Esztergom és Vidéke, 1939

1939 / 45. szám

1939. június 11. BBSXBRDIlfl ll XIDflKB 3 táré, mert az iparos felelősségre von ható, a kontár ellenben minden fe­lelősségtől mentesen végezhet bár­mily rossz munkát. Az Ipartestület irodájának hivata­los ideje megváltozott. Vasár- és ün­nepnapon hivatali óra nincs. A szom­bat deiután hivatal nincs, helyette szombat délelőtt 9 órától délután 1 óráig lesz hivatalos idő és all ren­delkezésre az érdeklődő iparosság­nak es a felek részére. A vasárnap tartandó úrnapi kör­meneten az Ipartestület zászló alatt vesz részt. Az elnökség Kéri a ta­gokat, hogy vasárnap reggel fél 8 órakor az Ipartestületben minél na­gyobb számban jelenjenek meg. Ma, vasárnap délelőtt 10 órai kez­dettel dijtekezés lesz. mit m iá A tizennégyes hon védbajtársak egy állomással feljebb jutottak. Esztergomból Lévára tették at az ezredemleknap színhelyét. Az em­lékmű itt áll ugyan az esztergomi dunaparti várfalba építve, de nem baj : az eszme es a gondolat, ame­lyet a kő kifejez könnyen felköl­tözik a lévai ormokra, a rohamozó tizennegyes honvedbaka emléke ott él mindenütt, amerre a tizenne­gyes bajtarsak járnak. A tizennégyes honvédek pedig — mint az események mutatják — a magyar történelemmel járnak együtt és vonulnak a határok felé. Első állomásuk, ahol dicsoges, uagy csatáik után összetalálkoztak, a legszomorúbb magyar hatar, Esztergom volt. Második állomá* suk, amelyet húszéves hányattatás után kijelölt szamukra a történe­lem igazsagtetele: már inkább biztató, mint szomorú és remény­telen a /elszabadult Léva. Ide mar nincs olyan messze a tizennegyes honvédén harmadik állomása: Nyílra, az ősi honvedfészek. Mikor szatlhat le ide vegre a kiűzött ma­gyar sas ? Ki tudna megmondani ? De meg iudta-e valaki mondani egy evvel ezelőtt az esztergomi tizennegyes ünnepen, hogy a kö­vetkező találkozó mar a lévai var alatt tesz ?! A történetem végre is annak a nemzetnek dolgozik, amely­nek hite és erkölcsi igazsága van. Útban vagyunk a harmadik állo­más Jele es szentül hisszük a H- zennegyesekkel együtt, hogy Léva után Nyílra következik. Szívben- lelekben Esztergom is ott lesz a lévai nagy honvedtala íkozón, ahová ezen a vasárnapon új reményekkel vonulnak fel a régi bajtársak. E héten a Kerschbaummayer- gyógyszertár íart éjjeli szolgá­latot. Uj vízivárosi plébános. Serédi Jusztinján dr. bibornok hercegprímás Pollák Miklós pilismaród plébánost julius 1-i hatállyal esztergom-vizivá- rosi plébánossá nevezte ki. Uj tiszteletbeli vármegyei fő­jegyző. Az ősi Nyitra- és Pozsony- varmegyék felszabadult részeiből ala­kult Nyitra-Pozsony k. e. e. testvér­vármegyék főispánja a június hó 7-én Érsekújvárban megtartott ala­kuló közgyűlésén dr. Perger Kál­mánt, az ősi Pozsonyvármegye nagy- szombati járásának volt főszolgabi- ráját az új testvérvármegyék tiszte­letbeli vármegyei főjegyzőjévé ne­vezte ki. Eljegyzés. Lomka Icukát elje­gyezte Lövik Béla m. kir. 14. honvéd kerékpáros főhadnagy. Rendőrségi hir. A budapestvi- déki főkapitányság Székely Gyűlt rendőrfelügyelőt szolgálattételre újbó Esztergomba rendelte. Az Esztergomi Oltáregyesület június havi szent^égimádasat a hely beli körmenetre való tekintettel e hó­napban nem tartja meg. A választ­mány pedig június vegén tartja évi zárógyűlését, amelynek időpontját a vezetőség kellő időben fogja közölni a választmány tagjaival. Halálozás. Kollár István herceg primási uradalmi ny. ma,orosgazda f. hó 9-én 67-ik évében elhunyt. Te metése ma, vasárnap d. u. 4 órakor lesz a szentgyörgymezői temetőben. A Nyugdíjas Katonatisztek Köre szokásos havi összejövetelét a Fürdő szélló terraszán ma, vasarnap d. e. 11 órakor tartja meg. Evangélikus istentisztelet lesz ma, vasárnap d. e. 10 oraaor Szé- chenyi-tér 6. sz. alatt. Nyitra-Pozsonyvármegye meg­alakulása junius 7 én tariott dísz­közgyűlése kereteben folyt le. A kor­mányt Jaross Andor tárcanélküli mi­niszter és a belügyminisztert Schotcz dr. miniszteri tanácsos képviselte. Megjelentek a közgyűlésén a szom­szédos törvényhatóságok küldöttsé­gei, valamint az Érsekújvárban mű­ködő hatóságok vezetői és sok meg­hívott vendég. Jaross Vilmos Mór főispánt