Esztergom és Vidéke, 1940

1940 / 44. szám

1940. Junias 9. ESZTERGOM és VIDÉKE S A vizsgák a mezőgazdasági népiskolában ugyanazon napon lesznek, mint a városi elemi isko­lákban, tehát f. hó 10-én, de nem délelőtt, hanem délután 2 órakor kez­dődnek a Szent István Iskola há­rom tantermében. A Magyar Könyvnap Eszter­gomban nem mondható sikertelen­nek. A Széchenyi-téren lombsátor keltette fel a figyelmet, amelyben a Buzárovits-cég kínálta és árulta a könyvnap szép, értékes könyveit. Mind a három napon láthatók vol­tak az érdeklődők is a sátor és a könyvkereskedések előtt. Különösen Arany János, Ady Endre műveinek új kiadásai, Herczeg Ferenc: Pro libertate, Harsányi Zsolt: Mátyás király c. regényének könyvnapi ki­adása, továbbá vitéz Somogyvári Gyula, Márai Sándor művei, Jókai örökórtékű regénye, a * Mégis mo­zog a föld“, Kosztolányi verseskö­tete, Dallos Sándor Mezei Mirá- káluma iránt nyilvánult meg na­gyobb érdeklődés a művelt, könyv- szerető esztergomi közönség köré­ben. Szép ifjúsági könyv a Fehér Szarvas, A sziklás hegyek varázs­lója és figyelmet keltett Juhász Vil­mos : Világtörténete, továbbá Suhay Imre hadászati, katonai, magyar had­történeti vonatkozású több aktuális könyve. Ha az érdeklődés nagyobb volt, mint a vásárlás, ez csak an­nak tudható be, hogy éppen a tiszt­viselői réteg, a tanárok, tanítók rendje viseltetik elsősorban szere­tettel és érdeklődéssel a szép köny­vek iránt, amely bizony — különö­sen a mostani nehéz gazdasági és megélhetési viszonyok között nem képes fizetéséből könyvre áldozni annyit, amennyit szeretne. Sok úri embert láttunk a könyvsátor előtt, aki szeretettel forgatott, nézegetett egy-egy szép könyvet, azután el­gondolkozva, szomorúan — vissza­tette a helyére . .. Budapesti gyermekek tisztel­gése az esztergomi Hősök szob­ránál. F. hó 5-én, szerdán a buda­pesti Lehel-utcai elemi fiúiskolának mintegy 200 növendéke kirándult Esztergomba. A kirándulást dr. Her­mész József, az iskola igazgatója vezette több tanítókaríársával együtt. Reggel fél tízkor érkeztek a Hősök szobrához, ahol felsorakoztak és lel­kes kis ünnepélyt rendeztek. A Him­nusz és a Magyar Hiszekegy eló- neklése, több gyermek hazafias sza­valata után koszorút helyeztek az emlékre. A tisztelgő ünnepség után a városházát, majd a várbeli ásatá­sokat, a főszékesegyházat és a vá­ros egyéb nevezetességeit tekintet­ték meg. Az Esztergomi Oltáregylet f. hó 14-én, vasárnap tartja szokásos havi szentségimádását a vízivárosi zárdatemplomban. Délután 5 órakor litánia, szentbeszéd és szentségbeté­tei. Másnap, hétfőn délután fél 5 óra­kor évzáró választmányi ülés a zár­dában. Adakozzunk a belvárosi plé­bánia-templom berendezésére. Amerikai levél. Dr. Zsolt Er­nőtől levél érkezett Bánáti Büchner Antal részére, amelyben megköszöni édesapja temetésén a bazilikái ének- kar közreműködését. Egyben az ot­tani zeneügyről a következőket Írja : a budapesti rövid hullámhosszú le­adáskor örömmel hallgatják gyakran műveidet. Antalffy Zsíros Dezső a new-yorki filharmonikusoknak, meg a Rádió Citynek vezető orgonistája. Bartók Béla, Szigeti József nagy si­kerrel hanversenyeznek, úgyszintén Kerékgyártó Duci, Nyíregyházi Ervin, Újabban Balázs Frigyes, ki meg­boldogult Nándornak tanítványa volt. Rubinstein Ernát nem régen hallot­tuk a Rádió Cityben, Herz Ottó is itt van, itt is szorgalmasan kíséri a hegedűsöket. Az orgona itt vezető hangszer, a rádiókban egy hangszer sem szerepel annyit, mint ez. Itt a jazz zenét nagyon kedvelik. A Rádió City zenekarának vezetője szintén magyar, Rapse (Fedák) Ernő. Mint hallottam, a zenekarnak is leg­alább a fele magyar, az itteni nagy zenei eseményekben a magyarok nagy szerepet játszanak. Hálás kö­szönetéin kifejezése mellett tiszte­letteljes barátsággal köszönt kész­séges híved Érnő. Június első felében légoltalmi gyakorlatok lesznek. A legutolsó légoltalmi gyakorlat óta továbbfej­lesztett légoltalmi felkészültség jelen­legi mértékének ellenőrzésére és az elvégzett munka eredményének meg­állapítására a honvédelmi miniszter a folyó évi első légoltalmi gyakor­latokat — a közbejött kedvezőtlen időjárási viszonyokra való tekintet­tel — június első felében fogja meg­tartani. A légoltalmi gyakorlatokat a honvédelmi miniszter utasítására a tekintetbe jövő városokban és