz. A hercegprímás rendelete a te­hetséges falusi gyermekek nevelte­téséről. A katolikus iskolai főható­ság őszi gyűlésén bejelentették, hogy a főhatóság a tehetséges falusi gyermekek neveltetése ügyében ki­adott rendeleteket a saját iskoláiban is végrehajtja. Eszerint a főhatóság a meghatározott díjakat felhasználja jóképességű falusi tanulók iskoláz­tatására. Utasítást adott ugyanakkor arra is, hogy a leányközépiskolák készítsenek a harctéren küzdő ka­tonáknak érmelegítőket. KÖNYVET MINDEN MAGYAR KÉZBE Most jelent meg! RAB GUSZTÁV ROKONOK ÉS ISMERŐSÖK Mai író új, nagyszabású társadalmi regénye, a mai nagyvárosi életről. Ára 8 pengő. TABÉRY GÉZA A FRIMONT-PALOTA A kiváló erdélyi író új, hatalmas regénye az erdélyi unió előkészíté­sének izgalmas koráról. Ára 5.60 pengő. INA SEIDEL HÍVTALAK A német regényirodalom nagy ér­téke. Lenyűgöző korkép a napóleoni idők forrongó Németországáról. 740 oldal. Ára 9 pengő. H. A. L. FISCHER EURÓPA TÖRTÉNETE Most megjelent harmadik kötetével teljes, a modern történelemírásnak ez a klasszikus remeke. Ára 10-80 pengő HERBERT TICHY ALASZKA Alaszka múltját, jelenét, hivatását világítja meg érdekesen és újszerűen 16 képtábla. Ára 5.60 pengő Megtekinthetők minden könyvesboltban. SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSI

Next

/
Thumbnails
Contents