Esztergom és Vidéke, 1936

1936-07-19 / 58.szám

gek száma az előző hónapokhoz viszonyítva csökkent. A várm gazd. felügyelő június havi jelentése szerint a mult havi bőséges csapadékos idő a sok helyen előforduló erős zápor és zivatar a lábon levő kalászosokat megdöntötte és a völgyekben a terményeket eliszapolta. Szőlő és gyümölcstermés jó közepes. A terményárak nem mutatnak lényeges változást, az állatárak az eddigi színvonalon tartják magukat Az államépitészeti hivatal júniusi jelentése szerint az állami és törvényhatósági kezelésben levő közutak forgalomképes állapotban voltak. Az állandó burkolattal ellátott állami útszakaszokon a hivatal kisebb javítási munkákat végzett. A budapestvidéki m. kir. pénzügvigazgató jelentése szerint júniusban Már ismert vidék, nem okoz gondot a legközelebbi megérkezés. Engenhero Maia. Még elég világos is van, no de még várnak is. Hozzá még kocsival! (no csak olyan „hazai "-val, nem hintóval.) Milyen más, mint az első alkalomkor. Mennyi fej lődés! Még megérhetjük, hogy idővel valami urasági kocsi is előkerül. Ahol már „négus" utánzók is akadnak (mert itt van ám !), ott mindenre elkészülhet az ember. Itt is esti összejövetel, program-megbeszélés, énektanulások, egyéni és közmegbeszélések. A következő nap délelőttje könynyen elég az összmagyarság meglátogatására, mert alig egy kiáltásnyira laknak csak egymástól Egy magyar település, ahol csak magyarul beszélnek. Ritka, szinte egyedül álló jelenség: még a gyermekek is egymásközt. És mennyire izgultak ezek a kis buksi fejek, amikor szoma pénzügyminiszter úr által megállapított terv szerint folyamatban volt az adókivetés. A komáromi m. kir. pénzügyigazgatóság szintén fentiek szerint folytatta az adókivetést. A föld, ház, általános kereseti, jövedelem és vagyonadó kivetése befejezést nyert. A vm főállatorvos jelentése szerint lépfene uralkodott 1 községben, sertéspestis 14 községben és sertésorbánc 2 községben. Állatkivitelünk volt Angliába 4 darab használati ló, Ausztriába 213 darab vágósertés, Csehszlovákiába 1 drb. tenyészszarvasmarha, 65 drb. vágójuh, Franciaországba 150 drb. vágójuh, Németországba 170 drb. vágómarha, Olaszországba 53 drb. vágómarha és Sv jcba 34 drb. vágómarha. A közig, bizottság ülése után az egyes albizottságok üléseztek. bat délutánra hirdetve lett az „iskola". Ugyanis néhány első áldozó volt, azokkal szándékoztam volna foglalkozni, amennyire a rövid idő megengedte, de hát miért ne lehetne ott a többi is ? Voltak is többen, szülőkkel együtt s figyelő lélekkel hallgatták mindannyian az oktató szavakat. De meg kellett elégedni csak az egyszeri összejövetellel, mert több idő nem állt rendelkezésemre. Igy még egy-két egyéni tanács a szentgyónásra vonatkozólag, s másnap, bár egyszerűen, de a körülményekhez képest mégis elég szépen, öt ifjú lélek, ártatlan magyar sziv vette magához az Úr szent testét és vérét. Az egész magyar kolónia ott volt a fazenda kápolnájában tartott szentmisén, s csak hárman maradtak otthon az egészben. A lélek áhítata magyar ének szárnyán szállt a Mindenható elé erőért, kitartásért, az idegenben való keserű magyar sors megküzdéséért. S mily szép is volt midőn mise után mintha az otthoni vasárnap miséje után mennének haza, úgy vonult a kis magyar kolónia az Isten házából. Vasárnap délutánja sok fényképezéssel, még több megbeszéléssel telt el, úgyszintén az est is a magyar történelmi mult s jelen sorsának rajzával, figyelmes hallgatásával, büszke s keserű gondolatával. Még szinte mélyebben nyúlt bele az éjszakába ez utolsó összejövetel, s mivel a hajnal már nagyon közelgett és a vonat fél 3 órakor indul, menni kell, mert csak ez visz át Paranába, a legközelebbi állomáshelyemre. Elbúcsúzgattunk a viszontlátásra. Mély sötétség és álom borult még a határra, amikor rövid kétórás alvás után készülődni kellett a vonathoz. Csak a csillagok ragyogtak fényesen az égen, néhány ebugatás szelte át a csendes éjszaka hallgató leplét, s a sötétség semmi akadályt sem hozott abban, hogy legkényelmesebben ne érjünk ki az állomásra. Ideje is volt. Pár perc csak s nagy fénysáv jelezte, hogy érkezik a Rio Grande de Sul. Egyetlen