Esztergom és Vidéke, 1940
1940 / 50. szám
HATVANEGYEDIK ÉVF. 50. SZÁM. VASÁRNAP, 1940. JUNIUS 30 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 SeFOSZtöfly politika! 9§ társadslüi Up Előfizetési ár I hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Áldozat a jövőért Gróf Teleki Pál miniszterelnök néhány héttel ezelőtt érdekes nyilatkozatot tett, amelyben egyebek között azt is kijelentette, hogy a háború befejezése után Magyarországnak ép oly gyors tempóban hozzá kell látni a szociális problémák megoldásához, mint amilyen fokozott iramban oldotta meg honvédelmének fejlesztését. Még javában dörögnek az ágyúk, nem tudjuk, csak reméljük a háború közeli végét és ime vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter máris olyan szociális javaslattal jött az ország- gyűlés elé, amelyet Méltán sorozhatunk az utolsó évtized legnagyobb népvédelmi alkotásai közé. A törvényjavaslat országos nép és családvédelmi alapot állít fel, amelynek célja a sokgyermekes családok intézményes támogatásán és a gyermekvédelem feladatainak ellátásán kívül a főként mezőgazdasággal foglalkozó, megélhetésükben veszélyeztetett családok boldogulásának megalapozása, házhoz juttatása és olyan anyagi segítség nyújtása, amellyel önálló egzisztenciákat létesíthetnek. A célkitűzés már önmagában is mutatja az elgondolás nagyvonalúságát. De még kézzel foghatóbban kifejezésre juttatják ezt a számok, azok az összegek, amelyeket az alap a megjelölt célra felhasználni kíván. 1930. még hátralévő hat hónapjában 28 millió pengőt, a jövő évben 41 millió, 1942-től kezdődően évi 46 millió pengőt szakítanak ki az állami költségvetésből erre a célra, de az alap jövedelmei közé utaljuk az eddig érvényben volt inségadót is, amivel az alap évi bevétele 60 millió pengő fölé fog emelkedni. Olyan nagy összeg jut tehát évenként a törvényjavaslatban megjelölt nép és családvédelmi célokra, amivel nálunk gazdagabb országok is méltán dicsekedhetnének. A nép és családvédelmi alap a korszellem modern szociális irányzatához híven nem alamizsnát, nem inségsegélyeket fog nyújtani, hanem egyrészt intézményesen megszervezi a gyermekvédelmet, rendszeres- gondozást biztosít a magyar gyermekek tízezreinek, másrészt kölcsö nőket folyósít szorgalmas, törekvő, de tőkével nem rendelkező kisembereknek, hogy önálló egzisztenciákat alapíthassanak. Egyiket családi házhoz segíti hozzá, másiknak talán egy fogat beszerzésével nyújt új életlehetőséget, harmadiknak kertészetet, negyediknek méhészetet rendez be, tehát olyan támogatást ad, ami pillanatnyi megalázó segély helyett egész életre szóló boldogulás lehetőségét nyitja meg. Mit fog jelenteni ennek a törvényjavaslatnak a gyakorlati életbe való átültetése a kisemberek tíz és százezrei részére ? Ezt bővebben ma- gyárázni- nem is szükséges. Azt azonban meg kell említeni, hogy természetszerűleg kedvező kihatással lesz a népszaporodás előmozdítására is, mert a támogatást éppen a sokgyermekes családoknak l fogja nyújtani. A népszaporodás ügye pedig elsősorban és mindenek- felett a magyar jövő kérdése. Hogy a javaslat terheket ró az államra és természetesen a terheket viselő rétegekre, ez kétségtelen. Ámde elengedhetetlenül szükség van olyan kiegyenlítő intézkedésekre, amelyek a szociális ellentétek kiküszöbölésére alkalmasak. Meg kell tehát hozni az áldozatot, amelyet a kor szelleme és a magyarság jövője parancsolólag megkövetel. 