Esztergom és Vidéke, 1937

1937-11-14 / 90.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 90 SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. NOVEMBER 14 Előfizetési ár I hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Sajtó és szabadság A közelmúlt napokban jelent meg a büntetőjogi és sajtó rendészeti törvényjavaslat tervezete, amellyel a kormány véget akar vetni annak az anarchiának, amely a sajtó terén uralkodik. Okul erre bőséges anyag szolgál. Vessünk csak egy futó pillantást a napilapok „szenzációs" cikkeire, amely üzleti mohósággal szolgálja ki a nagyközönség szenzációéhes rétegének alantas ösztöneit, vagy nézzünk csak azokra a röpiratokra, melyek szinte felburjánzott sokaságban csinálják a zűrzavart. Ha a mult esztendőket nézzük, látjuk, mekkora része volt a sajtónak a közvélemény irányításában, vagy legalább is befolyásolásában s ha az eseményeket nézzük, könnyű megállapítani, hányszor történt viszszaélés ezzel a veszedelmes fegyverrel és hányszor származott komoly kára belőle a nemzetnek. A szabad és független véleménynyilvánításra szoktak ilyenkor gyakran hivatkozni, de rendesen meg szoktak feledkezni a lelkiismeretesség- és felelősségnek hasonló súllyal való emlegetéséről. És ebből származik a baj, mert amily komoly és szent eszme a szabad és független véleménynyilvánítás gondolata, ugyanolyan könnyű és veszedelmes a visszaélés vele. Az utólagos megtorlás azután vajmi keveset segít a megtörtént bajon. Aki tollat vesz a kezébe, hogy a nagyközönséghez szóljon, azt hassa át a komoly kötelességtudás és a teljes erkölcsi felelősség szent érzése s értsen legalább is annyit a tárgyhoz, amelyhez szól, hogy joga legyen beszélni. Visszaélés a szabadság gondolatával, az erkölcsi jogokkal és az olvasóközönség bizalmával, sőt súlyos merénylet ellene, amikor a gazdasági és anyagi kapcsolatok irányítják a lapot s „valamely érdekcsoport" használja fel szócsövének a „szabad" sajtó „független* termékét és annak „munkásait. De ugyanúgy súlyos visszaélés, amikor kellő felkészültség nélküli egyének tágra eresztett lelkiismerettel használják fel a gajtó szent szabadságának joMissiót hirdet Esztergom templomainak barangzúgása A missió, ez a lélektoborzó nemcsak azoknak szól, akik, ha botlanak is, visszatérnek az igazság megismert útjára. Szól nekik is, hisz nincs az a jó, ki már jobb nem lehet. De szól a missió különösképpen a kemény lelkeknek, azoknak, kik férfigerincet éreznek lényüknek e testtelen alkotórészén, a lelken, s nem akarják, vagy azt hiszik, nem birják meghajlítani magukat a magasabb, az örök igazságok kényszerítő ereje előtt, azért hát inkább nem akarnak róluk tudomást se venni. Pedig hiába ! Az őszi napsütésben megindulnak a szellők szárnyain a csillogó pókfonalak; az egyik megy jobbra, a másik megy balra; felfelé röpülnek, vagy a földhöz húzza őket egy-egy tündöklő harmatcsepp. Mennek csendesen, mennek titokzatosan, szállnak az ismeretlen íelé. Igy van az ember lelke is. Elindulása, megteremtése óta száll, vándorol. Az egyik megtalálja a keskeny útat, mely a magasságok felé vezet; ha le is tér, visszafordul reá. A másik bandukol: el-elbotlik, de igyekszik megtalálni a kezdett nyomot. A többi is megy, de tágba tér, nagy a végtelen s még nem találta meg az igazi ösvényt. Ezek valóban az ismeretlen felé mennek . . . Az őszi napsütésben egyszercsak megáll egy-egy pókfonál; odatapad az eresz rejtekéhez, az öreg fa rügyéhez, s a fonál végén figyelő pók úgy érzi: megtalálta a helyét. Elindul az ökörnyálon s az eresz alján, az