Esztergom és Vidéke, 1941
1941-01-22 / 7.szám
Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20. Megjelenik minden szerdán és szombaton Keresztény politikai és társadalmi lap. Előfizetési ár 1 hóra : 1 pengő 20 fillér. Szerdán 10 fillér, szombaton 16 fillér. HETI ESEMÉNYEM BELFÖLD Nagyváradnál lezuhant az erdélyi utasszállító repülőgép, 13 halott. — Horthy István felesége fiúgyermeknek adott életet. — A jugoszláv 1. osztályú Fehér Sasrendet kapta gróf Csáky külügyminiszter. —- Jegyrendszert vezetnek be a kassai kereskedők. — A Nemzeti Bank hat és fél százalék osztalékot fizet. — 1500 zsidó iparos és kereskedő ipar igazolványát vonták be eddig a pestkörnyéki városokban. — Győr szobrot állít Szent Istvánnak. — Csökken a budapesti színházak iránti érdeklődés a mozik miatt. — Negyven millióért vásárolt földbirtokot a földművelésügyi minisztérium. KÜLFÖLD Olaszországban négymilliárd lirát fordítanak közmunkára. — Flandin lett a francia miniszterelnök Laval a külügyminiszter. — Felfüggesztették Romániában a katonai előképző intézményt. — Hadseregtábornokká lépett elő a piemonti herceg. -— tiármasszerződés készül Kina, Anglia és Amerika között. Belgrádban betiltották az angol propaganda hírszolgálat működését. — 1.300.000 zsidó él Romániában. — Németország eddig 100 millió méter filmet használt fel háborús híradókra. — Olaszország Nizzát, Korzikát és Tuniszt követeli Franciaországtól. — fiősi halált halt Albániában gróf Amodei római egyetemi tanár és Caetani herceg. — Egymillió német lány vesz részt az idén a kötelező munkaszolgálatón. — Minden zsidónak jelentkeznie kell Hollandiában. — 150.000 spanyol menekült van Franciaországban. — A Duce oltárt küldött Göring születésnapjára. — Tizenhárom norvég hajót lefoglaltak az angolok. — Viharosan tüntettek az athéni anyák a királyi palota előtt. — Spanyolországban új rendszer szerint adagolják a kenyeret. — Roosevelt nem küldött üzenetet az olasz királynak. — Kairóból eltávolítottak három angol tisztet a király elleni merényletterv miatt. — Angliában 16-60 év között mindenki tűzoltó. — Romániában a vasgárdisták végzik a népszámlálást. — Tömegesen tartóztatják le a kommunistákat Francia országban. — Roosevelt fontos katonai értekezletet tartott az amerikai tábornoki karral — Graziani olasz tábornagy továbbra is libiai főparancsnok marad. — A németek átszervezik a lengyel főkormányzóság nagy textilipari központját. — Nagyobb angol csapatok érkeztek Szalonikibe. — Anglia nem tudja többé ellátni üzemanyaggal Írországot. — Rövidesen megkezdik a Svájcban internált franciák hazaszállítását. — Nigériában felégetik az angolok az egész kakaó-termést. — A régi rendszer politikusainál házkutatásokat tartanak Bukarestben. — Borzalmas áradások vannak Franciaországban. — Az olasz vezérkari főnök vette át az albániai parancsnokságot. — Belgium úthálózatából 4.803,000 négyzetméternyi területet pusztítottak el a német bombák. — Lángokban áll Svansea, Anglia legfontosabb olaj ki kötője. — A német repülők megjelentek Egyiptom felett és a Szuezi csatornánál. — Oroszország Argentínában vásárol gyapotot, gabonát és húskonzervet. — Kanadában 18 hajót építenek Angliának. — Decemberben 800 katonai repülőgép készült el Amerikában. — Szíria királyává teszik Ibn Szaud fiái. — Hitler és Mussolini Rómában ismét találkoztak. Dr. Etter Jenőt választották meg Esztergom város polgármesterévé