vonat, amely Sao Paulo államból átvisz Paranába s onnét Santa Catrinan keresztül Rio Grande de Sulba. Ezzel kellett tehát mennem, hogy eljuthassak az eddig magyar papot még nem látott paranai városkába ; Jaguariaiva-ba. Nem tudom, mások hogyan vannak, de engem mindig valami „nehézkedési súly", bizonytalansági érzet fog el akkor, amikor először megyek ismeretlen helyre. Mit találok, hova menjek, hol keressek stb. ? Még inkább növelték aggodalmamat az éj sötétjéből lassan előszürkelő, majd világosodó teljesen barátságtalan vidék. Kopár, hegyes-dombos vidék, alig lakott területek, csupasz fabódék (lakasok). Egyáltalán nem kellemes úti benyomás. Hát még mikor a faszerkesztményű kis állomásra beérkeztem! De tudja a jó Isten az emberi utakat helyesen vezérelni. Fel a plébániára. Ez mégis minden ismeretlenség ellenére is a legismertebb. Úgy is lett. Kedves, barátságos kapucinus plébános, aki már a magyarokat is ismerte jórészt s hozzá még a legszebb oldalról, mint jó, becsületes, kedves embereket. A szentmise fenséges áldozatának bemutatása után mind lélekben, mind testben is szinte felfrissülve mentem le a régi városkát alkotó dombtetőről a mélyen fekvő új városrészbe, magyar testvéreimnek felkeresésére. Annyit már előre tudtomra adtak, hogy őket a Matarazzo-féle húsgyárban találhatom meg, ott dolgoznak. Hát mentem is arra felé. És amikor ép abba a helyzetbe kerültem, hogy most érdeklődöm, merre is vannak a Matarazzo-féle lakások, kissé hátfordulva hallom a magyar köszöntést : Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szinte nem akartam hinni füleimnek, mig csak a kis bátor Szőke Pali meg nem győzött arról, hogy bizony ő a magyarul köszönő, aki már ismeri a tisztelendő „bácsi'-t, hisz volt a nagymamáéknál Freguéziában, ahol pedig templomba és ájtatosságra is szokott járni. No mindjárt otthonosabban éreztem magam. Egy kis „hazai" már volt, jött a többi is, egymás után Szőkéék, Királyék, Vassék, Nagyék. Rövid beszélgetések csak, mert dél felé közelgett az idő s bár volt kedves marasztalás, mégis a plébániára kellett mennem ebédre, mert úgy ígértem. De majd délután vissza... Úgy is történt. Sőt még jobban. Mert oly kedves volt a magyaros vendégszeretet, hogy nem volt maradásom a plébánián, mindenestül le kellett hurcolkodnom, az Úr szolgájának el kellett fogadnia Király (Zsiga bácsi) parancsát. De a parancsteljesítés csak a legkedvesebb és kellemes estét, napot hozta, mert így különben rövid időhöz mérten elég sokszor és hosszan lehettem együtt az ottani kedves magyar testvérekkel. A lelkek szolgálatában Bury, Engenhero Maia, Iterare és Jaguariaiva (Parana) magyarsága körében n. Találkozás az ismerős idegennel* Irta: Ifj. Balázs János. — Hé, megállj I Péter meghökkenve hagyta abba a fütyörészést. Megállt és a fenyők hűs árnyékába meresztette szemét, ahonnan vigyorgó arcú, toprongyos férfi közeledett feléje. Lyukas cipőjéből kilátszott lábujjának erős bütyke. Nadrágja szakadtán, rongyosan lötyögött lábszárain. Inget nem viselt Kifakult kabátja alatt csupaszon, barnán domborodott mellkasa. Jobb kezét most kabátja alá dugta, s arcán azzal a különös, félelemgerjesztő mosolyával megállt Peter előtt. — Ismerjük egymást — mondta szokatlan, csengő hangon. Péter tetőtől-talpig végigmérte. Ön kénytelenül hátralépett egyet. — Téved. Én nem ismerem magét. Sohasem láttam. Jobb lesz, ha elkotródik utamból. Érti? Mert különben . .. — Mert különben ?.. . A férfi fölemelte csontos öklét. — Látja ? — Latom, de én nem félek — nevetett eg\ formán — Miga ismer engem. Úgysem merne megütni. Na gyon jól tudja ki vagyok én 1 — De ha mondom, hogy nem ismerem I — Hazudik 1 — Nem hazudok I — Nézze — kiabált most, s hang ját többszörösen visszaverte az előt tük égnek meredő sziklafal. — Nézze, ha mégegyszer azt hazudja, hogy * A lélekanalizáló regényekkel és novellákkal szemben e novella a lelket (Ismerős Idegen) és a telki jelenségeket, mintegy megszemélyesítve, megmaterial'uált formában tarja az olvasó elé. A szerző. nem ismer, ezzel a tőrrel fogom le szúrni. Kihúzta kabátja alól az éles acélszerszamot, amelyen végigtáncolt a naldokló, alkonyati