köz­ségekben a légoltalmi parancsnokok fogják meglepetésszerűen elrendelni. A légoltalmi gyakorlatok tartama egy teljes nap (azaz 24 óra) lesz. A vá­rosok és községek a légoltalmi gya­korlatokat minden rögtönzés és egyéni kényelmet szolgáló könnyíté­sek szigorú mellőzésével teljes harc­szerűséggel fogják végrehajtani. Megsebesítette a felrobbant gránát. Kis Imre 15 éves fiú a fo­golytemető közelében egy gránátot talált. Játszani kezdett vele, majd a kúthoz vágta, mire a gránát felrob­bant s a szerencsétlen fiút élet- veszélyesen megsebesítette. A fiút beszállították a Kolos-kórházba. A szomorú eset intő példa legyen, és ha valaki bármily régi löveget talál, ne nyúljon hozzá, hanem tegyen azonnal jelentést. Elütötte az autó. Kaszner Gyula szobafestő kerékpárján az ország­úton hazafelé tartott. Egy ismeret­len autó elütötte. Kasznert súlyos sérüléssel a Kolos-kórházba szállí­tották. Érdekes sztárok a pesti szín­padokon. Erről közöl színes szín­házi cikket a Eélibab legújabb száma. Színházi riportok, kulisszamögötti pletykák, képes beszámolók, magyar irók kitűnő novellái, nagyszerű film­rovat, humor, szépségápolás, ke­resztrejtvény, rengetegszebbnél-szebb kép és tökéletes képes heti rádió­műsor teszik páratlanul népszerűvé a legszebb, legolcsóbb színházi heti­lapot. A Délibáb egy száma csak 14 fillér. Vidéki viszonyiatbán is enge­délyezik a gyümölcs háztól há­zig szállítását. A földmivelésügyi minisztérium a gyümölcstermés za­vartalan értékesítése érdekében meg­állapodott a Mávval, hogy a gyü­mölcsöket kedvezmenyesebb szállítási dijosztásba sorozza. Ugyancsak meg­beszélések folynak, hogy iehetőve váljon vidéki viszonylatokban a gyü­mölcs háztól-házig szállítása, ami azért bir nagy fontossággal, mert igy legkönnyebben oldható meg a gyü­mölcsszegény vidékek ellátása. Ellopták a vízcsapot. A városi vízvezeték egyik közkutjának víz­csapjai ismeretlen tettes leszerelte és ellopta. A nyomozás megindult. Lopás. Szekeres Istvánná lakásá­ról ismeretlen tettes ellopott egy zsebórát. A rendőrség az ügyben a nyomozást megindította és a tet­test egy külföldi egyén személyében elfogta. Emberevők között. Egy magyar tudós a feleségével együtt járta be Ausztrália ismeretien vidékeit, ahol az asszony sok érdekes doigot jegy­zett fel az ottani Ősnépek szokásai­ról, konyhaművészetéről. Fantasz­tikusan hangzó, de szin igaz tapasz­talatairól számol be Tolnai Világ­VEZE'RKE'PVISELE NEMZETKÖZI GEPKERESUEDELML R. T. BUDAPEST. SZÁLLÍTÁS AZONNAL RAKTÁRRÓL ÁR VIDÉKI OPEL SERVICE ÁLLOMÁS. KÖRZET KÉPVISELŐ'. Ujjad? Béla Esztergom, jLőrinc-utca 14. lapja legújabb számában. Ezenkívül kitünően áttekinthető háborús térkép, rendkívül gazdag, eredeti háborús fónyképanyag foglalkozik a nyugati front eseményeivel. Technikai, ter­mészettudományi, művészeti cikkek mindenről informálják az olvasót, amit a mai embernek a nagyvilág­ról tudnia kell. Gazdag szépirodalmi és rejtvényrovatot is közöl a leg­népszerűbb magyar képeslap, Tolnai Világlapja, amelynek száma 20 fii. Á pesti strandpremierről szá­mol be képekben és írásban a „Film Színház, Irodalom“ új száma, amely egyébként is a képek és riportok gazdag sorozatával lepi meg az ol­vasót. Megyeri Sári a nyugati front ról háborús riportot irt, Paál Sándor pedig Hollywoodból küldött szen­zációs fényképgalériát. Küiön riport számol be a sárospataki diákok Shakespeare-előadasáröl és Amerika legújabb sztárjáról: Ingrid Berg­manról. Egyed Zoltán folytatja nagy­sikerű regényét, ezenkívül a szinházi levelében beszámol a hét szinházi eseményeiről. Nagy Lajos novellája, könyvnapi vezércikk, a hétről-hétre nagy érdeklődéssel várt Villám­lexikon és Képes tarka-barka, a gazdag Nő-rovat, tréfák és rejtvé­nyek egészítik ki a rendkívül válto­zatos új számot, amelynek ára csak 30 fillér. Mutatványszámot készség­gel küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy-út 45. Beírások a kereskedelmi szak- tanfolyamra. Beiratkozások az esz­tergomi társulati kétéves fiú- és női kereskedelmi szaktanfolyamra június 27-ig d. e. 8—11 óra között hét­köznapokon a Szent Imre-utca 20. szám alatt történnek. Szükséges ok­mányok : születési anyakönyvikivo­nat, továbbá a polgári- vagy a kö­zépiskolák IV. vagy magasabb osz­tályairól kiállított bizonyítvány.

Next

/
Thumbnails
Contents