Esztergom és Vidéke, 1938

1938 / 89. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1938. november 20 Vasárnap reggel 9 órától este 7 óráig vásár. A vásár megtekintése díjtalan. Vasárnap délután 5 órakor műso­ros előadás. A részletes műsort leg­közelebbi számunkban ismertetjük. A Stefánia Szövetség két napra ismét kibontja a jótékonyság zász­lóit, sorakozzunk alája valamennyien, akik megértjük és tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzet jövője az ifjú­ságon nyugszik. HIHEK Őrségváltás volt a kormányban. Őrségváltás és nem kormányváltozás. A kor­mányéinak és a magyar életben megvalósítani kezdett munkaprog­ram, a keresztény, nemzeti és szo­ciális kormányzati irány maradt változatlanul vezérszelleme a rész­ben rekonstruált Imrédy-kormány­nak. Vitéz Imrédy Béla helyesen in­dokolta kormányának lemondását ; megnövekedeit ország megsúlyoso dóit problémáit kell megoldania, tehát fontos volt a bizalmi kérdés felvetése. Imrédy Béla eddigi kormány­zása annyira népi, nemzeti erők gyarapítására beállított gazdasági és szociálpolitika, eddigi intézke­dései annyira túlnőnek a napi és pártpolitika körén, annyira törté­nelmi távlatokba nyúlnak, hogy rányomják bélyegüket a rohanó mának és az elénkfutó holnapnak arculatára: elsősorban a gazda­sági életre. A már ismeretes kormányprog ram, a gazdasági életnek nemzeti, szociális szellemmel és keresztény erkölccsel való telítése, a népi erő források gyarapítása marad to­vábbra is vezér szelleme az Imrédy- kormánynak, de hogy ez a prog­ram intenzitásban és a megvaló­sítás tempójában növekedni fog, arra biztosítékot adnak azok a ne-» vek, amelyek az új kormánynév sorban szerepelnek. Megbízás. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter vitéz Szabó István kir. tanfelügyelőt Komárom és Esz­tergom vármegye felszabadított ré­sze népoktatásügyének beszervezé­sével bizta meg és távollétének ide­jére helyettesítését Borz Lajos tan­ügyi segédtitkarra ruházta. Ottó örökös király születésnapja alkalmából ma, vasárnap, f. hó 20-an d. e. 9 órakor a főszékesegyhazbsn szentmise lesz. A budapesti Szent István Bazilikában ugyanekkor a szentmisén dr. Meszlényi Zoltán fel­szentelt püspök pontifikal és dr. Lippay Lajos mond szentbeszédet. Esküvő. Dudás Béla oki. tanító ma, vasárnap d. u. 5 órakor tartja esküvőjét Mitter Katókával, volt vá­rosi adótisztviselővel a Bakács-ká­polnában. Szent Erzsébet ünnepély. A Vízivárosi Egyházközség Szent Er­zsébet Leányköre ma, vasárnap, f. hó 20-án délután fél 6 órakor a Szenttamási Körben, védőszentjének tiszteletére, szerény műsoros ünne­pélyt rendez, amelyre ezúton hívja meg tisztelettel és szeretettel a kát. leányifjúság ügyét szivükön viselő főtisztelendő papságot és pedagógu­sokat, édesanyákat és katolikus leány­testvéreit, valamint minden érdeklődőt. Halálozás. Simonyi András ci­pész és csizmadiamester f. hó 18-án elhunyt. Temetése ma, vasárnap d. u. 3 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Közgyűlés. A Szent Erzsébetről nevezett esztergomi Jótékony Nőegy­let folyó hó 21-én, hétfőn d. u. fél 5 órakor a Katolikus Kör nagytermé­ben tartja rendes közgyűlését. Tekin­tetlel a közgyűlés tárgyának fontos­ságára, a tagok okvetlen megjelené­sét kéri a Vezetőség. Felvidéki Magyar Irodalmi- ünnepély Esztergomban. A ma­gyar Kulturális Egyesületek Orszá­gos Szövetségének kezdeményezésére több hazai irodalmi egyesület rendez e napokban irodalmi ünnepélyt, melyre meghívják a felvidéki ma­gyarság vezéreit, hogy azok köze­lebbről megismerjék városaink életét, közelről érezzék szeretetünk meleg­ségét, melyet húsz óv óta nélkülözni voltak kénytelenek. Az Esztergomi Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság folyó év december hó 4 én tartja meg felvidéki irodalmi ünne­pélyét, melyre a felszabadult Léva város magyar kulturegyesületét és vezetőit hívja meg. Az irodalmi ün­nepélyre, mely az első komoly bele- kapcsolódása lesz Esztergomnak a a felszabadult felvidéki magyarság kulturéletébe, á társaság vezetői sze­retettel és lelkesedéssel készülnek és hiszik, hogy Esztergom város művelt közönsége szintén teljes