Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-23 / 41.szám

Ii VIDB1IB 1037 május 29 egymás után szólalnak fel. Nem aka­runk minden beszéddel külön fog­lalkozni, csak Röder Vilmos honvé­delmi miniszter egyik megállapítását iktatjuk ide: „A békeszerződések el­vették katonai egyenjogúságunkat, de nem vehették el a magyar ka­tona lelkét és szellemét." Enyhül aa olasz-angol feszült­ség — írják a diplomáciai lapok. Ezt főleg abból következtetik, hogy Ciano olasz külügyminiszter és Drum­mond angol nagykövet az elmúlt napokban tanácskozásokat folytattak. A feszültség enyhülése érezhető egyébként az angol és az olasz la­pok hangulatának megváltozásán is. A magyar katonai egyenjogú­ság kérdésében ir az olasz félhiva­talos Stefani. Megállapítja, hogy a békeszerződések egyoldalú rendelke­zéseit már nem lehet tovább alkal­mazni a magyar nemzetre. Az egyen­jogúság elismerését már csak az is megkívánja, hogy ez szükséges fel­tétele Európában a békés együttmű­ködés kialakulásának. n Hunter il angol torpedórombo­lón a spanyol partok közelében súlyos robbanás történt. A robba­nást tengeralatti akna okozta. A rob­banás hire Londonban nagy izgal­mat keltett. Hl B EM Édes anyánk! A hang még ki sem mondja, a toll még le sem irja, máris könny­fátyolos lesz a szem erre a szóra : anyám. Átmelegszik tőle a sziv, megszépül tőle a gondolat, csókra formálódik a nevét suttogva ki­ejtő száj Anyám l Édes ayám ! ... Igy mondja a gyermek, az élet foly­tatója, a jövendő édes reménysége. Ebben a szóban hajt boldogság­virágot a szívben gyökerező sze­retet. Ezzel a muzsikás, talán egy nemzet nyelvén sem oly dal­lamosan csendülő szóval tárul öle­lésre gyengéden a kar... Mit tud adni a gyermek az édes anyának? Öntudatlan szere­tet. És mit kap érte ? Mindent! Egy életet, amely telve van édes boldogsággal, féltő aggodalommal, ösztönös ragaszkodással, álmatlan éjszakákkal, dédelgető szeretettel, angyali tűréssel, aggodalmaskodó reménykedéssel, feszülő várako­zással, tépelődő gonddal és elmé­lyült imádsággal... Tekintsetek a szemébe ... Benne ragyog a szeretet örökmécse, amely halála után is ott lobog valahol az egek kapujában. Hallgassátok a szavát . . . Int, dorgál, ügyel, izgul, vigyáz, simogat, dalol a neveteket mondja. Figyeljétek a kezét . . . Puhán cirógat, kemé­nyen legyint, végig siklik a haja tokon, mint egy meleg fészek, át­fonja, bezárja a kezeteket, karja átölel, magához szorít: enyém vagy gyermekem, csak az enyém .. . Dolgozik, fárad, törődik, mesél. Dalra tanít. Mindezt a szónak, a leieknek, a cselekvésnek sohasem feledhető erejével. Aztán . . . aztán egyszer az édes anya is meghal ... A\ Úristen neki is kimérte az életét. Ránk borul a bánat feketesége, megárad bennünk a könnyek patakja. Egy koporsó, egy sírhant lesz abból, akit anyánknak neveztünk. Hald lünkig tartó gyönyörű emlék lesz a mi áldozatos édesanyánkból. Imádság, sóhajtás, néha egy egy könnyes mosoly idézi ezt a legszebb emlékünket és folytonosan égő az a fájdalmunk, hogy talán sohasem tudtunk elég jók lenni Hozzá, aki nekünk a legdrágább volt a világon s aki áldott volt az asszonyok között s az maradjon mindörökké . . . Emlékezzetek halott édes anyá­tokra, illessétek csókkal az ö áldott kezét, — ha tehetitek, s gondolja­tok Rá, ha távol