istálló melegében elhelyezvén a petéit, elérte célját, mert ha nem is maga, de fiaiban tovább fog élni a tél után is. A missiónak ép ez a célja: a mi szállongó, csapongó, földhöz kötött, feladatát fel nem ismerő, vagy arról rég megfeledkezett lelkünknek meg akarja mutatni, hogy nem cél nélkül járunk a földi tereken: hogy van egy végső pont, mely felé törekednünk kell; hogy van valaki, aki földi vándorlásunk végén vár minket, hogy jutalmazzon, vagy büntessen az Isten. Eötvös, a nagy magyar gondolkodó, az ember földi életét a nap pályafutásával hasonlítja össze. Még nincs is fenn az égen, máris eltűnnek a csillagok, mert megvilágítja őket a fény. Aztán jön a nagy kékség, melyen semmi csillagzat nem látszik ; néhány másodperc múlva aztán feljő a nap, s amint emelkedik, meleg és áldás terjed el sugaraival (Gondolatok, 13.). A szent missió idején rajtunk múlik minden. Ingadozó lelkünk egén a missiós atyák szavára elhalványulnak a földi ábrándképek, s ha szándékosan nem borítunk felhőt lelkünk felé, felragyog minden világosságával az éltető nap, az Isten, hogy betöltse megalázkodott szivünket melegével és áldásával. A missiós templomok ajtaja mindenki számára nyitva; ki tudja, talán életünkben utoljára. Lépjünk be rajta élő hittel és bizalommal mindannyian, hisz az vár ott, ki megenyhíti a fáradtakat s terhelteket s az igazság után szomjuhozóknak megnyitja az örök vizek forrását. Dr. Felber Gyula belvárosi plébános Dr. Almásy József vízivárosi plébános Bayler István szentannai plébános Dr. Sántha József Etter Ödön Dr. Etter Jenő Csere József egyházközségi világi elnökök. gát embertársaik „tájékoztatására" amikor azok teljes bizalommal fogadják azok minden közlését, mivel az ellenőrzésre, kiválogatásra sokszor idejük, sem kedvük, néha a megfelelő tájékozottságuk sincsen. Az ilyen eset már nem élés a szabadsággal, hanem visszaélés vele. Egyik kiváló közjogászunk mondotta a közelmúltban, érdemes lenne a történelem úgynevezett „spontán" megnyilatkozású tömegjeleneteinek, amidkor a „népfelség" magasztos hangja nyilatkozott meg, megfigyelni, vájjon mi volt annak az igazi alapja, meddig nyúlnak el azok az igazi szálak s láthatatlan erők, amelyek azt valójában megszervezték s kirobbantották. Ha áll ez a történelem tömegjelenetére, úgy fokozottabban áll az a közvélemény független meggyőződéses és intelligens tájékoztatására és irányítására. Nézzük csak meg az utolsó hónapok, vagy az elmúlt kéthárom év sajtó- és röpiratkampányait, teljes tanulsággal és eredménnyel elmélkedhetünk róla. Az az egyik oka azután annak is, hogy a kormánysajtó is elveszti hitelét, talaját, sőt lassan a komoly olvasóközönségét is. Volt már többször olyan idő az emberiség életében, amikor az igazi szabadság a szenvedélyek és a lelkiismeretlenség nyomán szabadossággá fajult s ilyenkor mindig rájöttek, hogy „ennél" a szabadságnál sokkal többet ér — a rend. Ez vezette most is a kormányt, amikor a röpiratok megjelenését szabályozó rendelkezés-tervezetét nyilvánosságra hozta. Darányi Kálmán kormányzását eddig is jellemző higgadtságával nyúlt hozzá ehhez a fontos és kényes kérdéshez s ezt most végérvényesen meg is oldja. Harcolni kivan a sajtóban egyre nyugtalanítóbb formában lendületet és támasztékot nyerő szélsőségek ellen s ezt mindenki teljes megnyugvással veszi tudomásul. Különös jelentőséget ad a miniszterelnök állásfoglalásának és kijelentéseinek az a megállapítása, hogy a közvéleményt a keresztény és nemzeti gondolattól eltéríteni nem engedi, semmi eszközzel, még sajtó útján sem. Dr.