Esztergom és Vidéke, 1936
1936-02-23 / 16.szám
értéssel, amelyet az iparos nyugdíj megérdemel." Évek óta folyik a hosszú vita a kézművesiparosság körében arról, hogy kötelező, vagy önkéntes legyen-e az iparosnyugdij. A nagy hangzavarban nem lehetett megállapítani, hogy melyik tábornak van nagyobb többsége. Ezt a bizonytalanságot tehát most szavazással fogja tisztázni az ország iparossága a február hó végéig megtartandó ipartestületi közgyűléseken. E kérdés megfontolásánál a kézművesiparosságnak tisztában kell lennie azzal, hogy az iparosnyugdij — mint minden más társadalmi osztálynak nyugdija — teherrel jár. De ez a teher olyan, amelyet nem hiába és nem cél nélkül visel majd esetleg az iparosság, mert annak áldásos eredményei és kihatásai a jövőben fognak mutatkozni. A kézművesiparosság tehát most sorsdöntő napok előtt áll : önmaga dönt jövőbeli sorsáról, öreg napjairól, utódairól, fia a többség a kötelező iparosnyugdij mellett nyilatkozik meg, akkor illetékes helyen előkészítik a kötelező iparosnyugdij törvényjavaslatát, ellenben, hogyha ellene foglal állást, akkor a kötelező iparosnyugdij ügye hosszú ideig nem kerül újból felszínre. Az ipartestület a közgyűlésen fogja ma tárgyalni a kérdést és fog szavazni afölött. Ideje hát, minden iparos gondolkozzék a kérdésen és megfontoltan adja le szavazatát arra, hogy szüksége van-e az iparosságnak a kötelező iparos nyugdíj megteremtésére vagy sem. Egységesen rendezik a vásári és helypénzeket Beszélgetés a néma repülőgépekkel az esztergomi repülés jövőjéről, beláthatatlan perspektívákról, a nemzetközi repülőtérről A Szent István jubileumi év rendezésével kapcsolatban hirt hallottunk arról, hogy a bizottságnak egyik terve nemzetközi repülőtér létesítése Esztergomban. Ez a hir önmagától felveti a kér dést, miért, van-e értelme, megérdemli-e a város, vagy testület, hogy Esztergomnak repülőtere legyen ? Három évvel ezelőtt egy kis alakulat szerveződött. Vezetője egy köztiszteletben álló plébános volt, a magyar repülés ügyének egy kiváló úttörője, aki már akkor felismerte a vitorlázás fontosságát, kis csapatot szervezett hasonló lelkes emberekből, vasárnapról-vasárnapra megrohamozták a Strázsát, és első, áldozatokkal felépített siklógéppel megvetették alapját egy ma már virágzó repülő egyesületnek, mely itt él, itt fejlődik közöttünk, országos hire van, s mégis oly keveset tudunk róla, pl. azt hogy a „leventék" repülnek télen-nyáron, vagy mondjuk a MOVERO bált rendez... Az esztergomi MOVERO-nak van az országban az egyetlen bejegyzett repülőgépépitő és javító műhelye. Az új műhelyben, a régi szappangyárban dolgozik az új ipar, egy mesterrel és négy tanonccal, gépekkel, melyeket szintén a napokban szereztek be, nem kis áldozatokkal. Körfürész, gyalulógép, dinamó az egyesület gépállománya. Még szükség van egy-két dologra, s az esztergomi műhely lesz az ország legjobban felszerelt repülőgéptest-épitő műhelye. S felvetődnek a további kérdések : Minek az a műhely, minek annyi gép, s főleg honnét van erre pénzt A néma repülőgépek dróthuzaljainak, sok-sok darabból összeművészkedett bordáinak halk, csak kevesek által megértett interjújából bontakozik ki a jövő. — Az eddigi műhely szűknek, kicsinek bizonyult. Igaz, felépítettünk benne három sikló és egy vitorlázógépet. Egymásután. Ezreket fektettünk anyagba, munkadíjba. És ma mégis ott tartunk, hogy kicsi a régi műhely. Ma már két-három gépen dolgozunk egyszerre. Javítás, új gépek építése. — A szerény lesiklógépek nem lázadoznak a gondolatra, hogy nemsokára megépül a királyuk, a nagyteljesítményű gép, amelyhez aztán már nem sok kell, és kész az első esztergomi motoros repülőgép. S a válaszok folynak tovább a feltett kérdésekre. — Szükség lesz azért ránk is, kis siklógépekre. Mert állandóan jönnek az új repülni akarók, az új pilótanövendékek, akiket megbabonázott, igézetébe ejtett a magasban szárnyaló mótornélküli madár, leventék, érettségizettek és diplomások egy üt* viszik a Strázsa tetőire a gépet, hogy minél előbb meg legyen az az „A", „B", vagy M C" vizsga, amely pilótává