Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 66. szám
ÖTVENK1LENCEDIK ÉVF. 66. SZ. CSÜTÖRTÖK, 1938. SZEPTEMBER 1 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Keresztény politikai ÓS társadalmi lap Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Magyar egyenjogúság. Az egész világ eseményévé vált a bledi egyezmény. Még úgyszólván nem is kész az egész, annyira nem, hogy az ideiglenes kommüniké közzétételét telefonon kellett az éppen Németországban tartózkodó Kánya Kálmán magyar külügyminiszterrel közölni, de mintha a világbéke szomja nem tudná fékezni vágyakozását egy kis szomjoltó csillapítás iránt s mégis megjelentették a hírt, amely szerint a kisantant elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. Három héttel ezelőtt a szalo- niki egyezmény egészen váratlanul, szinte meglepetésszerűen adta tudtára a világnak, hogy a kisantant államai Bulgária fegyverkezési jogát ismerték el hasonló módon, mint most a magyar egyenjogúságot. Feltűnő a külföldi sajtónak a viselkedése a kérdéssel szemben. Különösen érdekes a francia sajtó magatartása. Az a sajtó, amely minden magyar kérdést olyan szívesen tárgyalt a cseh érdekek szemszögéből s amely nem csinált titkot belőle, hogy a páriskörnyéki békék revíziójának még a gondolatát is halálos veszedelemnek tartja az egész világ békéjére nézve, most a legnagyobb lerendezéssel állapítja meg, hogy a bledi egyezmény az utóbbi évek egyik legnagyobb külpolitikai eseménye, melynek következményeképpen feltétlen enyhülni fog a feszültség a Duna-medencében és csökken a háborús veszedelem. Állítólag pedig éppen a csehek vonakodásán múlott, hogy az egyezmény ilyen sokáig elhúzódott s ugyancsak Prága magatartásának tulajdonítható, hogy még mindig csak egy tárgyalás alatt lévő kérdésről s nem egy befejezett szerződésről van szó. Mindez nagyjelentőségű körülmény, amely teljesen megvilágítja azt a küzdelmet, amelyet a békéért dolgozó és mindig békét hirdető Magyarországnak a maga békéjéért s a maga igazságának kivívásáért folytatnia kellett és részben folytatnia kell még ma is. Hosszú időn át minket neveztek békebontőknak. Minket tartottak a békés együttmunkálko- dás egyetlen akadályának. Prága beállítása szerint csak mi voltunk az egyetlen pont egész Európában, ahol minden becsületes jószándék megfeneklett s ahol mást sem tesznek, mint fenik az éles harci eszközöket egy új vérontáshoz s a világ békéjének újabb veszélyeztetésére. A tőlünk távolabb eső külföld, amely nem ismerte sem életünket, sem munkánkat, sem célkitűzéseinket s amely sokáig hitelt is adott ezeknek a híreszteléseknek: ma talán tisztában van a helyzettel és az igazsággal. Nemcsak a bledi egyezmény szolgál jó alkalmul, hogy az egész érdekelt világgal megértesse, hogy Európa újjáformáló! milyen felületes munkát végeztek a páriskörnyéki békékkel, hanem egyben a csehországi események is. Az a megbízatás, ami most Runciman lordot juttatja szerephez, hogy csaknem két évtizedes késedelem után pótolni igyekezzék — ha ugyan még lehetséges — az eddig elmulasztottakat s hogy a széthullás veszedelmét elhárítani igyekezzék a cseh állam mesterségesen összetákolt léte felől: olyan tanuságtétel a magyar igazság mellett, ami önmagáért beszél, ha mindjárt a bledi események nem is szolgálnának a magyar békeszándék mellett. A magyar kérdés most ismét oda jut, hogy az egész világ közvéleménye foglalkozhat újból vele s megvizsgálhatja: vájjon mi volt az igazság abban a beállításban, mintha mi késleltettük volna eddig a béke végleges kialakulását a Duna-medencében s vájjon — továbbmenően — mi igaz abból a vádból, hogy mi, magyarok voltunk okozói a világháború kitörésének. Azok az igazságok, amelyek Rothermere lord hírlapírói tevékenysége útján jútottak először a világ érdeklődésének központjába, hogy aztán Mussolini nyílt és határozott állásfoglalásával egész Európával megértessék, hogy nem lehet a nemzetközi politikában egy ezeréves nemzetet arra Ítélni, hogy „prügelknabéja“ legyen az indokolatlan bosszúszomjnak, ma, amikor a bledi egyezmény a katonai egyenjogúság kérdésében oldja le a megalázott nemzetről a trianoni megbélyegző katonai intézkedéseket, ma jó alkalma van Európának s EuAz iskolai év elején, amikor a szülők teli vannak az iskoláztatás gondjaival, felötlenek a jelenkori életviszonyokkal járó nehézségek kérdései is az ifjúság elhelyezkedését illetően. Sokszor szinte céltalannak látszik a rengeteg áldozat a szülő részéről és a sok tanulás — különösen a nem elég jól és ikeresen tanuló ifjú