Esztergom és Vidéke, 1936

1936-06-28 / 52.szám

Ezüstmeny egző. Polgár (Pet­rik) Mihály alhadnagy és neje Szed­mer Anna f. hó 27-én (szombaton) ünnepelték házasságuk 25-ik éves jubileumát és vették az Úr áldását a Budapest II., Batthyány-téri róm. kat. Szt. Anna-templomban. Vitéz Molnár Iván konferálja a két zongorás hangversenyt. Paczolay Imre és Sebők József két­zongorás hangversenyüket ma, va­sárnap este háromnegyed 9 órai kezdettel tartják meg, mint ezt már több izben előre is jeleztük. A kon­ferálást az Esztergomban időző szín­társulat kiváló művésze v. Molnár Iván vállalta el. A hangverseny után tanc hajnalig. Rövidesen ismét Esztergom­ban leszek. Keressen fel! Plébános! kinevezés. Mikiósy István hajdúdorogi görög szertartásul római katolikus megyéspüspök Moll nár Józsefet, nyíregyháza első kari káplánját vencsellői plébánossá ne­vezte ki. Az új paróchiás-lelkész hit-j tudományi főiskolai tanulmányait ha-í rom éven át az esztergomi szemi­náriumban végezte és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be, mint a központi szemi­nárium jeles papnövendéke, neve tehát városunkban nem ismeretlen, ahová különben is szoros családi kötelékek fűzik. Felesége Borz Jolán oki. tanítónő, Borz Lajos tanügyi s. titkár, kir. v. tanfelügyelő leánya. Tokaj szomszédságában, a Tisza^ partján fekvő s közel 4000 lelket számláló Vencsellő nagyközség szín­magyar lakossága meleg szeretettel várja uj gör. katolikus plébánosát. Halálozás. Bérezi Elemér, Bérezi Endre ny. városi főszámvevő fia, f., hó 23-án, életének tavaszán, 21-ikj évében, hosszú, kinos szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 26 án d. u.f 5 órakor volt a szentgyörgymezői' temető kápolnájából a vízivárosi te metóben, meleg részvét mellett. I Első szentmise a belvárosi plébánia templomban. F. hó 28-án 9 órakor mutaija be első szentmi­séjét Bábszky Gyula újmisés a vá­rosi kegyúri plébániatemplomban. A hivek a szülői háztól kisérik a primiciást első miséje oltáréhoz. Gyü­lekezés egynegyed 9 órakor a belv. Olvasókör előtt. Szentmise alatt a Szent Margit elemi leányiskola gyer­mekkórusa énekel. Előadásra kerül: Hajnali Kálmán Volper Karolin gyermekkarra irott miséje Ammer József karnagy orgonakiséretóvel és vezetésével. Házasság. Polgár Anci és Boross József építési rajzoló f. hó 27-én (szombaton) d. u. fél 6 órakor tar tották esküvőjüket a Budapesti II., Batthyány-téri róm. kat. Szt. Anna­templomban. A főszékesegyházi ének és zenekar Péter és Pál ünnepi műsora. Intruitus és Commumo koralner. Mitterer: Constitues eos, graduale. Haller: Constitues eos, offertonum. Büchner: Banyászmise C dur. Pápai himnusz. Gyászhír. Fekete Lajos, Bu/áro Vits könyvnyomda gépmestere f. hó 25-én, reggel fél 9 órakor, életéneu 41-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Zeneiskolai vizsga. Az Eszter­gomi államilag engedélyezett zene­iskola bánáti Büchner Antal zene­iskolai igazgató vezetésevei f. hó 2ö-én, csütörtökön tartotta meg év­záró vizsga hangversenyét és evvei az iskolaévvel működésének nyol­cadik evet fejezte be. A jól sikerül vizsgahangversenyen a növendé kek szülei és hozzátartozói is meg­jelentek. Ezen alkalommal kitüntet* Brutsy Eüit, Altspach Edit, Gener­sich