avat. Ma már közel ötvenen mennek vasárnap délelőtt, vagy csütörtökön délután a repülőtérre, jönnek a leendő pilótanők is, a kezdeti kis csoport nagy egyesületté nőtte ki magát, kellenek a gépek, mindenféle fajta, sok, minél több, hadd szálljanak, hadd legyen minél több pilóta, mert a „C" után jön a motoros kiképzés, jön, jön ... — Igaz, mi nagyon sokba kerülünk — pirul el a kis „Zögiing", — de vannak megértő emberek, akik tudják, hogy mi nyújtjuk a legszebbet, a legjobbat, nem azért vagyunk, hogy egy zuhanás után elmúljunk, nekünk nagy, szent a hivatásunk. — Sok pénz kell ide, de reméljük, az áldozatkészségnek ha vannak is határai, azok majdnem a végtelenbe vesznek, mert igy kell ennek lennie, hisz nem rólunk van szó, hanem rólatok, mi elpusztulunk, de a mi pusztulásunk életet adhat nektek, embereknek. A mi szerelmünket Ti pénzért veszitek, de mi dicsőséget, győzedelmet adunk helyette. Minél több tag legyen, 1 pengős, 2 pengős, minél többen vegyék azokat a bélyegeket, minél több MOVERO-s legyen ebben a városban, ne legyen senki, aki megtagadná a magyar repülést! A repülőgépek adta interjúból, kint a régi, vastagfalú szappangyárban, ahol .nem hallatszik a város, az élet zaja, ahol csak a kémény tetején lévő „titkos jel", a szélzsák, a szélmutató jelenti, hogy az életben hullámzás is van, az itt kapott drága interjúból megértjük, ha a Szent István bizottság is gondolt arra, hogy Esztergom, a repülőegyesület, az esztergomi MOVERO megérdemel egy nemzetközi repülőteret... Pilcu Ldsaló. Farsangi naptár. Február: 22- én Öreg Hollók jelmezbálja a Fürdőben. 23- án Kat. Legényegylet jelmez-estélye saját helyiségében. 23-án A dorogi Munkásotthon esztergomi fiókjának műsoros táncestélye az esztergomi Munkásotthonban. 23-án Szentgyörgymezei Kat. Olvasókör farsangzáró táncmulatsága saját helyiségében. 23- án Belvárosi Kat. Olvasókör Ifj. Egyesületének műsoros farsangi mulatsága saját helyiségében. 24- én Polgári és Turista Egyesület farsangzáró estje a Magyar Királyban. A vásározó gazdák és a városi I piacokra szállító falusi termelők évek óta panaszkodtak amiatt, hogy túlmagasak a vásári és piaci helypénzek és hogy a városok igen nagy kövezetvámmal sújtják a falusi termelőket. A helypénzek, mázsálási dijak, kövezetvámok elvitték a termelő hasznának jelentékeny részét, de egyben meg is drágították a városi népesség megélhetését. Mindez nagy jövedelmet biztosit ugyan a városoknak, ezzel szemben elviselhetetlen terhet rakott a termelők vállaira. A falusi gazdák és termelők azonban hiába kérvényeztek, panaszkodtak a városokban süket fülekre találtak. Csak egy-két város akadt, amely a helyzet magaslatára emelkedett, mert belátta, hogy a régi állatárak és terményárak után megállapított helypénzek, mázsálási dijak, kövezetvámok többé már fönn nem tarthatók. És érdekes, hogy ezek a városok nem is jártak rosszul, mert amit elvesztettek a helypénzeken stb., megnyerték a forgalom jelentékeny megnövekedésén. A magas vásári dijak miatt az állattartó gazdák több izben kérték a földmivelésügyi miniszter közbelépését. A minisztérium csakugyan foglalkozott is a kérdéssel s megállapította, hogy lehetetlen tovább Könnyen és jól csak DEL-KA cipőben táncolhat! fenntartani a túlmagas vásári dijakat, amelyeket az állattartó gazdák fizetni nem birnak s hogy a felsrófolt dijak végeredményben az ország állattenyésztésének fejlődését megakasztják, sőt romlásba kergetik. A kérdéssel, értesülésünk szerint, foglalkozik a kereskedelmi és belügyi minisztérium és hir szerint olyan tervezetet készítenek, mely a községek és városok által szedhető vásári dijakat egységes alapon rendezi, még pedig azon az alapon, hogy a vásári dijakból a községek és városok nem fedezhetik költségvetésük hiányait, vagyis vásári dij címén csak az önköltségi árakat szedhetik a vásárosoktól. Szükség van erre az igazságos rendezésre, mert bizony egyes városok jóval túlmentek a méltányosság határán. Például felhozzuk erre Budapestet, amely egy friss kimutatás szerint a mult esztendő első kilenc hónapjában 7 millió 552 ezer