Esztergom és Vidéke, 1940
1940 / 94. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1940. december 4 mindenütt fenntartani ezt a nemes, áldásos emberbaráti akciót a régi formájában. így van ez Esztergomban is. Igaz, hogy az iskolai ebé- deltetési akció inkább a társadalmi jótékonykodás forrásaiból táplálkozott eddig is, ebből kell táplálkoznia a jövőben is, — úgy látszik azonban, hogy a megváltozott körülményekre való tekintettel hatósági támogatásra és gondoskodásra szorul. Ez a gondoskodás annyit jelentene, hogy a hatóság az ebé- deltetési akciót a legfontosabb nyersanyagok (cukor stb.J beszerzéséhez hozzásegítené. Fontos emberbaráti és szociális érdek fűződik ahhoz, hogy ez az áldásos intézmény továbbra is fenntartható legyen. Kérelem Esztergom város közönségéhez. A városi aggokháza (Simor dános-utca 128. sz.) gondozottjainak óhajtanám a karácsonyi szent ünnepeket a körülményekhez képest kellemessé és boldoggá tenni, azért bátorkodom jelen soraimmal ez idén is a nyilvánosság elé jönni. Gondozottaink legnagyobb része még a világdúlás szomorú következményei miatt testileg-lelki- leg lerongyolódva, betegen, tehetetlenül került intézetünkbe. Az élet kevés örömet juttatott nekik, azért kérem a nemesszivű közönséget, juttassanak szegény öregeinknek is adományaikból, hogy 34—35 gondozottunknak karácsony estéjén örömet szerezhessünk. A legcsekélyebb adományt, legyen az anyagi, pénzbeli, hálásan fogad a városi Aggokháza főnöknője. Lopás. Váczi Kálmán hentes és mészáros kerékpárjáról ismeretlen tettes a dinamót leszerelte és ellopta. A nyomozás megindult. Betörés. Dr. fiamza Józsefné szigeti nyaralóját feltörték. Rendőrségünk a tettest egy fiatalkorúban elfogta és a bűnjelekkel őrizetbe vette. Kerékpárlopás. Sipka László őrizetlenül hagyott biciklijét ismeretlen tettes ellopta. A tolvaj kézrekeríté- sére a körözés megindult. A jövő cipőtalpa: a buna. A német műgumi, a „buna“ igen jól bevált az autókerekeknél, mert tar- tósabb, mint a valódi gumi, de ezenkívül a cipésziparban is igen jó szolgálatot tesz, mert a talpbőrrel való takarékosság okából ezt a műgumit cipőtalpnak is felhasználják. A tiszta műgumibol készült cipőtalp olyan jónak és tartósnak bizonyult, hogy szakkörök véleménye szerint a háború után sem veszti el népszerűségét, mert semmi más cipőtalp sem veheti tel vele a versenyt tartósság szempontjából. Csak szállítási igazolvánnyal lehet a fővárosba sertest vagy zsírt szállítani. A fővaros vezetősége közli a közönséggel, hogy október 30-tól tilos a fővaros területére sertést, továbbá bármilyen mennyiségű zsírt, tehát 5 kg-on aluli mennyiségben is, hájat és zsírszalonnát szállítási igazolvány nélkül szállítani. Az 5 kg-on aluli zsírmennyiségekre is szállítási igazolványt kell kérni. Csak az iskolaév elején lehet tanoncot szerződtetni. A Budapesti Közlöny legutóbbi száma közli az iparügyi miniszternek a tanonc- szerződés és a segédi vizsgálatok tartásának idejéről szóló rendelkezését. A rendelet szerint a tanonciskolái oktatás ideje alatt általában nem szabad tanoncot szerződtetni és segédi vizsgálatokat tartani A rendelet ezzel az tanonciskolái oktatásnak a tanulók évközi be és kilépésével okozott zavarását akarja megszüntetni. A rendelet 1941. év május hó 1.