Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-16 / 39.szám

4 ESZTERGOM il VIDÉKE 1037 május 16 és a környék lakóinak hódolatnyil­vánitása közepette. Kárpáthy Karailló a közlekedési és elhelyezési lehetőségeket, Mihalovics Zsigmond az A. C. igazgatója az egyházmegyei központi kongresszusi bizottság határozatait, dr. fíóka Imre az A. C. egyházmegyi titkára az egy­házközségek és esperesi kerületek előkészületeit ismertette. A főbizottsági küldöttek és a meg­jelentek fáradozásait Glatz Gyula pol­gármester köszönte meg és kijelen­tette, hogy Esztergom minden tekin­tetben méltókép óhajtja megülni a Szent Király emlékét. HM M E K _ Mindenkit megdöbbentett az a szomorú rendőrségi leleple­zés, amely szerint bizony Eszter­gomnak is megvan a maga sö­tét alvilága és hogy ebbe a sötét alvilágba félig gyerekek és félig suhancok is beletartoznak, mint az utóbbi időben sorozatosan elköve­tett kisebb nagyobb betörések tette­sei. Egészen jól megszervezett be­törőbanda garázdálkodott tehát a városban és környékén ezekből a fiatalkorúakból. Hogy jutottak ezek ennyire és mint végezhették viselt dolgaikat, arra majd fényt vet az ügyes rendőri nyomozás, de — sajnos — nyilt kérdés marad előttünk az, hogy a jövőben meg tudjuk e akadályozni az ilyen fiatalkorúak lezűllését különféle nevelő intézmé­nyeink dacára és milyen jövő vár az ifjúságnak arra a rétegére, amely ilyen utakra tévedhet. Különfélék lehetnek erre a kér­désre a válaszok, amelyekkel nem óhajtunk neveléstani és gyermek­mentéspolitikai polémiákba bocsát­kozni, egyet azonban feltétlenül megállapíthatunk egy-egy ilyen szo­morú jelenség láttára; van vala­mi hiba a modern nevelési rend szer bizonyos elágazásaiban is, — nevezetesen a „gyermeki öntevé­kenység" imádata alighanem fe­lelősségre vonható. A következetes szigorúságra és kemény fegyelemre pedig feltétle­nül szükség van az ifjúság neve­lésénél. A gonoszságot és a bűnt természetesen ezzel sem lehet ki­irtani, de a szigorú lelkiismere­tesség és kemény fegyelem szelle­mében nevelkedő ifjúság kiveti so­rai közül a salakot. A bűnnek kisebb lesz a fertőzési területe a fiatalkorúak között, — annyi bi­zonyos. A baj gyógyítása itt kezdődik. XI. Pius pápa szerdán ünne­pelte nevenapját. Castelgandolfo­ban a pápa szerdán ünnepelte neve­napját. Ez alkalomból Paccelli bí­boros államtitkár üd özölfe, mire a pápa meghatott szavakkal mondott köszönetet az üdvözlésért. Névnapja alkalmából igen sok távirat is ér­kezett Castelgandolfoba, köztük több államfő üdvözlő távirata, igy Viktor Emánuel olasz királyé es császáré is. Búcsú az Orbán-kápolnánál. Az Orbán-napi búcsú szokás szerint f. hó 17-én, pünkösdhétfőn lesz. A körmenet reggel 7 órakor indul a belvárosi plébánia-templomból. A ká­polnánál reggel 8 órakor nagymise lesz szentbeszéddel. Délután 4 óra­kor ugyanott litánia is lesz. Májusi ájtatosság szónokai a vízivárosi zárdatemplomban. F. hó 16-án (Pünkösdvasárnap) Hóka Imre dr. bányalelkész, 17-én (Pün­kösdhétfőn) Jeszenszky Kálmán pre­látus kanonok, 18-an (kedden) Ballá Ernő karkáplán, 19-én (szerdán) Semptey László teológiai tanár, 20 án (csütörtökön) Farkas György káp­lán, 21-én (pénteken) Gianone Egon dr. teológiai tanár, 22 én (szomba­ton) Blaskovics Piacid leánygimná ziumi igazgató. Buchner Antal tízszeresen ki­tüntetett és pályadijat nyertes zeneszerző. Buchner Antal főszé­kesegyházi karnagy, a „Zeneszerzők 1 és Szövegírók Lapja", a „Nemzeti Kultur Egyesület" 5-ik jubiláris évé­nek megünneplésére most rendezett I. országos dal- ós szövegpályáza­tán ismét három művével az első, második és harmadik pályadijat nyer­te el. I. dijat nyert az „Alkonyodik" magyar műdal (plakettet) Endrődi Sándor szövegére, II. dijat „Könyör­gés az álomhoz" magyar műdal (díszoklevelet) Gyóni Géza szöve­gére és a III. dijat „Valamnlyik ősöm" magyar nóta (oklevelet) Buch­ner Antalnó szövegére komponált műve. Ezen nyertes műveket a „Nem­zeti Kultur Egyesület" vitéz dr. Jó zsef Ferenc királyi herceg, Anna ki­rályi hercegasszony és Erzsébet ki­rályi hercegnő fővédnöksége alatt a