Esztergom és Vidéke, 1936

1936-01-01 / 1.szám

sülét gyűlésén, aki többek között a következőket mondotta: „A mai ma­gyar ifjúság nincstelenségének egyik legfőbb oka az ifjúság érzéketlen- j sége a takarékossági eszme iránt, mert, ha valaki naponként csak két { pengőt tenne félre, akkor egy év. alatt 720 pengőt gyűjthetne össze." i Tovább nem is idézem, azt hiszem ! ennyi is elég. És sajnos, hallgatták az előadót, mint valami orákulumot és nem jutott eszébe senkinek se megkérdezni azt, hogy hányan tud­nának a mai világban 2 pengőt, mint valami felesleget félretenni. Sajnos, ma legtöbben ezen a szem­üvegen keresztül nézik az ifjúság problémáit, de csak azért, mert még egyszer sem voltak azok között az ácsorgók között, akik a székesfővá­rosi hivatalok előtt állva várják mér­nöki diplomával, jogi doktorátussal zsebükben a „boldogító" felvételt a hólapátolók közé, vagy mert még nem voltak abban az aránylag ked­vező helyzetben, hogy Angyalföldről bejárhatnak gyalog Budapestre a Belvárosba havi 20 pengőért in­struálni. Hólapátolás, instruálás, szellemi szükségmunka a mai groteszk kifi­gurázása a hajdani karriernek, amely azelőtt várta az egyetemi végzett­séggel rendelkezőt. Az, hogy ennyi nyomorúság, eny­nyi szenvedés ellenére is van a ma­gyar fiatalságban érzék a magasabb eszmék iránt, hogy nem törlődött ki szivéből az optimizmus, a tett­vágy, a dolgozniakarás, az csak a magyar nemzet faji tulajdonságai­nak a kiválóságát, magasrahivatott­ságát bizonyítja, amely mint gyöngy ott rejlik, egyenlőre ugyan kagylóba zárva minden magyar szivében. Ez az egyik kiragadott nagy pro­blémája a magyar ifjúságnak, de ennek az egyetlen problémának a megoldása magával hozná a többiét is. Pedig ehhez a megoldáshoz csak egy merész reform volna szükséges, amely reformnak a magvát a jöve­delem egyenletesebb elosztása al­kotná. Csak egy példát legyen sza­bad felemlíteni, hogy hány százalé­kát lehetne elhelyezni az állásta­lan ifjúságnak, ha Magyarországban senkinek sem lehetne havi 10.000 pengőnél nagyobb jövedelme. Egy bepillantás a jövedelmi adókimuta­tásba meggyőzhet bennünket arról, hogy a jelenlegi állástalan diplomá­sok kilencven százalékát lehetne ily módon elhelyezni havi 200 pengős állásokba. Ez a jövedelem pedig már egy aránylag rendes egzisztenciát tesz lehetővé. Hogy pedig ez a megoldás necsak pillanatnyi legyen, meg kellene fon­tolni azt, hogy a Csonkaország élet képességeinek alapja a föld és a rajta élő nép szorosabb kapcsolata, mert a kulturális fölény nagy és fontos dolog, de csak akkor célravezető, hogyha nem lazítja a kapcsolatot, amely a föld és népe között kell, hogy fennálljon. A földkultura az, amely helyes és józan kluturális és gazdasági politika (Pethő Sándor), ez az a keret, amelyhez igazodnia kellene a jövőben a magyar intel­ligencia kiképzésének és ez az, ami a túlméretezést, túltermelést még csirájában lehetetlenné tenné. Sebők Jóasef A hercegprímás karácsonykor nagy beszédet mondott a szervilizmus ellen Nagykarácsony ünnepén az esz­tergomi bazilikában Serédi Juszti­nián dr. biboros-hercegprimás ün­nepi szentmisét pontifikált nagy papi segédlettel. Szentmise után a Szentatya