Esztergom és Vidéke, 1936
1936-08-06 / 63.szám
IlliMIIIIIIIIilliillllimiHllllill TUTI— nTnffirTTI ÖTVENHETEDIK ÉVF. 63. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer •IIIIWIIIHI Ildiim III llll HIIIWIIIII •— Keresztény politikai és társadalmi lap. •WWW^MMiillllMW WTO—HSS CSÜTÖRTÖK, 1936. AUGUSZTUS 6 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Esztergomi betegség Irta: SZÁNTÓ PÁL, az Esztergomi Kereskedelmi Társulat titkára Esztergom iparosainak és kereskedőinek, egy néma és türelmes fájdalommal viselt sebét mutatom meg Önöknek, amely seb szakmára való különbség nélkül a kicsinyeknek és kevésbé kicsinyeknek, a Széchenyi-térieknek éppen úgy, mint a Ripária-belieknek, vagy a szentgyörgymezeieknek egyaránt fáj, de fáj az orvosnak, az ügyvédnek, fáj minden szabadpályán élő esztergomi embernek, aki ebben, a Trianon által sorvadó pusztulásra itélt városban él és dolgozik, családot alapít, vagy gyermeket nevel, keserves gondok között közterheket visel és aki itt költi el arca verítékével nehezen szerzett mindennapi kenyérrevalóját, vagy befektetett tőkéjének bizony, szomorúan csenevész gyümölcseit és hozadékait. Ez a „betegség" az esztergomi tudományos, erkölcsi és gazdasági értékeknek eléggé meg nem való becsülése, ami bizony a szabadpályán élő esztergomi polgárnak jelentékenyen befolyásolja megélhetési lehetőségét. A szabadpályán élő embernek nincs meghatározott havi jövedelme, de nincs hivatalos órája sem, amelynek leteltével „magánemberként" visszavonulhat otthonába, hanem reggeltől estig dolgozik és rendelkezésére áll a hozzáfordulóknak. Ha hatóságok, vagy arra rászoruló magánosok valamely formában támogatásukat igénylik, sohasem íordulnak hozzájuk hiába, mindegy, hogy a köz érdekében hozott áldozatról, érdemes egyesületek támogatásáról, hivatalos vagy egyházi helyen megindított nyilvános jótékonysági akciókról, vagy elesett existenciák, szemérmes szegények gyors és névtelen megsegítéséről van szó, mindegy, az esztergomi polgár, de még inkább és fokozottabban a szabadpályán élő polgár, akinek ajtaja szükségképpen nyitva áll a kliens, a paciens, a rendelő és a vevő előtt, mindig szives készséggel rendelkezésre áll, az illetékeseknek és érdemeseknek, szerény anyagi lehetőségeihez képest. Azonban vizsgáljuk most meg a helyzetet, hogy ugyanezen esztergomi szabadpályán élő polgár és a többiek, akik valamely rendszeres és biztosított, bár csekély havi fix járandósággal rendelkeznek, megfelelnek-e más irányban is, annak a kötelezettségnek, amelylyel egymás iránt tartoznának? Valóban Esztergomban költi-e el jövedelmét, vagy csak a jótékonycélra szánt filléreket ? Tényleg esztergomi orvos tanácsát kéri-e, ha súlyos baja van, tényleg esztergomi ügyvédet bíz-e meg nagyobb arányú ügyekben érdekeiknek képviseletével, esztergomi iparost foglalkoztat-e és esztergomi kereskedőnél vásárol-e ? Tegye íel önmagának mindenki ezeket a kérdéseket és vizsgálja meg, hogy vájjon nem szenved-e abban a közösségellenes „esztergomi betegségben", amely ennek a határszélre szorult kis városnak gazdasági vérkeringését még jobban leköti. Ha valamely paciens, kliens, rendelő és vevő szükségletét nem oly minőségű szolgáltatással és nem ugyanazon az áron tudná csak fedezni városunkban, akkor eljárása minden szempontból teljesen indokolt volna. De meg kell állapitanunk, hogy valóban nem jótékonysági cselekedet, ha itthon költjük el azt a kis pénzt, amelyet a gazdasági élet vérkeringése Esztergomba hozott, mert orvosaink, ügyvédeink, iparosaink és kereskedőink fővárosi színvonalon állanak és senki sehol másutt több ellenérteket pénzéért nem kaphat, mint itthon Esztergomban. Legyen bármily pályán az, akihez fordulunk, igyekezni fog mindenekelőtt saját erdekét szem előtt tartva, megbízóját a lehető legjobban és gondosan] ellátni, kiszolgálni, mert hiszen szüksége van erre a paciensre, kliensre, rendelőre és vevőre holnap is és szüksége van arra a jó véleményre, amelynek elterjedtévei az orvosnak, az ügyvédnek, az iparosnak és kereskedőnek életlehetőségei megnövekednek. Tehát ne azért költsük el itthon a pénzt, mert ez „kötelesség", hanem azért, mert itthon megkapjuk érte ugyanazt, mint bárhol másutt és, ha a pénzt itthon költjük el, gyorsabban és rövidebb úton viszszatalál hozzánk. Minden idegenben elköltött fillér megerősíti a trianoni átkot, mert eldugaszolja egy kis erecskéjét annak a vérkeringésnek, amely egyedül hivatott arra, hogy életet adjon és éleszsze bennünk a reményt. Nem ad vasúti kedvezményt a keresk. miniszter a vidéki megyei törvényhat. bizottsági tagoknak Régi téma a vármegyei gyűléseken az a kívánság, hogy a vidéken lakó törvényhatósági bizottsági tagoknak könnyítsék meg a megyei központba való beutazást. Arra hivatkoztak a vidéki törvényhatósági tagok, hogy nem lehet kívánni azt tőlük, hogy közérdekű ügyben kötelesség szerint eljárva, súlyos anyagi áldozatokat hozzanak. Többször megkísérelték már esetenkint is a vasúttól kedvezmény kieszközlését, de az sohasem járt sikerrel. Legutóbb azután a megyei közgyűlésen is előkerült ez a kérdés és végül is magához a kereskedelmi miniszterhez fordultak. Győr-Moson-Pozsony vármegyék kezdeményezése több törvényhatóságban tetszéssel találkozott, igy legutóbb Komárom-Esztergom, Pest, Zemplén és Bihar-vármegye törvényhatósági bizottságai is kének a minisztert a vasúti kedvezmény meg adására. A mozgalom azonban igy sem járt sikerrel. A kereskedelmi miniszter válasza most érkezett meg a vármegyékhez és abban értesiti az alispánokat, hogy a minisztertanács, továbbá a 33-as országos bizottság, a magyar kir. államvasutak igen súlyos pénzügyi helyzetére való tekintettel a vasúti menetdíj kedvezmények további kiterjesztése ellen foglalt állást, sőt a kedvezményeknek a lehetőség szerint való korlátozását írja elő. Ezért — mondja tovább a miniszteri leirat — a vármegyei közgyűlésre utazó törvényhatósági bizottsági tagok részére a kért utazási kedvezmény nem volt engedélyezhető. A vármegye föliratában hivatkozott a mezőgazdasági kamarai közgyűlések alkalmával engedélyezett kedvezményekre és a weekend jegyekre, erre vonatkozóan a miniszteri leirat a többek között a következőket mondja: A mezőgazdasági kamara közgyűlésekre korlátolt számban engedélyezett és a hétvégi kedvezménnyel kapcsolatban előadottakra vonatkozóan közlöm, hogy az előbbi esetben országos jelentőségű mezőgazdasági érdekek előmozdításáról van szó, mig a hétvégi menetdíjkedvezmény rendszeresítését az tette indokolttá, hogy az az államvasutak forgalmát és igy bevételét növeli. Medgyaszay Vilma sanszon-estje Vasárnap előkelő, disztingvált közönség gyülekezett a Fürdő Szálló színháztermében, hogy egy intim, bensőséges est keretében hódoljon a sanszon művészet egyik nagy, magyar úttörőjének Medgyaszay Vilmának. A sanszon a francia trouvérek kobzán született, hogy maradandó emléket állítson a hősi korok legendáshírű nagy alakjainak. Később ez a jellegzetes műfaj csiszolódva, átformálódva, gyökerében megváltozva átalakult azzá a tipikus, kupiészerű, recitációs dallá, ahogyan az most előttünk áll és amint azt kibontakozott szépségében, remekbeszabott formájában Medgyaszay Vilma kristálytiszta művészkulíurája vetítette eléntí vasárnap este. A sanszonénekesnek előadásában nincsen könnyű dolga. Nem ál anak művészeti hatáseszközök a szolgálatában, csak az emberi hang kife jező ereje, az előadói készség az, amire az előadó támaszkodhat és amire témaszkodnia kell. Medgyaszay Vilma biztos birtoka ban e két eszköznek újból meghódította a művészetre, a kultúrára éhes esztergomi sziveket és a tapsvihar, amely a művésznőt köszöntötte, csak külső fokmérője a benső sikernek. A hatalmas műsorból csak egy-két gyöngyszemet emelünk ki, mert ebeknek nemes csillogása is elég az egész est jellemzésére. Petőfi nagy verse indította el a műsort, amelyet Ady Endre három sötét tónusú költeménye követett. A szaggatott, nagy érzések, a plasztikus ritmikájú zene, a remek tolmácsolás szinte megrendítette a közönséget. Különös szeretettel hallgattuk Babits Mihály verseit a művésznő előadásában, mert őróla mondotta a nagy költő, hogy „Medgyaszay nekünk több ügyes és népszerű tolmácsolónknál; ő törekvéseinkkel szive-lelke szerint közösséget vállaló harcostársunk volt az új, jó irodalom térhódításában.* Valóban aá Ő tolmácsolásában életre kelnek a leirt soros és meghódítják a szivet, a lelket. A műsor második felében szemelvényeket kaptunk Szép Ernő, Heltai Jenő, Harsányi Zsolt költészetének gazdag kincstárából. Végül meg kell emlékeznünk a zongorakisérőről, Horváth Henrikről, aki finom alkalmazkodó képességével, szines billentőkészségóvel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az es* mindenki számára maradéktalan művészi élményt jelentsen.
