Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 63. szám
6 ESZTERGOM Kl VIDÉKÉ 1938 augusztus 20 Tandíjmentességi előny a tűzharcosok gyermekeinek, a ku! tuszminiszter most bocsátotta ki azt a rendeletét, amelyben a világháború tűzharcosai érdemeinek elismeréséről szóló törvény alapján a tűz harcosok tanuló gyermekei számára messzemenő tandíjfizetési kedvezményről gondoskodik. A rendelet a hivatalos lap julius 21-i számában jelent meg és annak értelmezése a következőkben foglalhatók össze: A tűzharcosok az állami, katolikus, törvényhatósági, községi, társulati és magán, valamint egyházi fönhaíóság alatt álló közép, középfokú- és szakiskolákban, a főiskolákon és egyetemeken általános „jó“ tanulmányi eredménnyel tanulmányukat folytató gyermekei a tandíjmentességért, a beiratási díj és vegyes díj és minden egyéb díj alóli mentességért, valamint tanulmányi segélyért, ösztöndíjért, vagy más kedvezményért folyamodók között egyenlő feltételek mellett elsőbbséget élveznek. Megszigorították a tagfelvételt a frontharcos szövetségben. Az országos frontharcos szövetség budapesti és környéki szervezetei vezető tisztjeinek értekezletén Kertész Elemér tigyvezető-alelnök ismertette a fontosabb szervezeti kérdéseket, igy többek között az egész ország területére vonatkozó szigorított tagfelvétel módozatait és rámutatott arra, hogy a tagfelvételek megszorításának egyetlen célja van, ez pedig az, hogy a szövetség belső egyensúlya a keresztény nemzeti gondolat szellemében biztosíttassék. Felhívta a vezetótisz- tek figyelmét arra, hogy a közelmúltban megkíséreltek a frontharcos jelvények és igazolványok meghamisítását. Az országos elnökség az államrendőrség bevonásával ellenőrző intézkedéseket tett íolyamatba a további visszaélések megakadályozására. Házassági kölcsön. Az Egészség- politikai Társaság komolyan loglal- kozik a magyarság pusztulásának kérdésével és tudományosan előkészített javaslatokban próbálja a hivatalos kormányzatot arra bírni, hogy a legnagyobb áldozatokat hozza meg a magyar népszaporodás érdekében. Most készült el a házassági kölcsön tervezete. A maximálisan 400 pengős házassági kölcsönt kamatmentesen olyan 35 életévét be nem töltött házasulcknak folyósítják, akik a családalapításhoz szükséges minimális tőkével sem rendelkeznek. A kölcsönt tiz év alatt kell visszafizetni. A házasságból született minden gyermek száz-száz pengővel csökkenti a visszafizetendő kölcsönt. Nyugdíjat kap az öreg iparos ? A kisiparosság régóta sürgetett óhaja : az öregségi biztosítás megvalósítása. Ez irányban már számtalan lervet is kidolgoztak, amelyek azonban részint megalapozottságuk hiánya, részint pénzügyi vagy más szempontok miau nem feieltek meg a kitűzött célnak. Most az iparügyi miniszter adatgyűjtést rendelt el az iparosok öregségi biztosítása körülményeinek megalapítására. Az adatgyűjtés termeszet- szerűieg még nem jelenti az öregségi biztosításnak e téren történő megvalósítását, de az első komoly lépésnek tekinthető a megvalósmas elé vezető út irányában. A vármegyei, városi és a községi alkalmazottak öregségi biztosítása. A kormány jarmar 1-en megjelent rendelete az öregségi oiz tositást kiterjesztette azokra a varmegyei, városi- és községi alkalmazottakra, — ezeknek