Esztergom és Vidéke, 1938

1938 / 10. szám

1938 február 2 ESZTERGOM és VIDÉKE 3 is hárul. Ezért különösképpen első­sorban azokat kell kiemelnünk, akik­nek gyors, készséges működése nél­kül a jelentkezések lebonyolítása nem haladt volna kitünően. De kö­szönettel tartozunk a magyar vidék népének, mindenkinek, aki csak köz­reműködött, vagy aki csak ügyelt arra, hogy a jelentkezést el ne mu­lassza, nehogy utólagos kérelmezé­sekkel kelljen megbolygatni a feldol­gozás alatt lévő nagy anyagot. Eb­ből is látja az előkészítő főbizottság, hogy a magyar vidék tudatában van a nagy ügy szépségének és világra­szóló jelentőségének. Igen megnyug­tató, hogy a jelentkezéseket senki sem kezelte lagymatagon, nem hagy­ták az utolsó percre, hanem siettek, hogy az elsők között legyenek, hogy biztosítsák maguknak a részvételt. Az anyagot az Eucharisztikus Kongresszus főbizottsága most dol­gozza fel. Számtalan probléma és elintéznivaló merült fel a sok tízezer, a vidékről jövő százezer vendég el­helyezésével kapcsolatban és az elő­készítő főbizottság a jövőre nézve csak azt kérheti, hogy ugyanolyan lelkesedéssel támogassák munkáját, mint eddig is tették. NIKÉK Félévi értesítő Hétfőn osztották ki a középis­kolákban a félévi értesítőket. A legtöbb családban nem sok örömet jelentett ez a nap, mikor a Pistu- kák, Palikák, Klárikák hazahoz­ták a kis könyvecskét, amely be­számolt arról, hogy az iskolai év elmúlt félévében miként teljesítet­ték kötelességüket a nagyjövöjü csemeték. Ezeknek a soroknak nem az a célja, hogy akár a megbukott diá­kokat, akár azoknak a szüleit vi­gasztalja. Minden halálnak és minden bukásnak megvan az oka. Rendszerint azt mondják, hogy a beteg meghalt, mert az orvosság nem volt jó, a diák megbukott, inert a tanár ezért vagy azért el­lenszenvből, vagy más okból meg­buktatta. Nem mondjuk, hogy minden tanár angyal, akit a személyi el­lenszenv vagy rokonszenv egyál­talában nem befolyásol. A diák azonban nem a tanár miatt bu­kik meg, hanem azért, mert nem teljesíti kötelességét, ami mind­össze annyi : az iskolai fegyelmi szabályoknak megfelelően visel- sedni s az iskolai leckéket megta nulni. Ha nehezek a viszonyok, amint­hogy olyan nehezek, amilyenek még soha sem voltak, nem lehet azt kívánni, hogy csak a tanítók és a tanárok vessenek számot azok­kal az áldozatokkal, amelyeket a szülök hoznak, mert a hozott ál­dozatra gondolni kell a tanulónak is és tanulnia kell. Hogyan lehet remélni, hogy az életben a reá váró és sokkal nehezebb kötelessé­geket teljesíti az, aki az iskola megkívánta sokkal kevesebb köte­lességét sem teljesíti. Az iskola mindig a kor ural­kodó eszméinek és uralkodó ősz tályainak engedelmes talaja volt. Ma szánakozóan lemosolyogjuk azt, amit és ahogyan s azóta is a régi iskolában tanítottak, de nem kell sok idő hozzá, hogy a mai tantervek is erre a sorsra jussanak. Pedig úgy a régi, mint a mostani tantervek nagy és át­fogó gondolatoknak a megvalósí­tásai. Az iskola arra való s min dig arra való volt, hogy a kor égető problémáiról elterelje a fi gyeimet, hogy a gazdasági és szo­ciális nyomorúságot eltüntesse és elfelejtesse s hogy az iskolából ki­kerülőket, a jövendő értelmiséget a fennálló rend híveivé nevelje. A hősöknek kijáró minden bá­mulat illeti meg a tanárokat, akik a tanterveknek ezt a szellemét olyan igazi tökéletességgel érvényre jut tatták. Aki tanári állást kíván, nem valami jót kivan, hiszen örök érvényű az a közmondás, hogy quem dii oderunt, pedagogem fe- cerunt. E héten a Rochlitz-gyógyszer- tár (Rákóczi-tér) tart éjjeli szol­gálatot Megbizás. A biboros-hercegpri* más Rondíts Kálmán fővárosi segéd­lelkészt megbízta budapest-angyal- földi plébánia ideiglenes vezetésével — vicarius oeconomusi minőségben. Egyházi kinevezések. Gyetven Pál a bpesti Horthy Miklós-kórház lelkészévé, Kővári István Bp-Szent István városi, Fábry Gyula Bp-kőbá- nyai segédlelkészekké