Esztergom és Vidéke, 1937
1937-03-14 / 21.szám
1037. március 14 gSZTERÖQM Ss VID1KB 8 gyében, az ottani agrárkultura színvonalának emelésével feltétlenül maradandó nyomokat fog hagyni. Akik a tatai háromhónapos vármegyei továbbképző tanfolyam záróünnepségét figyelmesen végighallgatták, azzal a megnyugtató érzéssel távozhattak onnan, hogy itt a földmives lakosság érdekében százszázalékos, vagyis teljessikerű áldásos munkásságot fejtett ki az agilis tanári kar. Március idusának megünneplése Az örök magyar nemzeti gondolat újjászületésének pirosbetűs ünnepét üli holnap Csonkahazánk minden lelke. Ma, amidőn titkos lélekmérge zők járják országunkat, vetve a métely, a széthúzás átkos magját, lelkünket március hőseinek fegyvereivel : a kitartással, a becsülettel, az igazi hazafiassággal, az áldozni tudó munkássággal kell felvérteznünk. Városunk polgársága a súlyos megpróbáltatások idején a régi kegyelet impozáns megnyilatkozásával ünnepel holnap. Ünnepli a dicső márciusi ifjakat, azoknak lelkiségét akarja átültetni saját lelkébe, mert így remél a magyar hazának újabb dicsőséges ezerévet. Március 15-ének évfordulóján d. e. 9 órakor a belvárosi kegyúri plébániatemplomban ünnepi nagymise lesz, melyre a város képviselőtestülete, a hatóságok, egyesületek és a nagyközönség hivatalosak. Délelőtt 11 órakor a Széchenyitéren lesz ünnepség, melynek műsora a következő 1. Szózat. Énekli a nagyközönség a leventezenekar kíséretével. 2. Petőfi S.: Nemzeti dal. Szavalja : Malonyaí Ferenc reáiisk. VIII. o. t. 3. Alkalmi beszéd. Mondja: Boa Pál főgimn. VIII. o. t. 4. Mentes Mihály : Magyar zsoltár. Szavalja : Búzás Kálmán levente. 5. Berzsenyi—Kodály : A magyarokhoz. (Négyszólamú kánon). Előadja: az Érseki Tanítóképző Intézet énekkara. 6. Végvári: Nem nyugszunk bele. Előadja: a Szent Ferenc-rendi Reálgimnázium szavalókórusa. 7. Lampórth—Kovács : Csak azért. Élőadja: az Érseki Tanítóképző Intézet énekkara vonós zenekar kísérettel. 8. Ünnepi beszéd. Mondja : Balázs Lajos vízivárosi káplán. 9. Hymnus. Énekli a nagyközönség a Leventezenekar kíséretével. Gyülekezés fél 11 órakor a Széchenyitéren. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepélyt a Legényegyesület nagytermében tartják meg. Este 8 órakor a Magyar Királyban a Polgári Egyesület ünnepi lakomáján P. Weisz Richárd szentferencrendi reál-gimnáziumi igazgató, mond ünnepi beszédet, a Kossuth-serleggel. A háztulajdonosokat kérjük házaik fellobogózására. Rheuma, köszvény, csúz, ischias. izületi fájdalmait GYÓGYÍTTASSA Budapesten a „Hungária Fürdő" alkoholos TÖBKÖLTFŰBDŐIÉB EN VII. Dohány u. 44. Orvosi felügyelet, Olcsó pausál-árak. Ellátás és szobákról gondoskodunk az épületben levő CONTINENTAL SZÁLLÓBAN. Is raertetőt küldünk. A HÉT KRÓNIKÁJA Az igaaságügyminisater erélyes rendeletet intézett az ügyészségekhez az ország nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények üldözéséről. Ugyancsak intézkedés történt arra vonatkozóan is, hogy bűnvádi eljá rás induljon a rémhírterjesztők ellen. A rendelet úgy látszik összefüggésben van azokkal az állítólagos puccs tervekkel, amelyek egyes külföldi újságok hasábjain láttak napvilágot. A miniszterelnök a rémhírekről többek között a következőket mondotta: „A kormány egyik feladata, hogy figyelemmel kisérje az országban folyó politikai mozgalmakat és őrködjék afelett, hogy ezek a mozgalmak ne lépjék túl a törvények kereteit s ne fejlődhessenek olyan irányban, amely a közrend veszélyeztetésére a legkisebb mértékben alkalmasak. Nem volnánk hajlandók tűrni, hogy bármilyen szélsőséges mozgalom a kormány munkáját veszélyeztesse." Bethlen István gróf nagy beszédet mondott a Tisza István társaskörben, amelynek főbb részletei a következők: Magyarországnak két tipusú államférfia volt. Az egyikhez tartozott Rákóczi Ferenc, Széchenyi István és Tisza István. Ilyen tipus ez, amely súlyos időnkben minden egyéni érdeket feláldozva igyekezett a nemzetet katasztrófától megmenteni." „Szegények lettünk független lelkű magyar emberekben.