Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 7. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKÉ 1938 január 23 Országgyűlési képvisel őnk kő SZÖnete. Ernszt Sándor dr., városunk országgyűlési képviselője a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt esztergomi szervezetének a választópolgárság nevében hozzá intézett újévi köszöntésére alábbi levéllel válaszolt : „Legnagyobb hálával köszönöm szives jókivánatukat és azon jóságot, mellyel engem támogatni mindig szívesek voltak. A magam részéről iparkodom mindent megtenni, hogy a város érdekeit a leghűségesebben szolgáljam. Budapesten, 1938. jan. 10. Igaz hűséggel Ernszt Sándor s. k.“ Albrecht királyi herceg Pannon halmán. Albrecht királyi herceg tegnap, szombaton délután Pannonhalmán volt Kelemen Krizoszfom főapát és a rend meg átogatására. Esztergomban tartja a Városok Szövetsége ezévi díszközgyűlését. Glatz Gyula polgármester a Szent István évvel kapcsolatosan f. hó 19.- én együttes tárgyaláson vett részt Csitáry G. Emil dr. székesfehérvári polgármesterrel Budapesten a Magyar Városuk Országos Szövetségének elnökségénél. A tárgyalás eredményeképpen a Városok Szövetségének ezévi díszközgyűlése az ősz folyamán Esztergomban és folytatólag Székes- fehérváron fog megtartatni. A tárgyalás a legnagyobb megértéssel folyt, — a két polgármester továbbra is állandó érintkezésben marad, hogy a két szentistváni város ünnepségei között a legteljesebb összhangot biztosítsa. Az Esztergomi Kát. Kör f. hó 30-án, vasárnap d. u. 6 órakor tartja a Kör helyiségében 46. évi rendes közgyűlését, az alábbi tárgysorozattal: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jelentések. 3. Tisztikar, választmány és számvizsgáló-bizottság megválasztása. 4. Tagsági dijak megállapítása. 5. Esetleges indítványok, amelyek 8 nappal a közgyűlés előtt Írásban bejelenten- tendők. Közgyűlés után este 8 órakor társasvacsora, melyre a Kör altisztjénél lehet előjegyezni. Nyugdíjazás. Zichy Gyula gróf kalocsai érsek Janzer István uradalmi számtanácsost, saját kérelmére nyug díjazta. Janzer Istvánt Esztergom bán sokan ismerik, sokáig működött az állami adóhivatalban. Innen került még b. e. Csernoch János kalocsai érsek kinevezésére az érseki uradalomhoz. 1. Ki az a pokoli erővel rendelkező bűvész? Kitüntetés. Dr. Rótt Nándor veszprémi püspök Fodor Ödön várpalotai tanítót pedagógiai, egyházi, irodalmi és zenei kulturális tevékenységéért igazgatói címmel tüntette ki. Évi beszámoló és tisztújító közgyűlését tartja január hó 23-án d. u. 5 órakor a városház nagytermében a helybeli páduai Sz. Antal Szegénygondozó Egyesület, melyre a szegényügy barátait s a jótevőket szeretettel, tisztelettel meghívja a vezetőség. A Belvárosi Kát. Olvasókör ma, vasárnap 7 órai kezdettel tartja kultur- estjét, melynek előadói lesznek Ku- tasi Károly városkáplán: „Juiián barát“ c, és Augusztin János tanító „Műemlékeink védelme — közvagyon“ c. előadásával. A kisérő műsor a Bold. Margit Leánykongtegá- ció adja két szavalat és egy egyfel- vonásos bohózat kíséretében. Egy régi győri vendéglős halála. Szerdán délelőtt fél 12 órakor meghalt Győr város egyik régi vendéglőse, Németh Ferenc, a Fehérhajó vendéglő és száiloda bérlője. A 66 éves vendéglős hosszas szevedés után hunyta le örök álomra szemeit. Mi, esztergomiak, sokan ismertük a ked vés, szolgálatkész, figyelmes, nobilis vendéglőst, akinél, ha Győrben akadt dolgunk, mindig örömmel kerestük fel vendéglőjét és szállodáját. Halála hírét mély megilletődéssel fogadtuk. De ismert és híres volt a „Fehérhajó“ országszerte. A kiváló vendéglőst pénteken temették el a győri újtemetőben a város közönségének osztatlan részvéte mellett. 