Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 62. szám
ÖTVENKILENCEDIK ÉVE 62 SZ. VASÁRNAP, 1938. AUGUSZTUS 14 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 ÍCrGSZtöIiy politikai GS társadalmi Up Előfizetési ár 1 hóra: 1 Dengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Pontosan 900 esztendővel ezelőtt, Nagyboldogasszony napján feküdt a várpalota nyoszolyáján a halhatatlan halott, akit Szent Istvánnak,.: a magyarok első apostoli királyának nevez a történelem. Elfehéredett homloka mögött kilobbant a láng, amely időtlen időkre kijelölte a magyarság útját és megállóit a lángész csodálatos mechanizmusa, amely a népből nemzetet kovácsolt, a nemzetből államot alkotott, a pogány erőkből keresztény kultúrát szervezett a kijelölt határok között. Királyi mellében örökre elpihent a megkínzott szív a megállást és visszafordulást, megalkuvást és ellágyulást soha nem ismerő akarattal, amely csak évezredes távlatokkal mért, csak az örökkévalóság eszményeivel testvérkédéit és csak az egységes, magyar fajta üdvösségéért, földi és égi javáért harcolt, de kíméletlenül, éles és biztos kardcsapásokkal — zen- dülő rokonnal, belső pogánysággal vagy külső ármánnyal szemben egyaránt. Mindig szigorú, szomorú arcán elsimultak a gondok vonalai, mellén fekszik a kereszt, mellette pihen a kard, körülötte sir az ország és tündöklő csillagát keresi a magyar: ez István király halála. A gyászbaborult királyi termekben még ott rémlik a Vászoly-eset, amelyről igy ir István király kis legendája : „Nem sok időnek utána betegségbe esett, melynek miatta végezetül is testéből kiméne, nehezedvén reá az erőtlenségnek hosszas baja, lábán megállni nem tudott. Látván pedig nehéz beteségében hosszú sinylődését, az udvarbeliek közül négy főnemesek, kik is még szivüknek hitetlenségében tévelyegtek, hamisságnak tanácsát tartották es eltökélték magukban az ő enyészetét halálra változtatni. Mikorra is már esteledett, minek előtte a házban mécsest gyújtottak volna, közülük egyik a homályosságban vakmerőséggel bement és a király gyilkolására köpenyege alatt mezítelen kardot rejtegetett. Miközben lábát tartóztatva oda ment, hol is a király nyugodott, nyilván égi indításra a kard leesett és a földhöz ütődve megcsengett.“ A magyarok első'japostoli királyának és minden idők legnagyobb magyarjának is át kellett szenvednie azt a szomorú magyar sorstragikumot, hogy a fajából kiemelkedett apostol és lángész, aki megváltotta, megmentette és felemelte nemzetét, elhagyatottan, önnépe gyilokjával kényszerült szembenézni. A sötét képet azonban elűzi az a felragyogó jelenet, amikor a szent király halála előtt országát és koronáját felajánlotta a Boldogságos Szűznek. Fajtája bűnei és hibái dacára sem ingott meg a halódó nagy király apostoli hite, megtörő sze- mefényén országa képe rezgett és tudta, hogy élete nagy műve a Magyarok N agyasszon yának pártfogása alatt nem pusztulhat el. Halála után 900 esztendővel a méltatlan utódoknak is meg kell állapítanick, hogy ebben a hitében nem csalatkozott az első magyar király. A történelem véres, küzdelmes 900 esztendeje után saját bűneink következtében megverve, megcsonkítva ugyan, de ismét új reményekkel telve, Istenben, kultúránkban és a magyar faj erejében bízva élünk. Hányszor lerombolták a Várhegyen a templomot, — és ma minden eddiginél ragyogóbb és tönségesebb bazilika áll ott Nagyboldogasszony tiszteletére! Földig rombolták Szent István szülőhelyét es az Árpádok dicső palotáját, áttiport rajta a magyarnak szánt történelmi idők kegyetlensége, de áll a hegy és mi tiz körmünkkel kapartuk ki a romokat, hogy Szent István lábanyomán járhassunk és az ő hitéből, eszményeiből és gondolataiból merítsünk hitet István kiiirály [halála