-én lép életbe. IRODALOM A jövedelmező körtetermesztés. Katasztralis holdankint több mint 2000 P jövedelmet érhetünk el az úgynevezett szoros műveléssel — írja Porpaczy Aladár, egyik legkiválóbb hazai körtegyü- mölcsos vezetője kitűnő szakkönyvében, ,,A jövedelmező körtetermesztés“-ben. E 200 oldalas munkájában rámutat még arra, hogy gyümölcstermesztésünk mostohagyermekének, a körtetermesztésnek, milyen kihasználatlan lehetőségei vannak. Így pl. a megnagyobbodott Német- birodalom körteimportjának alig 1 ü/o-át tudja csak fedezni a. magyar termelés, gyakorlati tapasztalatai alapján részletesen ismerteti, hol termeszthető hazánkban leginkább körte, melyek a legkiválóbb lajták, termesztésénél milyen faalakot válasszunk stb. Képekkel és raj- zzokkal ismerteti az általa alkalmazott metszési eljárást, melynek segítségével körtefái évröl-évre rendszeresen és bőven teremnek. A könyvet kiegészíti a legelterjedtebb fajták ismertetése és egy gyakorlati eredményeken alapuló jövedelmezőségi számítás. A könyv ára 4 P. Kapható a „Magyar Gyümölcs" kiadó- hivatalánál, Budapest, V., Vilmos csá- szár-út 76. ,, „Jövedelmező téiialmatermesztés." — Egyik legnevesebb magyar almatermesz- tönk, Szakátsy Gyula, gazdag tapasztalatai alapján valóban kitűnő könyvet írt a télialmatermesztésről. Világos stílusú könyvében az áltatla sokszorosan kipróbált eljárásokat ismerteti, tanácsot ad a telepítés helyének, az almaalanyoknak és nemesfajtáknak kiválasztására és kitűnő útbaigazítást ad az értékesítésre nézve is. Könyvének legértékesebb része az a fejezet, amelyben az almatermés állandóságának biztosítását tárgyalja. Az ő gyümölcsösében nincsenek kihagyó evek, a fák mindig bőven teremnek és ez természetesen döntően kihat a jövedelmezőségre, A könyv nélkülözhetelen minden komoly almatermelőnek, sőt mindenkinek, aki gyümölcstermeléssel foglalkozik, mert általános részében a legtöbb gyümölcsfajtára érvényes útbaigazításokat ad. E könyv „Jövedelmező téiialmatermesztés“ címen jelent meg „A Magyar Gyümölcs" kiadásában. Ára 4 P. Kapható „A Magyar Gyümölcs" kiadó- hivatalánál, Bpest, V., Vilmos császár-út 76., és nagyobb könyvkereskedésekben. „Növények és virágok a lakásban". A virágkedvelők köréből osztatlan örömet és elismerést váltott ki ifj. Jancso Vilmos székesfővárosi kertészeti felügyelő tollából kikerült „Növények és virágok a lakásban" című könyve. Az író különös tekintettel volt könyvének megírásánál arra, hogy szakszerű előképzettség nélkül is megértse mindenki, mi a teendője, hogy tetszetős, szép növényeket, virágokat nevelhessen, hogy azokat hogyan kezelje és hogyan óvja meg a különböző betegségektől. A zsínte dióhéjban szerkesztett könyvnek értékét növeli, hogy a kertészeti irodalomban kevés olyan könyvet találunk, mely magyar nyelven íródott volna és még kevesebbet olyat, mely a laikusok részére készült volna. A könyv magában foglalja mindazon dísznövények keletkezésére és kezelésére vonatkozó adatokat, melyeknek alapján a lakásban tenyészthetünk, szaporíthatunk, közli a magvetést, vagy más szaporítási mód időpontját, az átültetés idejét stb. Az, aki kedvenc növényeit meg akarja tartani, hogy bennük gyönyörködhessen, sok és hasznos tanulságot meríthet e könyvből. A könyv 3.