Esztergom és Vidéke, 1936

1936-11-22 / 94.szám

2 E5ZTEKÖÖH is VIDIEfl 1636 november 22 gendák és jó öregeink emlékezne nyomán az ásatások eredményre ve zetnének. Ez alapon már ásatősokat is végeztetett a ház pincéjében az Osztge alapitó elnöke és ott egy ciszternára, kútra bukkantak, amely arra engedne következtetni, hogy ott a török időkben elrejtőztek és a kút, valamint a ciszterna összegyűjtött vizével szükségkút céljait szolgálta. Az ásatások szükségességét az is indokolja, hogy ez vezetne esetleg annak megállapításához is, vájjon alappal bir-e az a szájhagyomány, hogy e háztól egész a vártemplomig alagút vezetett volna. A jubileumi ünnepségekre Szent István és Szent Gellért szellemében minden mulasztást pótolnunk kell, hogy az ideözönlő idegenek elmara dottságunkat meg ne állapithassák. Szörnyű mulasztásnak tekinthető, hogy a Ferencesek ós a Plébánia közvetlen közelében lévő Jókai- és Deák-utcák még mindig nélkülözik a földalatti csatornázást, illetve a ren* des kövezést, A jubileum kötelességünkké teszi, hogy a történelmi nagy események az utcák, intézmények alkotások elnevezésében is kifejezésre jussanak. Szent Adalbert a vártemplom, bazilikánk védőszentje emlékét utcaelnevezéssel sem szolgáltuk. Szent Gellértről sem neveztünk el utcát, noha kétségtelen, hogy Szent Istvánnal együtt városunkban 1015—1023 ig apostolkodott és Szent Istvánt mind hazafias, mind vallásos ügyek elintézésében, valamint iskolák és jótékony intézmények létesítésében, tudományos működésében tanáccsal ellátta. Közóhajjal találkozónak tekintjük azt a gondolatot, hogy a Jókaiutcának azt a részét, mely a Szent Gellért Otthontól a Horánszky-utcáig terjed, a város Szent Gellért utcának nevezné el, a Jókai-utca ezt a részét pedig kipótolná az Árok utcából befásitandó rész, amely Jókai-tér nevet vehetne fel. Most áttérünk a „Sötét-kapu" sajátos elnevezésre. Igen gyakran megtörténik, mikor a nehezen tájékozódó idegenek kérdezik tőlünk, merre kell mennünk a szemináriumhoz és a Prohászka-szoborhoz, válaszunkra, hogy a sötét-kapun át, csodálkozásMit adhatsz nekem kis bohó A kezed, az arcod néma vallomás, a mosolyod is, amit más szivnek hazudsz. Nevess, vidd szebb tájakra a szemed: menj, menj hát kis bohó, ha tudsz [ ... Árva könnyem és szerelmem visszahív, s megbocsátás kapuit sarkig kitárja. Jöjj, szebbek a visszaút kövei mint másnál a puha párna. Szebb az én élstes, furcsa szeszélyem, s megtérő mosolyom drámai határon, szebb a mi megrit törvényes sorsunk, — sokszin, kedves ákom-bákom. De mondd: mit adhatsz te nekem kis bohó ? Mit érnek nekem a csókkalandos csodák ?. .. — Oly csendes, szent vagy kis kis bohó mint a vasárnapi Utániak. ifj. Baldes ydnos. Esztergomi emlékeimből. irta O'sváth Andor. VIII. Az esztergomi szent Benedekrend kiváló tagjai között élt Schedl Arnulf tanár. Végtelen jó humorú ember volt és örökké azon törte a fejét, hogy milyen tréfával szórakoztassa társaságát, avagy hogy miképpen tréfáljon meg valakit azok közül, akikkel bizalmas lábon állott. Egy téli napon vadászni mentem az erdőre és a jó szerencsém egy vörös frakkos tolvajt terelt a fegy verem elé. Estefelé két hajtóm hosszú rúdra akasztva hozta utánam . rókát, Hogy miért hosszú rúdon s sal néznek ránk és mondják, hogy ez nem kapu, hanem alagút. Általános óhaj, hogy ezen alagút Szent István-alagútnak neveztessék el és alagúthoz vezető, illetve rendezendő fásitott hegyoldali úton jelzőtábla állittassék fel „Ut a Szent István-alagúton át az érseki szemináriumhoz és Prohászka-szoborhoz." A Vaskapura vonatkozó jubileumi tervezet azon pontja, mely kiemeli a felvezstő útnak autóúttá való kiépítését, igen régi kívánság, nemcsak városunk lakói részéről, hanem az idegenek ezrei részéről is. Bármi áldozat árán is meg kell az útépítésnek történnie. Ha számítani tudunk, ez a kiadás néhány év alatt bőséges fedezetet talál az idegenek által itt elköltött pénzben. Hisszük, hogy bármelyik pénzintézet is készséges örömmel ad egy 10—20 éves lejáratú mérsékelt kamat melletti kölcsönt, mert bizton számithat arra, hogy az visszafizethető lesz a különböző idegenforgalmi bevételekből. Természetesen, hogy állami segélyre az autóút