Esztergom és Vidéke, 1936
1936-03-01 / 18.szám
1933 . március 1. ESZTERGOM és VIDÉKE 3 kanták bíznak benne, hogy kérésük mégis meghallgatásra talál, éppen azért mert céljuk a legszebb, törekvésük a legnemesebb. Akkor mutatkozik meg legnagyszerűbben a legszebb emberi értékek egyike, a társadalmi szolidaritás, amikor másokért kell áldozatot hoz^i. Itt pedig annak az áldozatnak — a legnagyobb áldozatnak — viszonzásáról van szó, amit mások — fiaik feláldozásával — hoztak a társadalomért, mindnyájunkért. Nagy összegekre nem számítanak, de tudják jól, hogy minden fillér sokat jelent azoknak, akiknek még ennyijük sincsen; és remélik, hogy előadásuk alkalmával megtelik az előadóterem közönséggel, melegszívű, hálás, áldozatkész közönséggel. Ha felkínálják a belépőjegyet, ha elküldik a meghívót, ne utasítsuk, ne küldjük vissza! Fogadjuk megértő magyar lélekkel s adjon néhány fillért a rászorulóknak, akiknek Isten módot adott rá . . . <**« Rendelet a vasárnapi munkaszünetröl Az iparügyi miniszter rendeletet adott ki az ipari munka vasárnapi szünetelésének kiterjesztéséről szóló rendelet módosításáról. A rendelet szerint, amely a hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg, kenyér, péksütemény, gyümölcs, tej és tejtermék reggel 7 órától délelőtt 10 óráig, illetőleg azoknak a városoknak és községeknek területén, ahol az árusítás helyi hatállyal kiadott rendelet értelmében az évnek bizonyos szakában reggel 7 óra előtt megkezdhető, az illető ^évszakban a szóbanlévő üzletek nyitására meg állapított időponttól kezdődőleg három órán át árusítható: a) azokban a péküzletekben és pékfiókokban, amelyek kizárólag kenyér, péksütemény, szárazsütemény, szárított tésztaneműek, zsemlemorzsa, kétszersült, levegőkenyér, diabetikus készítmények, tej, tejtermék, ^tojás, liszt, só, élesztő és gyümölcs árusítására vannak berendezve, továbbá b) azokban a tejcsarnokokban és tejfiókokban, amelyek kizárólag tej, tejtermék, tejjel kevert kakaó, kenyér, péksütemény, szárított tésztaneműek, tojás, méz, gyümölcs árusítására vannak berendezve. A kenyeret és péksüteményt a sütőiparos vagy ennek alkalmazottja déli 12 óráig házhoz szállíthatja. A kizárólag gyümölcs árusítására berendezett üzleteket az első bekezdésben meghatározott időbeli korlátok között szabad nyitva tartani. ***** miről adott hirt az „Esztergom és Vidéke" busz év előtt ? 1916. márc. 2-től 8-ig. „Ősi Esztergom emlékei" cimen Einczinger Ferenc igen figyelemreméltó cikket ir, melyben a Nuberféle 30.000 darabból álló Árpádkori éremgyűjteménynek a létesíteni ter vezett „Egyházművészeti Múzeum^ részére leendő megvételét ajánlja. — liáthy László és Haimos Ignác dr. új esztergomi kanonokokat installálták. — Özv. Keményfy Jánosné sz. Ober Magdolna elhunyt. — Burián János dr. ügyvéd temetése febr. 28 án ment végbe. — Dr. Stróbl G>ula lugosi ügyvéd, ki szintén pályázott a polgármesteri állásra, meg föllebbezte Antóni Béla dr. polgármester megválasztását, jóllehet ez már jogerőre emelkedett. — „Ki hitte volna — olvassuk az egyik cikkben, — hogy eljő az idő, amikor deresedett fejű, munkában megőrlőtt öregek lesznek rekruták, mikor a nagyapáknak is fel kell ölteni azt a csukaszürke ruhát, melyre csak mélységes tisztelettel, kifejezhetetlen há laérzettel tekinthetünk". (1916.) Napi 700 pengő keresete van saját adóvallomásai adatai szerint a textilkartel egyik fejedelmének. Nem sajtóhiba I Napi 700 pengő 1 Vagyis minden napra annyi, amennyi hót kezdőtisztviselő család együttes havi jövedelme. Nem a hajánál fogva rángattuk elő ezt a