kü­lönleges megbízása és felhatalma­zása alapján pápai áldást osztott, majd a szószékre ment és szent­beszédet mondott. Beszéde elején a régi pogány vi­lágnak a bűn és a rabszolgaság miatti szenvedéseiről és az ószö­vetségi emberiségnek a Megváltó utáni vágyakozásairól szólott a bíboros Főpásztor. Mintha még ma is hallanánk a gonoszság hatalma alatt rabszolgasorsban tengődő emberiség sírását és sóhajtozását a jobb, iga­zabb világ után. Azzal, hogy Jézus Krisztus emberré lett, mi Jézus testvéreivé és isten fiaivá lettünk, mondotta a bíboros Főpásztor. Jézus Krisztus valóban új, jobb világot hozott és felszabadítóként jött. Meg­szabadította az ember lelkét a bűn­től és a kereszténység felszabadí­totta az emberiséget a rabszolgaság alól. — Sajnos azonban, a századok fo­lyamán az emberiség eltávolodott Krisztustól. A pogányok még inkább vágyakoznak Krisztus után, mint a keresztények nagy része, amely a kereszténységet csak üres vallási formának tekinti. így történt azután, hogy a földi életben Krisztus, a nagy Felszabadító nem tudja teljesen ke­resztül vinni terveit az emberek go­noszsága miatt. Ennek folytán újabb rabszolgaságokba sülyed az emberi­ség a Krisztustól való eltávolodás miatt megvalósult a modern rab­szolgaság, a szervilizmus. — Ennek a modern rabszolgaság­nak gorombább fajtája földig alázza és nyomorúságos sorsra kárhoztatja az embert, de a finomabb fajtája is megalázza és egymás rabszolgájává teszi az embereket. A mai kegyet­len viszonyok folytán megalázó rab­szolgaságba jutott a földműves, ipa ros, kereskedő, és a tisztviselők és más alkalmazottak is csak úgy látják biztosítva állásukat, és megélhetésü­ket, ha a szervilizmus jármába hajt­ják fejüket. — Ne értsetek félre, kedves test­véreim — folytatta a biboros-her­cegprimás —, nem arról a köteles tiszteletről és engedelmességről be­szélek, amelynek az összes függő­ben lévőknél meg kell lennie és amellyel a gyermek szüleinek és az alantas feljebbvalójának tartozik, hanem arról a szervilizmusról be­szélek, amelyet általában a hatal­mon lévők megkövetelnek, vagy megtűrnek működési körükben és amelynek következtében a függő viszonyban lévő ember szégyenlete­sen megalázkodik hízeleg és feladja emberi méltóságát. Jellemző, hogy ezek a potentátok rendszerint más erejére, hatalmára és vagyonára tá­maszkodva követelik meg a szégyen­letes szervilizmust és az ilyenek még alkalmazottaik vagy tisztviselőik hű­séges szeretetével dicsekszenek. Csak természetes, hogy ez a tisztelet és szeretet nem őszinte. — Ti magatok láthatjátok az élet­ben, kedves híveim, hogy az ilyen 1 potentátok közbecsülése és tiszt es­\sége csak a hatalmuk végéig tart \ és a hatalom megszűnése után ren­' désen azok fordulnak ellenük, akik eddig a legjobban hízelegtek ne­kik. — Az Isten nem akarja a szolga­ságot, a szolgaságot az emberek gonoszága tartja fenn. Krisztus meg­hozta számunkra a mennyei szabad­ságot és énekeljük az angyalokkal: Dicsőség mennyben az Istennek! A legszebb karácsonyi kívánságunk az legyen — fejezte be beszédét a bíboros Főpásztor —, hogy bár a földön is mielőbb megvalósulhatna az emberek boldogsága és békes­sége a nagy