60 millió kg nyersanyagbehozatalt takarítunk meg az ócskavas-gyűjtéssel Jelentettük, hogy a Fémgyűjtő a vasnapok után rendszeresíteni akarja Magyarországon a gyűjtést és egy bizottságot állított fel, melynek célja, hogy a rendszeres gyűjtésre vonatkozóan részletes tervet dolgozzon ki. A bizottság rövid időn belül több tervvel készül el és a már felállított statisztikája szerint az intézményes gyűjtéssel hatvanmillió kg ócskavas behozatalát takarítaná meg a magyar vasipar. Ennek az értéke mintegy 5—6 millió pengőt tesz ki. A bizottság tervei szerint ez már az első esztendőben elérhető. Függetlenül a rendszeres gyűjtés terveitől, már most elhatározta a Fémgyűjtő, hogy az ipari üzemek és a magán háztartások részére is útmutatásokat készítenek, hogy a gyűjtés minél eredményesebb és hasznosabb legyen. A vasnapok egyébként tovább folynak az ország egész területén, igen szép eredménnyel. Legutóbb Szekszárdon tartották meg a vasnapot és egy nap alatt 510 métermázsa ócskavasat gyűjtött össze a 16.000 lakosú város lelkes közönsége. Nagyon sok helyen meg kellett hosszabbítani a vasnapot, mert egy nap alatt a megbízottak nem tudták átvenni a gyűjtött hulladékanyagot. Tandíjmentes helyek a fiú felsőkereskedelmi iskolákban A kereskedelem- és közlekedés- ügyi miniszter a hazai fiú felsőkereskedelmi iskolák első évfolyamaiban az 1940—41. iskolai évre ösz- szesen 50 tandíjmentes helyet rendszeresít. Erre az 50 (ötven) tandíjmentes helyre, amelyet a beiratási díj fedezése, valamint a tankönyvek és írószerek beszerzésének megkönnyítése céljából a miniszter évi 120 P tanulmányi segély engedélyezésével kötött egybe, nyilvános pályázatot hirdet. A tandíjmentes helyekre vagyontalan szülők olyan fiúgyermekei pályázhatnak, akik a középiskola (gimnázium, reálgimnázium vagy reáliskola) négy osztályát az 1939—40. iskolai évben jeles, illetőleg jó eredménnyel végezték és az élő nyelvekben, valamint a mennyiségtanban jeles, de legalább jó osztályzatot nyertek. A pályázók pályázati kérvényükhöz saját, valamint szüleik születési anyakönyvi kivonatát, a középiskola IV. osztályáról szóló iskolai bizonyítványukat és szüleik vagyoni állapotáról községi bizonyítványt tartoznak csatolni. Kérvényükben azt is meg kell jelölniük, hogy felvételüket melyik hazai fiú felsőkereskedelmi iskolába kérik. A kellően felszerelt pályázati kérvényeket legkésőbb folyó évi július hó 31-éig a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium segédhivatalában (II. Lánchid-u. 1—3.) kell benyújtani. Az elkésve érkezett vagy kellően fel nem szerelt pályázati kérvények figyelembe nem vehetők. Országos dalosverseny Győrött A Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetsége június 22-én és 23-án rendezte Győrött országos dalosversenyét és dalos ünnepélyét. Ez alkalommal a királydíjas, aranyérmes, ezüstérmes és a kormányzódíjas csoportok énekkarainak szereplése került sorra. A többi csoportokba tartozó énekkarok versenyszereplése 29-én lesz. A királydíjas férfikarok csoportja győztese a Budapesti Gázművek Énekkara lett, a királydijas vegyeskari csoport győztese pedig a nagy- kanizsai Zrínyi Miklós-vegyeskar, a kormányzódíjas vegyeskari csoport győztese a székesfehérvári Városi Dalegylet lett. Az aranyérmes férfikari csoport győztese a makói Belvárosi Református Énekkar, az aranyérmes vegyeskari csoport győztese peddig