2. Mit akar a 111-es? Az Országos Történelmi Társulat — tekintettel a Szent István jubileumi évre — Esztergomban tartja ünnepi közgyűlését, március 25-én délután, melyen az ünnepi beszédet Hóman Bálint kultusz- miniszter mondja. Evangélikus istentisztelet lesz ma, folyó hó 23 án, délelőtt 10 órakor Széchenyi-tér 6. sz. alatt. Tánciskola a Belvárosi Kát. Körben. A Belvárosi Kát. Olvsókör leány- és fiúifjúsága számára tánciskolát hirdetett, amely a szerdai nappal már kezdetét is vette. A tánciskolát Zachey Uus és Strubel Vali kiváló tánctanárnők vezetik. Akik még jelentkezni óhajtanak, ebbeii szándé kukat az Olvasókör gondnokánál jelentsék be. A 6 hetes iskola tandíja 8 pengő, miből 4 P-t a jelentkezéskor kell lefizetni. A táncórák szerdán és szombaton vannak pontosan 8 órai kezdettel. i Vitézi bál. A február 5-i vitézi bálra lázasan folynak az előkészületek. A bál előreláthatólag ismét a farsang nagy eseménye lesz. A meghívókat már szétküldötték, melyekhez kivételesen postai befizető-lapokat is mellékeltek. A bált ugyanis a vitézek a Balassa-szobor javára rendezik s a befizető lapok melléklésével alkalmat kívánnak adni Esztergom társadalmának is, hogy a szobor költségeiből vegye ki a részét. Kulturest a Vízivárosi Körben. Az Esztergom Szenttamás- és Vízivárosi Kát. Polgári Olvasókör vasárnap f. hó 23 an d. u. 5 órakor kezdettel kulturestet tart saját helyiségében. Előadást tart dr. Etter Jenő, városi főügyész „Szent István“ címmel. „Nefelejts bál“. Az esztergomi Szent Anna Egyházközség kötelékére tartozó Szent Anna Leányklub folyó hó 15-én tartotta műsoros „Nefelets-bál“-jáí a .Magyar Király- baa. ^ Az ifjú egyházközség leányklubjának első bálja a legfényesebb siker jegyében folyt le, úgyannyira, hogy a Magyar Király termei bizony szűknek bizonyultak ez alkalommal. Az estélyen ott láttuk városunk közönségének szine-javát: társadalmunk vezetőférfiait feleségeikkel, az egyházi és katonai vezetőségek képviselőit és mindkétnembeli ifjúság vidám és lelkes táborát. Ez mind a rendezőgárda buzgó és agilis munkájának az eredménye, s az estély műsorának ügyes összeállílása, beosztása, megrendezése, az egész estély kedves és hangulatos levezetése koronája volt u derék munkának, mely a legszebb elismerést érdemli. Igazi jókedv, derű és fény uralkodott es- tétől-reggelig a „Nefelejts-bál“-on s a jelen voltak sokáig nem is felej tik el a gyönyörű éjszaka örömeit, különösen a fiatalság, akik a legin- intenzivebben vették ki részüket a bal örömeiből . . . Ezt a bált nekik is rendezték. De igazán nem lehet megmondani, kik voltak itt boldogabbak : a mamák és papák, vagy a lányok és fiúk ? üröm és gyönyörűség áradt szét itt mindenkire, mert egymás boldogságának örültek. Azt hisszük, egy érzés uralta a jelenlévőket : Bárcsak ez az éjszaka ezer éjszaka tartana ... Az Ízlésesen feldíszített teremben röviddel félkilenc óra után megkezdődött a műsor. Elsőnek Czigle Mária, a leányklub elnöke mondott megnyitó beszédet, vázolta a klub célját, azután lepergett a kitűnő műsor, melynek minden szereplője kitett magáért. Igyekezetüket a hálás közönség sok sok tapssal honorálta. A jeles gárda tagjai voltak: Gerendás Ilona, Vass Julia, Regős Ilona, Bohátka Magda, Vörös Borbála, Csókás Ilona és Vörös Anna, Szabó C. Kálmán, Szávai Gyula, Bálintffy László, Pusztai József, Révfalvy Lajos és Merényi Ferenc. Nagyon kedves volt a Szent Margit elemi leányiskola tizenkét növendékének szereplése is. A szép magyar ruhás kislánykák megható irredenta énekeket adtak elő és magyar táncokat lejtettek, tanítónőik, Vezér Mária és Hajnali Kálmánné vezetése mellett. A bájos jeleneteket Hajnali Kálmán igazg.