Esztergom és Vidéke, 1937

1937-10-31 / 86.szám

A hercegprímás Győrött. Dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprí­más szombaton délután Győrbeuta­zott, ahol dr. Breyer István győri megyéspüspök vendége volt. Ma, va­sárnap Győrújfalun megáldja az új templomot. Mindenszentek ünnepén alszerpapokat szentel. Halottak nap­ján a Bazilikában a gyászszertartást a hercegprímás végzi, szerdán pedig az elhunyt esztergomi érsekekért dr. Meszlényi Zoltán felszentelt püspök mondja a szentmisét. Hősi halottak emlékének meg­ünneplése. A hősi halottak emlé­kének megünneplésére a belvárosi r. kat. plébánia-templom f. évi no­vember 1-én d. e. 9 órakor ünnepé­lyes gyászistentisztelet lesz, azután pedig a m. kir. állomásparancsnok­ság a szentgyörgymezői hősi teme­tőben 11 órakor gyászünnepélyt ren­dez az alábbi sorrenddel: 1. Hiszek­egy. Énekli a Leg. Egylet dalárdája. 2. Szavalat. Szavalja vitéz jákfai Gömbös .Gyula karpaszományos hon véd. 3. Ünnepi beszéd. Mondja vitéz báró Ungár Károly állomásparancs­nok. 4. Ének. Énekli a Leg. Egylet dalárdája. 5. A koszorúk elhelyezése. 6. Ima. Mondja dr. Horváth Rezső plébános. 7. Díszmenet. Az ünnepély befejezése után a helyőrség tiszti küldöttsége a 48-as honvéd-temető­ben koszorút helyez el a honvéd emlékműre. Kedvezőtlen idő esetén a temetőben rendezendő gyászünne­pély elmarad. Ez esetben a helyőr­ség tiszti küldöttsége az ünnepélyes gyász-istentisztelet után a Hősök-te­rén lévő, valamint a 48-as temetőben lévő honvédemlékhez vonul és azo­kat megkoszorúzza. Dr. Takács József orvos, OTBA körzeti orvosa, volt Kolos kórházi orvos, rendelőjét november hó 3 án Simor János-utca 26. szám alól Széchenyi-tér 24. szám alá (I. eme­let) helyezi át. Telefonszám : 138. A belvárosi temetőben novem­ber 1-én, Mindenszentek-napján d. u. 4 órakor a Jó Pásztor kápolnában a szokásos halotti ájtatosság lesz. Felhívás az Öreg Hollókhoz. A csapat i parancsnoksága felkéri az Öreg Cserkészeket, hogy ma. vasár­nap főparancsnokuk, dr. Mattya sövszky Kasszián iránti kegyelet le­rovására a szentgyörgymezei teme­tőben jelenjenek meg. Gyülekezés fél 11 órakor a szentgyörgymezei temető kapujánál. A Szent Jobb Pannonhalmán és Kaposvárott. A Szent Év elő­készületei sorén Pannonhalma is az idegenforgalom egyik „fontos közép­pontja lesz. Győrszentmártonban ós Pannonhalmán ezért már most meg­indultak az előkészítő munkálatok a kettős Szent Évvel kapcsolatban. A Máv igazgatósága már tárgyalást foly­tatott a győrszentmártoni vasútállo­más átépítése ügyében. A Szent Év egyik kimagasló eseménye lesz, hogy a Szent Jobbot Pannonhalmára is elviszik, még pedig június 20-án. A Szent Jobbot dunántúli körútján jú­nius 13-án Kaposvárra is elviszik, A Máv igazgatósága ez alkalomra külön vasúti kocsit készíttet. A ko esi fehér színű, dúsan aranyozott lesz, mig falait üvegből tervezik, hogy igy a Szent Jobb mindenüt t látható legyen, ahol elvonulnak vele Orvosi hir. Dr. Kazatsay Antal szemszakorvos rendelőjét október hó 26-án Vörösmarthy-utca 9. sz. alól Simor János-utca 15. szám alá (I. emelet) helyezte át. Telefon : 156' Külföldiek látogatása Eszter­gomban. Az Eucharisztikus Világ­kongresszus Előkészítő Főbizottsága szükségesnek látta, hogy nemzetközi értekezletet hívjon össze november 6—8-ig Budapestre valamennyi kül­földi tényező bevonásával. Az eddig beérkezett válaszok máris azt mu­tatják, hogy ez az összejövetel való­ban nagyszabású lesz. Igen sok je­lentékeny egyházi személyiség mel­lett eljönnek az értekezletre a nem­zeti bizottságok küldöttségei Angliá­ból, Hollandiából, Belgiumból, Fran­ciaországból, Ausztriából, Németor­szágból, Írországból, Lengyelország­ból és az Északi Államokból és kö­zel 50 nagy amerikai és európai uta­zási iroda jelenik meg az értekezle­ten, azonkívül a holland katolikus rádiótársaság kiküldöttei, akiknek részvétele a kongresszus eseményei­nek rövid hullámon az egész világra történő közvetítése szempontjából nagyjelentőségű. November 7-ón, vasárnap városunkat látogatják meg az értekezlet résztvevői. Szentmisét hallgatnak a bazilikában, megtekin­tik az ásatásokat és tisztelegnek a biboros hercegprímásnál. Dr. Breitwieser Pál v. kórházi alorvos és fogorvos, fogászati ren­delőjét Szt. Lőrinc u. 1. szám alatt megnyitotta. Rendel: fog és szájbe­tegeknek hétköznapokon d. e. 9—12­ig, d. u. 3—6-ig. Halálozás. Ifj. Bárdos József, a szalézi-rend vezetése alatt álló esz­tergom-tábori polgári iskola tanára, volt ipariskolai igazgató f. hó 28-án, 34 éves korában, hosszas beteges­kedés után elhunyt. A megboldogult tanári pályáját Tiszafüreden kezdte, majd a tábori szalózi-intézethez ke­rült. Temetése tegnap, szombaton délután volt nagy részvét mellett a szentgyörgy mezői temetőkápolnából. A temetési szertartást dr. Czuczor János szalézi igazgató végezte. — Kompasz M. Orlanda, a Paulai Szent Vincéről nevezett Irgalmas Nővérek fogadalmas nővére f. hó 25-én, 53 éves korában elhunyt. Kedden te­mették meleg részvét mellett. A bencés gimnázium Szent Imre-ünnepélye. Csütörtökön, no­vember 4 én délután 5 órai kez­dettel rendezi meg a bencés gimná­zium hagyományos Szent Imre-ünne­pélyét, melynek műsora a következő: 1. Buchner: Imre, tiszta liliomszál. (Az Officium Rákóczianum himnu­szaiból.) Vegyeskar. 2. Mindszenthy : Már nincsen Imre .. . Szavalja Ho­mor K. III. o. t. 3. Delibes: Cop­pelia (valse). Előadja az intézet zenekara. 4. Gyula diák : Szent Imre királyfi sir ja előtt. Szavalja Podányi T. VIII. o. t. 5. Brahms: 5. Magyar tánc. előadja az intézet zenekara. 6. ünnepi beszéd. Mondja dr. Monsber­ger Ülrik bencéstanár. 7. Szent Imre himnusz. Közének. — Az ünnepélyre külön meghívó nincs; Szent Imre tisztelőit, az intézet barátait ós jó­akaróit ezúton hivja meg az ifjúság. Belépő dij nincs. Krisztus Király ünnepe a Szent Anna-plébánián. Miként mult va­sárnapi számunkban megemlékeztünk már arról, hogy a Szent Anna egy­házközség Krisztus Király ünnepén tartja eucharisztikus napját, most újólag közöljük ennek a magasztos ünnepnek sorrendjét. Az ünnep már szombaton este 7 órakor kezdődik szentség kitétellel; az imádási óra alatt a szentbeszédet P. Oslay Os­wald o. f. m. mondja. Este 6 órától kezdve gyónásukat végzik a hívek. — Ma, vasárnap 6, fél 8 és fél 9 órakor csendes, 10 órakor főpapi szentmise lesz szentségkitétellel, me­lyet dr. Drahos János prelátus-kano nok érseki ált. helytartó mond, a szent mise alatt járul az Egyház­község a közös szenjáldozáshoz. A szentmise alatt a Szent Anna Leány­I klub Kricsfalvy Viktorné közremű­ködésével énekel Bálintffy László kántor vezetésével. — D u. 3 óra­ikor litánia, gárdista és Jézus Szive | szövetségi tagfelvétel. — Este 6 óra­j kor egyházközségi diszgyűlés a Szent i István iskolában lévő tanácsteremben, j Ünnepi beszédet mond dr. Sántha i József világi