Esztergom és Vidéke, 1936

1936-03-01 / 18.szám

Külön melléklet az „Esztergom és Vidéke" 1936. évi március 1-i számához. Dr. SEREDI JUSZTIN I AN bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek 1936. évi nagyböjti pásztor levele Kedves Híveim l A nagyböjt első napján az Anyaszentegyház hamut hint fejünkre, emlékeztetésül, hogy földből vagyunk és rövid idő múlva a földbe kell visszatérnünk. Bűnbánatra, magunkbaszállásra, önmegtagadásra int és a földi örömök hiúságát hirdeti. „Praeterit figura huias mundi!" (I. Cor. 7, 31.) Elmúlik ez az élet, és vele együtt annak minden dicsősége; elenyészik minden szemfényvesztő öröme. A Szentírás többször hasonlítja ezt a rövid életet a mezei virághoz, mely kinyílik, de gyorsan el is hervad (Job. 14, 2. Ps. 102, 15 etc.); a nyom nélkül átfutó felhőhöz (Sap. 2, 3) és a hamar szertefoszló füsthöz (Jc. 4, 15). Fájdalmas színekkel rajzolja az emberi nyomorúságot, a sok nyavalyát és búbánatot, mely ezt a rövid életet betölti. Ezzel figyelmeztet bennünket, hogy a földiek szeretetébe mód felett elmerülvén, el ne veszítsük az örökkévalókat. De én, Kedves Hívek, jóllehet a nagyböjt elején vagyunk, mikor is a Krisztus keserves kínszenvedésének emlékezete kell, hogy felidézze bennünk sok gonoszságunk, és a gonoszságunkkal megérdemelt minden bajunk és nyomorúságunk tudatát: mégis ez alkalommal nem annyira a földi élet múlandóságáról, mint inkább annak szépségéről és nagy becséről akarok hozzátok szólani még pedig azért, hogy ezt az életet helyesen szeretni, értékelni és becsülni megtanuljátok. Teszem ezt azért is, mert szomorúan látom, mily könnyen vetik el maguktól értéktelen lim-lomként életüket a kishitűek és életuntak ezrei. Villámlás és mennydörgés között hirdette ki egykoron Isten a Sinai hegyen a parancsot: „Ne ölj!" És ez a parancs nem csak mások, hanem a magunk életére is vonatkozik, melyet nemcsak hogy kioltani nem szabad, de fenntartani, védeni, betegség esetén ápolni és gyógyítani tehetségünkhöz képest kötelességünk! Mert nagy érték ez a földi élet, Kedves fiivek, Istennek ajándéka. „Ipse fecit nos, non ipsi nos!* (Ps. 99, 3.) Ő alkotott minket és nem mi magunkat! Nagy gonddal és szeretettel tervezte meg a teremtéskor testünket (Gen. 1, 26), és ő maga lehelte bele külön-külön mindegyikünkbe halhatatlan lelkünket (Gen. 2, 7). Igy hozott a világra minket, saját képére és hasonlatosságára ! Mivel pedig az Isten nagylelkű és gazdag, ajándéka silány nem lehet. Valóban ő szép és boldog életet gondolt ki számunkra! A Szentírás elmondja, hogy a gyönyörűség paradicsomát plántálta az embernek (Gen. 2, 8); és mikor látta, hogy ősatyánknak nem jó egyedül lennie, segítőt, élettársat adott neki, hogy kölcsönös szeretettel szépítsék egymás életét (Gen. 2, 18). Igaz, hogy a bűn elrontotta Isten tervét; igaz, hogy az emberi élet folyásába azóta sok verejték és fájdalom vegyült (Gen. 3, 16. sqq.), de azért az élet minden szépségét és értékét a jóságos Teremtő elveszni nem engedte. A siralom völgye felett is meghagyta a reménység csillagát, a felhők közül is ki-kisüt a szivárványos nap, és a föld tövisei és bojtorjánjai közt örömvirágok is fakadnak. A zsoltáros, mikor mindannak a jónak és szépnek szemléletébe elmerült, melyek az élet számára az eredeti bűn után is fennmaradtak, hálával eltelve magasztalja az Isten fölséges műveit és felkiált: „Énekelni fogok az Úrnak, amíg élek, dicséretet mondok az én Istenemnek, valamíg leszek/" (Ps. 103, 33.) Maga az Ur Jézus is, a „fájdalmak embere* (Is. 53, 3), az élet igazi szépségének mestere volt. Bár a böjtnek és önmegtagadásnak szükségességét nagyon is hangsúlyozta (Mt. 16, 24, 17, 20), mert ezek nélkül az eredeti bűntől megsebzett állapotunkban a lélek uralmát a test felett fenntartanunk nem lehet; bár nem hallgatta el, hogy keresztünk lesz, sőt mindennap lesz (Lc. 9, 23), mégis Ő maga olyan volt, mint a derűt és fényt terjesztő napsugár. Méltán nevezi Őt a Szentírás fénynek, világosságnak! (Mai. 4, 2., Lc. 2, 32., Jn. 1 9., 12, 46 etc.) Amerre járt, könnyeket szárított, betegeket gyógyított, gyönyörködtette a sziveket. Elűzte a gondokat: „Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, se testetekről, mibe öltözzetek . . . Nézzétek az ég madarait, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket! Nem értek-e ti többet azoknál?" (Mt. 6, 25. 