— P helyett 2.50 P-ért szerzehető be a Magyar Gyümölcs kiadóhivatalánál Bpest, V., Vilmos császár-út 76. A gyümölcsösben állandóan elkövetett hibákról ír a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a gyümölcsös őszi munkáiról, az idei borok kezeléséről, a keveset termő gyümölcsfákról, a család zöldségeskertjéről, a gyümölcsfák növekedésének gyorsításáról, a nyúlrágás elleni legújabb védekezésről, a korai burgonyatennesztés egy új módjáról, a talajforgatásról, stb. A két, színes gyümölcsképet is közlő szaklapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapest, VI., Aréna-út 84—c.) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. József Ferenc főherceg bizalmas vallomásai avatják ünnepivé a Film—Színház—Irodalom új számát. Egyed Zoltán Színházi levele a Nemzeti Színház Shakespeare-cíklusának kiemelkedő előadásáról, a „Vihar"-ról számol be. Lányi vhktor pedig a zenei élet nagy eseményéről, az üperaház eredeti bemutatójáról ír kritikát az új számban. Babay József „Hurrá, színész leszek I“ címen rendkívül szellemes cikkben foglalkozik a színészírókkal. Nagy képes riport számol be arról a bankettről, amelyet Ka- rády Katalin tiszteletére rendeztek a „Románc" huszonötödik előadása alkalmából. Egy másik képes riport azokat a színésznőket mutatja be,, akik nemrégen még a magyar színészet élvonalába tartoztak, de — eltűntek. A szokásosnál is gazdagabb filmrovat sorra veszi a magyar és külföldi filmujdonságokat, a kedvelt Tarka-barka pedig a színházi élet intimitásairól számol be. Muráti Lili országos érdeklődéssel kisért regénye, Bozzay Margit üzenetei és Bulla Elma naplója teszi még gazdagabbá az új számot, amelynek külön érdekessége az a két, képekkel illusztrált riport, amely a Baross Szövetség nagy téli divatparádéjáról és helyszíni tudósítás alapján a bécsi divathétről számol be. Egyes 'szám ára 30 fillér. A lap kiadóhivatala bárkinek készséggel küld mutatványszámot. Minden színházi eseményt megtalál a Délibáb színházi hetilap legújabb számában. Kulisszamögötti pletykák, színházi beszámolók, riportok, magyar írók kitűnő novellái, gazdag filmrovat, divat, szépségápolás, tökéletes heti rádióműsor, rejtvények és rengeteg szebbnél-szebb kép teszik páratlanul népszerűvé a Délibáb színházi hetilap minden számát. Egy szám ára csak 14 fillér. Minden este hangnlatos női zenekar játszik a „Koronádban. APRÓHIRDETÉSEK Tyúkszemvágást háznál és házon - kívül elvállalok. Cím : Misik Károly fürdőmester Rózsa utca 17. Eladó Párkányban Horthy Miklós-út 722. sz. a. adómentes új ház. (Neuer és Richter fakereskedése szomszédságában.) Elkerített udvar és külön be kerített kert; a kertben termő gyümölcsfák és szőlőlugasok vannak. Az udvari kút vize elsőrendű, a tájnak legegészségesebb része, egyúttal kitűnő nyaraló hely is. Az épület: 2 utcai szoba, 2 konyha, 2 éléskamra és 2 csukott verendából álló. Az épület akár egyben, vagy pedig kettőrészre megosztottan is lakható. Az udvarban 2 fáskamra és 1 csukott, zárható autószín van. A ház ára igen jutányos. Érdeklődni lehet a háztulajdonosnál: Kolbinger Albin Nitra (Nyitra) Hlin- ková ul. ca 37. Siovákia, vagy ezen lap kiadóhivatalában, á LVarrógépet használat