kiépitésénól a legnagyobb mérvben számithatunk, akkor, mikor az állam érdekében is áll, hogy a nagy történeti múltú Esztergom ily kiváló kirándulóhelye érvényesüljön. Nem fogadhatjuk el az aggályoskodóknak azt a sajátos felfogását, hogy az idegenforgalom emelésére nagyobb ünnepségek rendezésére nem szabad nagyon törekednünk, mert megfelelő számú szobával nem rendelkezünk és igy szállás hiánya ban az idegenek csak órákat tölthetnek városunkban. A szálláshiányon olyképen segíthetünk, hogy mind a vasút, mind a hajózásnál odahassunk, hogy azok ne délelőtt 10, illetve délután 1 órakor érkezzenek meg s legkésőbb este 10 órakor induljanak vissza. Az idegenforgalom emelése, mint létérdeke e városnak, amely a 97% os pótadóval a tönk szólón áll, mentsvárunk és erre áldozni kötelességünk. Meg kell az összeköttetéseket keresnünk mind a bel-, mind a külföldi idegenforgalmi irodákkal, hogy a Szent István jubileumi év alkalmára kiadandó prospektusokban Esztergom, ez az ősrégi, történelmipatinás város méltó hilyet kapjon. miért úgy, mint valamikor Egyptomban a szőlőfürtöt, később ki fog derülni. Már jól sötétedett, amikor beértünk a városba és éppen a bencés székház előtt haladtunk, amikor elénk toppant Schedl. — Mit visznek öcsém? — Rókát — felelek. — Tudja mit 1 A természetrajzi szertárunkban a moly már teljesen levetkőztette az egyetlen rókánkat, tehát lekötelezné a rendet, hogyha ezt a rókát nekünk adná! Szivesen átengedtem a rókát és azt a két ember Schedi kísérete mellett be is vitte a székházba én pedig hazaballagtam. Abban az időben hivatalos óra előtt szokás volt benézni Zsiga Zsigmond patikájába, ahol mindég szivesen kínáltak egy-egy pohár papramorgót, keserűt, vagy olyant, amilyent ki-ki megkívánt. Az oda benéző társaságnak volt a bencések közül egy mindennapos tagja: Csikasz Willibald. Komoly kedves ember, ő volt a természetrajzi-tár őre. Másnap reggel azzal a tudattal köszöntem be a patikába, hogy a tudós tanár bizonyára meg fogja köszönni a rókát, ámde másként történt, mert amint Csikasz meglátott, elém lépett, egy lesújtó pillantást vetett rám s azzal se szó se beszéd, kirohant a patikából. Odafordulok Zsiga bácsihoz. Csupa kérdőjel voltam. A jó Zsiga bácsi pedig megszólal: — No, hallod igazán csodálkozom, hogy te ezzel a jó emberrel olyan Védekezés a tüdővész terjedése ellen A „Magyar Tüdőbeteggondozó Orvosok Egyesülete" vándorgyűlést tartott Szekszárdon. Talán nem lesz érdektelen, ha a gyűlésen elhangzott és a nagyközönséget érdeklő dolgokról megemlékezünk. A tüdőgümőkór az a téma, ami ről lehet beszélni sokat, de sohasem eleget. Nem szabad zsákban macskát árulni, igenis be kell vallani, hogy Magyarország még mindig vezet a tuberkulózis halálozásban, amikor tiz év alatt annyi ember pusztul el tuberkulózisban, mint Szeged összlakósága, amikor évente tizennégyezer és minden negyvenedik percben egy magyar ember hal meg tüdőbajban, akkor nem állhatunk összetett kezekkel és nem nézhetjük szó nélkül ezt a szörnyű pusztítást. A magyar orvosok évek óta elkeseredett harcot vivnak a tuberkulózis ellen. Dolgoznak, sőt saját egészségüket sem kiméivé, annyi fanatizmussal, hogy lehetetlen, hogy ez a szent láz meg ne fogjon és el ne ragadjon minden jó érzésű embert. Mert itt minden emberre egyaránt szükség van: gazdagra éppen úgy, mint a szegényre az egyes emberre csak úgy, mint a hatóságokra. Mert hiába Magyarország kilencezer orvosának minden jóakarata, minden áldásos munkája, amikor az a tüdővésszel fertőzött beteg a szoba padlójára, vagy az utca porába köp, amig a tüdőbeteg tanitó tanít ós évente negyven-ötven gyermeket fertőz meg, mert sem ő, sem a környezete nem tudja, hogy beteg, addig nem lehet annyi korházunk és szanatóriumunk, amennyi a tuberkulózis elleni küzdelemben egy lépéssel is előre vinne bennünket. A tuberkulózis elleni küzdelemben legerősebb fegyverünk a tudás. Ehez nem kell pénz, sőt még egyesületek sem kellenek. Jóakarat kell és szeretet. Felvilágosítani azokat, akik még nem tudják, hogyan éljenek durva tréfát követtél el I — Én ? — Hüledeztem. — Hát ezt^nem értem. — No barátom, én békés ember vagyok, de ha azt velem szemben követted volna el, hát