Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-23 / 41.szám

ESmRGOODfKE Esztergomi öntudatot I Napjaink egyik legtöbbet hangoztatott kifejezése talán éppen az öntudat jelszava. Osztályöntudatról már régebben hallottunk, ehhez ujabban a nemzeti és faji öntudat is hozzácsatlakozott, sőt legújabban az egyes vidékek, sőt városok külön öntudatát is hangsúlyozzák. Mindebben nemcsak valamely közösséghez való tartozás puszta tényének kimondása van meg, hanem egyúttal külön, sajátos értékek kiemeléséé, amelyeket éppen az ad meg, hogy valaki annak a bizonyos közületnek a tagja, emellett az a törekvés is, hogy közösségem értékét magam is növelni, gyarapítani törekszem. Nálunk Esztergomban gyakran sajnálatos hiányát látjuk a külön esztergomi öntudatnak. Pedig ennek kifejlesztése sokat jelentene fejlődésünk érdekében. Erőt adna, serkentene, egyúttal nevelne és jobbítana is s emellett jobban kifejlesztené azt a bizonyos helyi szolidaritást és együttműködést, ami lendületet ad sok minden dolognak. A külön esztergomi öntudat azt jelentené, hogy büszkék vagyunk arra, ami értékünk van, azt nem ócsároljuk, hanem tőlünk telhetően fejlesztjük és propagáljuk is. Tárgyilagos öszszehasonlítás mellett el kell ismernünk városunk értékeit, szépségeit, előnyeit más városok vagy vidékek mellett, a fejlesztés és haladás lehetőségei is tág keretek között vannak megadva. Indokolatlan az idegenimádat és a saját értékeink, képességeink kisebbítése, ócsárlása, vagy akár elhallgatása. Nem jelenti ez azonban azt, hogy minden jó és szép, ami a mienk és hogy ezt mindenkinek igy kell látnia. A hibák és hiányosságok felismerése és kiküszöbölésükre való törekvés is a helyes öntudathoz tartozik, mert éppen ez ad erőt azok belátására és a javításra való törekvésre. A szeretet megadja a jogos önkritika kellő hangját és a tárgyilagosságot, az őszinteség pedig nemcsak beláttatja azokat, hanem egyúttal a fejlődés lehetőségeit is megmutatja. Éz vezet azután a saját öntudat harmadik jellemző pontjához, ahhoz, hogy mindnyájan nemcsak valljuk hanem érezzük, még pedig erősen érezzük idetartozásunkat. Érezzük egyúttal azt a szerves összefüggést társadalmi és szellemi tekintetben, amely bennünket a közösséghez fűz, amelybe beletartozunk s amelynek részesei vagyunk a sorsközösség jó és rossz vonatkozásaiban egyaránt. De különösen érezzük azt a kötelezettséget, hogy mivel a közösség életében nekünk is részünk van s abban tőlünk telhetően mindannyinknak részt kell vennünk; annak javán mindannyinknak munkálkodnunk kell. Ez megjelöli mindenkinek a helyét és egyúttal azokat a feladatokat is megmutatja, amelyek reá hárulnak. Milyen szép példáit látjuk ennek országszerte, világszerte, ahol mindenki érzi a közösséghez való tartozását, eltölti annak a közösségnek öntudata, s mily nagyszabású lendülettel tudnak előrehaladni a fejlődés utján azok a társadalmi közösségek, amelyeknek tagjait még a szolidaritás és a kötelességteljesítés érzése is erőteljesen hat át városuk, vidékük, nemzetük iránt. Sokat lehetne erről beszélni, ezt részletezni, de igy első vázlatos pillanatra átgondolva is hatalmas méretekben bontakozódik ki annak a képe: mi lenne akkor, ha itt erőteljes, harmonikus és tevékeny esztergomi öntudat élne és dolgozna városunk élete és fejlesztése érdekében ? Segítsünk mindenkin! Dr, Fabinyi pénzügyminiszter az elmúlt napokban olyan értelmű kijelentést tett, hogy : úgy látszik, kegyetlennek kell lenni azokkal szemben, kik a nemzet ellen vétenek. Ez a miniszter elmegy személyesen meggyőződni, megkeresni a bajok eredőjót. Szeretnék belekapaszkodni a Kegyelmes Ur karjába s meghívni, elvinni oda — sok, sok helyre, ahol olyan dolgokat láthatna, tapasztalhatna meg, amelyek meglátása, megismerése az ő acélos lelkét nagynagy nemzetmentő munkára ösztökélné. De hát ez szinte kivihetetlen. Ha azonban nem mehetünk együtt, elindulok egyedül s a már jóideje ismert dolgokat megnézem újból s amit látok, tapasztalok, leirom. Benyitok olyan ajtókon; amelyeket idegen — a városi vagy bírósági végrehajtót kivéve — csak akkor nyit be, ha a már régebbi számla megfizetését kíséreli meg, legalább részben beszedni. Sivár kép fogadja az embert legtöbb helyen: Az azelőtt lakályos, bizonyos nyugalmas otthont mutató lakásokban csak a le nem foglalható bútordarabokat találni. Ha kérdi az ember, homályosodó szemű mester, vagy a feleség adja meg a kétségbeejtő választ: elvitték a kapuiskolában levő árverési terembe a hiányzó bútorokat. Adóba I Úgynevezett jobbmodú gazdaemberhez megyek. Betessékel, üléssel kinál s kérdi, bizonyos aggodalommai, miért tiszteltem meg látogatásommal. Csak úgy mondom, erre jártam, régen láttam, hát megkérdem, hogy van a család, mi újság a határban, meg