Pátria Klubban rendezett díszhang­versenyen mutatták be, ahol az ered mény kihirdetése is megtörtént. Buch­ner Antal többi pályadijat nyertes művei: Első férfikari misével ós egy 5 szólamú vegyeskari Stabat Mater­ral kétszer megnyerte a Haynald bibornok érsek-féle pályadijat, „A hazáról" és „Messze valahol" Pe­tőfi szövegőre komponált két nehéz férfikari művével kétszer megnyerte a Balassagyarmati Dalárda pályadiját, a „Magyar dal" (Lampérth Géza szövege) vegyeskari művével az Orsz. Középisk. dalpályázat diját ós nem régiben két magyar nótával „Piros asszony éles szeme" és „Én a szú vem u (Keve Jenő szövege) kétszer nyert nagyezüst érmet. Gyorsiróverseny Esztergom­ban. A Magy. Gyorsírók Orsz. Szö­vetsége május 23 án d. e. 10 órára tervezte az esztergomi helyi versenyt. Ujabb értesülés szerint azonban ugyanezen a napon, a 9 órai szent­misén lesz a jubiláris év ünnepi megnyitása, s arra a középiskolák is hivatalosak, sőt az utána tartandó ünnepségekre is, ezért szombatra, május 22-én d. u. fél 3 órára kel­lett áthozni a versenyt. A Szövetség képviselője dr. Posta Páter, az egye­temi gyorsírókor egykori elnöke 13 óra 38 perckor fog érkezni s ma­gával hozza a versenyszöveget, arae lyet ő fog lediktálni. A verseny fél­óra alatt le fog zajlani s a szövet­ség képviselője 16 óra 05 perckor már magával is viheti a versenydol­gozatokat Budapestre, ahol megejtik a bírálatot. A verseny a Szent Imre­gimnázium {Reáliskola) emeletén lesz, két teremben. A verseny után a Szent Imre-gimnázium tornavizsga főpróbáját tartja. Szombat és vasár, nap tehát a helyi középiskolák szá­mára elég mozgalmasnak ígérkezik. Turista választmány. A Turista Egyesület választmánya szerdán, f. hó 19-én d. u. 6 órakor a Magyar Királyban Ülést tart. Tárgy a köz­gyűlés előkészítése és folyó ügyek. Hol legyen a madarak és fák napja Esztergomban? Az észter gomi pedagógusok régi kérdése ez is. Régebben a Primás-kertben tar­tották a kultuszkormány által előirt Madarak ós fák napját, azonban azóta ez a terület a bencésgimná­zium kizárólagos torna és játszó­tere s igy más, az ünnepség szá­mára alkalmas helyet kell keres­nünk. A szigeti sporttelep a Duna közelsége miatt a nagy tömeg kis gyermek számára veszedelmes, a Vaskapu távol esik és térségei sem alkalmasak, a Szent János-kút, — ahová most kényszerűségből járnak — egyáltalán nincs térsége. Emellett azonban más szempontot is figye lembe kellene vennünk. A gyerme­keknek tulajdonképen fát is kellene ültetniök ezen a napon. Olyan terű let kijelölésére van szükség, amely fásításra alkalmas, amelynek elülte­tett fáit a gyermekek gondoznák. Minden gyermeknek, vagy legalább is minden öt-tíz gyermeknek meg lenne a maga elültetett fája, amelyre későbbi korban is gondja lenne. Igy lehetne létesiteni a Hősök ligetét, amely évenkint a Madarak és fák ünnepségének megtartására is alkal­mas lenne. A fák védelmének kul­tusza igy célravezető lesz. A reáliskola gyorsíróinak ed­digi sikere a tavaszi versenye­ken. A dunántúli kerületi versenyek április 25-én Győrött zajlottak le. Ott reáliskolánkat régi volt kiváló gyorsírója, Rosenberg György kép­viselte s egykori középiskolai sike­reit most a 300-as fokon a dunán­túli kerületi bajnokság büszke címé­vel gyarapította Ugyanazon a na­pon a reáliskola gyorsírói a 150 szótagos versenyen Budapesten arat­tak újabb sikereket. Csurgay István VIII. és Almássy Pál VII. o. tanulók a legszebb díjjal: hibátlansági jel­vénnyel jutalmazott dolgozatot ké­szítettek. Alig maradt el tőlük Kassai Ferenc VI, o. tanuló, aki 3 eltérés­sel dolgozott. Szép eredmény Jó­kuthy Gyula VI. o. t. 10 eltóróses dolgozata is. A sikerhez mi is gra­tulálunk. A békebeli Bécs minden ro­mantikája, hangulata, farsang má­mora, az operabál minden szépsége tárul elénk, „Mulat a császárváros" cimű remek filmoperettben. Magyar Pünkösd Vácon. Pün­kösd elaő napján Vácon „Magyar Pünkösd" ünnepet rendeznek, ame­lyen az Országos Magyar Bokréta Szövetség feléleszti a pünkösdi ki­rályválasztás szép szokását. A pün­kösdi királyt a környék különböző helyiségeiből