Felszabadító, a betle­hemi Jézus szándékai szerint. Madaras Aurél szentgyörgymezői plébános bűcsűünnepélye Karácsony második ünnepén, de­cember 26 án, búcsúzott Szentgyörgy­mező katolikus népe szeretett plé­bánosától, Madaras Auréltól, akit a bíboros Főpásztor Budapest-Római­fürdő plébánosává nevezett ki. Az Olvasókör nagyterme délelőtt 11 órára zsúfolásig megtelt. Sokan a külső termekbe kiszorultak. Bú­csúzni jöttek lelkipásztoruktól, aki hat és félévi működése alatt annyi alkotással gazdagította Szentgyörgy­mezőt, hogy évtizedekre is elegendő volna. A búcsúzkodás, bizony fáj­dalmas és nehéz volt. De át kellett ezen esnie a hívőknek s a lelki­pásztornak egyaránt Az egyházköz­ség díszközgyűlést tartott ez alka­lomból. Hegedűs Sándor egyházköz­ségi világi elnök nyitotta meg a dísz­közgyűlést, majd egy küldöttség ment a plébánosért, akit meghívtak a dísz­közgyűlésre. Rövid idő múlva meg­jelent a küldöttség élén Madaras Aurél plébános, akit a terembelépé­sekor meleg ovációban részesítettek a jelenlévők. Amint a plébános el­foglalta helyét, szólásra emelkedett Hegedűs Sándor elnök és szép be­szédben vett búcsút az agilis plé­bánostól. Megemlékezett annak hat és félévi áldásos és eredményes működéséről. Munkásságával, tettre­készségével, a lelkiélet emelésével aránylag rövid működése alatt so­káig maradandó emléket hagyott a szentgyörgymezőieknek. Érdemei pe­dig elévülhetetlenek maradnak a hi­vők lelkében. Az ő lelkipásztori ér­deme, hogy a vasárnaponkinti má­sodik szentmisét kérelmezte, ember­emlékezet óta nem volt hét napos missió szentgyörgymezőn, ennek ál­dásaiban is részesítette híveit. A te­metőt értékes drótkerítéssel, díszes kapuval és vízvezetékkel látta el, megalakította az élőrózsafüzér-tár­sulatot, melynek tagjai százon fölül vannak. Megszervezte a temetkezési segélypénztárt, melynek jótékony ha­tását azok dicsérik, akik azt igénybe­vették. Ennek kapcsán eszközölte azon maradandó és szépséges alkotását, mellyel munkásságát megkoronázta : hogy templomunkat oly diszes álla­potba hozta, hogy most a fényben tündöklő templomunk valóban méltó Isten házához. A kongregációi, köri működése, iskolai és az ifjúság lelki vezetésé­ben való fáradhatatlan működése mindmegannyi lelkipásztori szerető gondoskodásának és munkájának szép eredményei és egy-egy szem a szeretet erős láncában, mellyel hí­vei szívébe szinte belelopta magát. Midőn a távozó plébánostól bú­csút vesz, és áldásos működéséért köszönetét fejezi ki az egyházközség nevében, hiszi, hogy híveinek szere­tetéből egy aranyhíd épül, mely Szentgyörgymezőt és Rómaifürdőt összeköti a jövőben s a búcsúzás nem jelent örök elválást a hivők és lelkipásztor között . .. Beszédeket mondottak még Bartus József a Kat. Olvasókör, Brenner Antal dr. főjegyző, a város, Erős István a Közbirtokosság, Nyári Jó­zsef tanitó, a tantestület nevében. Szecsődy Miklósné az élőrózsafüzér társulat részéről köszönt el az ala­pitótól, Molnár Jolán a leánykongre­gáció, Trexler József pedig az ifjú­ság nevében búcsúzott. Kedves és szép üdvözléssel és hálás köszönet­tel búcsúztak az elemi leány- és fiú­iskola növendékei is. A szentgyörgymezői ifjúsági ének­kar