a kassai Lyra, Dalkör lett. Az ezüstérmes férfikari csoportban a budapesti Pannónia Dalkör lett az első. Az ezüstérmes vegyeskari csoportban pedig a hajdúnánási Iparos Dalkör lett a győztes. t, >11111180 A mezőgazdasági népiskola ügye A város vezetősége kérelemmel fordult a minisztériumhoz, hogy az újonan felállított mezőgazdasági nép iskolát, — amely ideiglenes elhelyezésben a Szent István, Szent Margit iskola és az iparostanonciskola helyiségeiben működött az elmúlt évben, — hathatósabb segítségben részesítse. A városnak ugyanis a közgyűlés által is megszavazott és a régi is- métlőiskola fenntartási költségeiből rendelkezésre állő összegen és a gyakorlóterületek átengedésén kívül mással nincs módjában az iskola fenntartásához hozzájárulni. A minisztérium által beígért 80.000 pengős államsegély tekintélyes összeg, de úgy látszik nem fedi teljesen a Heti események BELFÖLD A Danába veszett 15 somorjai erdőmunkás. — Több mint 10‘5 millió mm tüzelőanyagot használtak el az elmúlt télen a fővárosi háztartásokban. — Megszüntette Magyarország angliai gyümölcs- és zöldségkivitelét. — Zsidók nem kaphatnak fontosabb légoltalmi megbízást. — Uj pártot alakítottak a nyilasok. — 12.000 ház épül az árvizsújtotta területeken. - Több mint ötmillió pengőt kaptak már eddig az árvízkárosultak. — A budapesti központi városháza 15 emeletes lesz és 2000 hivatali szóba lesz benne. — Elkészítették és kiadták a rutén nyelvtant. — Tízmillió pengőjébe került a Máv-nak az árviz. — Ä Máv személyforgalma 770, árúforgalma 217 százalékkal emelkedett. — Több mint 9000 hold zsidó birtokot osztanak szót Hajdú megye két községében. — Felállították a cukor- és konzervipari anyaggazdálko dás szakbizottságát. KÜLFÖLD A német repülők már Skóciát is megtámadták. — Tör fényesen elismerték a kómmunistapártot Litvániában. — Felkészült a nőmet haditengerészet az Anglia elleni harcra. — Moszkva és Belgrád között helyreállt a diplomáciai viszony. — Felrobbant Bukarest erődvonalának legnagyobb erődje. — lagoszláviában maximálták a búza- és kukoricaárakat. — Követeli Japán Angliától, hogy szüntesse be szállításait Kínának. — Egyiptom követsége elhagyta Rómát. — Német- és Olaszország nem tart igényt a francia hadiflottára. — Egy hónapra tervézik a németek az Angiiai villámháborút. —• Dagrelle rexista vezért nem végezték ki. — Amerika nem ismeri el a londoni francia ellenkormányh — Teljesen elzárja a francia fegyverszüneti szerződés Angliát Európától. — Nyílt városokat és francia fogolytáborokat bombáztak az angolok. — Tengerbe dobták a felhalmozódott kakaószállitmányokat Nyu- gatatrikában. — Megengedték a németek, hogy a francia kormány Parisba mehessen. — Franciaorsz.ág viseli a megszállás költségeit. — Átveszi Németország Magyarország egész gyümölcs- és főzelőkfeleslegét. — Nyolcórás munkanapot és mun* hahelyváltoztatási tilalmat vezettek be Oroszországban. — A holland hadsereg munkaszolgálatos csapatokká alakult át. — Nagyon válságos heteket él át a hollandi közgazdasági élet. — Németország mag vásárolta Norvégiától az összes halkonzervkészletet. — Egyik szlovák államnyomdában cseh-szlovák koronákat hamisítottak. — A COmpieg- neí történelmi vagont Hitler parancsára Berlinbe szállították. — Hitler és Ribbentrop táviratilag üdvözölték a 800 éves Portugália elnökét. — Románia beszüntette a tengeri úto n való kivitelt. — Egész Franciaorszá