tuinyomó- része közüzemi szakmunkás es napszámos — akik ezeknél a testüleieknei nyugellátásra igényt nem szerezhetnek. A rendelet kötelezte az OTí-t és a Ma Bit, hogy a szobaníorgó alkalmazottaknak 1929. január l.je óta betöltött vármegyei városi- és községi munkaviszonyát öregségi, stb. biztosítási kötelezettségben töltött munkaviszonynak ismerjék el. Ki mondotta a rendelet azt is, hogy igy az OTI-ra és MABI-ra 9 évre visszamenően háruló nagy teher biztosítás mathematikai értékét a közületek fizessék meg, viszont az OTI és MABI a köztestületeknek téritsék meg azokat a járadékokat, amelyeket azok időközben a szóban- iévő alkalmazottaknak folyósítottak. Nehogy a járulékoknak egy összegben megfizetése a köztestületek költségvetési egyensúlyát felborítsa, a rendelet felhatalmazta a belügyminisztert, hogy a közületeknek 40 félévre terjedő részletfizetési kedvezményt adhasson. Menekülés az orosz pokolból. A „földi paradicsomból“ hátborzongató élményekkel vergődött haza az elmúlt napokban Vehovszky Lajos sárisápi bányász. Félig vakon, testileg lelkileg összetörve lépte át hat évi ieirhatatlan nélkülözések és szenvedések után a sóvárgott hazai földet Hegyeshalomnál. A szerencsétlen ember keserves könnyhullatások között zokogja el szörnyű kálváriáját. A csábításnak engedve 1929-ben Hollandiába vándorolt ki családjával együtt, hol egy bányavállalat szolgálatába állott. Három évet töltött itt küzdelmes munkában, éhbéren. Majd 1932 ben orosz ügynökök fényes Ígéretekkel csalták ki társával együtt Szovjetoroszországba, ahol valóságos állati sorban félszemére megvakult és véres verejtékkel küzdött éjt nappallá téve és mégis rettenetes nyomorba süllyedt családjával együtt. Sokszor még a napi betevő falatot is nélkülözniük kellett a kollektiv gazdaságok szabotázsa miatt. A szörnyű éhhaíálíól végre úgy menekültek meg, hogy családjával együtt faluról-falura koldulva a moszkvai magyar követségre vánszorogtak, ahol megkönyörülve rajtuk, a hazautazáshoz pénzsegélyben részesültek. Kérdésünkre, hogy mit éreztek mikor a magyar határra értek, meghatódva mondja, hogy a boldog viszontlátás örömétől úgy elérzékenyültek a borzalmas szenvedések után, hogy könnyezve csókolták és borultak le az áldott hazai rögre. íme egy újabb tanúbizonysága annak, hogy a guruló rubel sátáni csábítása, mily kegyetlen bosszút áll a hazájukat hüdenüi elhagyottakon. Szent István-emlékérmek. A magyarság nagy nemzeti ünnepére, az 1938. év emlékére, a nagy király születési helyén városunkban, nemes bronzból vert, művészi kivitelű érmek kerültek forgalomba. Az érmeket Hellebrand Béla ötvösművész, tanár tervezte. Korlátolt példányszamban készült kizárólag Esztergom város ünnepségei részere. Ara díszes kivitelű, párnázoit fadobozban 10 pengő, doboz nélkül 6 pengő. Kapaató a főbizományos Esztergomi Gazdasági Bank R. T.