neveztettek ki. Tyler 200 látogatása Eszter­gomban, Ki hitte volna azt — amit most egy nyilatkozatából jóleső meg­lepetéssel vesz tudomásul mmden esztergomi polgár —, hogy Rogal Tyler, akit a Népszövetség Magyar- ország pénzügyi ellenőrzésére kül­dött Budapestre, kétszázszor járt Esztergomban. Pedig igaz! Tyler ugyanis nemcsak zseniális pénzügyi szakértő, hanem világhirű műtörté­nész is, aki az utóbbi években majd­nem minden tudományos ásatásnál ott volt, amit a Nemzeti Múzeum végzett. Maga mondotta most, hogy talán már kétszázszor is volt Esz­tergomban, annyira megkapta őt az ottani ásatások eredménye. Áthelyezések a Szent Benedek- rendben. Kelemen Krizsosztom pan nonhalmi főapát Diósi Ákos bencés­tanárt saját kérésére a ménfőcsanaM plébánia vezetése alól felmentette és Győrbe helyezte tanárnak. Ménfő- csanakra Jávor Fidél került plébá­nosnak Kőszegről. Kőszegre pedig Kurbély Vince pápai és Fehér Bálint esztergomi tanárokat helyezte a fő­apát. Kinevezés. A vallás- és közok­tatásügyi miniszter Vihar Imrét Bé­kásmegyerre nevezte ki áll, helyettes tanítónak. Fehérrózsa est: 1938. február 12. A tankerületi főigazgató újévi köszöntője. Dr. Kemenes Illés tan­kerületi kir. főigazgató az újév al­kalmából kapott üdvözlő sorokra kör levélben válaszolt és lelkes hangú köszöntőt mondott tankerülete okta­tóinak és nevelőinek, majd a kettős szentévről emlékezett meg és kifej­tette, hogy a Szent István centená­rium örökség számunkra, mely vérig ható kötelességeket ró ránk. Az eucharisztikus kongresszusról pedig megállapítja, hogy nem csupán a katolikusság ünnepe, hanem az egész magyarságé valláskülönbség nélkül. Tatatóváros képviselőtestülete megalkotta a községi szabály­rendeletet. Szombaton, január 22-én délután ismét ülést tartott Tatató­város együttes képviselőtestülete. Tóth Miklós előadó azt javasolta, hogy azonnal tárgyalják le az egye­sített község szabályrendeletét. Az ellenindítvány az volt, hogy a sza- balyrendelet-tervezetet nyomassák ki, osszák szét a képviselőtestületi tagok között áttanulmányozás végett. Eh­hez egy hónap, de legalább két-há- rom hét lett volna szükséges. Tóth Miklós előadó megmaradt eredeti in­dítványa, az azonnali letárgyalás mellett és ezt a kérdést szavazásra tette fel. A szavazás eredménye 41 —35 arányban az lett, hogy a sza­bályrendeletet azonnal letárgyalják. Ezen határozat után az ellenzék ve­zetői többedmagukkal eltávoztak, a képviselőtestület pedig letárgyalta és egyhangúlag megszavazta Tatatóvá­ros egyesített nagyközség szabály- rendeletét. Fehérrózsa est: 1938. február 12. Az Urileányok Mária Kongre­gációja tagjait értesítjük, hogy f. hó 6-án, vasárnap, d. u. 5 órakor a vízivárosi zárdában, rendes gyűlési termükben tartják rendes farsangi összejövetelüket, melyre az összes tagokat szeretettel várja a Vezetőség. Az Esztergomi Tanítóképzőben Végzett Iskolatársak Szövetsége február havi összejövetelét szomba­ton, f. hó 5-én este 6 órakor tartja a Fürdőben. Külön meghívókat nem küld szét a Vezetőség. Nagyszabású beruházásokat hajt végre Tatatóváros. Tata­tóváros képviselőtestülete legutóbbi ülésén tízezer pengőt szavazott meg a községben építendő róm. kát. tem- lom építésére. Ugyancsak elhatározta ezen az ülésen a képviselőtestület, hogy vízvezetéket létesít a községi iskolákban és ugyancsak megépítteti a csatornahálózatot a szennyvizek le­vezetésére. Elhatározta a képviselő testület, hogy a régi vágóhíd helyett egy, a mai kor igényeinek megfelelő új közvágóhidat építtet. Az erre a célra szükséges 43.000 pengőt a Mabi-tól szerzik meg. Elhatározta végül a képviselőtestület, hogy a községfejlesztés tervszerűségének biz­tosítására egy szakemberekből álló bizottságot létesít. 