napsugár. — Maga lelketlen gazenberl — folytatta. — Maga miatt vagyok ilyen rongyos csavargó. Maga miatt lyukas a cipőm, maga miatt rongyos a kabátom, a nadrágom, s maga az oka, hogy nincsen ingem. Már rég óta vártam erre a találkozásra, hogy leszámolhassunk egymással. Mos anáig sikerült kisiklania kezem közül, de most végre itt van. Persze a szeretői, meg a buta kőrengeteg, a város... Ida nam mehettem maga után. Nem tudtam volna végignézni, bármilyen nyomorult vagyok iá, hogy maga részeg dorbézolásban, mint mulatja át az éjszakáit, hol az egyik, hol a másik szaretőjénól. Nem ma nettem az embercsorda közé, amit társadalomnak csúfolnak, ahol fel faljak egymást az emberek, ahol kés hegyig menő harcot vivnak e*y száraz penészsza^ú, véres kenyérdarabert, mig egyeseknek a kutyái is húst zaoainaí, da azzú sem tudnaK jóllakni, mert rumi elrontják i gyomrukat. Ilyenkor p r^ze orvos boz szaladna* veíiU . .. Nem akartam belapni abba a piszkos, pokoli kivargasba, ahol az emberről lefoszlik minden jóság, ahol ezért az ezerszer elátkozott, de száz ezerszer forrón kivánt vigyorgó va iamiért: a Pénzért tudnak csak búzát, szerelmet és módot mérni. Ni n akartam belépni abba az örökké nyüzsgő vásárba . . . Most itt elek a negyek között és vele n él sok sok hasonló sorsú, szerencsetlen társam, akiket szintén az emberek kegyetlensége juttatott ide. De ennek vége. Érti ? Most leszámolunk 1 Szeme lángolt és arcán kegyetlen, kemény vonás rajzolód >tt ki, ahogy az utolsó szavakat rekedten eldö rögte. Péter hátsó zsebében kotorászva egyre hátrált, mígnem egy fatörzsnek neki ütközött. — Dehát legalább a nevét mondja meg — szólt az egyenletes léptek kel feléje közeledő ismeretlenhez. — Ja úgy. A nevemet... Hát még mindig nem ismert rám ? Nem sejti ki lehetek ? — Olyan ismerős az arca, de nem tudom hol láttam . .. — Nohát ón vagyok az Ismerős Idegen. De nem sok haszna lesz belőle, hogy ezt megtudta. Mag fog halni ? Hibaha . .. Föidö ítúli kacagása megreszked tette a napot, amely ijedten elbújt egy felhő mogé Most revolverdórrenés vágódott a Csönd merev testete, Peter keze reszketett a füstölgő revolverral, ahogy kitágult pu pillákkal barnult az előtte elvágódott szerencsétlenre. Nag/, mély megmdiilrsaj vett rajta erőt az Ismerős lU^tn lyukis cipőinek, rongyos nadrágjának és szinenagyott, fakó üaoaijana< láttára, a nely csupaszon hagyja mellet, mert inge nem volt. Péter zsebre dugta revolverét. Fe|ét lehorgasztva közeledett az áldozathoz, s megállt mellette. Megsimo gatta lágyan a sebasült kart, aiol a revolver^olyó behatolt és ahonnan most piros várerecske csurog a zöíd pázsitra. Az Idegen me*mozduít. Opálos fenyőén uszó szemeit szomorúan függesztette a férfire. O.yan könyörögve, összetörten nézett, mint napsütötte zöld tisztás csörgedező patakjánál vadászgolyó áltat halálra sebesített őzsuta néz az erdő felé, ahonnan a gyilkos vadász golyóját küldte. Szájából halkan bugyborékoltak elő a szavak. — Ismét maga győzött. Nem, nem akartam lelőni, — mentegette magát Péter — de maga támadott ós ón kénytelen voltam ... — Ugyan miket beszél, gyáva volt azért lőtt. Ah, Istenem, mikor lesz már egyszer vége a mi nagy harcunknak ? — Bocsásson meg, mindent jóvá teszek. Bevitetem a kórházba, mert különben elvérzik. — Jaj, csak emberek közé ne, akik elüldöztek — nyöszörgött. — Inkább haljak meg itt a higyek között, Isten natalmas ölében. — Ne beszéljen igy. Magának velem kell jönnie. Nem hagyhatom itt, nem szakadhatunk el egymástól, az végzetes lehet mindkettőnkre nézve. Kössünk békét I És ha annyira irtózik az emberektől, a kórháztól, a lakásomon kezeltetem a háziorvosommal Amint látom, nem nagyon sú yos a sebe. Mindjárt be is kőlözöm. A seb valóban könnyebb természetű volt. Péter tépést csinált és bekötözte az Ismerős Idegen karját, aki annyira jobban érezte magát, bogy talpra tudott állni. Elindultak. Péter lopva figyelte a férfi arcát, miközben szótlanul lefelé haladtak a szűk hegyi Ösvényen, a város felé. Agyáoan lázasan kereste az emlékedet, hangokat, amelyek a férfire emlékeztetik, amely emlékmozaikkővekoől összerakhatná az Idegen arcát. De nem tanait sem-