-nál es a bizományosok nal: űr. Katona Sándorne iparmű vész, Katona Andor sportáru, Bűzd rovits könyvkereskedés, Király Mór ékszerész, Szathmáry Béla ékszerész üzletében, a városi Idegenforgalmi Hivatalban és a várásatások pénztáránál. Ha melegséget érés, keresse fel a MESE strandfürdőt, mely hűsít, üdít. A miniszterelnök levele egy kisfiúhoz. Imredy Béla miniszier- elnök levelet intézett egy negyedikosztályos elemistához. A level igy hangzik: „Kedves fiami Olvastam leveled, nagyon jól esett, hogy Tanító bácsid szavára még az ozsonnai egy kifliről is lemondasz, pedig az az egy kifli reggel 8-tól deli egy óráig nagyon kis szükreszabott adag. Köszönöm, de nem fogadom el, csak fogyasszátok jó egészséggel. Néktek erre szükség van. Fiam, sok bácsi és néni van, akiknek ezer pengőnél is nagyobb a jövedelmük havonta, inkább az ilyen ezerpengőn felüli jövedelmekből fogunk elvenni és ebből fogunk nektek nem egy, hanem “két kiflit adni. Sőt ebből fogjuk kimódolni, hogy a 30 éven felüli szegény öreg bácsik és nénik 11 pengős havi járulékát is a kétszeresére emeljük, hogy ők is hozzájuthassanak olykor-olykor egy-egy tisztességes, szegényes, polgári ebédhez.“ Vas- és széntermelésünk. Magyarország vasércbányáinak termelése az év első hónapjában 104.443 q-val emelkedett, a behozatal pedig 272.679 q-val csökkent. A szénbányák termelése április havában 3,480.716 q volt, 2.6%-kal több, mint a múlt év áprilisában. Károly-csapatkereszt megszerzésének utolsó határideje 1938. december 31. Az Országos Frontharcos Szövetség kérelmére a m. kir. honvédelmi minisztérium megengedte még egyszer kivételesen és utoljára ez évi december 31-ig lehet kérni a Károly-csapatkereszt odaítélését. Az egyptomi anyakirálynő pesti vendégeskedése a Színházi Életben. Gyönyörű képekkel illusztrált cikkben számol be a Színházi Élet új száma az egyptomi anyabirálynő pesti szezsurjáról. Az ugyancsak Pesten tartózkodó világhírű karmesterrel Stokowskyval, Lengyel Menyhért csinált interjút. Pefrovics Elek, Hatvány Lili, Bethlen Margit, Babay József, Kemény Simon, Megyeri Sári és mások cikkei mellett e héten kezdi meg e Színházi Élet Hevesi Sándor konferalásával a „Játszunk színházat“ című pályázatát. Elsőnek Unamuno világhírű színdarabját „Az igazi férfi“-t közli, kottamelékletén a „Nem kell csak egy tüzes jazz“ foxot hozza. Rádió Vilaghiradó, 32 oldalas színes gyermeklap, kézimunka melléklet van még az uj Színházi Életben, melynek ára 60 fillér. Előfizetési dij negyed évre 6 pengő 50 fillér. Kiadó- hivatal : Budapest, VII. Erzsébet-kör- út 7. Kiadó üres lakások tulajdonosaihoz. A küszöbön álló tisztikar változás következtében igen sokan keresik fel az Idegenforgalmi Hivatalt komfortos üres lakások után érdeklődve. Habár szorosan véve ezek nem tartoznak a hivatal ügykörébe, mégis szívesen állunk ebben is rendelkezésre és felkérünk mindenkit akinek ilyen lakása van, hogy ezt a hivatalnál bejelenteni sziveskedjenek. Iskolaépítés Héregen. A héregi rk. egyházközség államsegéllyel uj iskolát épit. Az iskola építési költsége kb. 10.000 P, ebből államsegély 7.800 P. Az iskola f. év október 4-én lesz átadva rendeltetésének. Kerékpárlopás. Farnady László polgári-iskolai tanuló 8A-es nagyságú, Csepel gyártmányú „City“ jelzésű F. 1079. gyáriszámu kerékpárját a gimnázium előcsarnokából ismeretlen tettes ellopta. Kár 140 P. A nyomozás folyamatban. Találtatott. Egy pár gyermekcipőt szolgáltattak be a rendőrkapitányságra, mint talált tárgyat. Igazolt tu'ajdonosa a hivatalos órák alatt ugyanott átveheti. Lopások. Marosi József Hávviz- u cai lakásának be nem zárt éjjeli szekrényéből besurranó tolvaj 1 drb. arany karkötőórát, 