Esztergom és Vidéke, 1936
1936-05-24 / 42.szám
ÖTVENHETEDIK ÉVF. 42 SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. VASÁRNAP, 1936. MÁJUS 24 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Turistáink 25 éves jubileuma Huszonöt éve áll fenn Esztergomban turista egyesület s ezt a nevezetes évfordulót turistáink a Magyar Turista Egyesület központjával együtt ma, vasárnap ünneplik. Egyébként érdekes véletlen folytán most van húsz éves évfordulója annak, hogy a Magyar Turista Egyesület központja első esztergomi vándorgyűlését tartotta. Esztergomban mindig voltak a természetnek barátai, rajongói. Itt, ahol annyi tipikus földrajzi adottság halmozódott öszsze, ahol hegy, sikság, erdő, mező, forrás, patak, folyó és folyam ad egymásnak találkozót, az emberi lélek nem lehet közömbös a természeti szépségek iránt. Nagyapáink, dédapáink is jól ismerték határunk gyönyörű helyeit, a Majális-kútat, a Barát-kútat, Cserepest, a Hideglelős-kereszt táját, a Búbánati-völgyet, Csurgó-kútat, Vaskaput, Fári-kútat. A régi szép ferencjózsefi világ közepén gyalog és bérkocsikon esztergomi családok rándultak ki e csodaszép helyekre megtömött, kétfedelű karoskosarakkal, négyüveges pincetokokkal, a férfizsebek mélyén kártyával és a kirándulás után egy hétreszóló kellemes élménynyel lelkükben folytatták szorgalmas hétköznapi munkájukat. Nem hivták ezt turisztikának, természetjárásnak, túrának, és más ilyenféle műszavakkal sem dobálóztak, de a lényeg : a természet szépségeinek hatása alatt lelkűkből kiömlő kedélyesség, baráti érzés, emberszeretet, összetartás már akkor is megvolt, ha nem is intézményes alapon. Hogy a turistaság egyleti alapon, megszervezetten oly társadalmi tényező lehet, amely nemcsak egyéneket, hanem közületeket is megmozdíthat, sőt gazdasági szempontokból is számbavehető, akkor tanultuk meg, amikor a fővárosban megalakult Magyar Turista Egyesület túrái Esztergomig is eljutottak, s itt akkori vezetői esztergomi lelkes barátokra, megértőkre találtak. Lehetetlen az évforduló alkalmából meg nem emlékeznünk ily lelkes polgárokról, akik habár elköltöztek is a jobb hazába, de emlékük még elevenen él lelkünkben, és megőrzi bennünk, ami szép és megbecsülendő volt egyéniségükben. Itt elsősorban Brilli Gyulára, Kecskeméthy Jánosra, Brutsy Jánosra gondolunk, akik úttörői voltak a megszervezett esztergomi turisztikának, s akik huszonöt évvel ezelőtt belekapcsolták a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának megalakítása révén Esztergomot is az országos, sőt világforgalomba. Kell szólanunk róluk, mert mint úttörők, elsősorban személyes kapcsolatokat kerestek és találtak arra, hogy Esztergom csodaszép vidéke beletartozzék a fővárosi turisták vonzáskörébe. Megalakulás után azonnal a vaskapui menedékház megépítésének előmunkálatait kezdték meg, s három éven belül már állt is az Esztergomi Turista Egyesület munkálkodásának és tudásának megcáfolhatatlan bizonyítéka a Vaskapu ormán. A Turista Egyesület csak lelkes embereket fogadhat tagjai közé. Ha időnkint voltak is olyan tagjai, akik divatból, kíváncsiságból vagy pillanatnyi felbuzdulásból lettek azzá, csakhamar otthagyták, ellenben az a tény, hogy az egyesület már fennállása első évében erős oldalágat is hajtott: a Turista Dalárdát, melyet az önzetlen lelkesedés tart fenn már szintén negyedszázad óta, kétségtelen bizonysága annak, hogy ez az egyesület nem azok közé tartozik, amelyeket konjunktúrák szültek és a meguntság üt agyon. Üdvözöljük a Magyar Turista Egyesület negyedszázados Esztergomi Osztályát. Éljen, növekedjék, virágozzék továbbra is hazánk, városunk és a tagok öröm ere és javára. H. 1. HETI ESEMÉNYEK Nagy tetszéssel fogadta a vármegyei közgyűlés dr. Frey Vilmos alispáni jelentését A törvényhatósági bizottsági tagok nagy érdeklődése mellett zaj lott le folyó évi május hó 19-én a törvényhatósági bizottság tavaszi rendes közgyűlése. Az elnöklő főispánnak a gyűlés tartama alatt sürgős és halaszthatatlan ügyben Budapestre kellett utaznia és ezért az elnöki tisztet átvevő dr. Frey Vilmos alispán parentálta el meleg szavak kíséretében a legutóbbi közgyűlés óta elhalálozott két törvényhatósági bizottsági tagot: Horváth Mihály esztergomi kisgazdát és Túri Béla prelátus-kanonokot. Helyükre a törvényhatósági bizottság Pifkó János esztergomi kisgazdát és Király Miklós komáromi gyógyszerészt hivta be. A közgyűlési tagok élénk helyes lése mellett emlékezett meg az alispán revisnyei Reviczky Elemér járási főszolgabíró 30 éves főszolgabírói jubileumáról és arról, hogy dr. Lepold Antal prel.