veszek. Cim a kiadóban. Azonnal kiadó egy nagy helyiség raktárnak, esetleg műhelynek. Cim: Székely Vilmos, Ferenc József-út 5. Vennék 1—2 lóerős 380 woltos villanymotort, 1—2 tonnás teherautót és egy pár jokarban lévő igás lószerszámot. Cim Szeidler István Solymár Boldogasszony-tér 16. sz. Eladó egy világos hálószobabútor. Cim Molnár-sor 11. sz. Eladó egy teljesen kifogástalan Bocskai-kabát 12 eves leányka részére. Cím a kiadóban. Kiadó külön bejáratú száraz, szépen bútorozott szoba. Cím : Széchenyi tér 6. Két szoba, konyhás lakások kerestetnek. Cím a kiadóban. Esztergom szab. kir. megyri város adóhivatalától 4297—1940. a. ü. sz Hirdetmény a 2 százalékos kamattérítés kiterjesztése tárgyában. A m. kir pénzügyminiszter úr 164.409—1940. Vili. számú rendeletével megengedte, hogy azokat a természetes jogi személyeket, akik adótartozásukat és pedig úgy az esetleges hátralékot, mint a folyó évi előírást december hó 31-ig teljesen kiegyenlítik, a folyó évi tartozásra tényleg befizetett tőkeösszeg után számított 2 százalékos kamat- térítésben (jutalomban) részesíthessük. Ezen rendelkezés alapján felhívom az adózó közönséget, hogy a pénzügyminiszter úr intézkedésével nyújtott rendkívüli kedvezményt saját érdekükben kihasználni^ fennálló tartozásukat kiegyenlíteni szívesek legyenek, mert úgy a hátralékosok ellen most megindított szigorú végrehajtási eljárástól mentesülve, az eljárás során újonnan felszámításra kerülő végrehajtási költségektől is meg tudnak szabadulni. Esztergom, 1940. évi nov. 30. dr. Abonyl Géza s. k adóügyi számvevő hivatalfónök. MMMIWMMMMWMWI Meghívó. Az Esztergom-SzentgyörmezőiVolt Úrbéri Közbirtokosság a rendes évi közgyűlését 1941. évi január hó 5-ón d. e. 11 órakor tartja meg az Esz- tergom-szentgyörgymezői Kát. Olvasókör nagytermében, melyre az igen tisztelt erdőbirtokos tagokat ezúton is tisztelettel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Két tag kijelölése a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére. 3. Pénztári jelentés az 1940. év gazdasági bevételeiről ,és kiadásairól. 4. Számvizsgálók jelentése és javaslata a pénztárnok részére a felmentvény megadása iránt. 5. Az 1941. évi költségelőirányzatok bemutatása és jóváhagyása. 6. Az 1941. évi erdei adó megállapítása. 7. Az 1941. évi legelőadó és fe- deztetési dijak megállapítása és jóváhagyása. 8. Az 1941. évi napidíjak megállapítása. 9. A tisztviselők tiszteletdíjának megállapítása. 10. A favágatási díj megállapításának jóváhagyása. 11. A pótfavágatás kitermelésének ügye. 12. Trexler Antal volt pénztárnok kérelmezése. 13. A közgyűlés előtt 24 órával az elnökséghez írásban benyújtott esetleges indítványok felolvasása. 14. Elnöki zárszó. Esztergom, 1940. évi dec. hó 1. Erős János közbirtokosssgi eh ök. KULTUR MOZGÓ Nov. 4-én, szerdán Ketten 1 j eggyell D. u. 3 és 5 órai kezdettel. Mikulás gyermekdélután. Bemutatásra kerül: BROODWAY ANGYALA. Schirley Tetnple, a világ legaranyosabb kis priadnonnájának filmje! Minden jó gyermek ajándékot kap! Fekete és színes rajzfilmek! Este 7 és 8 órai kezdettel. BROODWAY ANGYALA Pompás kisérő műsor. Felelős szerkesztő és kiadó: Laiszky Kázmér. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom. (Felelős: Laiszky Kázmér.)