Esztergom és Vidéke, 1935
1935-02-28 / 17.szám
1985. február 28 3 hódoló Tisztelgés sikere érdekében. A kisegítő táncos hadak ez alkalomra is megérkeznek a fővárosból, jelentették ismer jöttüket a környék szépei, az idő kedvezősége folytán kellemesen fűtött csata étkező szál Iák várják a hódolókat, hólapda ütegek a fagyasztóban raktároztatnak, lesz bárhelyiség, azaz, hogy a bál jellé de hagyjuk ezt, majd meglátja mindenki mi minden lesz még ezenkívül, de egyet mégsem hallgathatunk el s ez a saját betyár zenekar, mely olyan attrakciója lesz a Betyárok murijának, ami ritkítja párját a farsangi annáleszekben. De ritkítja párját maga a mulatság teljességében ÍP, mert rendezői a min den farsangi .hájjal megkent gond űzők és ötletkovácsok az öreg Hollók. Támogassak a Levente Zenekart Többször jelentek meg cikkek e lap hasábjain városunk kitűnő levente zenekaráról, melynek szereplése hivatalos és társadalmi ünnep ségeinken már szinte magától értetődő. Az ifjúságot és városát szerető nemesszivű áldozatra kész polgárok adományaiból tartja fenn magát nagyobbrészt a zenekar, hogy az ifjúság zenei nevelése mellett ünnepi megnyilvánulásainkat szereplésükkel bensőségesebbé tegyék. A zenekar fennmaradása, sikeres működése ne künk esztergomiaknak nem lehet közömbös, mert amily természetes egy ünnepi felvonuláson, egy idegen vendégsereg fogadtatásánál a levente zenekar, épp oly hiányos és hangulatnélküli ily ünnepség a pattogó ütemű zenekar részvétele nélkül. A Levente Egyesület a zenekar hangszeralapja javára március 2án este jel 9 órakor a Magyar Király szálloda nagytermében Esztergomban először hozza színre az n Ördög mátkája" c. szindarabot. Varosunk társadalma, mely minden szépért már annyi áldozatkészséget, mutatott, a leventezenekar támogatásával újra a városszeretet nemes példáját adhatja. Szeretettel kérünk mindenkit, hogy filléreivel támogassa az érdemes zenekart akár a műsoros táncestélyen való megjelenésével, akár a tisztelet jegy megváltásával. önmagunkat becsüljük meg, ha az érdemes ügyünket felkaroljuk. ff A héten a Rochlitz gyógyszertár (Rákóczi tér) tart éjjeli szolgálatot. Farsangi naptár Március 1- én az esztergomi cigányzenészek bálja a Magyar Királyban* 2- án öreg Cserkészek álarcosbálja a Fürdőben. 2- án a Levente Zenekar műsoros táncestélye a Magyar Királyban. 3- án a volt reálisták táncestélye a Fürdő Szállodában. 3- án Kat. Legényegylet farsangzáró jelmezestélye saj^t helyiségében. 4- én Turista és Polgári Egyesület műsoros farsangzáró estélye a Magyar Királyban. Halálozás. Szekcsik Elek gyógy szerész február hó 23-án, 68 ével korában elhunyt. A megboldogult esztergom úri társadalmának rokon-| szenves tagja volt. Hosszú ideig ve zette a Rochlitz-gyógyszertárt. Temetése hétfőn délután volt a belvá rosi temetőkápolnából. Jóbarátai kisérték utolsó útjára. Nyugodjék békében I Miniszteri elismerés A földmivelésügyi miniszter elismerő oklevéllel tüntette ki Kucsera József, az esztergomi székesfőkáptalan dorogi főellenőrét, négyévtizedes hűséges szolgálatáért. Az elismerő oklevelet szép beszéd kíséretében Reviczky Elemér főszolgabíró nyújtotta át a kitüntetettnek. Szentségimádás a Szent Annatemplomban. F. hó 28 án, az u. n. kövércsütörtökön, a hagyományok hoz hiven, szentségimádás lesz a Szent Anna templomban. Szentség kitétel reggel 6 órakor. Ugyanekkor, majd 8, 9, 10 és 11 órakor szentmisék. Délután 5 órakor szentbeszéd és szentségbetétel. Hamza József dr. jubileuma. Hétfőn délelőtt a kórházbizottsági gyűlés keretében ünnepelték Hamza József dr. husíonötéves városi szolgálatát. Ez alkalommal Glatz Gyula poJgármester köszöntötte meleg sza vakkal Hamza Józsefet, aki meghatva köszönte meg az ünneplést. A reáliskola ifjúságának jótékonycélú hangversenye vasárnap március 3 án délután 6 órakor kezdődik a Fürdő Szálloda színháztermében. A hangverseny részletes műsorát, amelyen két szép vegyeskari énekszám, két komoly és két humoros szavalat, egy kedves négykezes zongoraszám meg két pompás vígjáték