elnök. — Nov. 1-én a tábori Szalézi Intézet kápolnájában plébánosi nagymise lesz, mely után a Segítő Boldogasszony egyházköz­ség évi rendes közgyűlést fog tar­tani. — Halottak estéjén d. u. 3 óra­kor rózsafüzér és általános feloldo­zás lesz a Szent Anna-templomban, november 2-án pedig 6, 7, 8, 9 és 11 órakor csendes gyászmisék lesz­nek, 10 órakor koporsós nagy mise az egyházközség meghalt híveinek lelkiüdvéért. Mattyasóvszky-emlékmű elhe­lyezése ügyében kaptuk az alábbi sorokat: Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur, nb. lapjának legutóbbi számá­ban egy kis cikk a Mattyasóvszky­emlékmű elhelyezésének kérdését fej­tegeti. Ugy tudjuk, ez a kérdés már el van intézve s ebben az összes ilietékesek már megegyeztek. A cikk­ben felvetett terveket már tárgyalták, de a Kisdunapart bástyafalába az Orsz. Műemlékvédő Bizottság nem engedi, a Cifrahid falába pedig drága és nehéz az elhelyezés. A kérdés — a gimnáziám igazgatójának kijelen­tése szerint —- úgy nyert megoldást, hogy a gimnázium falába fogják a domborművet felhelyezni, még pedig a Kossuth Lajos-utcai oldalon, mert a másik oldalon az épület kémény­hálózata azt nem engedi meg. Szóba került még annakidején a bencés­sporttelep Nagyduna felé néző oldala, de úgy látszik, ennek a nehézségei­től visszariadtak. Az mindenesetre nagyon kívánatos lenne, hogy ez a kérdés mielőbb végleges megoldásra kerüljön, de ebben is az okozta a nehézséget, hogy a lelkes rendező­bizottság az elhunyt iránti tisztele­téből és szeretetéből folyóan valami nagyon impozánsát akart s ebben a nemes törekvésében elfelejtett a tervezéskor arra gondolni, hová is helyezze el a tervezett emlékművet, hogyan fog az ott festeni s — mit szólnak hozzá azok, akiknek hivata­los beleszólásuk van a dologba. Most azonban — reméljük — rövidesen a megvalósulás stádiumába lép s a jubileumi esztendőben már méltókép örökíti meg a népszerű Kasszián atya emlékét. Tisztelettel: Aláírás. Gyászmise. Néhai Csapó Antonin bencéstanár lelkiüdvéért a volt ben­cés-diákok november hó 3-án délelőtt 8 órakor a Szent Ferenc-rendiek templomában gyászmisét szolgáltat­nak, amelyen való részvételre az el­hunyt volt növendékeit és ismerőseit szeretettel meghívják. Úrilány szobát keres! Szeretetvendégség a Ref. Nő­egyletben. A Ref. Nőegylet október 31-iki szeretetvendégségének prog­ramja: 1. Ének. 101. dics. 2. Ima és bibliaolvasás. 3. Varga Gyuláné: Krisztus egyháza. Szavalat. 4. Elő­adás. Tartja : dr. Székely Irma tanár­nő. 5. Szólóének : Kócay Lajos. 6. Kozma Andor: Az agg prédikátor. Szavalat. 7. Ének. LXV. zsoltár. 8. Teafelszolgálás. A szeretetvendégség fél 5 helyett 5 órakor kezdődik. Ez­úton is minden érdeklődőt szívesen lat a Rendezőség. Orvosi hir. Dr. Scheiber Győző NBI főorvos rendelőjét Ferenc Jó­zsef-út 31. sz. alá helyezte át. Ren­del d. u. 3—5 óráig. Pedagógiai értekezlet. Vitéz Szabó István vármegyei kir. tanfel­ügyelő elnöklésével f. hó 27-ón dél­után értekezlet volt a Szent Imre­iskolában, amelyen a városi elemi iskolák össztanitóságán kívül részt, vett dr. Balogh Albin gimnáziumi igazgató, P. Weiss Richárd ferences reálgimnáziumi igazgató, Hellebrand Béla rajztanár és Wiesenbacher Jó­zsef vármegyei népművelési titkár is. Az értekezleten elsőnek dr. Balogh Albin igazgató szólalt fel, aki a Szent István-év pedagógiai eseményeinek előkészítéséről szólott és az előké­szítő munkálatokban való