Eszti ügyes zongorajátékukkal és Pusztai Árpád szép hegedűiáté kával, ki befejezésül Liszt II. magyar rapszódiáját játszotta bravúrosan, Büchner Antal zongora kísérete mel­lett. A végén a jelenvoltak melegen gratuláltak Büchner Antal zeneisko­kai igazgatónak és a kiváló peda­gógusnak. Az Esztergomi Polgári Egye­sület szokásos csütöröki összejöve­telét július hó 2-án a Magyar Ki­rály kerthelyiségében tartja meg, melyre a tagok minél nagyobb szám ban való megjelenését kéri az El­nökség. Első szentmise Szentcyörgy mezőn. Hónap, Peter es Pal após­otok ünnepén nagv napja iesz Szent­györgymezőnek. EKkor tartia első szentmiséjét Szölgyémy József, a vá­rosrész szülötte, Szölgyémy József szentgyörgymezői hegymester fia. Az ujmisés manuduktora Madaras Aurél rómaifürdői lelkész lesz, az ünnepi szentbeszédet pedig Horváth Rezső dr. plébános mondja. Nagyban emeli az ünnepély fényét, hogy ez alkalommal a szentgyörgymezői ifjú­sági énekkar szép betéteket énekel a primicián, ezek a fiúk legtöbben iskolatársai voltak az elemiben az újmisés áldozónak. Énekelnek még özv. Müller Antalné és Zelenyák Ferenc. Orgonál Nyári József. — Az újmisés ezúton is sz retettel hivja meg rokonait, jóbarátait és ismerőseit. És rendelje meg nálam egyéni „ Gyógy betétjét" gipszmodell után. MMMUMHIIIIIfHIUIIIHI Búcsú a belvárosi plébánia­templomban F. hó 29-en Szent Péter és Pál apostolok ünnepén van a városi kegyúri plébániatemplom búcsúja. A 9 órai nagymisén, melyet dr. Felber Gyula plébános fog be­mutatni, az ének- és zenekarok Fos. Gruber Szent Rupert tisztele­letére irt ünnepi miséjét (op. 86.) adja elő Ammer József karnagy ve­zetésével. A szólóreszeket SzentgyÖr gyi Mária, Müller Antalné, Gérecz Géza, Zelenyak Ferenc éneklik. Or­gonál Hajnali Kálmán Offertoriumra Sámson György „ Constitues eos" kezdetű motettája vkar orgonakisé­rettel, fél 12 órakor gyermekkar. Turistakirándulás Zebegénybe. A Turista Dalárda férfi ós női kara ma, vasárnap családias kirándulást rendez a festői szépségű Zebegény környékére. A kirándulás két cso­portban, hajón történik. Indulás reg­gel 3 óra 40 perckor a DGT állo másról. Az egyik csoport Szobon száll ki és onnan mintegy félórai séta után jut Zebegénybe, a másik csoport Nagymarosról a gyönyörű oörzsónyi hegyeken át, másfél órai seta után megy Zeb genybe, hol reggel 8 órakor az ottani templom­ban szentmisét hallgatnaK, mely alatt a dalárda női kara énekel. LKikölt *ég a hajón II. osztályon odd vissza Zebegényig 70 filler, Nagymarosig 90 fillér. Visszafelé a« I. osztályon 25 filler pótdíj fizethető. Étkezés há uzsakból. Hüsitő italokról a rende­zőség gondoskodik, ki egyúttal fel kéri a kirándulókat, hogy gramofont és egyébb hangszereket hozzanak magukkal. Hazaérkezés este fel 9 órakor. A belvárosi Eucharisztikus Gyermekszövetség szerdán tartotia meg évzáró egész napos kirándulá­sát a Fari-kútboz és a maroti-ge­rincre. Igen kellemesen töltöttek el ÍZ egész napot. A kirándulást Me­széna Jolán, Vezér Maria tanítónők js a Gyermekszövetség helyi igaz ^atója vezettek. Meszéna Jolán es vezér Mária és Z^éger Margit ta­nítónők évközben is igen sokat fog lalkoztak a gyermekekkel a Gyer­mekszövetségben. A gyermekek sze­retetben, megértésben és vidámság­ban töltötték el az egész napot. Az esztergomi református egy ház község ma, vasárnap, júniu 28 án, d. e. 11 órai kezdettel a gyü lekezeti teremben választói közgyű lést tart, amelyen vezetőtisztikara (főgondnok, gondnok, pénztáros é> presbytereit) újonan választja. E nagyfontosságú gyűlésre szavazati joggal biró minden egyháztigot ez úton is meghív és elvár az Elnökség Felhivás az utazóközönség­hez! Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy Esztergom—Dorot között kö lefedő autóbuszjárat f, h< 30 an est' háromnegyed 9 óra u an a további intézkedésig nem közle kedik. Ezen elhatárolást indokolttá tette az, hogy az utazóközönség oly csekély számra csökkent, hogy az üzemköltséget m gközelitőleg sem hozza be. Ebből kifolyólag július és augusztusi iskola szünetben szünetei és az iskola év elején, vagyis szept. hó l-én ismét megindul. Azon uta­soknak, akiknek még le nem járt bérleteik vannak és azokat e hó vé­géig még le nem utazzák, azoknak érvénye nem szűnik meg, hanem azt szept. hó le után leutazhatják. Start vállalat. Búcsú a Szent János kútnál. A hagyományos Szent János-kúti bú csút ma, vasárnap tartja meg Szent­györgymező népe. Reggel 9 órakor körmenetben indul a plébánia-temp­lomból a Szent János-kúti kápol­nához, ahol 10 órakor szentmise és szentbeszéd lesz. Délután fél 4 óra­kor pedig litánia. Filléresgyors Fonyódra. F. hó 5 én reggel fél 6 órakor Dorogról filléres gyors indul Balaton mellé Fonyódra. Részvételi dij 5.20 pengő. Anavölgyről csatlakozás lesz, ami 30 fillérrel drágább. Esztergomból külön kocsik fognak csatlakozni a filléres gyorshoz. Jelentkezni lehet az Idegenforgalmi Hivatalban. Repülőtanfolyam. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület az Esztergomi Sportrepülő Egyesülettel karöltve jul. 1-től aug. l-ig repülöképző tá bort rendez. Részvételi dij 30 P, amely előre fizetendő, jelentkezni és érdeklődni lehet az Esztergomi Mo verő műhelyében (Heischmann-gyár) a titkár hivatalos órái alatt. Balogh Géza orvosi műszerész orthopedista, Szeged. A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület repülőgárdája jul. l-én érkezik Esztergomban, ahol vasár­naponként repülőgépvontatásos ki képzés is lesz. A nagyszabású és érdekes látványosságra már előre is felhívjuk olvasóink figyelmét. A 3. kp. zlj. győzelmei a ve­gyesdandár versenyen. Budapes­ten f. hó 22-án és 24 én lezajlott vegyesdandar versenyen a m. kir. Vak Bottyán 3. honv. kerekpáros zászlóalj sorozatos győzelmeket ara­tott. Boxosásban a „Bautam" súly­ban Szakái László kerékpáros három ellenféllel szemben megszerezte az első h lyet. A döntőben második na­pon egy még teljesen pihent ver senyzővel kemény küzdelem utan győz. Gárdos László kerékpáros összes mérkőzéseit teljes fölénnyel mind kiütéssel megnyeri. Négy ki­ütéssel végződő meccs után másnap a hires Némethtel kerül össze a döntőben. Németh a magyar bajnok­ságban 2. helyet ért el. Jelenleg az olimpiai keret tagja. Gardos igazi ke rékparos elhatározással varosunk es csapatteste hírnevéért bátran száll a ringbe a végső kiizdebmre az olim­pikont mindenároi le akarja győzni. Az első menetben kétszer is földre sújtja erős Öklével a magyar olim­piai keret