szerepel, vasárnapi számunkban hozzuk. Meghívók a reáliskolában igényelhetők. Jegyek elővételben Pelczmann László üzletében (Széchenyi-tér 16.) válthatók. A tiszta jövedelmet az intézet diákjó léti céljaira, a Segélykönyvtárra és a Segélyalapra fordítjuk s azért felül fizetéseket köszönettel fogadunk. Az Esztergomi MÁV Nyugdi jasok Koszorú és Gyámolító Egyesülete értesiti tagjait, hogy hivatalos helyisége f. hó 25-től a Belvárosi Kath. Olvasókor. A pénztári befizetések Simor János-utca^ 114. sz. alatt Kanicska József pénztárnoknál eszközölhetők. Ugyanott az új alapszabályok és tagsági igazolványok átvehetők. Az elnökség. Megszűnt helyiiap. Az „Észten gom" c. keresztény politikai és jár-i sadalmi lap február 27-én megjeleni számának vezércikkében bejelentiolvasóinak, hogy a nehéz gazdasági viszonyok arra kényszeritik, hogyt további megjelenését beszüntesse. A beszüntetés bizonytalan időre szól, de ki tudja, javulnak-e a viszonyok s megengedik-e a lap újból való 5 megjelenését. Bizony szomorú dolog, mert az „Esztergom" negyven évig szolgálta a közérdeket és nehéz áldozatok árán tudta magát eddig is fenntartani. Szomorú időket élünk s még szomorúbb az, hogy a vidéki sajtó legerősebben érzi ennek a süf lyát. A közérdeket szolgaija és ennek érdekében — kellő támogatás hiányában — küzdve kell fenntartani magát, de a közönség, akinek érde keiért a sajtó hangját felemeli — közömbös, nem támogatja a sajtót, amely végül is elgyengül. Pedig az erős sajtó a közönség hangja és néma a város újság nélkül ... de süket is ! ? Utolsó kulturest a Belvárosi Körben. Ma, vasárnap, farsangvasárnapra való tekintettel, nem lesz kulturest a Belvárosi Körben. Jövő vasárnap, március 10-én tartja az utolsó kulturestjét a Kör s ekkor ünnepli március idusát, szép műsor keretében. A volt reálisták táncestélye március 3 án, vasárnap este a Fürdő Szálloda összes helyiségeiben nagyszabású társadalmi eseménynek Ígérkezik. A védnökséget közéletünk vezetői vállalták. A csak volt realistákból álló több mint száztagú rendezőbizottság élén a diszelnöki tisztet a legidősebb volt realista, vitéz SZÍVÓS- Waldvogel József ny. tábornok Kapható minden ORION radlófceres&edönél | szet tisztaságát és a tömegizlést is lesülyesztette. Ezen a távlaton szűrődött át Szigeti korának minden tisztasága és adott kóstolót a mult tiszta erkölcseiből, amit a mai színdarabok és filmek nem tudnak felkelteni a lélekben : épített, nevelt és szórakoztatott. Öröm a szívekben és könny fakadt a szemekben. — Délután 3 órakor az iskolák növendékei, este 8 órakor a nagyközönség nézte végig a frontharcos gárda pazar előadását. A megjelent nagyközönség élén ott láttuk főispánunkat s a vármegyei és városi közéletünk kiválóságait, a helyőrség vezetőit, A műsort a frontharcos dalárda énekszá mai nyitották meg Ammer József karnagy kiváló vezetése mellett. Ifj. Székely Imre Gyula diák: Éjféli iázak c. költeményét szavalta el nagy hatást keltve. Majd a szinelőadás következett, kitűnő előadásban. A derék szereplők sokszor kaptak nyíltszíni tapsot. Megéljenezték az ügyes rendezőt, Nyáry Józsefet is. A műsor után tánc következett s kitűnő hangulatban reggel hatig tartott a mulatság- de mulatott is mindenki kivétel nélkül, pedig itt volt a társadalom minden osztálya, mégis . . . nagy volt az összhang, nem hiába : frontharcos bál volt 1 Iglói diákok. ízig-vérig magyar film. Vig és szomorú magyar nóták, kedves diákhangulat és romantikus diákszerelem, Farkas Imre operettjének ez a remek filmváltozata március 1-, 2-, 3- és 4-én a Kulturmozgóban kerül bemutatásra. É-dke szerepében Gervay Maricát ismerjük meg, ki remekül énekel, pazarul játszik s ezzel a filmjével búcsút is mondott a magyar filmnek — mert Amerika szerződtette. Petki Pali szerepét Jávor Pál alakítja, kinek remekül all a nótaskei 'ű diákszerep. Oirobina korcsmárost Kabos Gyulánk alakítja, míg Simák pedellust Gózon Gyula, városunk tia játsza meg s e két komikus kifogyhatatlan mókái feledhetetlenül hatnak. A többi szereplők