Esztergom és Vidéke, 1937

1937-04-11 / 29.szám

ÖTVENNYOLCADIK ÉVF. 29. SZ. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap VASÁRNAP, 1937. ÁPRILIS 11 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10. vasárnap 16 fii. Ugyan mire gondol a közönség • abban az esetben, amikor ugyanazon eseményről, amely feltétlenül csak'egyféleképpen folyna-' tott le, két újságban lényegében eltérő tudósítást olvas, vagy valamelyik lapban fontos, érdekes részletek lemaradását tapasztalja, amelyek a másikban benne vannak ?!... Tehát nem kiszinezésről, a stílus árnyalati különbségeiről, részletesebb vagy vázlatosabb beszámolásról, hanem a hiányosság, sőt többször a történeti hűtlenség eseteiről van szó, amelyek még a felületesebb újságolvasó figyelmét sem kerülhetik el és amelyek bizony nemcsak a fővárosi sajtónál vannak napirenden, hanem a vidéki városok újságjainál is előfordulnak. Mit szól ehhez a nagyközönség ? Bizonyos, hogy a vélemény nem lehet valami hízelgő és megnyugtató az igazsághirdetés erkölcsi értéke, a sajtó magasztos hivatása és etikája szempontjából és bizony egyes újságok aligha tennék az ablakba azt, amit az egészséges kritikával rendelkező közönség tagjai ilyenkor róluk mondanak. Szükségesnek tartjuk, hogy leszögezzük ebben a kérdésben elvi álláspontunkat, amelyhez a gyakorlatban hűségesen ragaszkodni kívánunk. Az eseményekről való beszámolónak — akár jelentős, akár kisebb jelentőségű legyen az, — feltétlenül igaznak, történetileg hűségesnek és lényegében hiánytalankell lennie! Ellensége vagyunk az ügynevezett elkenéseknek, nem lehetünk barátja egyes részletek bizonyos érdekekben való elhallgatásának vagy elhagyásának és nem kultiválhatjuk bizonyos körülmények túlzott, egészen az elnémításig való leegyszerűsítésének, viszont más körülmények feltűnő kiszinezésének módszerét. Meggyőződésünk, hogy az újság célja nem az igazság elhallgatása, hanem ellenkezőleg : az igazság kikutatása, bejelentése és érvényesülésének követelése. Ez természetesen elsősor ban azokra előnyös, akik az