tagját. A második mene­tet erőfölény kimondásával mag sza­kítják, mert már Németh nem állja Gárdos kenény ütéseit és igy meg­íyeri a dandár bajnokságot a közép •úlyban. Kik vehetnek részt városi bér­földek árverésén ? Közéteszük, nogy a f. évi július 9-re és 10-re hirdetett városi bérföld árverésen csakis azok vehetnek részt, akik az általuk felajánlani kívánt bérösszeg­nek felerészét az árverés megkez­dése előtt az árverést intéző tiszt­viselő kezeihez lefizetik. Ugyancsak lefizetendő az árverés befejezése után a h lyszinen aláírandó szerző­Jelnek parcellánként 5 pengőben negallapitott költsége is. Óvadékul pedig szeptember 15 ig a bánatpén­zül letett félévi bért egész évi bér­nek megfelelő összegre kiegészítik, aki szeptember 15-ig az egész évi bérnek megfelelő összeget letétbe nem teszi, az a föld at bérbe át nem kapja, veszélyére nyomban ujabb árverés fog tartatni s ha azon a ké­sedelmes bérlő által ajánlott bérnél kisebb ajánlat tétetik, a különböze­tet a városnak megfizetni köteles. A Bakács-kápolnai férfi kong­regációnak ma, vasárnap d. u. 4 órakor ájtatossági gyűlése lesz. Szi­ves megjelenést kér a belépni szán­dékozó új tagoknak is a Vezetőség. Anyakönyvi kivonat. Születések: Pályi Árpád rk. vegyész fia. — Hú­szak Ágnes rk. kertész leánya. — Zenn János rk. kőmivessegéd fia. — Mikó Katalin ref. máv. pályamester leánya. — Tóth János rk. napszá­mos fia. — Kovács Kálmán rk. sza­bósegéd fia. — Szilágyi Maria rk. cipészsegéd leánya. Halálozások: Özv. Végh Jánosné szül. Vince Bor­bála ág. ev. 77 éves özv. — özv. Reményi Jánosné szül. Viola Jozefin rk. 80 éves. — Madocsai Ferenc fate epi munkás rk. 32 éves — özv. Kövér Ignátcné szül. Lett Borbála rk. 84 éves. — Tallián M. Eduarda rk. 60 éves irgalmas nővér. — Pfaul Teréz rk. 2 éves. — Bakony Ist­ván rk. 6 éves Szarkás puszta. — Trexler János földmives rk. 88 éves. — László Lajosné szül. Korányi Ilona rk. 66 éves. — Juhász Éva rk. 5 éves. Garden party a szegény anyák és csecsemők javára. Az eszter­gomi Stefánia Szövetség a gondo­zása alatt álló szegény anyák és csecsemők javára július hó 5 én (vasárnap) délután 6 órakor vidám garden partyt rendez a Fürdő Szálló kertjében. Erre a kerti mulatságra már most felhívjuk a közönség fi­gyelmét, amely eddig is dicséretes buzgelommal sietett minden alkalom­mal a Stefánia Szövetség segítségére. Lesz finom buffet, ének, zene, bű­vész- és táncmutatványok, vízipóló és úszóverseny, szépségverseny és tombola. A szövetség hálásan fogad tombolatárgyakat, amelyennek bekül­dését kérjük Brandsch Mihályné őr­nagyné cimére (Lorinc-utca 4.) Be­lépti dij 50 fillér. Ott legyen min­denki, aki a magyar nemzet szebb jövőjének sorsát szivén viseli, melyet csak egy számos, testileg ép fiatal nemzedék tud biztosítani. Érkezésemet e lapban és a Kul­tur Mozgóban közlöm. Hogyan lett Marikából Márkus ? Ez a cime annak a rendkívül érde­kes képekkel illusztrált cikknek, amely Tolnai Világlapja uj száma ban jelent meg. A legkiválóbb ma­gyar irók novelláin kivül számtalan remek cikket, nagyszerű folytatásos regényt és közel száz gyönyörű ké­pet talál az olvasó a népszerű ké­peslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 filler.

Next

/
Thumbnails
Contents