Esztergom és Vidéke, 1937
1937-12-16 / 99.szám
620 pengőt fordított gyermekfelruházásra ezidén a Polgári Egyesület Vasárnap délután tartotta gyermekfelruházási ünnepélyét a Magyar Király nagytermében az Esztergomi Polgári Egyesület. Az bensőséges ünnepélyen ott láttuk dr. Ernszt Sándor v. minisztert, városunk országgyűlési képviselőjét, dr. Czettler Jenő egyetemi tanárt, dr. Frey Vilmos alispánt, Glatz Gyula polgármestert, dr. Felber Gyula és dr. Almásy József plébánosokat, dr. Brenner Antal főjegyzőt, Obermüller Ferenc reáliskolai igazgatót, Vizváry Viktor várm. aljegyzőt, Béres István szemináriumi tanárt, dr. Kőhalmy László városi aljegyzőt, Bezzemek Béla ny. rendőrfelügyelőt, Guttray Gyula MFTR hajóállomásfőnököt, Gyarmaíhy Lajos Hungária Rt. főmérnökét, dr. Berényi Róbert és dr. Zwillinger Ferenc ügyvédüket ós még sokan másokat, kik egészen megtöltötték a nagytermet. Vodicska István elnök üdvözlő szavai után dr. Felber Gyula belvá rosi plébános példaképül állította az egyesületet a jótékonyság terén s meleg pártfogásába ajánlotta a jelenlévőknek, kiket felkért egyúttal arra is, hogy az egyesület csütörtöki esti összejövetelein minnél többen jelenjenek meg. Szólt még a kicsinyekhez és a szülőkhöz is, kérte őket, legyenek hálásak az adományokért. A különféle iskolák nevében három kis gyermek, a város nevében pedig Glatz Gyula polgármester köszönte meg meleg szavakkal az egye sülét jótékonykodását. Majd pedig a kicsinyek a karácsonyfával díszített hosszú fehérasztalhoz ültek és Sörös Edóné meleg haboskávóval és fehér puha kaláccsal vendégelte meg őket. Az ozsonna elköltése után minden gyermek megkapta mindenféle édességekkel megtöltött szeretetcso magját s ezenfelül még egy nagy fonottkalácsot, egy dióskiflit és 8 különféle péksüteményt, melyekkel megrakodva boldogan hagyták el a helyiséget, hálát mondva mindazoknak, akik e felejthetetlen napot nekik megszerezték. Ezidén az egyesület a nyomasztó helyzet dacára 34 gyermeket ruházott fel és pedig 15 kapott fiúruhát, 4 leányruhát, 8 fiú és 7 leányka cipőt, 6 leányka sapkát és 2 fiú télikabátot. Adományaikkal hozzájárultak: a Hungária Rt. tisztviselői 120, dr. Ernszt Sándor 100, Hungária Rt, vitéz Bajor Ágost 20—20 P, dr. Drahos János, Takarékpénztár, Iparbank, Töldezsán István, dr. Zwillinger Ferenc, N. N. 10—10, vitéz Szivós-Waldvogel József, Kerschbaummayer Károly, Guttray Gyula, Putz Lajos, Tóth Pál, Izsák Re, Lévárdy Károly 5—5, dr. Berényi Róbert, Holop Mihály, Schwarz Lajos 3—3, Jalkócsy István, Oitósy Rezső, Tóth Pál, Fazekas Kálmán, Harangozó Mátyás, Király Mór 2—2, Kaszás Károly 1 P-t, Schweiczer Vilmos 1 télikabátot és 1 pár cipőt, Csuba János 1 télikabátot, Excelsior. cég 9 pár harisnya, Illés Sándor 6 leánysapka, Einczinger Sándor 32 nagy fonottkalácsot, Pick Jenő 256 péksüteményt és Szatzlauer Gyula 32 dióskiflit. Az egyesület ezévben 620 pengő értéket osztott ki a szegé nyék között. Az ünnepség lezajlása ntán Vo dicska István elnökletével megtartották az évi közgyűlést, melyen tudomásul vették a titkári, pénztári és számvizsgálói jelentéseket, majd pedig a tisztikar a következőkép alakult meg: elnök: Vodicska István, alelnök : Laiszky Kázmér, titkár: Tóth László, jegyző: Martini Gusztáv, pénztáros : Giegler Ferenc, háznagy: Harangozó Mátyás, másodháznagy: Malompataki Béla, számvizsgálók: Guttray Gyula és Kósik Ferenc. Uj választmányi tagok lettek : Iványi Lajos és vitéz Romváry Ferenc. Uj íagokul felvétettek : dr. Almásy József plébános és Oroszky Mihály OTI tisztviselő. A tagok jelenlegi létszáma 204. A gyűlésen megjelentek még sokáig maradtak együtt kedélyes hangálatban. Érdekes pör egy magyar iskola tanítási nyelve körfii Érdekes sajtórágalmazási és be•csületsértósi ügyet tárgyalt hétfőn délelőtt a győri törvényszék. A Tata-Tóvároson megjelenő n Komárom- Esztergom Vármegye" c. 1- p szerkesztője, Nagy Miklós ügyvédjelölt ez év márciusában cikket írt lapjában : „Megkondult a vészharang a magyar nyelv fölött egy nemzetiségi iskolában" cimmel, amelynek tartalmát valótlannak és sár tőnek találta magára nézve Tury Timót baji ferencrendi plébános és bűnvádi eljárást indított a cikkíró lapszerkesztő ellen. Amikor a tárgyalés megkezdődött, az ügyvédjelölt-szerkesztő kijelentette a biró kérdésére, hogy szívesen bocsánatot kér a sértett ferences-atyától, mert nem akarta személyében sérteni, de nem hajlandó lapjában közzétenni, hogy cikke téves információkon alapult. Miután Tury Timót nem fogadta el elégtételül ezt a kijelentést, az ügy tárgyalásra került. Ismertették az inkriminált cikket, melyben Nagy Miklós dr. azt írja, hogv a komárommegyei Baj község iskolaszéke Tury Timót indítványára kimondta, hogy ezentúl a község iskolájában a gyerekek németül tanulnak, a magyar nyelvet pedig csak néhány órán át tanítják. Kijelentette cikkíró, hogy ez a rendelkezés, noha törvényes, rendkívül szomorú, inert a pángermán és pánszláv törekvések szellemét idézi, melyek elnyeléssel fenyegetik Magyarországot. A tanítási nyelv megváltoztatását a cikk Tury Timótnak tulajdonítja. A vádlott szerkesztő kijelentette, nem érzi magát bűnösnek és kérte a valóság bizonyítását. Tanukat nevezett meg állításainak bizonyítására és kérte a bíróságot, szerezze be a baji iskolaszék vonatkozó jegyzőkönyveit. Tury Timót ellenezte a bizonyí tást ós ellenbizonyítást ajánlott föl arra, hogy az iskolanyelv megváltoztatásában n;ki semmi szerepe nem volt, azt nem ő indítványozta, hanem egy másik iskolaszéki tag és azt egyhangúan fogadták el. Tanácskozás után a bíróság végül is ne TI hozott ítéletet, hanem a vádlott és a ferences atya bizonyítási indítványait teljes egészében elfogadva, elnapolta az érdekes ügy tárgyalását. Vitézeink értekezlete Vitéz Pongrácz-Bartha Ede ny. tábornok, vm. vitézi székkapitány elnöklete alatt a vármegyeház kistermében folyó hó 5 ón értekezletre jöttek össze az Esztergom városi és az esztergomi járási vitézeink, amelyen az elnöklő szí*kkapitány a megjelentek lelkes éljenzése közben adta át vitéz Szabó István kir. tanfelügyelőnek a vitézi rend dicsérő okiratát és meleg szavakban emlékezett meg a dicséret alapját kép.'ző érdemekről, azokról a haszno", értékes szolgálatokról, amelyeket vitéz Szabó István, mint a vitézek társadalmi bizottságának elnöke a Vitézi Rend érdekében buzgón és önzetlenül kifejtett. Az évi értekezlet örömmel vette tudomásul a társadalmi bizottság 1937. évi működéséről szóló jelen tését és az 1938. év programmját, amelynek pontjai közt szerepelne 1 * : az esztergomi Vitézi Székház építése, a Balassa Bálint-szobor felállítása, vitézi zászló beszerzése és felszentelése, vármegyei vitézi táboro zás, s az 1938. jubiláris év általános tevékenységébe való legintenzívebb bekapcsolódás. Ezután vitéz Zsiga János dr. a vitézek gyermekeinek neveléséről írt értekezését adta elő. A tetszéssel fogadott előadás után a különböző felsőbb rendeletek ismertetése következett, melyeknek tudomásélvétele után a megjelent vitézek és várományosok elénekelték a Himnuszt, mellyel a gyűlés befejeződött. Délben a Legényegyletben közös ebéden vettek részt, ahol vitéz Pongrácz-Bartha vm. székkapitány emlékezett meg a vitézek főkapitányának, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltpságának névünnepéről. A vitézek meleg bajtársi együttléte a késő délutáni órákban ért véget. Ünnepi frontharcos táborozás Lábatlanon Az Országos Frontharcos Szövetség lábatlani csoportja f. hó 5 én, a Kormányzónak, mint az országos Szövetság fővédnökének névünnepe alkalmával ünnepi táborozást tartott. Az ünnepség a Hymnus eléneklésével kezdődött. Majd Budai Károly, Fehér Árpád ós Nagy Ernő leventékszavalata után Jókúthy Gyula csoportelnök az ünnepi táborozást megnyitotta. Megemlékezvén a nap előestéjének, a mai ünnepi estnek fontosságáról és felkérte Walter-Terényi Jenő ny. alezredest, mint a központ kiküldöttjét, hogy ünnepi