vagytok Tőle, mert ma az Anyák napja van. Imádkozzatok Érette . . . A héten a Kerschbaummayer gyógyszertár tart éjjeli szolgá­latot. +++ A hercegprímás az imádság és a munka kapcsolatáról. A Szoci­ális Misszió Társulat Budapesten az újvárosháza közgyűlési termében tar­totta gyűlését, amelyen megjelent dr. Serédi Jusztiníán hercegprímás is. Farkas Edith országos elnök meg­nyitója és a külömböző jelentések előterjesztése után, a hercegprímás mondott záróbeszédet az imádság és a munka kapcsolatáról. „Az ember testből és lélekből áll — mondotta a hercegprímás — ezért bizonyos arán ynak kell lenni életében és testi és lelki dolgok között, a munka és az imádság között. Nem szabad a munkát túlhajtani az imádság rová­sára, mert akkor elfonnyad a lélek, de nem szabad a: imádságot sem túlzásba vinni a köteles munka rová sára, mert a köteles munka épp úgy az Isten akarata, mint az imádság. Az egyház tanítása szerint maga a munka is imádság, Bármennyire fel­emelő és boldogító az imádság, bár mennyire felemelő a szociális munka minden imádság és munka hiábavaló volna, ha nem kisérné állandóan Is­ten szeretete." Gyászhír. Math Gyula esztergom szentgyörgymezői kántortanító f. hó 20-án életének 58-ik, házasságának 26-ik és tanítói működésének 39-ik évében, hosszú betegeskedés után elhunyt. Temetése tegnap volt me­leg részvét mellett a szentgyörgyme­zői sírkertben. A temetésen az Esz­tergomi Turista Dalárda testületileg jelent meg és megható gyászénekek kel búcsúzott el alapító karnagyától. Esküvő. Feuerlicht Elza és Ka­tona (Klein) Imre Esztergom folyó hó 23 án tartják esküvőjüket Buda­pesten. Ifj. Zsolt Nándor emlékhang verseny. Esztergom sz. kir. megyei város közönsége korán elhunyt mű­vész fiának, néhai ifj. Zsolt Nándor zeneművész, főiskolai tanárnak Esz­tergomban felállítandó síremléke ja­vára f. évi június hó 5«én d. u. 5 órakor emiékhangversenyt rendez az érseki Tanítóképző Intézet nagyter­mében. Műsor: 1. Bach—Niddel­schulte : Chaconne. Előadja orgonán Schmidhauer Lajos. 2. Emlékbeszé det mond dr. Isoz Kálmán, a Nem­zeti Múzeum ny. igazgatója. 3. Len­gyel Gabriella hegedül: Zsolt: a) őszi levelek, b) Szitakötők, c) Valse caprise. Kiséri: dr. Hercz Ottó. 4. Nagy Margit énekel: Zsolt: a) Der erste Verlust (Goethe), Der schwere Abend, c) Es ragt in's Meer (Heine) Kiséri: dr. Herz Ottó. — Szünet. — 5. Quintett: Zsolt: zongoraötös 4 tétel. I. Adagio maestoso. Allegro. II. Adagio ma non troppo. III. Scherzo. Allegro assai. IV. Finale. Adagio maestoso e triomphante. Allegro vi­vace con fuoco. Előadják: Zathu reczky Ede első hegedű, Szervánszky Péter második hegedű, Nováky László brácsa, Kerpely Jenő gordonka, Ste­fániái Imre zongora. — Jegyek ára : I—IV. sor 3 P, V—VIII. sor 2 P, IX, sortól 1 P, állóhely 80 fillér, diák állóhely 50 fillér. Pünkösdi ünnepek az eszter­gomi hajósházban. Szépen fello­bogózott csónakház várta az agilis veztőséggel az élén az Esztergomba érkező budapesti és egyébb vándor­evezősöket. A páratlanul szép idő­járás kedvezett és ennek köszönhető, hogy szokatlanul nagy számban ér­keztek hazai (ós több külföldi) eve­zősök városunkba. Dacára annak, hogy a bejelentettnél jóval nagyobb számban cca 40 csónakban több mint 120 evezős érkezett, a Hajósegylet simán lebonyolította