Nyári József vezetésével egy szép alkalmi énekkel kedveskedett a távozó lelkipásztornak. Madaras Aurél meghatottan kö­szönte meg híveinek a„ kedves és bensőséges ünneplést. Ő nem bú­csúzik, mert nem szakad el végleg híveitől, akiket szeretett és feledni nem fog. Működésében nagy meg­értésre talált közöttük és sok buzgó munkatársra, akiknek segítségével volt csak képes arra, amit tett. Az imádságban és szeretetben hiszi, hogy naponkint fog találkozni hívői­vel. Beszélt a papi küldetésről és hivatásának fontosságáról. Kérte, hogy emlékét őrizzék meg. Az Üdvö­zítő szavaival köszönt el híveitől: Még egyre kérlek benneteket, hogy szeressétek egymást, mint én sze­retlek titeket. Ezután lassan szétoszlottak a je­lenlévők. Egyenkint búcsútvéve lelki­pásztoruktól. Az utcán könnyes szemű emberek, férfiak és nők bandukol­tak hazafelé a Körből... Madaras Aurél új plébániáját ja­nuár elsején foglalja el. Az új plé­bános kinevezéséig a lelkipásztori teendőket Hóka Imre dr. vízivárosi plébános látja el Szentgyörgymezőn. * * * Este 6 órakor kedves karácsonyfa­ünnepély volt az Olvasókörben. Ked­ves énekszámok s szavalatok voltak műsoron. Ünnepi seszédet mondott Madaras Aurél plébános, Balázs Já­nos pedig egy karácsonyi költemé­nyét szavalta el nagy hatással. Kis óvódások nagy karácsonyfa­ünnepélye Belváros közönsége már szinte elvárja, hogy a társulati óvoda apró növendékei színpadra lépjenek a gimnázium dísztermének színpadján. Várja pedig azért, mert az aprósá­gok már évek óta olyan meglepő előadásban gyönyörködtetik a kö­zönséget, amit szinte nem várna az ember sokkal nagyobb, felnőttebb szereplőktől sem. És amikor ezeket az elismerő sorokat irjuk, nem mu­laszthatjuk el, hogy mind a hall­gatóközönség, mind a szülők hálás köszönetét ne tolmácsoljuk a társu­lati óvoda fáradhatatlan óvónőjének, Gonda Olgának. December 22-én, úgy mint előző években is, a gimnázium díszterme zsúfolásig megtelt érdeklődő közön­séggel, hogy gyönyörködhessék az apróságok karácsonyfa-ünnepségé­ben. Ott láttuk elsősorban dr. Rado­csay Lászlóné főispánnét, dr, Frey Vilmosné alispánnét és vitéz Szivós­Waldvogel Józsefné tábornoknét, a hölgybizottság elnöknőjét számos érdelődő hölgy élén. Felber Gyula Gyula dr. plébános, a társulat igaz­gatójának társaságában megjelentek Brenner Antal dr. városi főjegyző, P. Horváth Péter ferences házfőnök, P. Tóth Móric reálgimnáziumi tanár és sok érdeklődő apa. Ha felnőtt, rutinirozott műkedve­lők 'léptek volna fel a színpadon, nem írhatnánk elismerőbben az egyes szereplőkről, mint ahogyan az igazság és tárgyilagosság szigorú betartásával kell megemlékeznünk a csöppnyi szereplőkről. Jancsó Lacika, a kis boltos, ter­mészetes hűséggel játszotta meg szerepét, de egy vonalnyira sem maradtak mögötte Romváry Magdá­val az élén a tortát sütő kis gazd­asszonyok. „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" c. irredenta dalt cigányzene kíséretében oly pre­cízen és érzéssel énekelte el a kis Zelenyák Jancsika, hogy bámulatba ejtette a hallgatóságot. Itt látszik bebizonyosodva az, hogy az alma nem esik messze fájától örökölte az apja hangját. Egészen méltó

Next

/
Thumbnails
Contents