beszédéi, majd ezután a tűzharcos törvény általános ismertetését, a szervező munka és ezzel kapcsolatos teendők keresztülvitelét mondja el, illetőleg ismertesse. A Korona-vendéglő színháztermét zsúfolásig megtöltő bajtársak és hozzátartozóik nagy tetszésnyilvánítása mellett mondotta el Terényi Jenő központi ügyosztályvezető megemlékezését a Kormányzóról, kit a mgjelentek hosszasan éljeneztek, majd áttért összefoglaló, tömör előadásban a bajtársakat érdeklő tűzharcos törvények általános ismertetésére; és az abból származó erkölcsi és többi értékekre, amelyek csakis az Országos Frontharcos Szövetségban tömörült kb. 120.000 bajtárs, fegyelmezett összetartozásának köszönhető. Sokan vannak még távol, kiket ezek után is szeretettel várunk, mert a szövetség munkája ezutáa következik, mikor a törvény végrehajtása nak munkáját, mint érdekképviselet keresztülviszi; a régi katonás fegyelmet, együttérzést ápolja párt, felekezet és rangkülönbség nélkül. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a leventék előadtak egy lelkesítő kétfelvonásos színdarabot: J„Ha majd a Kárpátok megindulnak", mely a jelenlevők lelkeit igazi gyönyörűségei töltötte el s nem egyszer csalt szemeikbe könnyeket. Ezután Huszár Istvén vezetőtiszt kiosztotta az újság igazolványokat, kisebb intézkedéseket közölt és ezzel az ünnepi táborozás a legemelkedettebb hangulatban véget ért. Az Ünnepély után elnökségi ülés volt, melyen a Károly csapatkereszÚj társadalmi regények! VASZARY GÁBOR KettenPárís ellen Vaszary Gábor mestere a könynyed és mulatságos elbeszéléseknek. Ez a regénye csupa mosolygás és kedvesség ; azt a Parist ismerjük meg belőle, amelyről nincs szó utikönyvekben s ugyanakkor két derék magyar fiú hol humoros, hol csüggesztő sorsát is követhetjük. A könyvet maga a szerző illusztrálta pompás rajzokkal. Ára 4 P, egészvászonkötésben 6 P. MATOLCSY ANDOR Cisz-moll Matolcsy Andor a Cisz-moll keringő, lebegő hanghullámain át egy nemzedék és egy táj legmélyebb értékeit mutatja meg. A fiatal tehetséges iró új regényét minden bizonnyal olyan nagy érdeklődéssel fogadja a művelt magyar olvasóközönség, mint eddigi nagysikerű műveit. Ara 4 P, egészvászonkötésben 6 P. Megtekinthetők minden könyvesboltban. Singer ós Wolfner kiadás. tek megszerzésének lehetőségeit beszélték meg és a szervezés munkáját osztotta ki a vezetőtiszt a körzetvezetők között, kik Piszkéről, Nyergesújfaluról és Bajótról szintén a csoporthoz tartoznak. Elhatározták továbbá, hogy Frontharcos Otthont szerelnek fel és Szilveszterkor színdarabbal egybekötött táncmulatságot rendeznek, melynek tiszta jövedelmét részben az épülő róm. kat. templom, részben a csoport céljaira fogják fordítani. Az elnökség határozata folytán az 1937. évi közgyűlést 1938 január 24-én fogja megtartani a csoport. itiiiinmiiiiiniiiiiimi TESz naptár A TESz helyi titkársága közli, hogy a hozzáérkezett bejelentések alapján végzett egyeztető tárgyalások folytán a közeli társadalmi események naptára a következőleg alakult ki. : 1937. december hó 19. Iparos cserkészek karácsonyfe-estje. 22. Kisdedóvó Társulat karacsonyfa-estje. ] 1938. január hó 5. Turista Dalárda műsoros estje a Magyar Királyban. 8, Szent Erzsébet Nőegylet teaestje a Fürdő Szállodában. 8. Izr. Nőegylet műsoros estje. 9. Izr. Nőegylet műsorának megismétlése. 15. Esztergomi Sport Egylet sportbálja a Fürdő Szállóban. 1 ő. Esztergomi Sport Egylet báli műsorának megismétlése ugyanott. 23. Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság művészestje. 1938. február hó 1. Öregcserkészbál a Fürdő Szállóban. 2. Kat. Legényegylet oálja saját helyiségében. 5. Vitézi bál a Fürdő Szállóban. 12. Fehérrózsa bál a Fürdő Szállóban. 19. Esztergomi Zeneiskola II. bérleti estje a Fürdő Szállóban. A TESz helyi elnöksége felkéri azon egyesületeket, amelyek még óhajtanak előadást vagy bált rendezni, hogy időponttul a még -szabadon álló szombati, illetve vasárnapi estéket válaszák.