mind az elhelye­zés, mind az ellátás nehéz problémá­ját, hogy ezzel is intevizen segítsé­gére legyen Esztergom szab. kir. me­gyei város idegenforgalmi propagan­dájának és jóhirének. Az evezősök legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak itteni fogadtatásukról és ittartozko­dásukról és igéretel tettek arra, hogy kirándulásukat ez évben többször is megismétlik ós nagyobb túrájuk al­kalmával sem fogják városunkat el­kerülni, hanem mindenkorittakarnak éjszakázni. Most láttuk beigazoltan azt, hogy nem csak az itteni evező­sök hanem a város érdekében is szük­ség van regattaházra, amelyet a mind­egyre népszerűsödő túraevezés hívei bizalommal felkeresnek és ezzel vá­rosunk idegenforgalmát fellendítik. Az Esztergomi Oltáregylet kéri tagjait, hogy a bazilika úrnapi kör­menetén minél nagyobb számban je­lenjenek meg. Gyülekezés a Pázmány­szobornál. Az Esztergomi Hajós Egylet ezúton közli Tagjaival, hogy minden kedd este 9 órától a klubbházban társas összejövetelt rendez, ahol tag­jain kivül az evezés iránt érdeklődő nem tagokat is szívesen látja. A várm. testnevelési bizottság folyó év május hő 29 én szombaton d. e. 10 órakor Esztergomban a vár­megyeház kistermében rendes köz­gyűlést tart, amelyre szóló meghívó­kat a bizottság elnöke, a vármegye alispánja a napokban küld szét. A községi Szent Imre-gimná­zium évzáró tornaünnepélye ma, f. hó 23.-án, délután 4 órakor kezdő­dik a beneósgimnázium primáskerti sportpályáján. A tornaünnepély mű­során zenés szabadgyakorlatok, tor­namutatványok, athlelikai gyakorla­tok ós vívás bemutató szerepelnek. Az intézet igazgatósága tisztelettel meghívja a szülőket, az ifjúság és az intézet barátait. Belépődíj nincs. Bejárat csak a Duna felüli kapun. Frontharcos közlemény. Hétfőn, f. hó 24.-én este fél 9 órakor baj­társi összejövetelt tartunk Poszpischel József bajtársunk Szent Imre-utcai vendéglőjében. A vezetőság. Litánia a Vaskapun. Május 27­én, Űrnapján délután fél 6 órakor a Turista Egyesület a vaskapui Mária­szobornál májusi ájtatosságot tart, melyre a tagokat és hívőket szeretet­tel meghívja. Ugyanakkor d. u. fél 4 órakor a Leitgeb-pincétől ós a református templomtól kiránduló cso­portok indulnak. Segítség a szőllösgazdáknak. Dr. Ernszt Sándor városunk illusztris országgyűlési képviselője a szónké­neg beszerzéséhez a gazdáknak 600 pengőt szerzett az államtól. A B3I­városi Kath. Olvasókör által rendelt és rendelendő szénkéneg mennyiség ezzel az összeggel igy olcsóbban jut a gazdaközönséghez. Buchner Antal új Euchariszti­kus miséje. Buchner Antal főszé­kesegyházi karnaay az Eucharisz­tikus és Szent Isiván király kettős szentév alkalmára új szép és hatá­sos misét komponált "Missa Eucha­ristica" cimen, melyet ma a szent év megnyitásakor mutat be a bazi­likái ének és zenekar a szerző ve­zetésével. A mise a legszebb isme­rős régi magyar oltáriszentség éne­kek témáira van felépítve, nagy kont rapunktikus tudással és mesterien megkomponálva. Az új mise a szerző XXXVI. miséje, ötféle kidolgozásban előadható és kapható: 1) 2 hangra orgonakisérettel, 2) 3 szóamú egy­szerűkarra orgonakisórettel, 3) férfi­karra, 4) 4 szólamú (könnyű) ve­gyeskarra orgonakisérettel, 5) 4—8 szólamú (nehéz) vegyeskarra orgona kísérettel és zenekarra. A misében a következő