Gregorovics jókai esperes- plébános bizottsági tag, báró Maj- thényi József alispánt dr. Turchányi Imre ügyvéd bizottsági tag üdvö­zölte. A főispán és alispán terjedel­mes programmot adtak. Az ősi Nyitra vármegyének Szlovákiában vissza­maradt részeiről Szatmáry István volt riyitravármegyei másodfőjegyző, kormányfőtanácsos, az ősi Pozsony­vármegye ottmaradt részeiről pedig dr. Perger Kálmán, a régi Pozsony­vármegye nagyszombati járásának volt főszolgabirája emlékezett meg s köszöntötte a felszabadult részekből alakult uj tesivértörvenyhatóságot. Gyakorlati embereké a jövő I Osztályonként csak 40 tanuló ve­hető fel Esztergom egyetlen gyakor­lati irányú középfokú iskolájába 1 Meg ma írassa be gyermekét a 2 éves fiu- és női kereskedelmi szaktanfolyam ra ! Érdeklődők forduljanak az Igaz­gatósághoz, Deák Ferenc u. 2. alatt 27.-ig naponta 8—12 közölt, lgazga tóság. Beiratások a gyakorlóba. A férfi-tanitóképző gyakorló elemi isko­lájába f. hó 14.-en d. e. 8—12-ig lesz a beiratás. Az alsó négy osz­tályba leányok is felvehetők. Előze­tes jelentkezést már most is elfogad a tanítóképzőintézet igazgatósága. Megnyílt a nagyításai strand A hetedik és nyolcadik ősz tályt az esztergomi városi iskolák­ban is bevezetik. Vezető tanügyi kö­rökben komolyan foglalkoznak ezzel a gondolattal, amelynek most külön jelentőséget ad a kultuszminiszter egyik legutóbbi beszéde, amelyben határozottan bejelentette, hogy az elemi iskolákat országszerte fokoza­tosan kiépítik a VII. és VIII. osztály bevezetésével. Megjegyzendő, hogy a vármegye területén már nem egy iskola van, amely VII. és VIII. osz­tállyal rendelkezik és mindenütt igen szép és hasznos eredmény mutatko­zik a felső osztályok működése nyo­mán. Esztergomban azért is üdvös lesz a VII. és VIII. osztály beveze­tése, mert ez feleslegessé teszi az ismétlő iskolákat, amelyek ma már nem felelnek meg a célnak sem a kellő beiskolázás, sem az ifjú kor­szerű művelődési igénye, sem az idő tanulmányi és pedagógiai kihasz­nálása szempontjából. mosószer ; ex* látja a háziasszony min­den Persil dobozon. Vájjon mitértünk "önműködő,, alatt? Ruhafőzés közben sok-sok oxygén-buborék képződik, amely tökéletesen oldja és eltávolítja a fehérnemű szennyét. Ha Persil-lel mos, kíméli c ruhát és leegyszerű­síti a mosás nehéz műveletét. A kétéves fiú- és női kereske kedeimi szaktanfolyamra ; beirat kozni vagy előjegyeztetni junius hó 27 -ig lehet naponta 8—12 -ig a Deák Ferenc ut 2 szám alatti közs. gim­náziumban. Szükséges okmányok : születési anyakönyvi kivonat és utolsó iskolai bizonyítvány. Az I. évre irat­kozhatnak azok a fiú- és leánytanu lók, (korra való tekintet nélkül) akik 4 polgárit vagy középiskolát végez­tek. A II. osztályba felvehetők azok a fiú és leánytanulók, akik a csonka országban, vagy a megszállt terüle­teken bármelyik kereskedelmi szak- tanfolyam vagy kereskedelmi közép­iskola I. évfolyamát sikerrel elvé­gezték. Tantárgyak : hittan, magyar, kereskedelmi ismeretek, levelezés, könyvvitel, számtan, földrajz és áru ismeret, gyors-, gép- és szépírás, testnevelés. Rendkívüli tárgy a német. Igazgatóság. A Máv Nyugdíjasok Egyesülete tagjait felkérjüK, hogy ma a Szent Anna templomból reggel 8 órakor tnduló úrnapi körmeneten zászló alatt minél többen vegyenek részt. A városi reáliskola végzett nö­vendékei julius 2-án tartják tánc­estélyüket a Fürdő szálló kerthelyi- eégében. Ugyanaznap d. e. 10 óra­kor lesz a Reálszövetség közgyűlése és érettségi találkozó. Ezekre már előre is felhívjuk a figyelmet. Uj tánckurzus. Junius 13-án új tánckurzus kezdődik Zachey Ilus tánciskolájában, melyre beiratkozni lehet a tanítási órákon kedden és csütörtökön este. Minden vasár- és ünnepnap össztánc. JOGHURT jegelve állandóan , ... m kapható Fischhoff tejcsarnok Rákóczi-tér 9. szám. Ha kellemesen akarja vendégeivel estéit eltöl­teni- keresse fel a MAGYAR KIRÁLY hüs, árnyas, szépen átalakított KE RT HE I/1TI §É€tÉT mely Esztergom elitközönségének találkozóhelye. Csonka Gábor cigányzenekara állandóan játszik. Táncl Friss sörlló bori Kitűnő konyhai Pénteken halászlé! Olcsó tnrista- és diákszálló!

Next

/
Thumbnails
Contents