Esztergom és Vidéke, 1939
1939 / 40. szám
HATVANADIK ÉVFOLYAM 40. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1939. MÁJUS 25 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 2ü Keresztény politikai ÓS tárSEŰalJli lap előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Politikai, ylelkiismeretlenség |s. A politika nem a szélhámosság es a könnyű lelkiismeret vadászterülete, hanem a nemzet életküzdelmének, haladásának fóruma. Éppen ezért nemcsak az a fontos, hogy ki mit hirdet, hanem az is, hogy milyen módszereket követ. Keserves tapasztalatok árán tanultuk ezt meg húsz esztendővel ezelőtt, amikor nagyhangú Ígérgetők és politikai szélhámosok furakodtak be a közéletbe s minden szépet és jót ígérve, tönkretették az országot. Elvekben, meggyőződésben lehet különbség az emberek között s néhanapján épen az elvi síkon mozgó eszmei vita az, ami előbbre viszi az ország ügyét. Ennek az eszmei harcnak a fegyvere azonban a meggyőzés, a tudás és az erkölcs mértéktartása. Aki bombával, erőszakosságra való tiltott szervezkedéssel, mérgezett betűvel métellyel, rágalommal és gyanúsítással dolgozik : nem eszmei célokat követ, hanem az önzés rabszolgája. Le kell ezt szögezni itt a nyilvánosság előtt, mert a magyar közéletben éppen az utóbbi hónapokban számos jelét láttuk a politikai szélhámosságnak és szerencsejátéknak. Mindenki nagyon jól tudja, hogy Magyar- országon esztendők következetés és lelkiismeretes munkájával át kell és át fogjuk alakítani a társadalom képét. Minden józan ember tudja és érzi, hogy a szociális és gazdasági viszonyok megjavítása létkérdéssé vált. Ugyanakkor azonban mély felháborodással kell megállapítani azt is, hogy vannak lelki- ismeretlen elemek, akik a szociális haladást a maguk számára akarják kisajátítani és új eszmék hangoztatásának ürügye alatt az ország felforgatására, a közrend megingatására és tönkretételére törekszenek. Ezért kellett annak idején feloszlatni a hungarista nyilaspártot, amely nem a nyomornak, sőt nem is a bolsevizmusnak, hanem a rendnek, a fegyelemnek és a haladásnak üzent hadat. Hogy ez így volt, azt a hivatalos vizsgálat kétségen lelül- állóan megállapította s az események" is mindenben igazolták azt a gyanút, hogy itt valóban az anarchia sötét erőivel állunk szemben. Az egyik oldalon haladást, szociális megértetést, nacionalizmust és történelmi hivatást hangoztatni, a másikon pedig bemocskolni a közélet szereplőit, megrágalmazni mindenkit, aki éppen nem hajlandó magára a magyar nemzettől idegen gúnyát húzni, érvek helyett bombákat robbantani, meggyőzés helyett éretlen korú fiatalokat meggondolatlan és végzetes cselekedetekbe hajszolni: ez volt a hungaristák módszere. S ez világosan mutatja erkölcsüket is. £. Amikor ennek a dicstelen szervezkedésnek hatósági intézkedés vetett véget, hamarosan napfényre kerültek a szervezők féltve őrzött titkai is. Kiderült, hogy büntetett előéletű, nem egyszer nemzetellenes, sőt kifejezetten kommunista bűncselekmények miatt jogerősen elitéit egyének tevékenykedtek a mozgalomban, amelynek minden lépése, minden elmondott és írott szava szemfényvesztés volt. Kiderült, hogy a nagyhangon beharangozott tömegek — nincsenek sehol. De kiderült az is, hogy az olyan ember, aki könnyen Ígérgeti el a másét, ritkán tud rendet tartani a maga házatáján. Amikor pedig ezek a politikai lemezjátékosok odakerültek, ahová valók, szappanbuborék gyanánt lett semmivé az egész szervezet. Úgy látszik azonban, hogy van közülük egy-kettő, aki kideríthetetlen pénzforrásokból táplálkozva, tovább szeretné folytatni államfelforgató tevékenységét. A napokban néhány ezer röpiratot küldtek Magyar- országra külföldről, valószínűleg külföldi nyomdából, lázítás és izgatás céljára. Az eljárás nagyon jellemző: a röpirato- kon sem szerző, sem kiadó, vagy nyomda nem szerepel, nyilvánvaló tehát, hogy ezek a kútmérgezők még egy velünk baráti viszonyban álló külföldi ország törvényes rendelkezéseit is megszegték. Felelőtlenül izgatni, rágalmazni és mételyezni szeretnének, de szavaikért nem állanak helyt. A hamis látszatot keresik, azt akarják eljárásukkal elhitetni, hogy külföldről kapnak támogatást, ami teljes képtelenség. Másik céljuk pedig, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák azokat az előkelő és köztiszteletben álló-embereket, akiknek a posta ilyen röpiratot kézbesít. A módszer minden szónál ékesebben jellemzi , a hungarista politikai erkölcsöt, amelynek a jelek szerint fontos vonása a gyáva bujkálás