Esztergom és Vidéke, 1939
1939 / 100. szám
■ i HATVANADIK ÉVFOLYAM 100. SZÁM. VASÁRNAP, 1939. DECEMBER 24 Szerkesztőség, kiadóhivaiai: Símor-u. 20 £6r6SZÍÓHy politikai 03 íárSfláalmi lap Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Karácsony 1939-ben Az esztergomiak ősz bíboros főpapjának szelíd alakja tűnik elénk az örökkévalóságból, amikor ezeket a karácsonyi sorokat rójuk és a mai vészterhes időkben hirdetjük az angyal szavával a bethlemi békességet. Nagymagyarország utolsó és Csonkamagyarország első hercegprímása, Csernoch János jellemezte egyik karácsonyi írásában a világháborút végig- küzdött, trianoni magyarság korát úgy, hogy: kívülről harcok, belülről felelmek, — azaz : amíg dúl a háború, dörögnek az ágyúk, ropognak a gépfegyverek és robbannak a bombák, rettegnünk kell legdrágább emberi és nemzeti értékeinkért, a hazáért, családért, templomért, amelyet Istennek emeltünk és a templomért, amelyet az otthon számára szenteltünk munkával és a szeretet melegével. Mert kegyetlen, embertelen és veszedelmes világot éltünk már akkor is, amikor pedig a jelenkor gigászi harcairól, borzalmas háborújáról, kegyetlen ember- és nemzetsorsairól, nagy lelki szorongattatásairól alig, hogy sejtelmünk volt. Most, ennek a kietlen, engesztelhetetlen, konok, vérben és pusztulásban tobzódó világnak ezen a legárvább karácsonyán értjük meg igazán az azóta már a béke szelíd honába költözött főpásztor szavait a kívül dúló harcokról és a belül támadó félelmekről. Erezzük, hogy életünkre, sorsunkra és eszményeinkre megy ez a borzalmas színjáték, amelynek felvonásaiban és véres jeleneteiben talán a jó és a gonosz, tálán az igazság és hamis- misság, talán a gyűlölet vagy félrevezetettség vak óriásai, talán a kultúra és a rombolás szelleme méri össze erejét. Ki tudja, mi hal meg, mi pusztul el és miféle világ az, amely győztesen kerülve ki a győzelemből, új életet kezdhet ? Lesz-e ebben a megmaradt es feltámadó világban köszönet, öröm, vígasztalas, lesz-e ebben az új életben becsülete es tekintélye mindannak, ami előttünk szent es sérthetetlen, — lesznek-e eszmények, amelyeKért élni érdemes, és végül amiért mindnyájunkTszíve-lelke reszket ; milyen és mekkora lesz a magyar haza, az igazságnak megfelelően nagyobb lesz-e Magyarország ? Sátoros ünnepeinken nem egyszer hallottuk Serédi Jusz- tinian bíboros főpásztorunk ajkáról azt a szomorú megbélyegzést, hogy nemcsak emberi és társadalmi, hanem nemzetközi életünkben is a hazugságok korát éljük. Ha ezért nincs megértés a világban és ezért zuhannak a kulturnépek vakon a vértengerbe, akkor a hazugság bűnéért igen nagy bünhődést kell a világnak elszenvednie. Azonban nemcsak a korok és népek küzdelmeinek szemA főispáni méltóság a magyar közéletben nemcsak előkelő pozíció, hanem egyúttal igen felelősségteljes hivatás is. A főispán reprezentálja a kormányhatalmat a vármegye lakosságával szemben, de egyben ő a képviselője is a vármegye lakosságának a kormány- hatalom előtt. Hivatásának és feladatának ez a kettőssége olyan előfeltételeket kíván meg, amelyeket csak igen kevés ember mondhat sajátjának. Őneki kell éberen őrködnie a politikai hullámmozgások kilengései felett, őneki kell ezeknek a kilengéseknek rúgóit megtalálni s tapintatos kézzel kihúzni a töviseket a fájó sebekből. Őrajta múlik az, hogy megvalósítja-e mindenki azt az egységet, amelynek fenn kell állnia a vezetők és a vezetettek között. Magasztos és nehéz a főispán hivatása, de különösen az Esztergom vármegyeben es városában. Városunk hosszú évek óta a legnagyobb nehézségekkel és problémákkal küzködik, polgársága szegény. A múlt dicsőségéből kierzett nagy, jövendő hivatását a hétköznapi gondok tengertömege fojtogatja. A társadalom egysége — hála dr. Radocsay László bölcs vezetésének — a közéleti felfogást tekintve helyreállt, de a város nagy nehézségeivel