részéről, amikor a diplomás fiatalság nehéz és sok esetben reménytelen elhelyezkedését és pályáját látjuk. Ennek dacára mégis napról-napra többen akarnak tanulni és nem mondhatjuk azt, hogy az iskolaváros Esztergomban nem volna elég diák, ezt különösen ilyen kor, az iskolaév elején tapasztaljuk, amikor valósággal benépesedik és megélénkül a város. Nem kiálthatjuk oda a magyar ifjúságnak, hogy ne tanuljon. Viszont a tanult, képzett ifjúságot el kell helyeznünk, hogy a hazának és a társadalomnak hasznára váljék. Nehéz ügy ez és a kormány kétségtelenül jelentős és hasznos segítsége mellett — még ma sem megoldott a tanulás és elhelyezkedés, a képzettség és kenyér kérdése. Ennek okaira, sőt a bajok orvoslásának lehetőségeire és módjaira talán senki sem mutatott rá olyan élesen és kíméletlenül a dolgok elevenére tapintva, mint Kornis Gyula dr., a jelenkori Magyarország egyik legkiválóbb kulturpolitikusa. Kornis a „A kultúra válsága“ c. értékes könyvében a szellemi munka válságáról ír elsősorban és megállapítja, hogy az emberi szellem újkori fejlődésében mély tragikum rejlik és ezzel kapcsolatosan ír a szellemi munkanélküliség okairól. Ezek egyike az a körülmény, hogy a világháború óta a szellemi munkások serege szinte geometriai arányban növekszik és természetesen növekszik az iskolábajáró ifjúság, a középiskolások és egyetemisták száma. 1904 ben Argliaban még csak 575 középiskola volt 97.698 tanulóval, két évtized múlva már 1301 középiskola volt 367.564 bejáró tanulóval. A középiskolát végző leányok száma ezen idő alatt négyszeresére emelkedett. Franciaországban 1910- ben 126.481, 1931-ben már 201.766 a középiskolai tanulók száma, Finnországban ez a szám 8500, 1931- ben már 39.941. Amerikában, ahol még a középiskolaoktatás is ingyenes, természetesen 1890-től 1926-ig megtízszereződött a középiskolai tanulók száma. 1900 bán 695.900, 1932-ben már 4.799.867 volt az Egyesült Államok középisolai tanulóinak száma. Ausztriában 1920 bán 40.256 középiskolai tanuló volt, 1928 bán már 49.167. rópa sorsintézőinek ahhoz, hogy megértsék, hogy mennyit vétkeztek az igazság és Magyar- ország ellen Trianonban. Magyarországon ez az emelkedés még szembeötlőbb. Nagymagyaror- szágon 1910-ben 57.409 középiskolás tanul (a polgári iskolákat és a középfokú szakiskolákat nem számítva), — és lakosságának kétharmadától, területének háromnegyedrészétől megfosztott Csonka-Magyar- szágon 1932 ben^ 65.128 középiskolai tanuló volt. Érdekes és jellemző adat az is, hogy Csonka-Magyaror- szágon, amióta megcsonkult, 30%- kai szökkent fel a középiskolát végzettek száma. A középiskola világszerte demokratizálódik, ezt nyomon követi az egyetemek demokratizálódása. A szellemi pályákra való gyorsütemű irányulást is megvilágítja pár érdekes adattal Kornis munkája. Nagymagyarországon 1901-ben 4540 tanuló tett érettségi vizsgálatot, 1910- ben már 7381 tanuló. Csonka-Ma- gyarországon 1928-ban majdnem ugyanennyi: 7196. Az egyetemi tanulók száma is mutatja ezt az arányt. Mig 1910-ben Nagy-Magyarországon 14.810 egyetemi főiskolai tanuló, hallgató iratkozott be, húsz évvel később, 1931-ben a mai Csonka- Magyarországon valamivel már több is: 15.400. Igen tanulságos az és egyszeriben megvilágítja ezt a jelenséget, amit Kornis ezzel, kapcsolatosan is. Az egyetemi hallgatók számának ez a rendkívüli felszökkenése mélyen ösz- szefügg a magyar társadalom szerkezetében való rétegeltolódásokkal. A századfordulóig az egyetemi hallgatóknak több mint két harmada a régi értelmiség (köztisztvisólő, tanár, tanító, lelkész, orvos, ügyvéd, mérnök stb.) és a nagy- és középbirtokosok fiaiból került ki. Ez a réteg állandóan bővült. Az, aki a földműves vagy iparosrétegből az értelmiségbe emelkedett, gyermekét már kötelességének tartotta vógigiskoláz- tatni az egyetemig. Századunk elején megindul az alsóbb rétegek rohama az egyetem ellen. Az egyetem is rohamosan demokratizálódik, de — nem mindig a tehetség jogán. Az egyetemre való tódulásnak az lett az eredménye, hogy a szellemi munkapiacon a kínálat végzetesen nagyobb lett, mint a kereslet. A háború alatt és közvetlen utána a tanulmányoknak és vizsgálatoknak laza és karitativ kezelése is sok ifjút csábított az egyetemre. Az önálló gazdasági pályán lévök is soha nem látott mértékben törekednek az egyetemre, hogy biztosfizetésű köztisztviselők legyenek, ami megfelel népünk úrhatnám természetének, — írja Kornis. A fölfelé törő osztálymozgalomnak, a szinte kóros emelkedésvágynak hanA tanulóifjúság és az intelligencia gondja