d

igazságtalanság miatt szenvednek, de minden körülmények között előnyös az erkölcsi gondolaton felépült polgári és társadalmi rendre, feltétlenül szükséges a közügyek becsületes szolgálata szempontjából, — sok esetben azonban még az igazságtalanságok elkövetőinek érdekében is jobb az igazság bátor védelme. Az igazságtalanságnak előbb-utóbb pusztulás a sorsa és vele pusztulnak gáncsnélküli lovagjai is. Az elkenés csak tüneti kezelés, amely esetleg visszakergeti a szervezetbe a mérget. Még átmenetileg sem célravezetők ezek a közéleti elsimítások, amelyek szinte gyűlöletesek a közönség szemében. A közönség önérzetes is olvasás közben és nem tűri, hogy bármely kérdésben naivnak tekintsék. Nem szebb és becsületesebb-e és nem tisztességesebb és célravezetőbb-e mindenkire nézve a baj vagy tévedés őszinte bevallása a javítás vagy komoly segítség módszereinek ismertetésével együtt ? A túlzott kiszinezés vagy elhallgatás ezzel szemben mindig legalább is gyanús, gyanús elsősorban a publikált ügyre, másodsorban magára a sajtóra. Már pedig közérdek az, hogy az újság soha ilyen gyanúba ne keveredjék és hivatásának teljesítése közben szeplő ne illesse. Állást, munkát! Bőséges beszámolókat olvasunk arról, hogy a kormány legújabb ban nagyszabású munkálatokba kezdett az állástalan diplomás ifjúság elhelyezésére. Arról is olvashatunk, hogy a kormány körültekintő gondoskodással teremt újabb és újabb munkaalkalmakat a munkanélküliek foglalkoztatására. Ha azután az elhelyezéshez, vagy munkához jutottak nagy száma mellett annak a roppant nagy tömegnek kimutatott létszámáról olvasunk, amely elhelyezésre, vagy foglalkoztatásra vár, s amelynek a kenyérhez juttatott csoport csak szinte elenyészően kis hányada : akkor látjuk ezt a kérdést a maga egész roppant méreteiben kibontakozni. Napjainknak egyik, tagadhatatlanul legsúlyosabb és legégetőbb problémája a munkanélküliség s benne az állástalan diplomások kérdése. S nemcsak nálunk az, hanem egész Európában, sőt az egész világban. A sűrűn megjelenő statisztikák, kimutatások, beszámolók és memorandumok szerint számuk évről-évre nő s mind kevesebb a remény, hogy a mai keretek között ennek a kérdésnek kielégítő megoldására gondolni is lehetne. Voltak szerencsés országok, amelyek nagyobb új térhez jutottak emberfeleslegük elhelyezésére. Ahol bir ták, munkanélküli segélyt adtak; ahol tehették, kényszeralkalmakat teremteitek és kényszerfoglalkoztatásukrói gondoskodtak — katonai létszám, szo'gálati idő emelésével, munkaszolgálat bevezetésével, stb.vel — s még így sem tudták a kér dést teljesen megoldani. Nálunk— sajnos — egyik mód sem állott rendelkezésre. Az összeomláskor nagyszámú menekült jött a Csonkahazaba, diplomás inteligenciánk száma aránytalanul megduzzadt, gyarmatunk nincsen, katonai méreteink szűkre vannak szabva, gazdasági lehetőségein* csak aránylag kicsiny próbálkozásokat engednek meg, igy a kormánynak minden dicséretes erőfeszítése csak epizodikus jelentőségű lehetett, Pedig szörnyű dolog a munkanélküliség, az állástalanság, nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi tekintetben Ss! Mily rettenetes valakinek elfogadni ezt a helyzetet: te felesleges vagy a társadalomban, te csupán terhére vagy, nmi tudod magad hasznosítani, rád nincsen szükség l .. . Amiket a dolgozó társadalom kísérelt meg a kérdés megoldására, az sem vezetett eredményre. Hiába mondták ki a zárt számot egyes ágakban, ezzel talán arányosítottak valamit, de arra a legégetőbb kérdésre nem adták meg a feleletet: mi legyen azokkal, akik sehol sem találnak munkái, megélhetést ? Az egyetem is hiába hangoztatja, hogy elsősorban tudományos képzést ad, nem pedig állásraképesítést; a legtöbb ember mégis csak azért szerzi meg a diplomáját, hogy jobb megélhetéshez jusson, mert ugyan ki engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy pusztán a tudománynak vagy a művészetnek éljen, amikor nem adatott meg neki az az anyagi jómód, hogy kenyérkereset nélkül biztos megélhetése legyen I Segítséget igenis jelentettek az eddigi kényszerakciók, de ugyan mennyi olyan megalázó mozzanat fordult elő, amely nem volt méltó magához az elgondoláshoz, s emellett a kérdés lényegét mégsem ol dotta meg I Segítséget jelentett a munkaidő szabályozása, de itt is voit baj, meri a keresetnek és a megélhetési indexnek egymással összhangban kell állnia. Hiába szállítják le a munkaidőt, ha pl. a kisiparos a csökkentett idő mellett nem bir annyit megkeresni, amennnyi a meg I emeléshez szükséges. Segítséget je lentettek a megindított nagyméretű Közmunkák, de ez is csak akkor igaz-m egé^zségas jelenség, ha magából a lük e ő gazdasági é'et é'énk ritmusán i& ssütségsíe űségéb5l fa Kad, nem pedig kényszerűségből. Ha száméba akarunk nézni a problémának, próoá'juk elősíör körül naiároini. Elsősoroan az; keli megállapítani, hogy nem tartoznak a tulajdonképpeni állástalan dip'omások v*gy munkanélküliek közé azok, akisnek talán más keretek között, mint ahogy szeretnék, vagy tervezték, valamiféle tisztessséges megélhetésük mégis kínálkozik, olyan, amely sem személy, sem pedig családi tekintetben nem jelent süllyedést szamukra. Nagyon kényes ez a kérdés, sok alkalmat nyújt a sértődésre és az érzékenykedésre, mégis ragaszkodni kell ehhez a megállapításhoz. A mai helyzet a legtöbb embernek nem engedi meg, hogy teljesen a saját hajlamai és szándékai szerint keresse boldogulását, hanem be kell érnie azzal, amit a helyzet nyújt, jobban mondva, neki megenged. Az utolsó 40—50 esztendő eltolódásainak vizsgálata, amely egyes családok fele melkedesét, mások aláhanyatlását, egyesek meggazdagodását, mások elszegényedését mutatná meg, kétségtelenül feltárná a társadalmi élet sok ilyen egészségtelen tünetét. Még azt sem lehet a mai gazdasági helyzet tulajdonképpeni áldozatának tekinteni, s így tulajdonképen munkanélkülinek, vagy állástalannak, aki pl. ott ment tönkre, ahol az utód tisztességesen megél, vagy akine : szomszédságában hasonló vállalat vagy üzem szépen prosperál, holott az övé tönkremegy. Ezekben az esetekben az illetők gazdasági aláhanyatlása sokkal inkább a saját hibájukra, semmint az általános nyomott gazdasági helyzetre vezethető vissza s ilyenekként is bírálandó el. Közismert igazsága a szociológiának az egyes személyek és osztályok társadalmi feltörekvésének tótele. Ennek a feltörekvésnek azonban arányosnak, egyenletesnek és folytonosnak keli lennie, máskülönben hézag, szakadék áll be, kibillen az egyensúly és egyirányú munkanélküliség áll be a nyomában. Már pedig a mai feltörekvések nem minden tekintetben egészséges jelenségek s ezért csakis fölösen járulnak hozzá a munkanélküliek számának növeléséhez. A kérdés lelkiismeretes megoldásához a statisztikát kell segítségül hívni. Ceruza kérdése annak hozzávetőlegesen pontos eldöntése : menynyi az elhelyezkedésre számottartók tömege és mekkora az elhelyezkedési lehetőség; mekkora a mai társadalom felvevőképessége, anélkül, hogy bizonyos foglalkozási ágakban való túltelítettség álljon elő, ami annak a rétegnek elproletarializálódásához vezet. Néhány foglalkozási ágban — sajnos — máris látjuk ennetí megnyilvánulását, Barmi úton, módon — ez lenne az egészséges szelekció kérdése — le kell csökkenteni az összesség számából azokat, akik a fenti elnelyezkedési lehetőséghez hozzájuthatnak. Az elhelyezkedésre várók irányítása is feltétlenül szükséges a társadalmi telítettség arányossá tételéhez és az egyoldalú eltolódás meg^átiására. Ez nem belenyúlás a szemeiyi szaöadságoa, hanem célszerű megelőzése egy soros helyzet kialakulásának. A probiém ,nak megmaradó részével pedig becsületesen szembe kell nézni és meg kell oldani ''azt az er-