1 drb. karikagyűrűt, 1 drb. gyérnántköves és 1 drb. kamea betótű aranygyűrűt ellopott. — Tóth László Kossuth- utcai 62. szám alatt lakó sütőtanonc nak lakótársa Orbán János kifutó összes felsőruháit 130 P értékben ellopta s ismeretlen helyre szökött. A rendőrség rádión körözi. — Balogh László ruhakereskedő Ferenc Józsefúti üzletének mennyezetét ismeretlen tettes kibontotta, hogy oda lopási célzattal behatoljon. Tettest megzavarták, kézi fúró és 2 méter hosszú kötél hátrahagyása után megszökött. — A vízivárosi plébánia baromfi- udvarából ismeretlen tettes 60 drb. kis csirkét ellopott. Nyomozás folyik. Lugkőoldat és halál. Csiszár Gizella 19 éves komáromi leány lugkőoldattal megmérgezte magát és a győri közbórházban sérüléseibe belehalt. Tettét szerelmi bánatában követte el. Uj zászlórendelet. A kormány rendeletet adott ki, amely szabályozza, hogy az idegen államok lobogóját mikor lehet használni. A rendelet első szakasza kimondja, hogy idegen állam lobógóját kitűzni, vagy bármely más módon nyilvánosan használni tilos és a többi szakasz sorolja fel azokat az eseteket, amikor a tilalomtól el lehet tekinteni. A diplomáciai képviseletek kitűzhetik államuk lobogóját hivatalos helyiségükön. A rendelet értelmében idegen államok lobogóit áruházak, kavé- házak, szállodák, mozik sem tűzhetik ki, csak a rendeletben megjelölt esetekben. Sósavat ivott. Mentőautó állt meg a győri járásbiróság épülete előtt f. hó 9 én, kedden reggel 8 órakor. Egy elkábult leányt emeltek a nyugágyra, hogy gyors gyógykezeltetés céljából a győri kórházba szállítsák. Az elalélt leány Puskás Mária volt, ácsi illetőségű, ki Záhonyi Aladár dr. kúriai biró, járásbirósági elnök háztartási alkalmazottja, ismeretlen okból sósavat ivott. Szerencsére a gyilkos méregből nem vett be nagy mennyiséget, öngyilkossági kísérlete sikertelen maradt. Mindenkit fenyeget a légitámadás — mindenki támogassa a Légoltalmi Ligát — mindenkit felhív a közös munkára — mindenkit vár a Légoltalmi Liga. Ne kínozd az állatot. A vidéki rendőrkapitányságok rendeletet kaptak, hogy szigorúan büntessék azokat, akik az állatokkal kegyetlenül bánnak. Most már nemcsak pénzre, hanem börtönre is büntetik azt, aki lovát kegyetlenül ütlegeli és olyan terhet vonszoltat, amelyet a szegény pára nem bir el. Másfélmillió mázsa búzát tartalékol a kormány. Az eddigi tervek szerint T5 millió métermózsa búzát szándékozik tartalékolni a kormány. Vétele apránkint történik meg. Vásárlásra a Futura kap megbízást. A termés jobb, de a búza sikértartalma ezidén alacsonyabb a tavalyinál. Fürdés áldozata. Kulcsár László, lazarista missiós pap vezetése alatt a növendékek a szobi lazarista rendházból fürdés céljából átmentek a Duna pilismaród oldalára a basaharci téglagyár közelébe, hol Apáti József 23 éves lazarista pap teológus a basaharci téglagyártól lefelé kb. 200 méterre a pilismaród oldalon a vízbe fulladt. Öngyilkosságotkővetett el egy öreg gazda. Takács József 69 éves vérteskethelyi gazdálkodó háza padlásán felakasztotta magát és mire hozzátartozói ráakadtak, már halott volt. Az idős gazdálkodó hosszabb idő óta betegeskedett és valószínűnek látszik, hogy emiatt végzett magával. Gyakorlattal biró soffőr azonnal felvétetik. Cimet a kiadóba kérem leadni.