énekek témái vannak fel­dolgozva; Kyrie: Zálogát adtad óh Jézus. Glória: Ez nagy szentsóg és Imádlak nagy Istenség. Credo: Szent vagy Uram, Most az Ur Krisz­tusnak és Most lett a kenyér. Sánc­tus: Üdvözlégy oltári szentség. Be­nedictus: Óh égből szállott kenyér. Agnus Dei: Hol vagy ón szerelmes Jézus és Zálogát adtad óh Jézus. Az új mise ötféle kidolgozásban kap­ható kedvezményes feltótelek mellett és előjegyezhető a szerzőnél Bánáti Buchner Antal főszékesegyházi kar­nagy zeneszerzőnél Esztergom, (Vár). A Máv Nyugdijasok Koszorú és Gyámolító Egyesülete értesiti tagjait, hogy ma, vasárnap reggel 8 óra 10 perckor a Szent Anna plé­bánia-templomból induló s a Bazili­kában tartandó Eucharisztikus Szent év megnyitási főpapi nagymisén és az ezt követő diszgyűlésen testüle­tileg vesz részt. Gyülekezés a Szent Anna plébániatemplom előtt három­negyed 8 órakor. Számos megjele­nést kér a vezetőség. Szentgyörgymezői hirek. Ma, Szentháromság vasárnapján reggel 7 órakor a plébániatemplomban orgo­nás szentmise. 8 óra 30 perckor kör­menetben mennek a hivek a főszé­kesegyházba, hol résztvesznek a fő­papi szentmisén, a Szentév ünnepé­lyes kihirdetésén és az istentiszte­letet követő diszgyűlésen. — Űrnap • ján reggel 8 órakor orgonás szent­mise, ennek végeztével felvonulás a főszékesegyházi úrnapi körmenetre. Májusi ájtatosság szónokai a vízivárosi zárdatemplomban. F. hó 23-án (vasárnap) dr. Balogh Al­bin bencésgimnáziumi igazgató, 24 én (hétfő) Kutasi Károly belv. káplán, 25-én (kedd) Vértes Zoárd bencés­tanár, 26-án (szerda) P. Hajnal Zénó, 27-én (csütörtök) Űrnapján dr. Lepold Antal prelátus kanonok, 28-án (pén­tek) P. Horváth Péter, 29-én (szom­bat) Balázs Lajos vízivárosi káplán, 30 án (vasárnap) dr. Ibrányi Fórenc egyetemi m. tanár, 31-ón (hétfő) dr. Hamvas Endre prelátus-kano­nok. A belvátosi egyházközség Sziv gárdája (Szent Imre fiúiskola III— VI. oszt.) kedden kedves kirándulá­son volt a Fári-kútnál. A Szivgár­disták vig kedvvel töltötték a dél­utánt. — A Szivgárda ma, vasár­nap délután 3 órakor tartja tagfel­vételét a belvárosi plébánia-templom­ban. Utána a Legényegylet nagytér, mébe vonul, ahol felvételi- és anyák­napi ünnepély lesz kedves műsor­ral. Mindkét ünnepségre a szülőket szeretettel várják a gárdisták, főleg édesanyjukat, akikkel szemben igy óhajtják leróni gyermeki szeretetük adóját. Belépődíj nincs, azonban ön­kéntes adományokat köszönettel fo­gadnak. A szőllős gazdák figyelmét fel­hívjuk hogy a kedvezményes rózgá­licz megérkezett s a tagok úgy a belvárosi Kat. Olvasókörben, mint a szentgyörgy mezei Olvasókörben átvehetik. Országos Idegenforgalmi Ta­nács Esztergomban. Szombaton dr. Nóvák Karoly miniszteri tanácsos ós dr. Rohringer Ede miniszteri fo­galmazó vezetésével az Országos Idegenforgalmi Tanács megbízásából 55 idegenvezető érkezett városunkba, hogy a nevezetességeket megtekintse. Glatz Gyula polgármester fogadt a a vendégeket, akiknek dr. Kőhalmy László városi aljegyző mutatta meg szakszerű magyarázat kiséretób en városuik idegenforgalmi értékeit. Aki Istenben hinni és majdan Üdvözölni akar, az olvassa el a „Páduai Szent Antal csodái" c. könyvecskét. Kapható a Ferencren­diek templomának sekrestyéjében ós könyvkereskedésekben. Ára 50 fii.

Next

/
Thumbnails
Contents