Esztergom és Vidéke, 1936

1936-05-14 / 39.szám

ESTERGIWaYlltK ÖTVENHETEDIK ÉVF. 39. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenkint kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1936. MÁJUS 14 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A kisiparosság sorsa mindenütt a világon válságba jutott, amióta a gép szembekerült magával az emberrel s amióta a nagyüzem csakúgy fel akarja falni a kicsit, akár csak természetben a nagy hal a kis halat. Országos kérdés ez, de egyben városi kérdés is. El sem képzelhető bajok származnának abból, ha a városaink életéből kiesne a kisés kézművesipar hajdanában oly virágzó és társadalmilag, gazdaságilag egyaránt jelentős rétege. Hogy mennyire javitja vagy rontja a kisipar helyzete a városok gazdasági életét, azt eléggé bizonyitja, hogy a kisipari műhelyekben foglalkoztatott mintegy 200 ezer segéderőből csak 50 ezer esik a 10 ezernél kisebb lakosú községekre, igy tehát jogosan szabad a kisipar helyzetét olyannak tekinteni, amely szorosan összefügg városaink boldogulásával és gazdasági gyarapodásával. Ezért szükséges és kivánatos tehát, hogy a mai nehéz gazdasági helyzeten átsegítse a kormányzat a kis- és kézműves ipart. Mindenképen helyeselhető tehát, hogy az iparügyi miniszter több iskolát kíván a tanoncoktól, amidőn odaállítja őket a mestervizsga elé s egyoldalú szaktudás mellett elméleti képzettséget is kíván tőlük. Igy remélhető lesz, hogy a kisipar versenyképes lesz s a kisiparból középipar a kisiparosból középiparos lesz. Nem kell sokat fejtegetni, hogy mit jelentene a magyar kultúrára, irodalomra, képzőművészetekre, zenére, ha új igény és új fogyasztóréteg jelentkeznék az anyagilag erős, szellemileg művelt középiparos réteggel. A statisztika is mutatja az iparosodás folyamatának a je lentőségét. E szerint az utolsó három évtized alatt a mezőgazdasággal foglalkozó őstermelők száma mindössze 8*96 %-kal szaporodott, mig az ipari foglalkozást űzők száma 62 százalékos emelkedést mutat. Mindent el kell tehát követni az iparosság helyzetének javítása érdekében. Elsősorban lehetővé kell tenni hogy a kisipar résztvehessen a közszallitásokban. Minden közmunkánál a helybeli kisipart kell foglalkoztatni, ami által nemcsak egy szociális parancsnak tesznek eleget a hatóságok, hanem egyben azt a magasabb célt is szolgálják, hogy nagymultú — és hisszük, hogy nagyjövőjű — kisiparunkat a jelen nehézségein átsegítsék. 891-en vettek részt a Győr-pannonhalmi kiránduláson Verőfényes tavaszi reggel hosszú sorokban iparkodtak a Győr-pannonhalmi filléres gyors kirándulói a vasútállomás felé. Közben betértek a Szent Anna-templomba szentmisét hallgatni, melyet dr. Hóka Imre vízivárosi plébános mondott. A szentmise után sietve vonult ki a kiránduló csapat az állomásra, hol ekkor már nagyobb tömeg várta elhelyezkedését a vasúti kocsikba, ami a legnagyobb rendben és rövid idő alatt megtörtént, amiért dicséret illeti Reicher Józsefet, a vasútállomás agilis főnökét és Püspöki Aladár vonalfőnököt, akiknek praktikus intézkedései ezt nagyban megkönnyítették. A 18 kocsiból álló vonaton két és fél órás utazás után 10 órakor érkeztek meg a kirándulók Győrbe. Az állomáson már nagy tömeg ievente zenekarral fogadta az esztergomiakat, majd pedig menetté alakulva zenekarral az élen az Országzászlóhoz vonultak, ahol dr. Hóka Imre tüzes szavakban megemlékezett a trianoni békeparancs igazságtalanságairól, egybekapcsolva Győr és Esztergom szentistváni történelmét és hitet tett a magyar feltámadás mellett. A nagyhatású beszédet lelkesen megéljenezte az egybegyűlt közönség és a város koszorújának elhelyezése után Győr közművelődési osztályának világoskék karszalaggal ellátott idegenvezető gárdája vette át a kirándulók vezetését, kik csoportokra alakulva szétmentek, hogy megtekintsék a város szépségeit és nevezetességeit : a Káptalan-dombot, az ősi székesegyházban csodatevő Mftria kegyképet és Szent László ki rály aranyból készült hermáját, a püspökvárat, a bencések és karmeliták njűemlékekkel telített gyönyörű templomait, a régi város zeg- zugos utcáit és barokhangulatú házait, a szépen parkírozott szigetet, az ása tásokat, a kultúrpalotát, a híres városházát, melynek tornyáról gyönyörű kilátás nyílott Győr városára és messze vidékére. A toronyból fél 1 órakor és a kiránduló vonatok hazaindulasakor toronyzenét közvetítettek és a tornyot este kivilágították. A mintegy másfélóráig tartó városnéző séta után fáradtan ültek le a kirándulók a kijelölt vendéglők fehér asztalaihoz, hogy elfogyasszák a kitűnő ízletes és aránylag olcsó ebédet (leves, vegyes sült körettel, két rétes, kenvér a kiszolgálási díjjal együtt 1*50 P) és erőt merítsenek a délutáni pannonhalmi kiránduláshoz. Délután fél 2 órakor vitte tovább a filléres gyors a kirándulókat Győr szentmárton felé, hova megérkezve, gyalogosan tették meg mintegy háromnegyedórás utat úgyszólván