megállapítást, hanem a képviselőház minapi ülésének a hiteles krónikájából, ahonnan megtudhatjuk, hogy jó néhány textiles vezérférfiú évi jövedelme 70—260 ezer pengő között mozog. Örömmel veszünk tudomást arról, hogy a magyar textilgyárosok több mint 30 ezer méter pamutszövetet, posztót, vásznat és kötött-szövött árut gyűjtöttek össze Csongrád megye ínségesei részére. Dicséretreméltó cselekedet, hogy a textilgyárak 10 ezer ínséges felruházását vállaltak magukra. íme, ilyenformán kellene leszerelni azokat az „iparellenes" támadásokat, amelyekről olyan sokat beszélnek és írnak az ipari és gazdasági élet vezetői. Nem lenne akkor „tőkeellenes" hangulat, ha a magyar nagyipar képviselői mindenkor teljesítenék szociális és nemzeti kötelességüket. A jogos panaszokat és támadásokat csak komoly cselekedetekkel lehet leszerelni. De ugyanakkor, amikor a fentirt áldozatkészségről és a textilvezérek horribilis jövedelmeiről olvasunk, a parlamentben megdöbbentő adatokat soroltak fel a képviselők a textilgyárak munkauzsorájáról. A női órabérek 6—14 fillór. Egy szövőleány heti keresete 6—7 pengő. Mindent megértenénk és megbocsátanánk, ha arról volna szó, hogy a textilgyárak csak ilyen alacsony bérek mellett tudják az üzemet fenntartani, ha az u. n. „nehéz gazdasági viszonyok" kényszerítenek a gyárakat erre az antiszociális eljárásra. De ott látjuk másik oldalon az égig érő igazgatói jövedelmeket 1 Teljességgel indokolatlan tehát a béruzsora a textiliparban és teljességgel indokolt a közvélemény felháborodása. Az iparügyi miniszter szerint a kormányban megvan a hajlandóság, hogy ezeket az igaz ságtalan, antiszociális állapotokat megszüntesse. A közvélemény türelmetlenül várja az igéret teljesítését. Egyelőre csak azt látjuk, hogy az öltözködés révén milyen tökéletesen levetkőztet minket a kiváló kartel. Néma tnunkáspattasss Nyitó sötétségben a harang hajnalt kongat, opálos égre bíbort csókolnak a fények. Reggel az úton nehéz árnyak járnak • a munkások mennek . . . Lépésük döngő, tompa, gyászos, mint a koporsóra dobott rideg hant. Hozzájuk közel van a néma kereszt-város, félig itt élnek, félig ott — alant.. • Az útszélen kalaplevéve félreállok, hol elvonul a hangtalan csapat. Fáradt a testük, szakadt a ruhájok, s mindennap új gondot hordanak. Titkolt könny csurran a fekete kenyérre, sorstépett lelkükben soha nincs tavasz. Fel-felnéznek a végtelen kék égre • . — Néma munkáspanasz. K Belvárosi böjti naptár: 1. Minden pénteken d. u. 5 órakor keresztjárás a Kálvárián. Esős időben d. u. 6 órakor nagyböjti ájtatosság a plébánia templonban. 2. Márc 16—18-ig este 7 órakor a plébánia templomban a leventéknek nagyböjti beszédeket tart Kovács Sándor, az Actio Catholica országos főtitkára. 3. Márc 18—21-ig az iskolásgyermekeknek lelkigyakorlatait vezeti Zsiross Ferenc jézustársasági atya. Befejezésül március 22-ín a gyermekek és családjaik ünnepélyes felajánlása Jézus Szentséges Szivének. 4. Márc 19—21-ig este 8 órakor a plébánia templomban férfiaknak nagyböjti lelkigyakorlatos beszédeket tart Zsiross Ferenc jézustársasági atya. 5. Márc. 26—28-ig este 8 órakor a plébánia templomban nők számára lelkigyakorlatos beszédek. Szónok : dr. Bartmann Miklós főszentszéki jegyző. E héten a Rochf itz- gyógyszertár (Rákóczi-tér) tart éjjeli szol gálatot ifj Bal áss yános Kanonoki installáció. Az újonnan prelátus-kanonokká kinevezett dr. Tóth Kálmán installációja március 2-án, hétfőn délelőtt 9 órakor lesz a Bazilikában a főkáptalan és a szemináriumi növendékek jelenlétében. Az installációt dr. Csárszky István prel.