Nagy napja volt Esztergomnak hétfőn. Részleges tisztújítás során ekkor került betöltésre a megüresedett polgármesteri stallum. A választást sok izgalom előzte meg, amelynek egyes részleteiről annak idején tájékoztattuk olvasóinkat. A képviselőtestület döntése alapján a polgármesteri állást dr. Eltér Jenő főügyész foglalta el. A választás lefolyásáról az alábbiakban számolunk be. Már a kora reggeli órákban ünnepi díszt öltött a Városháza és[jóvai 10 óra előtt zsúfolásig megtöltötte a nagytermet az érdeklődő polgárok tömege s teljes számban megjelentek a képyiselők is. Dr. Brenner Antal főjegyző nyitotta meg az ülést általános érdeklődés közben, majd dr. Lepold Antal elnöklésével az ősi hagyományoknak megfelelően küldöttség hívta meg revisnyei Reviczky Elemért, vármegyénk alispánját az ülésre. A terembe lépő alispánt nagy lelkesedéssel fogadta a képviselőtestület, aki megnyitó beszédében többek között ezeket mondotta : — Egy város életében döntő fontosságú az, hogy ki a város vezetője. Sok évre kihat épen ezért ez a választás. — Ennek a kérdésnek a helyes eldöntéséhez a polgárság zavartalan elhatározása szükséges. Ezért újra kiemeli, hogy hivatalos jelöltet semilyen fórum részéről sem állítottak. Döntsön a képviselőtestület lelkiismerete és szabad elha ározása alapján. Az alispán beszéde után megalakult a kijelölő választmány: elnöke az alispán volt, tagjai pedig: dr. Drahos János, Hermann Lajos, Pifkó János és vitéz Szivós-Waldvogel József. A kijelölő választmány rövid tanácskozás után meghozta a döntését, amelyet az elnöklő alispán enunciált. öt pályázat érkezett be a polgármesteri állásra; a pályázók közül dr. Brenner Antal főjegyző pályázatát visszavonta. A négy pályázót a kijelölő választmány abc sorrend ben jelölte, tehát a következőképen: dr. Abonyi Géza, dr. Etter Jenő, dr. Sántha József, dr. Varsányi Gyula. A jelölés után megalakult a szavazatszedő küldöttség, elnöke: dr. Szokolay Antal, tagjai: Hermann Lajos, Kiffer János és Philipp József voltak. A szavazatszedő küldöttség megalakulása után megkezdődött a szavazás, amelynek pártatlansága és zavartalan lefolytatása érdekében az alispán közölte, hogy mindegyik jelölt neve abc sorrendben van feltüntetve az alispáni pecséttel ellátott szavazócédulákon, a szavazás a megválasztani kivánt jelölt nevének aláhúzásával történik. Az alispáni jelentések után megkezdődött a szavazás, a képviselők egymás után járultak az urnához és adták le szavazataikat. A szavazatok leadása után megkezdődött azoknak összeszámlálása. Leadtak összesen 65 szavazatot, ebből dr. Etter Jenőre 28, dr. Sántha Józsefre 22, dr. Abonyi Gézára 10, dr. Varsányi Gyulára 4 szavazat esett, 1 szavazat érvénytelen volt. Az alispán kihirdette az eredményt, majd bejelentette, hogy mivel egyik jelölt sem kapta meg a szükséges arányszámú (felénél több) szavazatot, tehát a legtöbb szavazatot kapott jelöltek között pótválasztást kell tartani. A pótválasztáson, amely fokozódó izgalom között folyt le, ismét 65 szavazatot adtak le a képviselők. Ezekből dr. Etter Jenő 35-t, dr. Sántha József pedig 29-et kapott, 1 szavazat itt is érvénytelen volt. Tehát a szavazás eredményeképpen dr. Etter Jenő lett városunk polgármestere. A polgármesterválasztás után megtörtént az aljegyzői és a fogai mazói állások betöltése is. Mindkét állásra csak egy-egy pályázat érkezett és igy aljegyző dr. Bády István, fogalmazó