megértéssel kapcsolódik e szép gondolat sikeres megvalósításának áldozatos munká­jába. Zászlóajándékozás. Az Eszter­gomi Kát. Legényegylet ma, vasár­nap délután 3 órakor magyar zászlót visz a Párkányi Kát. Legenyegylet- nek, melyet Illés Sándor divatárú* kereskedő ajánlott fel e célra. A zászlót ünnepélyesen fogják átadni, amikor az Egylet dalárdája is sze­repelni fog. Gyermekfelruházás. Az Eszter­gomi Polgári Egyesület december hó ll-énf vasárnap d. u. 6 órakor tartja közgyűlését és az ezzel kapcsolatos gyermekfelruházási ünnepélyét a Magyar Király külön termében. Az egyesület, hagyományos szokásához híven az idén is több szegény gyér mekeí lat el meleg cipővel es ruhá­val egész éven át e célra gyűjtöge­tett pénzéből és a nemesszívű ada­kozók áldozatkész adományaiból. Az egyesület vezetősége tehat most is­mét a szegényügy barátaihoz fordul és kéri őket, az idén se feledkezze­nek meg a szegény gyermekekről és nemesszívű adományaikkal segítsék sikerre juttatni ez akciót. A szives adományokat Giegler Ferenc pénz­tároshoz (Lőrincz-utca, zenebazár), vagy Tóth László titkárhoz (város­ház) kérjük juttatni. A nemes célra eddig a következő adományok foly­tak be : Vodicska István, Tóth László, Holop Mihály, Király Mór, Gutray Gyula, Schweitzer Vilmos, Harangozó Mátyás 2—2 P, Iványi Lajos, Schen- kengel Antal, Kósik Ferenc, Márton Gusztáv 1 — 1 P. Uj telefonszám. Dr. Breitwieser Pál fogorvos rendelőjének telefon- hivó száma : 64. Szent Lőrlncutca 1. Rendel d. e. 9—12-ig, d. u. 3—6-ig Borkén (Kalium metabisulfit) Me­szes drogériában. Katalinbál a Belvárosi Oíva sókörben. A Belv. Kát. O.vasokor ezidei Katalinbalját ma, vasárnap, f. hó 20-án tartja. A Felvidék vissza­csatolása fölött erzett Öroméoen a rendezőség hazafias műsort állított össze, melyben hazafias szavalatok, régi magyar nóták és hazafias nép­színmű szerepelnek ünnepi beszéd­del kapcsolatban, melyet Augusztin János községi tanító mond. A nem­zeti ünnepségre való tekintettel a ren­dezőség kéri a bálon résztvevő ifjú­ságot, hogy lehetőleg magyar ruhá, bán jelenjék meg, ami azonban nem kötelező. A bálra a párkányiak is kaptak meghívást, amit ott elfogad­tak. A műsort tánc követi reggel 5 óráig. Belépődíjak: Családjegy 2 P, I. hely 1 P, II. hely 80 fillér. Az Olvasókör kéri tagjait és vendégeit hogy a nemzeti ünnepségre való te­kintettel nagyobb számban és pon­tosan jelenjék meg. Orvosi hir. Schwartz Pál dr. orvos, fogorvos f. évi november hó 5-től rendelőjét Szent Imre-utca 23. szám alá helyezi át. Rendel d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Értesítés. Értesítem a hadirokkan­takat, hadiözvegyeket és hadiárvákat, hogy hadigondozási ügyekben f. évi november 20-tól a városházán (az emeleten, a 8. számú szobában) ked­den, csütörtökön és szombaton d. e. 10 órától 12-ig állok rendelkezésükre. Sinka Ferenc Pál, az esztergomi „Honsz“ ügyv. igazgatója. A Szent Anna Fiúinternátus- bán még 6—8 férőhely van, mely­re az intézet vezetősége havi 40 pen­gő, a téli hónapokban havi 45 pen­gő ellenében teljes ellátásra fölvesz vidéki fiúkat, akik a gimnázium vagy reál alsóbb osztályait látogatják. Kö­zelebbi felvilágosítást ad az intézet Vezetősége Esztergomban, Horthy Miklós-út 1. szám. Szent Erzsébet-ünnepély a Tanitónőképzöben. A Szent lstván- jubileummal kapcsolatban az Eszter- gom-vizivárosi Irgalmas Nővérek Ér seki Tanitónőképzője, védszentje: Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére, f. hó 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap, délután fél 5 órakor ün­nepséget rendez. Ünnepi beszédet mond dr. Városi István teológiai tanár. Előadásra kerül: „Hol vagy István király I“ énekes-zenés ifjúsági történelmi színmű 3 felvonásban. Szövegét irta: Goriczky M. Szalva toris nővér; zenéjét szerezte és az I. felvonást hangszerelte Demény Dezső. (A zeneszerző utolsó műve.) A művet befejezte Vaszy Viktor kar nagy és zeneszerző, a Zeneművé­szeti Főiskola tanára. Vezényel: László M. Consilia okleveles karnagy, ének- és zenetanár. Kisér az Eszter­gomi Zenekedvelők Egyesülete ki­egészítve a dorogi bányász-zenekar fúvósaival. Belépőjegy