-kanonokot nemcsak országosan, hanem külföldön is ismert tudományos működése elismeréséül a m. Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. A szokásos beszédet a trianoni szerepelt az alispáni évi jelentés amelyet a közgyűlési meghívóval együtt minden bizottsági tag nyomtatásban megkapott, úgyhogy a nagy tetszést kiváltó, minden részletre kiterjedő alapos jelentés felolvasásától a közgyűlés eltekintett, örömmel értesült a közgyűlés az előző napon megtartott számonkérőszéki ülésről felvett jegyzőkönyvből arról, hogy a vármegye központi és elsőfokú hatóságai az ott beosztott tisztviselőkkel együtt hivatali kötelességüket pontosan és lelkiismeretesen teljesítették. Hódolattal fogadta a közgyűlés a Bibornok Hercegprimás köszönő leiratát a vármegye közönsége és tisztikara részéről nyilvánított újévi jókivánatokért. Elhatározta a közgyűlés, hogy az Esztergom —Dobogókői út kiépítésére 150.000 pengő 10 év alatt törlesztendő 5 %-os transzferkölcsönt vesz igénybe. A m. kir. földmivelésügyi miniszter leiratából arról értesül a közgyűlés, hogy a kisgazdák mezőgazdasági ismereteinek gyarapítása céljaira kérelmezett községi mintagazdaságok felállítására és berendezé békeszerződés elleni tiltakozás tár- í sére a jelenlegi nehéz állampénzgyában ezidén dr. gróf Zichy Ernő ácsi nagybirtokos mondotta a közgyűlés osztatlan és lelkes helyeslése mellett. A beszéddel lapunk más helyén részletesen foglalkozunk. Ezekután rátért a közgyűlés a 34 pontból álló rendes és 8 pontból álló póttárgysorozat letárgyalására. A tárgysorozat 1. pontja alatt ügyi viszonyok között nem lehet előteremteni a szükséges költségvetési fedezetet, a várható eredmények pedig a békebeli tapasztalatok alapján aligha állanak arányban a költségekkel. Ellenben fontosnak és lehetségesnek tartja a miniszter a községi jegyzőknek gazdasági irányú kiképzését és ennek megvalósításaként a belügyminiszBELFÖLD 810.000 látogatója volt a Budapesti Nemzetközi Mintavásárnak. — Magyarország kiegyenlítette Anglia összes régi követeléseit. — Junius 2 án újra helyreáll a főváros önkormányzata. — 81 millió pengő a trianoni nyugdijterhünk. — A kultuszminiszter kijelentette, hogy nem tűri a politizálást az iskolákban. — Újból megpeticionálták gróf Festetics Domonkos mandátumát. — A budapesti filharmonikusok óriási sikert arattak Bécsben. — Gömbös miniszterelnök állapota javul Balatonfüreden. — Visszavonták a nagybaracskai peticiót. — yunius 17 én avatják Gömbös miniszterelnököt a pécsi egyetem díszdoktorává. — Hamis 50 filléreseket gyártottak a csillagbörtön lakói. A béli rabbi újra megtagadta Kenyeres-Kaufmant. — Budavár visszafoglalásának napiát nemzeti ünneppé akarják tenni. — Az idei több nyugdíjazás miatt a Mávnál júliusban több lesz az előléptetés. — 688 métermázsa baromfit exportáltunk május első hetében Angliába. — Nyolcvan esztendős a Központi Kat Legényegylet. — A kapuitálai maharadzsa hosszabb tartózkodásra Budapestre érkezett. — Pozsonyban elkobozták a Népszavát és a Pester Lloydot. — Az angol előkelőségek pisztráng halász versenyt rendeztek Lillafüreden. KÜLFÖLD Katonai kormány alakult Bolíviában. — Savojai kétschillingeseket veretett Ausztria. — Amerikának 10.302 millió dollár aranytartaléka van. — Leszállították az olasz ka matlábat. — Letartóztatták két spanyol ezred tisztikarát a kommunisták. — Japán fegyverrel ülteti Kína trónjára a mandzsu császárt. — Teljes átalakulás előtt áll Franciaország. — Kiutasították az olaszok Abessziniából Jarosseau francia püspököt. — Független köztársaságnak nyilvánította a szovjet Georgiát. — Katasztrofális árvizek pusztítanak Spanyolországban. — Rendet teremtenek és hadizsákmányt gyűjtenek az olaszok Abessziniában. — Angol katonaság megszállta Jeruzsálemet. — Diszkardot kapott Hitler a japán fegyverkovácsoktól. — A francia frank után megingott a hollandi forint és a svájci frank is. — Megkezdték a népszámlálást Abessziniában. — Megvonják a munkanélküli segélyt Angliában azon ifjaktól, akik nem akarnak belépni a hadseregbe. — Az osztrák parasztok feltétlen hűséget fogadtak Schusnig kancellárnak. — Az angol közvélemény tiltakozik Abesszínia meghódításának elismerése ellen. — Sztrájkbal'épett negyvenezer bolgár dohánygyári munkás. — Lipót belga király Angliába repült. —• Beck lengyel külügyminiszter Belgrádba utazott. — A spanyol trónörökös egy amerikai autógyár tisztviselője lett. — Károly király legidősebb leánya, Adelhaid hercegnő Bécsben folytatja tanulmányait