lelkes közreműködés szükségességét han­goztatta. Előadta, hogy 1938. óv augusztus közepe táján a jubileumi ünnepségek keretében a Katolikus Pedagógusok Nemzetközi Szervezete Esztergomban is gyűlést fog tartani és a szervezet tagjai meg fogják tekinteni az itt rendezendő pedagó­giai kiállítást is. A pedagógiai kiállí­táson bemutatandó az esztergomi gyermek a maga valóságában egész­ségügyi adottságában, műveltségével, különleges értékeivel együtt, továbbá szemléltetendő a tantestületek mun­kája, a gyermekek dolgozatai, rajz­os kézimunkasorozatai a tanmene­tek szerint és a különleges tehetsé­gek csoportjában. Különösen hang­súlyozta az esztergomi és szentévi vonatkozások kidomboritásának szük­ségességét (Bazilika, Szent István király élete, Eucharisztia.) Kapcso­latosan bemutatta az alsóosztályú gimnazista tanulók vonatkozó érde­kes és tanulságos rajzait. Dr. Balogh Albin mindvégig nagy érdeklődéssel hallgatott előadása után Wiesen­bacher József népművelési titkár ter­jesztette elő a tanítóságot érdeklő újabb népművelési miniszteri rendel­kezéseket. Tánc vizsga lesz október 31.-én 8 órai kezdettel Zachey Ilus táncis­kolájában, (Kaszinó) melyre Eszter­gom fiatalságát szeretettel meghívom. Új tánckurzus kezdődik november 2. án este 8 órakor. Össztánc minden vasár- és ünnepnap. A Városi Zeneiskola bérleti hang­versenyeire a bérletárusítás megkez­dődött. A bérlet átvételekor fizetendő I P, a hátralevő 3 P pedig havi 50 filléres részletekben törleszthető. Az első hangverseny nem nov. 13 án (ezen napon u. i. a Stefániái Szövet­ség jótékonycélú Mikulási vásárt ren­dez) lesz, mint jeleztük, hanem de­cember egyik szombatján. A zene­iskola a hangversenyek pontos idő­pontját mindenkor a hangverseny napja előtt 2 héttel tudatja a bér­lőkkel. A bérletvásárlást annál is in­kább figyelmébe ajánljuk olvasókö­zönségünknek, mert az egyes hang­versenyek helyárai drágábbak lesz­nek a bérleti helyáraknál. Bérletek megválthatók a sajtóközpontban, to­vábbá a Zeneiskolában. (H5sök-tere) Evangélikus istentisztelet lesz ma kivételesen délután 4 órakor a Széchenyi-téri imaházban. Frontharcosok figyelmébe. F. év november hó 1 -én d. u. fél 6-kor a Hősök szobránál kegyeleti fáklyát gyújtunk és 8 óráig díszőrséget állí­tunk. Felhívjuk az esztergomi fő­csoport tagjait, hogy negyed 6-kor a Hősök szobra előtt lehetőleg for­maruhában jelenjenek meg. Ameny­nyiben az esztergomi szentgyörgy­mezei hősök temetőjében a délelőtt II órakor megtartani szokott emlék­ünnepélyt ez évben is megrendezik, és az erről szóló értesítés a hely­beli lapokban megjelenik, e kegye­leti aktuson szintén testületileg és lehetőleg formaruhában veszünk részt. Legközelebbi tájékoztató összejőve­tel november hó 7-én, vasárnap dél­előtt 11 órakor lesz a városház nagy­termében. Vezetőség. Áramszünet. A Hungária Vili. rt, értesíti a közönséget, hogy f. hó 31-én, vasárnap reggel 6—9 óráig halaszthatatlan hálózati munkák mi­att áramszünetet tart, a kórház, Vá­rosháza és vasútállomás felé eső részen, míg Víziváros és Szigetré­szen 7—11 óráig. Népművelési előadások lesznek nők részére a Szent Margit leány­iskolában minden csütörtökön d. u. 6 órakor. Az első előadás november hó 4 ón lesz megtartva. Igazgatóság. Az iparostanonciskola építő­ipari téli tanfolyamán az előadá­sok f. évi november hó 3-án, szer­dán délután 2 órakor megkezdődnek. Igazgató.

Next

/
Thumbnails
Contents