-kanonok végzi. Uj egyetemi rendkivüli tanárok.A kormányzó Artner Edgár dr.nak, a Központi Papnevelőintézet tanulmányi felügyelőjének, Marczell Mikály dr.-nak, a pesti Szent Imre Kollégium igazgatójának, főegyház házmegyén k két tudós papjának ós Kühár Flóris budapesti bencés igazgatónak, a római San Anselmo pápai egyetem volt rendes tanárának a tudományos irodalom művelése és az egyetemi oktatás terén szerzett érdemeik elismeréséül az egyetemi rendkívüli tanári cimet adományozta, Esküvő. Czlenner Imre m. kir. vezérkari százados és Prouza Adri enne f. hó 3-án tartják esküvőjüket a dorogi plébániatemplomban. Változások a főegyházmegye* ben. Csiszár Alajos nógrádmarcali segédlelkészt a bíboros főpásztor Nagysápra küldfe ki adminisztrátor nak. Helyébe Dudinszky Ernő szé kesfővárosi hitoktató küldetett Nógrádmarcalra segédlelkésznek. — Tamás Ernő Erzsébet-nőnevelő hittanára a budapesti Vöröskereszt kórház lelkészóvó kineveztetett. — Molnár Kálmán héregi adminisztrátor ugyanott plébános lett. — Dr. Horváth Rezső bernecbaráti plébános a szentgyörgy mezői plébániára neveztetett ki, úgy, hogy május l-én tartozik a javadalmat átvenni. Halálozás. Esztergom társadalmában osztatlan részvétet .keltett a gyászhír: özv. Jedlicska Rezsőné, szül. Reitter Etelka életének 69-ik évében, hosszas szenvedés után pénteken hajnalban 5 órakor nyugodtan elszenderült. A hosszú betegség nagyon megtörte az életben sokat szenvedett úriasszonyt, akinek meg kellett érnie két nagy fia, majd férje elvesztését, a vagyon elúszását, rengeteg fájdalmat, amit neki az évek nyújtottak. A szép, kiterjedt családon, mely az elhunytnak utolsó éveiben egyetlen öröme volt, a nagy rokonságon kivül városunk egész társadalma osztozik a fájdalomban. Temetése ma, vasárnap, délután fél 4 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Kormányzói elismerés. A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy Padányi Andor tanügyi főtanácsosnak, saját kérelmére történt nyugalombahelyezése alkalmából, sok éven át kifejtett buzgó és eredményes munkásságáért elismerése tudtul adassék. Padányi Andor mint vármegyénk királyi tanfelügyelője, hosszabb ideig működött városunkban, élénk társadalmi életet fejtett ki, tisztelői és barátai mindig örömmel gondolnak vissza kedves egyéniségére. Nyugalomba vonulása és kitüntetése alkalmából jókívánságaikat küldik a megérdemelt pihenésre »vonuló tanügyi főtanácsosnak. Halálozás. Erdélyi (Eckstein) László hatvanötszázalékos hadirokkant, a háborúban szerzett betegsége következtében f. hó 24 én Budapesten elhunyt. Temetése f. hó 26-án volt nagy részvét mellett a Rákoskeresztúri temetőben. Kinevezések az Orsz. Testnevelési Tanácsba. Az Országos Testnevelési Tanács 1936. január 1 tői kezdődő 3 évre a Törvényhatósági Testnevelési Bizottság tagjaivá kinevezte dr. Schmidt Sándort, Rechling Konrádot, dr. Rudolf Bélát, Malus Gyulát, Eggenhoffer Jenőt és Wiesenbacher Józsefet. Áthelyezések a járásbíróságon. Dr. Kováts Lajos kir. jb. joggyakormokot és dr. Szőts Aurólné jb. tisztviselőnőt az igazságügyminiszter az esztergomi járásbíróságtól a budapesti kir. büntetőtörvényszókhez helyezte át. Az áthelyezések következtében a főlajstrorniroda vezetésével Nemesszeghy Gyula jb. tisztviselőt bizták meg. Kiss Gyulát az igazságügyminiszter dijnokká nevezte ki. Az Esztergomi Sétahelyszépitő Egylet márc. 6 án, pénteken d. u. 5 órkor az Esztergomi Takarékpénztár tanácstermében választmányi ós közgyűlést tart, melyre a tagokat és érdeklődőket ezúton hívja meg tisztelettel az elnökség.