1. Zamatos, mint a hamvas szőlő Közös szentáldozás. A Tanult Férfiak Kongregációja február havi közös szentáldozását f. hó 6 án, vasárnap d. e. 8 órakor tartja a szentferencrendiek templomában. Kü­lön értesítést nem küldünk. Vezető­ség. Fehérrózsa-bál. A február hó 12-i Fehérrózsabálra lázasan foly­nak az előkészületek. A bál rende­zésében ezidén intenziven részt vesz a helybeli Kereskedelmi Társulat vigalmi bizotisága is. Az elmúlt évek Fehérrózsa-bá jai tanúságot tettek arról, hogy a „Fehérrózsa-est“ a bál idény legvidámabb, leghangulatosabb és legközvetlenebb táncestélye. A rendezőség az idén is mindent elkö­vet, hogy a bál nívóját és vidám hangulatát — ha még lehetséges — fokozza. A rövid de változatos és vidám műsor után a tánc hamarosan kezdetét fogja venni, melyet a ren­dezőség kedves meglepetései fognak tarkítani. A meghívók szétküldése megtörtént. Bár a rendezőség min­dent elkövetett a jogos igények ki­elégítésére, mégis lehetséges, hogy valaki tévedésből meghívót nem ka­pott, a netáni igényléseket a rende­zőségnél kérjük bejelenteni. Ki fogja eldönteni a húsvitát ? Tekintetes Szerkesztő Úr? Ugyan ki fogja eldönteni a húsiparosok szakosztálya, Znojek János hentes­mester és a nagyközönség nevében Gruman László között megindult vitát? Véleményem sze.int ki más, mint maga a húsvásárló közönség. Mert ugyan hiába beszélnek akár­mit a ráfizető mészárosok és a sze­gény katonai hússzállitó, a közönség nem lesz olyan jószivű, hogy drá­gább voltuk dacára mégis hozzájuk tolongjon. Viszont a vád is hiába­való, hogy az árleszállitó mészáros nem elsőrendű, jó húst árul, — mert ha ez igaz, akkor a közönség úgyis otthagyja és akkor a nagy harc ma­gától megszűnik, ha meg nem igaz, akkor a vádaskodás dacára a közön­ség bizony elmegy abba a boltba, ahol szintén jó és friss húst kap, de olcsóbb áron. Ebben az esetben is szűnni fog a vita, de talán más eredménnyel. Tisztelettel: egy a vá­sárlók közül. 2. Hangulatos, mint egy má­jus-est Rablótámadás a hetényi or­szágúton. Rencés János bátorkeszi lakós kerékpáron ment Komáromba az esti órákban. Az országúton, Ko márom közelében négy sötét alak meg­támadta s erőszakkal el akarta tőle venni a kerékpárt. Rencés nem hagyta magát, kétségbeesetten védekezett. Verekedés kezdődött, a támadók kést rántottak s alaposan összeszurkál­tak Rencést. Kerékpárját azután si­került elrabolni. Rencés véresen ke­rült a kórházba. Támadóit feljelen­tette. A nyomozás megindult. Végzetes vasúti szerencsétlen­ség. Ászár állomáson a Székesfe­hérvár felé haladó személyvonat az elmúlt hét szerdáján elütötte Koráth János 23 éves vasúti fékezőt. A szerencsétlenség mikéntjét eddig még nem sikerült megállapítani. A szeren­csétlen embert súlyos sérülésekkel a győri kórházba szállították, ahol azonnal műtétet hajtottak rajta végre. Remény van az óletbenmaradásához. 3. a Tokaji rapszódia A főhivatású ipartestületi jegy­zői állások megszervezése. Az Ipartestületek Országos Szövetsége felterjesztésben arra kérte az ipar­ügyi minisztert, olyan rendelkezést bocsásson ki, hogy az ujjonan fel­állított vagy újakká szervezett ipar­testületeknek főhivatású jegyzőt kell alkalmazniok, amennyiben taglét­számuk az ötszázat meghaladja. FILMHÍRADÓ Ismét forrong Oroszország. A cári hatalomnak nagy erőfeszítésébe kerül, hogy megfékezze a lázongó mongolokat, tatárokat és a hata­lomra törő nagyurakat. Csak a ko­zákok állnak becsülettel a cár mellé. Mégis a vajda, Dolgoruki lehetetlen­né akarja tenni a kozákok hős ve­zérét, Stjenka Rasint. Stjenka és a vajda lánya, Anna hercegnő között szerelem fejlődi*. A hercegnő vőle­gényjelöltje Prosorovsekij is ártal­matlanná akarja tenni a kozák ka­pitányt. A terv sikerül. A harc ke­gyetlenül heves. Már-már elfogják a kapitányt, amikor felrobban a hajó lőporoskamrája. Anna is ott volt. A Volga mindkettőjüket elnyeli. A mind­végig izgalmas filmet a Kultur Mozgó adja 2-án. Legnagyobb érdekesség a filmben az eredeti Don kozák kó­rus szerepeltetése. A kórust Szergej Jaroff vezényli. ^ otthon. vendéleiéJóé&ot e*mé£mm teßtitfö!

Next

/
Thumbnails
Contents