„ "A mai kor kezdi lenézni azt a kort, ameiy bölcsőjét ingatta." Darányi Kálmán együttes tanácskozása Bethlennel és Eckhardttal. Szerdán este Bethlen István és Éckhardt Tibor együttes tanácskozása jelentek a miniszterelnöknél, hogy megbeszéljék a kül és belpolitikai helyzetet és a politikai eseményeket. Ennek a hármas találkozónak az a nagy jelentősége, hogy Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt ez volt az első eset, hogy a magyar politikai életnek ez a három kiváló egyénisége közös megbeszélés^ folytatott. Ár viz fenyegette az ország igen nagy részét a mult héten. Különösen a Tisza és a felvidéki folyók áradása öltött veszedelmes méreteket. A Nagy-Alföldön 6000 holdat öntött el a víz, főleg Szeged tanyái szenvedtek sokat a kiáradt víztömegektől. Miklas elnök és Schuschnigg kancellár húsvét után jönnek Budapestre, irja a félhivatalos osztrák lap a Neuigkeits-Weltblatt. Részletes intézkedések még nem történtek, még az sem bizonyos, hogy a látogatás egyszerre vagy különböző időpontban történik. Mussolini a Pola cirkáló fedélzetén útban van Afrika felé. A Duce az olasz gyarmatokat látogatja meg. Balbo tábornagy, Libia kormányzója ez alkalommal kiáltványt intézett a lakossághoz, amelyben a Duce fogadtatására vonatkozóan ad utasításokat. Blum francia miniszterelnök beszédet mondott a rádióban a francia kormány pénzügyi intézkedéseiről s az új nemzetvédelmi kölcsönről. Esszédében többek között a következőket mondotta : „A francia kormány számít a külföldre vitt tőkék visszatérésére. Nem akarunk a külföldi pénznemek ellenőrzésének és kötött forgalmának rendszeréhez folyamodni." Ez a két mondat azért tarthat számot nagy érdeklődésre, mert benne van leszögezve a francia pénzügyi politikának legfőbb vezérelve ós problémája. Háztulajdonosok I Nemzeti zászlókat minden méretben és kivitelben ILLÉS SÁNDOR cégnél lehet a legjut ínyosabban beszerezni. Ha c f p é legyen í |i ö ! Egesi lmom gyapjúszövet maradékok felárban! WEISZ MOH ÁRUHÁZA a iá minőségek áruhwuL, ESZTERGOM SZÉCHENYI TÉR IS HIREK Nagf böjti szentbeszédeket tart nők részére a belvárosi plébánia templomban március 18, 19. és 20 án csütörtökön, pénteken és szombaton este 8 órakor Dr. HÓKA IMRE bányalelkész. A lelki magunkbaszállás, megújulás és megerősödés ezen óráira minden katolikus nőt szeretettel vár a belv. plébánia-hivatal. C héten a Rochlitz-gyógyszertár (Rákóczi-tér) tart éjjeli szolgálatot Áthelyezés. A m. kir. igazságügyminiszter Záhonyi Aladár, a III. fizetési csoport jellegével föiruházott gyomai kir. járásbírósági elnököt a komáromi kir. járásbíróság elnöki állásra áthelyezte. Püspöki konferencia Budán. A szokásos tavaszi püspöki konferencia március 17-én, szerdán lesz, Serédi Jusztinián dr. biboros hercegprímás elnökiésével a budai hercegprimási palotában. Személyi hír. Szeidl Sándor oki. nitót f. hó 13-án a szegedi m. ir. Ferenc József Tudományegyeemen „summa cum laude" avatták jogtudományok doktorává. A Kat. Legényegylet nagyböjti munkarendje. Az Esztergomi Kat. Legényegyletben f. hó 16-án, 17-én és 18-án este fél 8 órakor lelkigyakorlatos beszédek lesznek, melyet Hajnal Zeno ferences atya tart. F. hó 19-én reggel 6 órakor ünnepi sz. mise és közös szentáldozás a belvárosi plébánia-templomban. Utánna reggeli az egyletben. F. hó 20-án este fél 9 órakor Szent József háziünnepély az egyletben. F. hó 21-ón délután 5 órakor évi rendes közgyűlés az alapszabályokban előirt tárgysorozattal. Frontharcosok figyelmébe. A helybeli Frontharcos Főcsoport vezetősége felkéri tagjait, hogy f. hó 17-én, hétfőn minél nagyobb számban vegyenek részt a Széchenyi-téren tartandó hazafias ünnepségen. Gyülekezés d. e. fél 11 órakor a városháza előtt formaruhában. Katolikus leánynap. Az Áctió Cathoiica programját akarja megvalósítani a KLOSz, az Iparoslányok Mária Kongregációja és a * Margit Kör, amikor március 21 én, vasárnap d. u. 5 órakor a Belvárosi Olvasó Körben katolikus napot rendez, amelyre elvár minden iparos és kereskedésben alkalmazott kat. leányt. A haj szebb lesz, a frizura jobban tart, ha megfelelően ápoljuk. ELIDA SHAMPOO