és a felelősség elől való megszökés. A röpiratokat nyilván választási agitációnak szánták. Meggyőződésünk, hogy valóban agi- tációs eszköz ez, csak éppen a Esztergom város Idegenforgalmi bizottsága a múlt héten dr. Brenner Antal főjegyző, polgármesterhelyettes elnöklésével gyűlést tartott a városháza kis tanácstermében. Tárgysorozat előtt bejelentette az elnök, hogy a csavargőzös két hét múlva kezdi meg a járatot Kovácspatakra. A Szerédi park elől indul. Deseő Győző, az idegenforgalmi hivatal vezetője tartotta meg ezután beszámolóját. Célzóit arra, hogy a felszabadult Felvidék városai és nevezetességei most különös vonzóerőt gyakorolnak az utasokra és ez nagy konkurrenciát jelent Esztergomnak — különösen a filléres vonatok járása szempontjából Ezért óvatosan kell bánnunk a propagandával, amely sokba kerül. Ismertette ezután a nyaralóujság és a sajtópropagada kérdését és beszámolt arról, hogy megindult Esztergomba az iskolák látogatása. Eddig 22 iskola járt itt. Megemlítette, hogy erősen érezteti hatását a lakásínség. Az idegenforgalmi hivatal a lakások felkutatására és összeirására — házról-hézrss járva — most akciót indított, amelynek eredményeképpen mintegy 50—60 lakás várható. A kirándulások megrendezése, a szórakoztató zene ügye szintén szerepelt a beszámolóban. Vitéz Szívós-Waldvogel József ny. tábornok felszólalásában hangsúlyozta, hogy most már ne annyira szép tervekkel jöjjünk elő, amelyek megvalósítása sok pénzbe kerül, hanem inkább az eddig elhatározott tervek végrehajtásáról számoljunk be. Sürgette az iskolai kirándulások erős propagálását. (Erre az elnök bejelentette, hogy ez megtörtént, — 20C0 példányban készült a felhívás, amely az összes tanintézetek igazgatóságaihoz elküldetett.) Felszólaló sürgette ezután a filléres vonatok, az autocsr kirándulások érdekében való utánjárást, az Idegenforgalmi Hivatal rendezzen kirándulásokat a Felvidékről Esztergomba, vagy Esztergomból Esztergom szép kirándulóhelyeire. Sürgette a fürdőújság megindítását is. Kész programokkal kell a turisták elé utazni. A szórakoztató zene megvalósítására a cigányzenényilasok ellen fog hangulatot kelteni. A magyar ember ugyanis nem szereti az efféle alantos módszereket ésw hátbatámadó harcmodort. A! cselekedetről ítéli meg annak szerzőit s ebből a választások alkalmával le is fogja vonni a következményeket. Ha tehát a külföldön garázdálkodó politikai spekulánsok elvbarátaiból alig fog megmaradni egy-két hírmondó, köszönjék ezt a magyar nemzet józanságának és érintetlen erkölcsi érzékének. szék pártolását ajánlotta. Indítványozta a bizottság havi gyűlését. Az elnök indítványára ezután elhatározta á bizottság, hogy az idegenforgalmi hivatal rövid időn belül elkészíti a fürdőújság tervét és beszámol megindulásáról, — megállapodik a cigányzenészekkel a szórakoztató zenét iletően, — elkészíti a nyári táncmulatságok tervét, a feketehegyi, vaskapui, kovácspataki kirándulások programját és előterjeszti az egynapos turistaprogramot, amelyet repülőlapon osztogatnának hajókon, állomásokon. Dr. Petőváry Lajos rendőrtanácsos felhívta a bizottság figyelmét arra, hogy a kirándulást rendező intézetek az idegenforgalmi hivatal kikapcsolásával egyenesen a rendőrséghez fordulnak teljes utiprogram bejelentésével. így az idegenforgalmi hivatal nem munkálkodhatik közre. Ebben az ügyben úgy határozott a bizottság, hogy felír az Országos Idegenforgalmi Tanácshoz orvoslásért. Reusz Ferenc takarékpénztári igazgató bizonyos megegyezést ajánlott a hajóstársaságokkal, hogy a városba hajón érkező és hajón étkező kirándulok után — akik csak megtekintésre és arra használják fel a várost, hogy itt a sétahelyen járva- kelve a papírhulladékot elszórják — bizonyos százalékot kapjon a város. Érdekes, hogy ezek a kirándulók még a bort is magukkal hozzák hordókban és demizsonokbsn. Sörös Ede az átmenő forgalom megnagyobbodása folytán a benzinkutaknál ügyeletet és éjjel taxik biztosítását kérte. Több panasz hangzott el a bizottsági gyűlésen a biciklistáknak, autósoknak a topekán, a Széchenyi-téren való garázdálkodásáról, száguldó irBmáról, még arról is, hogy a Széchenyi-téren disznókat hajtanak keresztül. A bizottság kéri az autósok, biciklisták, kocsisok megrendszabályo- zását az utcai rend és a járókelők nyugalma és biztonsága érdekében, amit a rendőrkapitányság jelenvolt vezetője meg is Ígért. Ezen a téren valóban kíméletlen, erélyes fellépésre van szükség EszRövidesen megindul a osavargőzös-járat Kovácspatakra