nincs. — Mű­sor ára 1 pengő. Az előadás tiszta jövedelmet a „Magyar a magyaért“- akció javára ajánljak fel. Esztergomi leventeszázad ün­nepélyes átvonulása a párkányi járásba. F. hó 27-én az esztergomi járás egy leventeszázada több napi tartózkodásra, ünnepélyes búcsúzta­tás után átvonul a párkányi járás területére. Az átvonulás célja a fel­vidék ifjúságának Ünnepélyes üdvöz­lése, a testvéri összetartás érzésének kimélyitése. A leventeszázad búcsúz­tatása november 27-én d. e. 9 óra kor a Mária Valéria hídfőnél fog megtörténni. Kérjük az esztergomi közönséget, minél nagyobb szambán legyünk jelen fiaink búcsúztatásánál, hogy ezaital is emeljük az ünnepély fényét. A látogatás emlókere a le­venteszázad kisebb emléktárgyakat és kis szeretetcsomagokat szándé kozik a látogatás alkalmával oszto­gatni, miért is ezúton felkérjük vá­rosunk közönségét, juttassa el ado­mányait ízléses kis csomagokba kötve, pár emléksorral az „Esztergom és Vidéke“ szerkesztőségébe, Simor-u. 20. alá, ahonnét azokat rendeltetési helyükre fogjuk juttatni. Gondoljuk át, hogy ily csekély figyelemmel és áldozattal mennyire előbbre tudjuk vinni szent célunkat. Esetleges pénz­adományok is köszönettel nyugtáz­tatnak. A Kereskedelmi Szaktanfolyam második évfolyama is megnyílik, ha november 25 ig még 15 beiratkozó jelentkezik. Beírások helye: hétköz­napokon reggel 8—9 óra közt a a Szaktanfolyam helyiségében (Szent Imre-utca 20. sz. alatt), d. e. 9—1-ig a Községi Gimnáziumban (Deák Fe- renc-utca 2. szám). Igazgatóság. Megindult a vasúti személy- forgalom a felszabadult Felvidé­ken. A MÁV igazgatóságától kapott értesítés szerint az államvasutak a felszabadult felvidéki vasúti vonala­kon a személyforgalmat felvette Az új vonalakon forgalomba helyezett személyszállító vonatok részletes me­netrendjét az állomásokon kifüggesz­tett ideiglenes „Menetrendhirdetmé­nyek“ tartalmazzák. Ezenkívül köz­ük, hogy a MÁV szerkesztésében megjelenő „Hivatalos menetrend- könyv“-höz pótlók kiadása is elő­készítés alatt áll és előreláthatólag néhány napon belül az utazóközön­ség rendelkezésére áll. Félreértések elkerülése végett közük, hogy a fel­szabadult és jelenleg katonai köz- igazgatás alatt álló vonalakon fekvő állomásokra csak a katonai hatósá­gok által kiállított igazolványok bir­tokában lehet utazni. Soffőrtanfolyam. Az Állami gép- járóművezetőképző (soffőr) tanfolyam m. kir. Technológiai és Anyagvizs­gáló Intézetben (Budapest, VIII., Jó­zsef-körút 6) nov. 21-én este fél 7 órakor nyílik meg. Beírás és a fel­vételhez szükséges [űrlapok kiadása naponta d. e. 10 — 12 óra között az igazgatósági irodában. Igazgatóság. Zongoratanitás. Dr. Borbély Zol­tánná szül. Dankó Sarolta zongora- tanárnő a zongoratanitást f. hó 15 tői ismét megkezdte. Jelentkezni lehet naponkint d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig ;Kölcsey-utca 20. szám alatt. Balesetek. Horváth Kálmánná héregi zenész felesége Nyergesújfalua egy mozgásban lévő kocsiról leesett és fején súlyosan megsérült. — Hor­váth Géza 9 éves héregi iskolás fiú szintén kocsiról esett le. Jobb lábán sérült meg. — Németh László 38 éves tatabányai szobafestőnek munka­közben mész fröccsent a szemeibe. — Schreck Jakab 19 éves üveg­csiszoló, táti lakosnak munkaközben üvegszilánk pattant a szemébe. — Porubszky Flórián 56 éves barti lakósnak diszlövésadás <özben a szét­robbant mozsár ballábát összeron­csolta. — Csizmadia Julia 15 éves letkési leánykát a cseh bandák végső dühük őrült lövöldözései közben golyó találta és súlyosan megsebesült. — Birke Vilmos 73 éves, bajnai föld­művest a tehene ballábán megrúgta. A súlyos sérülteket a Kolos-kórházba szállították. Az új gépkocsikat mentesítették a beszolgáItatási kötelezettség alól. Szerdai számában jelent meg a hivatalos lapnak a honvédelmi mi­niszternek a rendelete, amely szerint az október 1. óta üzembe helyezett új személy-gépkocükaf, teher-gépko- csikat és motorkerékpárokat mente­síti az ideiglenes átengedési kötele­zettség alól. November 20-án, vasárnap 8 órai kezdettel Katalin-Bál hazafias ünnepséggel a Belvárosi Katolikus Olvasókörben.

Next

/
Thumbnails
Contents