26.)... Szerette az Úr a liliomos mezőket, az illatos réteket, a csillogó vizű tengert, a társaságot és a tisztesen vidám menyegzőket. Tanítványaitól is azt akarta, hogy vidámak legyenek, mint a násznép, míg köztük van a vőlegény. (Mt. 9, 15.) Nem volt Ő komor ellensége az életnek, hisz azért jött, hogy életünk legyen és bőségesebben legyen! (Jn. 10, 10.) Tehát szép az élet és értékes ajándéka Istennek. Rút hálátlanság volna Isten ellen ebben csak siralmat látni, pusztán tövist, felhőt és árnyékot! De, Kedves Hívek, életünk értékének csak nagyon csekély része azok a természetes szépségek és örömök, melyeket a Mindenható jóvoltából itt a földön találunk. Igazi értéket életünknek az örök élettel való kapcsolata nyújt. Amíg a földön élünk, ezekkel az évekkel, napokkal, sőt percekkel magunknak olyan boldogságot szerezhetünk, melyhez foghatót szem nem látott, fül nem hallott és amilyen még semmiféle érzékbe nem hatolt. (I. Cor. 2, 9.) És ennek a boldogságnak sohasem lesz vége, mert mindörökké tart! fia a világra született csecsemőt mindjárt megkeresztelik, és a keresztség után azonnal meghal, akkor — bár földi élete csak percekig tartott — ezek a percek elegendők voltak számára, hogy általuk a mennyországot megnyerje. Valóban értékes percek! És nekünk egy egész élet áll rendelkezésünkre, hogy kincseket gyűjtsünk az örök életre. (Mt. 6, 20. I. Tim. 6, 19.) Nem kell ehhez lángész; elég annyi, hogy az Istent megismerni tudjuk. Nem kell hozzá testi erő, mert a tehetetlenül fekvő beteg is megszerezheti magának a mennyországot imádsággal és türelmes szenvedésével. Nem kell hozzá vagyon, mert a Jézus nevében a szomjúhozónak adott egy pohár hideg víz, vagy a szegény asszony két fillérje is nagy jutalmat szerez. (Mt. 10, 42., Mc. 12, 43.) A világ aszerint értékeli az életet, hogy mennyi élvezet van benne, mennyi Studomány, mennyi gazdagság és dicsőség ékesíti! Krisztus ellenben aszerint becsüli, hogy mennyi erény, mennyi türelem és jócselekedet gazdagítja. A világ előtt a szegény Lázár élete .értéktelen tengődésnek látszott, és a dúsgazdag életét tartotta ^kívánatosnak; Krisztus a dúsgazdag életét Ítélte értéktelen üressége miatt tűzrevalónak. (Lc. 19, 22.) Azért tanuljuk meg Krisztus szemével nézni és értékelni az életet! Becsüljük meg azt, ha még oly szegényes és még oly beteges, ha még oly rövid, vagy még oly öreges is. Egy rövid élet alatt is sok jót tehet és igen sok érdemet szerezhet az, akiben lángol a buzgóság és Isten iránt való szeretet. Használjuk fel az időt és jót cselekedni meg ne szűnjünk, hogy annak idején bőségesen és örvendezve arassunk. (Gal. 6, 8. sqq. Ps. 125, 6.) De még ezzel sem fejeztem ki a földi életnek minden értékét! Hogy általa megnyerhetjük az örök életet, az csak lehetőség, de hogy bizonyos értelemben már itt a földön is megkezdhetjük a boldogító Istennel való egyesülést, az valóság. Már itt a földön érzi az igaz ember annak a mennyei békének édességét lelkében, mely felülmúl minden érzéki örömet. (Phil. 4, 7.) Akinek tiszta a szive, a szeretet által már itt a földön egyesül Istennel, ki a Szentírás szerint eljön, hogy benne lakozzék. (Jn. 14, 23.) Ezen egyesülés által kiszámíthatatlan értéket nyer földi életünk. Lelkünket beragyogja a megszentelő malaszt szépsége, cselekedeteinket áthatja, megnemesíti, a természetes világrend fölé emeli a Szentlélek kegyelme. Egyesülve vagyunk Krisztussal, mint a szőlővessző a szőlőtővel, és Ő munkálkodik mibennünk. (Jn. 15, 5., Phil. 2, kiűzte az embereket kínzó ördögöt és magasztos tanításával^^13.) Per Ipsum, et cum Ipso et in Ipso: 0 általa, O benne,