érkező bokrétások vá­lasztják meg. Az ünnepségek során lesz „lófuttatás" is, amelyen a je­lentkező bokrétások ősi viseletben fogják, részint nyeregben ülve, ré­szint csak ugy szőrén megülni a lovat. Erre a n pra külön hajók in­dulnak Budapestről. Nem lehetne nálunk is ilyet megrendezni ? Közkívánatra újból előadja a Move Esztergomi Sport Egyesü­let műkedvelő gárdája pünkösdva­sárnap esti fél 9 órai kezdettel a Magyar Király nagytermében a farsang egyik legsikerültebb műsorszámát, Farkas Imre énekes-táncos diákope­rettjét, az „Iglói diákok"-kat A ren­dezőség filléres hely árakkal, 80, 60 és 40 filléres belépődijak mellett ren­dezi meg az előadást, s így a tom­boló siker mellett méltón számithat a közönség fokozott érdeklődésére is. Az előadást Sebők József vezény­letével 10 tagú szalonzenekar kiséri. A frontharcos törvény. Rőder Vilmos honvédelmi miniszter a Kép­viselőház pénteki ülésén korábbi ígé­retére hivatkozva bejelentelte, hogy a frontharcos törvényt a nyári szü­net előtt a ház elé terjeszti. Sze­retné — mondta a miniszter — ha a törványt a nyári szünet előtt le is tárgyalnák. Sajnálatos fogyaté­kosságnak tartom, hogy a hadigon­dozottak alsó kategóriáiban az állam csak jelképesen mutatja, hogy gon­doskodni kíván róluk. ígérem, hogy ügyükben minden lehetőt megteszek. A hadirokkant kisiparosok foglalkoz­tatása fontos nemzeti érdek és ezért amit csak lehet, juttatni fogok ne­kik. Mindezeket a legnagyobb öröm­mel, hálával és biza ! ommal közli az esztergomi hadviseltekkel az itteni frontharcos főcsoport vezetősége. Egy új hirdetési ágazathoz. Mai számunkban egy teljesen új és praktikus, alapjában pedig egy na­gyon olcsó hirdetési ágat mutatunk be olvasó közönségünknek. Tesszük MRB05ZMIBBAN G ÜRÍTÜNK BASA-UTCA 8. ALATT! Szép és tágas kerthelyiség! Nyitott nyári terem! Elsőrendű tekepálya! Kitűnő, zamatos Laiszky-féle kusztusi FEHÉR BOR! Üzleten kívül 60 fillér. Frissen csapolt sör! Szolid árak, jó kiszolgálás! ezt azért, hogy iparosaink és ke­reskedőink, a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett olcsó és célszerű módon tudassák a közönséggel, hogy áruik minősége leszorított árak mel­lett is felveszik a versenyt a fővá­rosi üzletekkel. Midőn ezt bejelent­jük előre bocsátjuk, hogy ez a hir­detés jövő vasárnapi számunkban is meg fog jelenni. Amennyiben ez a módszer beválna, a közeljövőben ismét közölni fogunk egyet. A hir­detés összeállítását Földes Vilmos, lapunk kizárólagos megbízottja vé­gezte el lelkiismeretes és pontos munkával, ki más esetekben is kész­séggel áll a közönség rendelkezé­sére. Evangélikus istentisztelet lesz úrvacsoraosztással ma, vasárnap d. e. 10 órakor a Széchenyi-tér 6. sz. alatti imaházban. A 211 Sirály cserkész csapat volt tagjait kérem, jelentsék be személyesen vagy levelezőlapon nyil­vántartás végett alábbi adataikat: név, vallás, születési év, jelenlegi lakás, foglalkozás, legutolsó iskolai végzettség, mikor tett cserkész-foga­dalmát, próbák, végez e jelenleg cserkészmunkát, van-e kedve iskolai cserkészethez, vagy öregcserkész­munkához (vizi, kerékpár stb.) Je­lentkezési határidő : május 20. cim : 211 Sirály Parancsnokság. Közs. reáliskola Esztergom. Helyesbítés. F. hó 6-iki szá­munkban egy útépitési versenytár­gyalási hirdetményt közöltünk s ab­ban a bánatpénzül leteendő érték tévesen a vállalati összeg 2 száza­lékában volt megjelölve. Tekintettel arra, hogy ez a Közszáll. Szabály­zatban foglaltakkal nem egyezik, pá­lyázók pótlólag értesíttetnek, hogy a bánatpénz a Közszállitási Szabály­zat 30. §-ának (2) bekezdésében körülirtak szerint (az ajánlati érték 250.000 Pengőjéig 2 százalék, ezen felüli érték után pedig 1 százalék) teendő le a versenytárgyalási hirdet­ményben körülirt módon. Izgalmas szerelmi dráma a dzsungelben I Ki lopta el a had­ügyi hivatal fontos aktáit ? Miért nem szabad oroszlánkölyköt zsákmá­nyolni? Feleségül adhatja az apa leányát volt vetélytársához ? Mind­ezekre felel a „ Safari a fehér va­dász" cimű uj filmszenzáció, pün­kösdhétfőn a Kultur Mozgóban,

Next

/
Thumbnails
Contents