lelőnélek 1 — Urak 1 Fordult az ott levőkhöz, az a szegény Csikasz a jó vacsora és az üditő séta után hazamegy ós nyugalomra tér ós egyszerre ezer és ezer csípés kínozza. Felgyújtja a villanyt és fekete az ágya a bolhától. Közben az ágya alatt észrevette a rókát. Akkor emlékezett rá, hogy a vacsorakor a refektóriumban Schedl újságolta, hogy a szertár egy új rókát kapott. Természetes, hogy azért, hogy azt az ágya alá csempészték, csakis az ajándékozót — ezzel rám mutatott — vette gyanúba. Nos, a szegény békés ember, — aki, mint pap, nem léphetett fel erélyesen, amikor a tettest meglátta, inkább elrohant, mintsem kibillenjen az egyensúlyból. Igen bántott engem a dolog ós nyomban levelet irtam Csikasznak. Minden hiába volt. Én is trófacsináló hírében álltam, de ő a papkollégájáról még sem tételezett fel ilyen goromba tréfát s igy történt, hogyha találkoztunk, előtte többé nem vol tarn több levegőnél. * * * Anélkül, hogy a „De mortuis nil nisi bene" tiltó rendelkezését sérteni kívánnám, elmondok Esztergom város történetéből egy érdekes esetet. Valamikor az 1890-es években szolgálta a várost egy öreg tisztviselő. amig egészségesek és miképpen viseljék magukat, ha már betegek, hogy embertársaikat meg ne fertőzzék. Nagyon egyszerű dolgok ezek azoknak, akik már tudják, de nagyon fontos, sőt a tüdő vész elleni küzdelemben a legfontosabb, hogy azt mindenki tudja. Majd amikor felvilágosító munkánkban odáig jutottunk, hogy az embereknek legalább fele tudni fogja azt, amit ma már minden embernek tudni illene s amikor majd nemcsak a fogfájás csillapítására kapunk jó tanácsot innétonnét, hanem arra nézve is, hogy mire valók a tüdőgondozók ós miképpen kell használni a zsebben hordozható köpőcsészéket, ekkor bizonyára elérjük azt, hogy Magyarországon elmúlik a napnak két- három órája is és egy ember sem hal meg tüdővószben. Dr. Stockingerné dr. Kovács Mária Az Esztergomvidéki r. kat. Népnevelök Egyesületének gyűlése Az Esztergomi r. kat. Népnevelők Egyesületének Esztergomi Köre f. hó 16-án tartotta ez évi rendes köri gyűlését, az Esztergomi Érseki Tanítóképző Intézetben. Jelen voltak Jeszenszky Kálmán és Hamvas Endre prelátus-kanonokok, vitéz Szabó István vezető kir. tanügyi titkár ós Borz Lajos tanügyi segódtitkár, Nádler István pápai kamarás tanítónőképző és Bartal Alajos tanitóképző intézeti igazgatók, Homor Imre, Árpássy Gyula és Raáb Alajos tanitóképző intézeti tanárok, az egyesület egyházi és világi tagjai, azonkívül érdeklődő tanítók és a tanítóképző V. éves növendékei. A gyűlés előtt dr. Mertán János esperes-plébános, ker. tanfelügyelő Veni Sancte-t és szentmisét mondott az internátus kápolnájában. A betegség miatt távollevő elnök helyett a gyűlést dr. Mertán János esperes-plébános, a kör tiszteletbeli elnöke vezette. Elnöki megnyitójában kifejezte elismerését azon taniAkkor már közel járt hetvenedik fordulójához, de mert egész életén át kedvelte az itókát, ebben a korban is naponta többször áldozott Bacchus oltárán. Akkoriban még gyenge volt a fizetés, tehát természetes, hogy az öreg úr állandó pénzzavarban volt. Nos, egyszer csak gondolt egy nagyot. Leült és egy árkus papírra a következő kórelmet körmölte: „Tekintetes Tanácsi A városi szabályrendelet előírja, hogy az elhalt tisztviselő után három havi tize tésének megfelelő összegű post mortualé jár. Minthogy elértem hetvenedik életévemet, tisztelettel kérem, méltóztassék ezt a járandóságot nekem előlegezni és utalványozni. Tisztelettel stb." A tanács elé került a furcsa kérelem és arra nézve a következő határozati javaslat terjeszttetett elő: „Értesiti a város tanácsa folyamodó urat, hogy kórelmét azon esetbzn, hogyha a szabályrendelet X. íjában előirt halotti anyakönyvi kivonatot előterjeszti, teljesíteni fogja.". A határozat írásban kézbesittetett az öreg úrnak, aki azt elolvasván, a következőleg dohogott: Szamarak 1 Hiszen még nem haltam meg! A beadványt és az elintézést a városi levéltár 1900-tól 1907-ig terjedő iratai közt lehet megkeresni. * • Igen okos jóravaló, derék ember volt Perger Lajos szentgyörgymező kerület plébánosa, aki annak idején a megboldogult Simor prímás udvarában várta megérdemelt méltatását.