kánikulai hőségben Pannonhalmára, mit a szemfüles fagylaltárusitók némileg enyhítettek. A magyar bencésrend főmonostora, mintegy fellegvár, a Bakony egyik 282 méter magas dombján már mesz sziről látható volt. Á vidék koronája Pannonhalma, amely hosszú ablaksoraival, tornyának klasszikus tömörségével messze ragyogó gyöngye a vidéknek. Felfelé menet már messziről szem beötlött a főmonostortól kissé távolabb az ezerévet hirdető emlékmű amint kupolájával magasba emeli a háromméteres átmérőjű szent koro nái. A főmonostor körül erős, tornyos falak gyűrűznek. Amint a főkapun áthaladtunk, szemben találjuk Asztrik apát bronzszobrát, kezéoen a szentkoronával Továbbmenve a főtérre, a hatalmas 49 méteres torony elé értünk, melynek kapu feletti hom lokzata gyönyörű mozaikképpel van díszítve, mely azon helyen volt dom bormű után 1909-ben készült. Belépve a székesegyházba, a történelmi levegőtől megilletődve szem leltük a XIII századi átmeneti stílusú templomot, a csillagboltozatos szentélyt, a XIII. századi alsótemplomot Szent István székével, Szig frid apát XIV. századi gótikus síremlékét, az 1225-böl való tiszta ro mán stílusban épült és vörösmárványból készült gyönyörű kidolgozású oszlopos diszkaput, telve gazdag faragású szőlő- és levéldisszel, meg emberarcokkal, az oromzaton Szent Márton képével, a gótikus keresztfolyosókat, a szép barokfaragású szekrényekkel díszített sekrestyét, a keresztkút fülkéjének renessaince por táléját. A litánia végeztével a főmonostor megszemlélésére indultunk. A szép és tiszta folyosókon menve az ebédlőbe értünk, melynek szépsége lenyűgözött bennünket. A kincstárban láttuk Szent István 1002-ből származó alapító levelét, az 1031-ből való festett díszű, finom bisszusselyem palástot, mely a koronázó palástnak mintájául készült, a gyönyörű miseruhákat- és kegyszereket, egy XVII. századi ébenfa szárnyasoltárt, a gyönyörű ébenfakeresztet elefántcsontfaragású Krisztustesttel, a XVI. századi renessaince ébenfa ereklyetartót zománcos díszítésű aranyszob rokkal. A képtár megtekintése után, mely nemcsak értékben, de problémákban is gazdag, a hires könyvtárba mentünk, hol több százezer könyv van. Itt láttuk I. Ferencnek, a rend viszszaállitójának szobrát is. Eltűnődve a középkori bencés vár évszázados múltján, műemlékein és műkincsein, ismét Győrszentmártonba ereszkedett le a kiránduló csapat, hol a vacsora elköltése és rövid pihenő után az állomásra vonult, hol ki ki saját helyét elfoglalva vasúti kocsiban, vig nótaszóval indultak Győr felé, majd onnan haza, hova fáradtan bár, de egy kellemesen eltöltött nap feletjhetetlen emlékeivel este 11 órakor érkeztek meg. Meg kell emlékeznünk még az esztergomi nőnevelő diákleányainak szép magyaros intézeti ruhájáról, mellyel mindenfelé általános feltűnést keltettek. Elismerésünket kell kifejeznünk itt a nyilvánosság előtt is Bodor Zoltánnak az ügyes rendezésért és azért a figyelmességért, amelyben a kirándulóknak egész nap részük volt. Nemzeti kötelességről Izzóan lelkes beszédben bontotta ki magyarságszeretetét, a nemzet iránti kötelesség gondolatköréből egy tág látókörű, nyitott szemű gyerek-asszony. Szavait szószerint kellene mindenhol, a magyarság minden rétegében, újra és újra megismételni, hogy az abból kiáradó tűz felébressze, felgyújtsa a háború utáni lélek szunnyadását. Kívülről jött és hozta vissza a mai Magyarországba a kint rejtve dédelgetett tüzet és hogy a mai magyarság körében körülnézett, fájó sóhaj szakadt ki lelkéből az itt látott álmos, ellankadt érzéseket tapasztalva. Lángoló hazaszeretetét a művészetek szeretetének szemszögéből, a szellemtörténet nagy állomásainak felsorolásával vetítette hallgatósága elé. Megállapította, hogy a háború utáni lelkekből kiszakadt az élettartalom, leomlott a hajdan erős erkölcsi gát, a nagy szellemi és anyagi erőfeszítést nyomon követte a lelohadt fantáziátlan közöny, letiport mindent az önzés és megváltozott a világszemlélet. A német és olasz ifjúság példáját állítja hallgató ifjúsága elé, kik már gyermeki képességeik erejével a nemzeti kötelesség nagy gondolatát táplálják lelkükben. Bűnbánatot szeretne hirdetni, mert amit itt látott és tapasztalt, a haza iránti kötelesség legteljesebb mulasztásai. Jelen volt egy mozgókép előadáson (Új földes úr), melyet a tapintatlan szerző a Hymnus hangjaival zárt. És a magyarság legszentebb imáját a közönség közönyösen, útra készülődve, ülve hallgatta. Március 15-én, a nagy nemzeti ünnep napján, hosszú sorát látta Budapesten a fel nem lobogózott házaknak. Minden vonalon és viszonylatban úgy érezte, hogy ez a mai magyarság szinte szégyenli magyarságát. De nem veszti reményét, mert bizton hiszi, hogy a nemzeti szellem és erkölcsi felemelkedés mai mély pontjáról felemelkedve, a természetes fellendülés során újból dicsőségesen csillogó lesz. Szent hivatásá< nak érzi, hogy tanítsa a haza és I és nemzet szeretetét. Rámutat, hogy