pengő kövezetvámot szedett be, amely összegnek a legnagyobb részét a fővárosba jövő termelők rótták le. Budapest példáját követték igen sok helyen. A termelők súlyos adót fizettek a városok és községek helyi pénztárába. Ez a kérdés megérett arra, hogy sürgősen méltányosan és igazságosan elintézzék. Ne adjunk mnnkát a kontároknak! A különböző minisztériumok és J egyéb hatóságok az iparossággal | karöltve évek óta igyekeznek egy súlyos ipari problémát megszüntetni, vagy legalább is értékben lecsökkenteni, hogy az pusztító betegséggé ne váljék. Az orvostudomány minden törekvése a már felismert országos járványok terjedésének gátat vetni, az egykori tudósok megtelték a pestis, a tífusz, a tüdővész, a diftéria stb, járványos betegségek gyógytónyezőit, de hiába törik fejüket a rákbetegség mikénti gyógyítása érdekében. És ahogy az orvostudomány ádáz küzdelmet vív a rákbetegség megelőzése és gyógyítása érdekében, éppoly harcot vívnak a különböző iparhatóságok, ipartestületek és kéz műiparosok az iparosság rákfenéje : a kontárkodás ellen. Amiként a rákbetegség az emberi szervezetet, a test szöveteit teszi tönkre, úgy juttatja a tönk szélére e kontár a tisztes kézműipart. Lássuk tehát, ki is az a „kontár" ? Mindenki, aki iparigazolvány nélkül ipart űz, az kontárkodik. Lehet az illető kiváló erő a szakmájában, de azáltal, hogy a nehéz közterheket viselő kézműiparos kezéből árrombolással kiveri a szerszámot, a tönk szélére juttatja az adótfizető, az országfentartó iparosságot. A kontárnak végtelenül könnyű a helyzete, üzletet, műhelyt nem tart, ipara után semmiféle adót, sem egyéb közterheket nem visel, ezért természetesen sokkal olcsóbban vállalhat munkát, mint az iparigazolvánnyal rendelkező, nyilvántartott és minden adóval megterhelt iparos. Az iparosság önmagában gyenge ahhoz, hogy a saját erejéből a pusztulást jelentő kórt, a kontárkodást kiirtsa. Meglevő ipartörvényeink pedig nem gondoltak akkor ily nagymérvű kontárinvázióra — nem büntetik kellő szigorral a kontárkodót. A kontárkérdés gyökeres orvoslásához a nagyközönség segítsége kell, mert enélkül a baj meg nem gyó gyitható. A nagyközönség kezében van a mai és a jövő iparosság kórokozójának gyógyító széruma. A nagyközönség legnagyobb része az iparossággal együttól, a borbély, az asztalos, bádogos, bognár, cipész, esztergályos, építőiparos, férfiszabó, női szabó, lakatos stb. stb. nélkül életünket ós kényelmünket el sem képzelhetjük ma és mégis azt kell látnunk, hogy a nagyközönség nem tesz különbséget az iparos és a kontár között. Az újonnan felszabadult segéd, ki szakmájának még csak alapismereteit szerezte rneg, versenyt támaszt mesterének, vagy azért, mert nem tud elhelyezkedni szakmájában, vagy pedig kevesli keresetét, s önállósítja magát és a közönségnek egy része, mely közszolgálati állásánál fogva közpénztárból húzza fizetését, tehát az iparos által is fizetett közterhekből él, oly férfi vagy női szabósegéddel dolgoztat, oly női borbélytanonccal, segéddel „ondoláltat és fésűket", oly asztalossegédet keres fel megrendeléseivel, oly lakatos, bádogos, bognár, cipész stb. segédet biz meg munkával, kinek ipari gyakorlata s elegendő szakismerete, de iparigazolványa sincsen, ki a város és állam közterheihez egy fillérrel nem járul hozzá, ki felelősségre sem vonható, mert — kontár. A nagyközönséghez csatlakozik sok-sok vállalat, bank, takarékpénztár, melyek saját és árverésen vett épületeiken minden iparosmunkát — kontárral készíttetnek, pedig vannak iparosaink, kik örömmel dolgoznák le „részleteiket" és „kamatjukat". A budapesti és vidéki bérházak tulajdonosai házmesterként is legtöbb esetben kontárokat alkalmaznak. E kontárok iparigazolványaikat visszaadták, mert a legtöbb háztulajdonos nem engedi meg, hogy házmestere ipart önállóan űzzön. Ez a kontár rákfenéje a tisztes magyar iparosságnak és ha ezt a kórt ki nem irtjuk a közéletből, ha ezeknek az ipari útonállóknak nem verjük ki a szerszámot a kezükből, mi magunk segítjük koporsóba fektetni az európai hirű magyar kézműipart. A "hitleri Németország, Ausztria,