pedig dr. Tóth László lett. A választások megejtése után dr Lepold Antal vezetésével küldöttség hivta meg az új polgármestert a terembe, ahol az új tisztviselők letették az esküt, majd Reviczky Elemér alispán köszöntötte az új polgármestert. Beszédében kiemelte, hogy Esztergom város polgármesterének súlyos és nehéz feladatokat kell megoldania. Esztergom már földrajzi helyzeténél fogva is nehéz helyzetben van, de éjt nappallá tevő munkával itt is nagy eredményeket lehet elérni. Dr. Brenner Antal h. polgármester a tisztviselői kar nevében köszöntötte az új polgármestert, kérte, hogy viselje szivén a város sorsát és mindent kövessen el, hogy a város lakossságának nehéz helyzetében javulás következzék be. Dr. Etter Jenő polgármester meghatott szavakkal köszönte meg a képviselőtestület bizalmát. Kijelentette, hogy a város összes társadalmi osztályainak problémáit nagy gonddal fogja kezelni és minden erejével azon lesz, hogy a felmerülő problémákat meg lehessen oldani. Harmonikus együttműködést kivan a tisztviselőkkel és meg van győződve arról, hogy megfeszített munkával sikerül a város sorsát előbbre vinni Dr. Etter Jenő polgármester közvetlen szavait nagy lelkesedéssel fogadta a közgyűlés, amely az alispán zárószavai után az új polgármester éltetésével ért véget, Dr. Etter Jenő 1897-ben született Esztergomban. Középiskoláit Kalocsán és Esztergomban, az egyetetemet Budapesten végezte. Kassán és Magyaróvárott elvégezte a gazdasági akadémiát. 1921-ben a jogtudományok doktorává avatták. Pályafutását Frigyes főherceg uradalmában mint segédtiszt kezdte meg. 1921- ben a Futura ellenőre volt, 1922- ben elvégezte a keleti akadémiát, amikor a járásbírósághoz joggyakornoki minőségben, később a pestvidéki törvényszékhez került. 1924-ben ügyvédi vizsgát telt. 1925be választották meg Esztergom város tiszti főügyészévé. Társadalmi élet terén is élénk tevékenységet fejtett ki mint a vízivárosi egyházközség világi elnöke, az esztergomi Ipartestület iparhatósági biztosa, a Szenttamás-Vízivárosi Kat. Polgári Kör alelnöke, a Belvárosi Kat. Olvasókör, a Tűzoltó Egyesület és több más egyesület ügyésze, a MOVE tb. elnöke. A háború alatt a 26. gyalogezredben 1915-től az orosz fronton harcolt, 1917-ben megsebesült. Hadnagyi rangban szerelt le. A Károlycsapatkereszt és sebesülési-érem tulajdonosa. Neje : mattyasóczi Mattyasóvszky Mária, gyermekei Jenő és Nándor. Városi közgyűlés Esztergom város képviselőtestülete az elmúlt hét szombatján dr. Brenner Antal polgármesterhelyettes elnöklésével rendes közgyűlést tartott. Az ülés megnyitása után az elnöklő polgármesterhelyettes ismertette a város újévi üdvözléseire érkezett köszöneteket, dr. Fehér Gyula nagyprépost köszönetét a gyémántmiséje alkalmából | kifejezett jókívánságokért. Herincse ruszin testvér kézségünk köszönetét városunk 300 P-ős karácsonyi segélyéért. A tárgysorozat tárgyalása során elhatározta a képviselőtestület, hogy a kötelező ravatalozásról alkotott szabályrendeletet még a jóváhagyás megérkezése előtt február 1-vel életbelépteti. örömmel és hálával vette tudomásul a képviselőtestület, hogy a pénzügyminiszter 30.000 P rendkívüli forgalmiadó államsegélyt utalványozott, továbbá, hogy a belügyminiszter a Kolos-kórház részére 36.000 P ellátmánykiegészítést folyósított. Újjáalakult az iparostanonciskolai felügyelő bizottság: dr. Marcell Árpád, Nádler István, Obermüller