kivétel nélkül kitűnőek. — „Szökés az Ördögszigetröl" izgalmas kaland az idegenlégióból, Ronald Colmann egyetlen alakításával, és „Gyönyörök asszonya", egy színésznő életének regénye, egy műsorban, szerdán kerül bemutatásra a Kultur Mozgóban. Cigánybál lesz március l-én, pénteken este 8 órai kezdettel a Magyar Királybán. A bál tiszta jövedelme a Bangó család kiskorú gyermekeinek felruházására lesz fordítva. Telefonelőfizetők új névjegyzeke megjelent és Laiszky-nyomdában kapható példányonkint 20 fillér, kemény táblára felhusva 50 filléres árban. Az új névjegyzék kiadását a tetemesen megnövekedett előfizetői létszám megnövekedése tette szükségessé. vállalta. Ügyvezető elnök Eincztnget Ferenc takarékpénztári cégjegző-fő tisztviselő. A tiszteletbeli elnöki tisztei társadalmi és gazdasági eleiünk szá mos kiválósága tölti be. Volt reálisták nemcsak a helybeliek, hanem a kör nyékről és az ország távolabbi részeiből is, nagy számmal j elentették be részvételüket, hogy ezzel is ösz szetartozandóságuknak és volt iskolájuk iránti szeretetüknek és ragaszkodásuknak kifejezést adjanak. Meg hivók, igényelhetők a rendezőség ügyvezető elnökénél vagy a reáliskolában. A reáliskola ifjúságának d. u. hangversenyére váltott jegyek a tánc nWíAia a'&bVJét Rákosi Mátyásért? Rothermere lord lapja, a Daily Mail irja, hogy a szovjet mindenáron ki akarja cserélni az örökrabságra itélt kommunista Rákosi Mátyást és hajlandó érte kiadni egy orosz letartóztatásban élő magyar egyetemi tanárt, Nagy Péter cár egész levelezését és az 1848 as szabadságharcban zsákmányolt magyar zászlókat. I A Salgó-Tarj ini Kőszénbánya Rt. dr. Chorin Ferenc felsőházi tag elnöklete alatt kedden tartott 67 ik rendes évi közgyűlése az 1934. évi zárszámadásokat megállapította és a lefolyt üzletévre részvényenként egy pengő osztalék fizetését határozta el. A szelvény folyó év március 2-ától kezdve kerül beváltásra. A felügyelőbizottságba uj tagul Heinrich Jó zsefet választották meg. A felsőbb rendű asszony. A sex appeal szülőhazája Amerika majdnem évenként kerit egy ujabb női tipust, amelyet az oceánontúli életmód és a divat fejleszt naggyá, érdekessé és amely ezután áramlatszerűén honosodik meg az egész világon. így született meg legújabban a felsőbbrendű asszony tipus a dolgozó kultur asszonyé, aki élet kö rülményeit és főleg szerelmét a maga különleges egyéni ízlése szerint rendezi be. Ezt a különleges cseme gét csütörtökön 5 órától folytatólagos előadás keretében mutatja be a KORZÓ MOZGÓ. Kiegészítésül egy vidám kovboly film, „Hajrá kovboly" kerül a vászonra. Az „Iglői diákok" a magyar diákélet, a magyar nóta legszebb sikere a legújabb magyar filmen! Kis halat nem szabad árusítani. A földmívelésügyi miniszter a folyóvízi halállomány megvédésének árdekében rendeletet intézett a törvényhatóságokhoz, hogy.a jövőbei harminckilenc centiméternél kisebb halakat tilos árusítani. A rendelet ellenőrzését a városokban a rendőr aég a községekben a csendőrség, illetve a községi rendőrség végzi. A frontharcosok mulatsága a legszebb siker jegyében folyt le va sárnap este a Magyar Királyban. A műkedvelő gárda megismételte a Szentgyörgy mezőn előadott „Vén ba kancsos és fia, a huszár" c. há'om felvonásos népszínművet, Szigeti Józsefnek, a kiváló magyar irónak 3zen örökszép darabját. Harminchárom évvel ezelőtt halt meg február lávában a nagy iró, a színmű felíjitása a legszebb .megemlékezés volt az évforduló alkalmából. A darab ígyes jeleneteinél a nézők szemében megcsillant könnyek voltak a élek, a sziv frissen fakadt illatos vi•ágai a nagy iró emléke előtt. Az a ?ár évtized, amely a darab megjeleíésétől napjainkig lepergett a világ ís édes hazánk felett — csak egy >illanat, még annyi sem az idők roíanó forgatagában —, a történelem egnagyobb eseményeit: a mult szájad reformtörekvései s a szabadelvű •áayzatok politikai következményei, , borzalmas világégés vér- és tűzsngere, a forradalmak, s ezek nyo ián támadt világnyomor, bűn és rkölcsi fertő, az irodalom és művé-