és problémaival csak a lélői és esetleg résztvevői, nemcsak értékeinket féltő kortársak és jövőnkért remegő s érte küzdeni kész magyarok vagyunk, hanem emberek és hívő keresztények is. Éppen ezért tudjuk, hogy amint a legridegebb, legvadabb lélek is felmelegszik a betlehemi csillag fényétől, úgy a ma még a poklok útjait járó világ sem pusztíthatja ki az emberiségből azokat a reményt, életet és feltámadást biztosító lelki kincseket, amelyeket a betlehemi kis Jézus hozott a földre: az Igazságot, amelyet végre harmatoztak az Egek, — a békét, amelyet énekeltek az angyalok, — és a Szeretetet, amelyet boldogan térdre borulva imádtak a pásztorok. kormányhatalom legnagyobb fokú segítségével tud megbirkózni. Vármegyénk visszacsatolt részének is sok-sok égető kérdése kerül napról-napra a felszínre. A két résznek szellemi, erkölcsi, gazdasági élete sürgeti a minél előbb való és minél tökéletesebb egybeíorrást. De ennek útjában ott állanak a sokszor kicsinynek nem nevezhető akadályok. Keresztül- hidalásuk, a tökéletes egység kialakítása, a húszéves rab magyar múlt hagyatékának felszámolása, mind-mind olyan feladat, amelyeknek megoldása egész embert kivár. meg. A legfelsőbb hely bizalma dr. Frey Vilmos alispánt emelte Esztergom vármegye főispáni méltóságába. Kinevezése osztatlan örömet és megelégedést keltett az egész vármegyében, mert a vármegye társadalma tisztában van azzal, hogy dr. Frey Vilmosban gazdagon megvannak mindazok az erények és képességek, amelyeknek birtokában lehet valaki csak arra méltó, hogy Magyarország eme dicső múltú vármegyéjében a legelső polgár szerepét betöltse. Dr. Frey Vilmosnak egész közéleti pályája vármegyénkben ívelt felfelé. A kolozsvári egyetemen végezte el a jogot, a volt cs. és kir. 5. sz. Radetzky huszárezrednek volt önkéntese, majd később tartalékos tisztje. 1905-ben lépett Esztergom vármegye szolgálatába, mint közigazgatási gyakornok, még ez évben aljegyzőnek választották meg, 1907-ben árvaszéki ülnök és h. elnök lett, majd 1922-ben főjegyzővé választották, Esztergom és Komárom vármegyék közigazgatási egyesítésekor árvaszéki elnök, 1926- ban a dorogi kerületben országgyűlési képviselő lett. A dorogi kerületet egészen 1934. évig képviselte, amikor Komá- rom-Esztergom vármegyék alispánjává választották meg, A világháború alatt tényleges katonai szolgálatot teljesített s ennek nagy részét, mint századparancsnok, a fronton töltötte el. Több magas kitüntetést kapott, míg súlyos sebesülése arra kényszerítette, hogy a polgári életbe térjen vissza. 1917-ben az esztergomi járásnak volt helyettes főszolgabírója. A forradalmak idejen megszervezte a városi polgárőrséget, amely az ő parancsnoksága alatt megmentette városunkat akilengésektől, pusztításoktól és rablásoktól. Ebből a néhány vázlatzszerű adatból is világosan kitűnik, hogy dr. Frey Vilmos mennyire összenőtt vármegyénk és városunk életével. Legközvetlenebbül ismerkedhetett meg egész pályafutása alatt vármegyénk összes problémáival. Közvetlen közelről láthatta mindazokat a feladatokat, amelyek vármegyénkben megoldásra várnak, sőt nem egy problémának megoldását épen az ő igazi hivatástudata végezte el, illetőleg készítette elő a befejezésre. Dr. Frey Vilmosnak, mint főispánnak, nem kell külön bemutatni a vármegye ügyeit, hiszen azokat nála alig ismeri jobban valaki. Bajainkat, gondjainkat nem kell megszépítve, idealizálva eléje tárni, sőt még csak célozni sem kell rájuk, mert azok előtte teljesen tisztán állanak a maguk valóságában. Ha mindehhez hozzávesszük azt az igazi szeretetet, megbecsülést, amely dr. Frey Vilmos főispánt az egész vármegyében körülveszi, azt az igazi, a lélek melyében gyökeredző bizalmat, amelyet panaszát, ügyes-bajos dolgát feltáró minden rendű és rangú ember iránta tanúsít, megértjük azt, hogy az egész vármegyének együttes, benső A mi főispánunk
