Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 30. szám
ÖTVENKILENCEDIK ÉVF. 30. SZ. VASÁRNAP, 1938. ÁPRILIS 17 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Keresztény politikai és társadalmi lap Előfizetési ár i hóra: 1 Dengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Esztergomi Ihúsvét Az 1938-as husvét valóban a feltámadás jegyében találja Esztergomot. Igazi feltámadás készül itt húsvéti erőkkel, mert hiszen a nagy szegénységében sínylődő várost, a trianoni sors folytán életereiben vérző Esztergomot mi más juttatta volna mai állapotához, ha nem a lélek ereje ? ! Beszéljünk őszintén ! Ismert szegénységünk és válságos éveink dacára mi más hajtotta végre ezt a nagy átváltozást a nagyhíd felrobbantásának fekete órájától a mai napig, amikor a város tavaszban fénylő arculátát szemlélve csodalattal ismerik el az öregek, hogy Esztergom szebb lett, mint valaha álmodták, — mi más tette ezt, ha nem a hit életadó ereje, a hit ideáljainkban, a rajongás kulturális, művészeti és történelmi értékeinkért, szóval a lélek csodatevő ereje ? ! A kishitűség sopánkodásai hiábavalóknak bizonyultak : tagadhatatlanul itt a poraiból meg- élemedett Esztergom. Elsőnek a Várhegy támadt föl. Akár a Kálvária-hegyről, akár a Dunapartjáról, akár a szenttamási magashtokról néz- ezt a szemünk láttára nőtt csodaszép fellegvárat szürke bástyáival, titokzatos réseivel, romantikus alakulataival és hosz- szú, viharos századokkal dacoló tömbjével az évezredes történelem patinájában komorló sziklákon, — megérezzük a történelmi Esztergom új érték- gyarapodását és az esztergomi ember önérzetével látjuk az új szint és pompát a Duna fölött, a felragyogó tájat, amely úgy hat, mintha az évezredes magyar történelem szelleme itt emelné fel ékes fejét s mintha koronája nőtt volna a Várhegy sziklafejének. A mai kor Magyarországának és Esztergoménak büszkesége, a Bazilika mellé feltámadt a középkori Magyarország dicsősége. Méltó ez a külső az Árpadházi palota belsejéhez és nekünk esztergomiaknak ez az új várhegyi kép külön, sajátos értéket jelent a világhírű, műtörténelmi szempontból alig felmérhető kincsek mellett. Másodiknak a Szent Tamáshegy támad fel. A nyomorult viskók sora és a dísztelen hegyoldal eltűnik innen, mert a városnak ezt a legkopottabb, dü- ledező, lenézett, legszürkébb és legszegényebb részét, amelynek elhagyatottsága és mégis szembeötlő volta miatt sokat röstelkedtek az esztergomiak, a jubileumi évben felmagasztalják. A szenttamási hegyre kerül az esztergomi Szent István emlékmű és a városba érkező és a Bazilika felé igyekvő idegennek nem a kopár hegyoldal, hanem Szent István emléke ötlik szemébe megszépített környezetével. Ez a magasztos szerep kultúrhellyé fogja avatni Szenttamást. Itt a fejlődés a szükséges szerpentinutakkal és parkírozásokkal nem állhat meg. Szent István emléke fel fogja emelni Szenttamást, amely új jövő előtt áll. A megújuló utcákkal és a megszépülő esztergomi tájakkal együtt, — ha nem is ilyen szemmelláthatólag és nem is ennyire időszerű tervszerűséggel, de húsz év óta az első komoly eshetőségekkel és realitásokon alapuló reményekkel — harmadiknak feltámad az esztergomi ember is. Feltámad hitében megerősödve a sok hiábavalónak tetsző életküzdelem, ellanyhuló életkedvek, elkedvetlenítő kenyértelenség, munka- és keresetnélküliség, a meddő közéleti harcok, a hol egyiket, hol másikát ért fájó igazságtalanság, méltánytalanság után új, emberibb, testvériesebb, igazságosabb életet várva. Ez a feltámadás pedig nagyrészt és alapjában véve az isteni Gondviselés irányította történelemkerék fordulása következtében indult meg az országban és a végvári Esztergomban. Ez a történelmi sorstordulás a magyarnak is méltó szerepet és életet juttat ezen a földön mint nemzetnek és mint embernek —- természetesen a régi hibák, bűnök és mulasztások kiküszöbölésével, új magyar szellemiséggel, új, igazabb és szociálisabb társadalompolitikával, a munka másféle megbecsülésével, a jövedelmek másféle megosztásával, a külsőséges, üres snobizmus helyett komoly úri gondolkozással, a jelszavas képmutatások helyett embertársainkért munkálkodó közélettel, a személyes érdekösszeköttetések, protekciós információk kicsinyes szelleme helyett a valódi értékek komoly keresésével és méltánylásával, szóval: új magyarsággal és új eszter- gomiassággal! Esztergomi ember, aki ünnepnapokon körüljársz a várhegyi bástyákon és a párkányi síkra áttekintve a régi ismerős szemével keresed elzárt emlékhelyeidet, — nemde más lélekkel és más reményekkel tesz- szük ezt ma, mint hosszú éveken keresztül ! ? r Észrevesszük- és megérez- zük-e továbbá mindannyian, hogy mennyire megváltozunk a nagy magyar kérdést érintő események árnyékában, milyen másként gondolkozunk és érzünk s mennyire más szemszempontokból ítéljük meg a közéleti szerepléseket, — hogy mennyire eltörpülnek előttünk a kis ügyekből halált csinálok bajvívói és hogy mennyire nem érdekelnek bennünket a közéleti személyeskedők játékai! ? Ki tudja mit hoz a jövő, hol van és milyen lesz a jövő számunkra, közel van-e már vagy még messzebb a magyar jövő, amelyről álmodozunk, de biBeoonulás Jevmsálembe Feje köré glóriát csókolt a reggeli nap s szelíd, szent árnya ráborult az útra, tépettszínü nírágok sírtak előtte, mert halk sejtését angyatkörmü négyet a fülükbe húzta. Dörögne haladt toua a menet, s nem messze a náros fénybe takarna, hallgatta mint énekel bozsánnás dalokat a bínők kis csapatja. S a törékeny égbolton túl, bot kék derengésben ssunnyadt remegőn a mélyálmú tánol = derült színekből nyughelyét karolt az Úr. Ö tudta a sorsok örök rendj'ét: a tömeg ma felemel, s holnap őrjöngne kérésziét ácsol. Ma virágos, drága sajkákra bízna siklik az étet, s holnap rászakad a tűnő álmok színárnányhídja. Be szép s be messzi nagy ó, lézus, pálmafák közt ^Jeruzsálem útján. Kisgyermekként látlak : nert tested sebeínel akarsz jobbutást hozni a Golgota-begyén a romlott és gonosz nílágnak. Milyen, jó így túl lenni mindenen, a szennedőknek fény honába térten ... — Uram, enyhíts szemem égő ködén, s küldjél már négre nalakít értem í ífU Balázs János