a lábas jószág körül ? Mélyet sóhajt s már mondja is: — Hát kérem nagyon nehéz sorban vagyok. Soha életem Den nem volt egy krajcár adóságom, rendben volt minden, adómat pontosan megfizettem, családomat rendesen ruháztam, gondom volt mindenre, de most valahogy megállott minden. Szükségem lenne vagy 2000 pengőre, napszámra meg egyebekre. De hát — s legyint a kezével — hogy fizetem vissza, mikor áll minden. Szabómesterhez nyitok be. Három-négy legénnyel dolgozott azelőtt. Egyedül ül a munkaasztalnál s egy férfifelöltőt bont-szed széjjel. Fordítás lesz belőle. Elmúlt a jó idő, mikor még új ruhák is készültek. A sok készruhaüzlet meg az emberek pénztelensége kivette a tűt meg az ollót a kezünkből. A fűszeres ma már csak sót, paprikát, ecetet, borsot meg cukrot árul, illetve ad el. Tisztviselő felesége volt „vásárolni" s vásárolt 20 fillérért kristálycukrot meg egy „Maggi" leveskockát. A mészárosnál, aki azelőtt napos vevő volt, hetenként 2—3-szor visz 15—35 deka húst a régebbi félkiló, egy kiló helyett. A suszter, csizmadia jóformán csak foltozásból tengeti az életét, — a silány, olcsó, gyárilag előállított cipők kirúgták a kezükből a „dikics" et meg a kaptafát. Az építőiparosok nyolcvan százaléka munka nélkül áll. Ügyvéd emberhez visz utam. Valóságos kin, izzasztó munka valahogy ráterelni a beszélgetést arra, amit hallani akarok. Sikerül végre s ad egy olyan választ a kérdésemre, hogy igazán szomorú. — Ma sajnos az ügyvéd nem is annyira ügyvédő, mint más valami. Nehéz valahogy a sorunk, nincs pénze a népnek, nem vesz, nem tud eladni ingatlant s az a pár csirkepor igazán nem exisztencia. Azok az ügyvédek, akiknek van valami fixfizetéses állásuk, azok jól vannak, de az a baj, hogy ezeknek azután 2—3 ilyen állásuk is van s a többi nem tud hozzájutni csak egy ilyenhez is. Tetézi a bajt még az is, hogy ezeknek az ügyvédeknek a viselt fixfizetéses állása még erősiti magánpraxisát is, s mi ezektől is elesünk. No de nem panaszkodom, úgy hallszik, történik valami s jobb sorunk lesz. Vederemo 1 Magasrangú tisztviselő feleségével akadok össze a Kis-Duna parti sétányon, ő fogott meg. Jó dolgot irt, mondja — a „Vidékébe", lesz valami foganatja ? — Azért írtam, — mondom ón — talán túlmegy a cikk a város határán is és talán felfigyel rá valaki. — Ideje lenne, — mondja ő — mert én már annyira leszállítottam mindent a megszokott nívóról, hogy valóságos fizikai fájdalmat érzek. Szegény uram már nem mer magának venni egy új kalapot, egy gusztusára való nyakkendőt, keztyűt — már csak egy olcsó napilapot tartunk — a szobaleány elrepült, egyedül takarítok, stoppolok. Ez a foglalkozásom. És maga öreg csatár, hogy van — a maga nyugdíját is megnyirbálták ugye rendesen. Mosolyogva fogadom a kérdést s ráduplázok azzal, hogy meghagyták a nyugdíjamnak majdnem a felét, Sorsközösségünkben meleg kézszorítással válunk el — ő megy « szigetre, én pedig nyugdíjamra és botomra támaszkodva elsántikálok egy orvos emberhez. — Nem az orvosi segítségedet kérem, mert én ha beteg vagyok, pénztári beteg vagyok, de kérdezem, hogy létezel, hogy megy .a sorod. — Drága bátyám, — válaszolja — tudod, hogy ma a városi tisztviselők és a földműveseken kivül, no meg a munkaadó mestereken kivül mindenki vagy OTI, MABI, vagy OTBA, vagy vasúti-, bánya-, póstásbetegsegélyzőnek a tagja. Én egyiknek sem vagyok rendelő orvosa, még a helybeli kórházban sem gyógyítok, igy gondolhatod, hogy tisztán a csak bennem bizó vagy kényszerből hozzám vetődő t, sürgős orvosi segélyt igénylő betegekkel van dolgom. No azt hiszem elég kimerítő választ adtam a feladott szives érdeklődésedre. Testileg, lelkileg fáradtan hazavándoroltam s átgondolva a látottakat és a hallottakat, megállapítottam a felkeresett szegény magyar testvérek 90 százalékának kifejezett meggyőződéses állításának a helyességét, hogy a bajok, a pénztelenség igazi eredője, a fixfizetósű tisztviselők illetményeinek mértéken felüli csökkentése, amire már a napokban a szerkesztőhöz írt nyilt levelemben rá is mutattam. Fabinyi pénzügyminiszter Kegyelmes uram, így áll a dolog s ezen segíteni kell. Meggyőződésem, hogy Kegyelmes úr nemcsak a bajok, a nyomorúságok feltárására és így megismerésére törekszik, de törekszik azokon — ha lehet — segíteni, ha le" het, végleg megszüntetni. Segíteni pedig mindenkin kell. Aki a segítés útjába áll, vagy akadályt gördít, azt mint ártalmas férget el kell tiporni — kegyetlenül eltaposni. ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 41. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Kereszten? politika! es társadalmi lao VAoAKINAP, 1937. MÁJUS 23 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 füléi Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii.