Esztergom és Vidéke, 1936

1936-07-23 / 59.szám

ÖTVENHETEDIK ÉVF. 59. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1936. JULIUS 23 Előfizetési ár 1 hóra: 1 oengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A kisantant-politika teljes csődje Az angol felfogás szerint a diplomácia sakkjátékhoz ha­sonlít, ahol mindig az nyeri meg a játszmát, aki tartogat lépéseket a meglepetésre, aki minden lehetőséggel számol, még azzal is, amit mások ta­lán lehetetlennek és kizártnak tartanak. A magyar sorskérdés a dip­lomácia csataterén fog eldőlni. Láttuk a békekötéseknél is, hogy a siker nem mindig áll egyenes arányban a hősi ön­feláldozás erényeivel s hogy a diplomáciai ügyeskedés győ­zővé tudta emelni a legyőzött Romániát s naggyá tudta tenni Csehországot. Ha elfogadjuk igazságnak, hogy a diplomácia valóban sakkjáték, örömmel kell meg­állapítanunk, hogy a magyar diplomaták ügyes játékosoknak bizonyultak legalább is ügye­sebbnek, mint azok az ellen­felek, akik még nemrégiben — csak néhány évnek előtte is — Magyarország teljes körülzá­rását, térdrekényszerítését jó­solgatták. Nem kell nagyon megeről­tetnünk emlékezetünket, hogy visszaidézzük Benes volt kül­ügyminiszternek szavait, me­lyek egy bukaresti kisantant­értekezlet végső szózataképpen hangzottak el s amelyek úgy tüntették fel a kisantantot, mint az ötödik nagyhatalmat, ami­vel számolnia kell mindenki­nek legfőképpen pedig a le­győzött Magyarországnak, mely számára nincsen más út, mint keresni a kisantant felé a csat­lakozás lehetőségét, ha nem akar teljesen elsorvadni és el­szegényedni. Hogy ez nemcsak politikai szólam volt, hanem gazdaságilag érvényesített va­lóság is, azt eléggé bizonyítja az a helyzet, hogy évekig vol­tunk Csehországgal kereskedel­mi szerződés nélkül s noha Csehország még nyolc-tiz év­vel ezelőtt is százmillión felüli forgalmat bonyolított le Ma­gyarországgal, képes volt ezt a jelentős összeget is [kockáz­tatni s egy vámháború pusztí­tásainak odadobni, csakhogy a kitűzött főcélt: Magyarország gazdasági körülzárását, elszi­getelését, térdrekónyszerítését elérhesse. Mindez ma már szétfoszlott álom. Nem sikerült politikai körül­sáncolásunk. Sőt az ellenséges szándék igazi bumerángfegy­vernek bizonyult ezúttal s nem minket fenyeget többé, hanem éppen a fenyegetőt. Szóval: a fegyver valóban visszafelé sült. Németország és Ausztria ki­békülése kapcsán az egyik an­gol újság : a „News Chronicle" írja, hogy a legrosszabbul járt Csehország, melyet csupa el­lenség áll körül, mert 1600 mérföldes határaiból alig 100 mérföld van, ahol nem ellen­séges néppel érintkezik. De még azt is hozzáteszi a lap, hogy határain belül is lakos­ságának 51 százaléka szlovák, magyar és német s így ezeket sem számíthatja magáénak Csehország. Ugyancsak az angol sajtó állapítja meg, hogy Németor­szág mindenkivel kibékül, ki­véve Csehországot és Orosz­országot, még Lengyelország­gal is a danzigi kérdésben s Magyarország és Ausztria ösz szefogásával az a hatalmas nacionalista front, amely sors­döntőleg tudja majd érvénye­síteni akaratát a jövendő Európa kialakulásában. S hogy milyen zavarba hoz­ták a német események a kis­antant diplomáciáját, arra elég­gé rávilágít Hodzsa Milán hir­telen Bécsbe való utazása, no meg Titulescu lemondása és Sztojadinovics szerb miniszter­elnök Veldes-ben tartott sür­gős értekezletei. Hogy a helyzetről egészen tiszta képet adjunk, csak egy tényre hivjuk fel az olvasó fi­gyelmét. A napokban körren­delet jelent meg Csehország­ban, amelyet minden nagyobb vállalat megkapott s amelyben a cseh kiviteli intézet felhívja a vállalatok vezetőit, hogy nyersanyag rendelésüket lehe­tőleg Magyarországból sze­rezzék be. Ez tény — ez faktum, S ez minden más egyébnél többet mond a magyar külpo­litikai helyzet kedvező alaku­ezáltal létrejöhet Olaszország, llása s a magyar külpolitika Németország, Lengyelország, | helyes irányítása mellett. A lelkek szolgálatában Bury, Engenhero Maia, Itarare és Jaguariaiva (Parana) magyarsága körében m. Harare, miként Bury, csak egy vasutmenti, helyes kis intetiori vá­roska, amely tőle mintegy 20—22 km-nyire fekvő u. n. „osztrák koló­nia" n szétszórtan lakó magyarság­nak kereskedelmi helyéül szolgál. Volt, már egyszer hozzá szerencsém, s mint jól ismert vidékre „könnyű lélek"-kel mehettem. Nem igen kel­lett meglepetéstől félnem, hogy pl. a legtávolabbi szállodába visz az au­tós s ott is a legalsó helyiség leg­rosszabb szobáját kapjam. Aznap nem mehettem már tovább, későre érkeztem. Kipihentem kissé magam az „elkövetkezendők"-re. Rá is szo­rultam. Reggel sikerült újra az Ur szolgálatában magam a szentmisé­ben felüdítenem s mindenre készen vártam a találkozást valamelyik ita­raréi magyarral. Jött mint a paran­csolat. Alig ballagok el a plébániáról (itt is bejelentvén magam a plébánosnak), már is sarkamra hág ám valaki: „Adj Isten, tisztelendő úr, magáért jöttem." Még csak keresnem sem kel­lett. Szinte igen hamar jött. De jól. Hamarosan elvégeztem kis közben­akadt üzleti ügyeket (ugyanis En­genhero Maia teljesen kifosztott a fény képlemezekből, de megjárták), s már is ülök a kocsi tetején. Tehát a lovak most lemaradtak. Itt is fej lődünk I De még hogyan 1 Mig a há­rom-négyórás útnak végére értünk, egész szépen „kifejlődtünk" olyan „vörös ördög "-félének. Ugy belepett bennünket a ragadós, hűséges inte­riori vörös föld. De az a fő, hogy megérkeztünk, leporzódtunk, s már várhattam a „felizgatott" hűséges magyarjaimat. Jöttek is már.* Már alighogy esteledni kezdett. De még milyen messziről. Ki gyalog, ki ló háton. Ember-alkotta helyiség még nincs akkora, hogy beférjen a sok nép, hát, bár kissé hűvösesre járt az idő, mégis csak szabad ég alatt ütöttük fel istentiszteleti helyiségün­ket. Lett is sok kedves visszaemléke­zés, de legfőkép „készülés" a hol­napi szentmisére. Mert áldozó lévén, tartunk szentmisét is, lesz sok ke resztelés, ott lesznek a német-osztrák „sógorok" is, már pedig akkor meg kell mutatni (no anélkül is), hogy mit tudunk. Szépen és pontosan el­végezve minden, a következő napok programja is. Ment is minden az el­tervezett módon s oly szépen, méltó irigylést keltve a szivükbenj(azaz, hogy ők is örültek), hogy mindez nem az ő részükről történt. Hát még ami vasárnapra történt ? Az első szent­áldozás. Ugyanis : mig egyrészt volt idő végiglátogatni a bizony terjedel­mesen lakó magyar testvéreket egyen­kint is (csak úgy 20 km-es lehetett a körzet), addig nem maradt el az odamenetelemnek célja: az első ál­dozók előkészítése. A német iskola alkalmas helyül szolgált, hogy ösz­szejőjjön többször az a 23 ifjú ma­gyar lélek, akiknek ez alkalommal volt szerencséjük először járulni az Ur szent asztalához. Dicséretre méltó az a szülői buzgóság, amely a mos­toha viszonyok között is már eléggé foglalkozott a gyermek-lélek vallásos s igy — messze ugyan a megfelelő módtól —, eléggé előkészítettem őket a szükséges ismeretekre. Csak a jó Isten a megmondhatója, mit művelt ez összejövetel, e magyar oktatás az ifjú magyar palántákban. Május 24. Azt hiszem — tán nem tévedek — eleddig a legnagyobb, a legnevezetesebb nap az itararói ma­gyarság ottani (lehet, egész brazí­liai) életében. Huszonhárom tiszta lélek ott a messzeségben, a lelki el­árvultságban most először veszi ma­gához az élet-kenyerét. Azt, akire e nehéz, robotos, földi siralmas zarán­dokiásunk ban, idegenségünkben any­nyira rászorulunk. Ők talán még nem is érezték, de annál inkább azok a mostan boldog, de mindig bánatos szülők, akiknek a mult édes emlékezései, a jelen nehéz gondjai az öröm bánat igaz könnyeit fakasz­tották ki szemükből, Külsőleg is meg­nyilvánult e nagy nap jelentősége, nem szólt ugyan az édes otthon hi­vó harangszava, de szólt a rakéta ren­dületlenül, örök emlékezésül. Együtt örült a magyarsággal ismét a né­metség is, sőt hasonló ünnepségről óhajtoztak ők is — majd a legkö­zelebbi viszontlátáskor. Oly hamar elmúlt e pár nap, mintha csak most jött volna. Hát biz ennek is vége szakadt és meg kellett lenni itt is a búcsúzásnak ab­ban a reményben, hogy lesz még (ha tán nem is ily hamar, mint most) viszontlátás, szép ónekelgetés, elbe­szélés, magyar életerősités. S mind szűkebb és kisebb körben maradva, ebéd után harmad magammal újra ráléptünk a vörös útra, poros ko­csikázásra, hogy még az éjjeli vo­nattal közel érjek, hazajussak Sao Paoloba. Kezdetben erősen tüzelt még a „Nap testvér", majd elgyengült, le­hülőben lévén ... a két hét előtti tü­zes missiós lélek kissé fáradtan, el­gyengülten megpihenni készült . .. A Nap más vidékre hintette suga­rait ... a lélek új gondolatokkal, vi­dékekkel foglalkozott..., hogy min­dig világítson, mindig éltessen . . . hol itt, hol ott erősebben, delelőb­ben . .., mig egyszer csak ... utol­sót lobban ... és végleg kialszik. (Vége.) Horváth Anzelm O. S. B. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája~Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmá­nyokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. Adakozzunk a belvárosi plé­bánia-templom festésére.

Next

/
Thumbnails
Contents