-tanitó, karnagy nagy kisérte zongorán. Az Ízléses díszleteket Szabó C. Kálmán iparművész festette. Munkája külön dicséretet érdemel. Nem lehet kifelejteni Szávai Gyula ötletes konferánszait sem, a közönség hangulatának pompás előkészítői voltak szellemes csevegései. Miután az előadásnak vége lévén az ifjak táncra vágyódtak. Huszonkét szép szál ifjú vezette táncosnőjét, huszonkét hamvasarcú kislányt a klubmamához: Ágfalvi Imrénéhez, hogy engedélyét kikérje a megnyitó csárdáshoz. A tánc azután a legvidámabb hangulatban reggelig tartott Csonka Gábor zenekarának ro pogós, ütemes zenéjére. Iskolalátogatás. Dr. Kemenes Illés főigazgató az érs. Szt. Margit leánygimnáziumban, Barabás Tibor igazgató az érs. tanítóképzőben tartották meg az elmúlt napokban hivatalos iskolalátogatásukat. Az érseki tanitónőképző Mária- kongregációjának tanult leányok csoportja f. hó 25 én, kedden d. u. fél 5 órakor a zárdában (oltáregyleti szoba) rendes gyűlést tart, melynek előadója dr. Lippay Lajos teológiai tanár. A tagok teljes számban való pontos megjelenését kéri a Vezetőség. UV~£Z s? ZZ o3zo]\i an} -íny f? pioSoiu juopuiw £ Autóvezetői tanfolyam. A Viktória budapesti autóvezetői szakiskola tanfolyamát rövidesen megnyitja. Jelentkezőket felvesz még Lőwy Sándor bőrkereskedő Esztergom, Boty- tyán János-utca 6. Telefonhivószám : 160 és a fióküzlet Dorogon Petőfl- utca 63. Két tudós bencés könyve. A magyar könyvpiacon két tudós bencéstanár könyve jelent meg. Kuhár Flóris, a kiváló filozófus és teológus, a budapesti bencés-rendház főnöke „Szűz Mária élete“ című munkáját adta ki, amelyet 32 világhírű, a ma- rialógia birodalmába tartozó festmény reprodukciója diszit. — Radó Poli- kárp, a neves biblikus pedig az ószövetség történetét irta meg. Ismerteti az ószövetséget s hozzákapcsolja azokat a magyarázatokat, amelyek a biblikus tudomány legújabb kutatásait és megállapításait tartalmazzák. Mindkét mű nagy értékű lesz vallásirodalmunkban. Hét közepén fizetik az ipari munkásokat ? Érdekes leirat érkezett nemrég a győri Iparkamarához, amelyben az iparügyi miniszter a a Használjon MINDENEI SZATZLAUER-FÉLE KÖHÖGÉS ELLENI CUKROT aki a köhögéstől és rekedtségtől meg akar szabadulni. 10 dkg. 30 fillér. Kapható: SZATZLAUER- cukrászdában Telefon : 193. tWWHMMMHMIIUIIMI Kamara hozzászólását kéri az ipari munkások bérfizetésének szabályozása tekintetében. A miniszteri leirat szerint kívánatos lenne a bérfizetés időpontját szombatról a hét közepére tenni. Szükséges lenne nemcsak társadalmi, hanem szociális szempontból is. Hiszen a munkások egyes szükségleteinek beszerzése sokkal előnyösebb lenne és a vasárnap megszentelése is intenzivebb, amennyiben a szombat esti mulatások bizonyos mértékig bizonyára csökkennének. Az ügy társadalmi, családi és szociális fontosságára való tekintettel, a kamara rövidesen megtárgyalja a tervezetet és véleményét az illetékes minisztérium elé terjeszti. Táncvizsga lesz január 30.-án este 8 órai kezdettel Zachey Ilus tánciskolájában, (Kaszinó) melyre Esztergom fiatalságát szeretettel meghívom. Uj tánckurzus kezdődik február 1-én. kedden este 8 órakor. Össztánc minden vasár - és ünnepnap. 12 fillér nem nagy összeg. Ennyibe kerül egy Aspirin-tabletta és sokszor már ennyi is elég, hogy fejfájásától megszabaduljon, vagy meghűlésnél nagyobb bajnak elejét vegye. Doboz 20 tablettával csak 1.80 P. Aspirin csak a „Bayer*- kereszttel valódi. A Király Színház volt dirijeinek fantasztikus karrierje. A Színházi Élet legújabb számában összegyűjtötte a Király Színház girljei karrierjének történetét. A Színházi Életben e héten Bethlen Margit grófnő a Nemzeti Színház és a Művész- színház premierjéről számol be. Guthy Böske cikke a fodrászversenyről, Kálmán Jenő kritikája a Pódium új műsoráról, társaság sport és divatrovat, érdekes irodalmi rovat, Erdős Renée uj regénye, színdarab melléklet Bibó Lajos drámája : az Eszter, kotta* melléklet: „ Akármit is fecsegnek“ c. fox. Rádiómelléklet, színes gyermeklap van még a Színházi Életben melynek ára 60 fillér. Előfizetési dij negyed évre ü pengő 50 fillér. Kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsébet körút 7. FARSANGI ÚJDONSÁGOK NAGY VÁLASZTÉKBAN LEGOLCSÓBBAN ÜZLETÉBEN SZÉCHENYI-TÉR