Esztergom és Vidéke, 1935
1935-12-15 / 98.szám
EffiTERGOOD ÖTVENHATODIK ÉVF. 98. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. VASÁRNAP, 5935. DECEMBER 15 Előfizetési ár 1 hóra: l pengő 20 filiér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Három minisztertanács egy nap alatt... Lenn Abessziniában javában folynak az előkészületek döntő ütközetre. Az új főparancsnok, Badoglio, akinek tervei, pontos számításai vitték eddig is előre az olasz színeket idegen földek ellenséges talajába, szervezi a csatát, melyen egy nép álmainak megvalósulása múlik. S míg Abessziniában a rövid időre elnémult fegyverek százezrei néznek farkasszemet, Európában új hadiszintér alakul ki. Ennek a hadiszintérnek jelentősége semmivel sem kisebb, mint Abesszínia sivatagos, vagy gazdag területeinek. A kuliszák mögötti harcszintéren diplomáciai háború folyik. A külpolitikában fixált elvek, tételek csak nagy kontúrokban vannak. A detailokban mindig érvényesülnek különböző attitűdök. Az elmúlt hetekben AngliaFranciaország szoros együttműködésétől már európai konfliktus kitörését várták, melyben a kőolaj lett volna az — olaj a tűzre. A ravasz diplomata, Laval ujabb béketervet dolgozott ki Hoarral, melyet az angol kormány csak módosításokkal, többszöri minisztertanácson fogadott el, melyen nem kisebb dolgok forogtak kockán, mint Eden népszövetségi miniszter lemondása, a túlságos engedékenység miatt Olaszország javára, sőt ennél nagyobb, Franciaország Földközi-tengeri támogatásának elvesztése a javaslattól való elzárkózás esetén. Londonban a keddi napon három minisztertanácsot tartottak. Angliában ilyen még nem fordult elő. Vanssittart, a Parisban tartózkodó angol külügyi államtitkár éjjel két órakor verte fel Lavalt, hogy azután telefonon páratlanul izgalmas, drámai tanácskozások kezdődjenek az esetleges béke alapjául szolgáló javaslatok érdekében — London és Paris között. Egy nap alatt három angol minisztertanács a rejtelmes Tana-tó birodalmáért. Ezerkilencszáztizennégyben, az emlékezetes kánikulai napon, a hábo rús ultimátumok idején az angol kormányt nem zavarta a hétvégi vikendjében még a háború kitörése sem. A nyilatkozatokért ostromló újságírók tömegét azzal küldte el a miniszterelnökségi palota portása: vikend van . . . Pedig akkor egy minisztertanács talán más fordulatot adott volna annak, amit ma, mint négyéves világégést könyvelünk el.. . Piles Ldsaló á faros insógmunka-programmja javarészt utcarendezésekbői áll A közelmúlt napokban ismertettük már a város téli nyomorenyhítő akciójának részleteit, tervezetét, az akció segélyforrásait, ezúttal az inségakció keretében megoldásra váró munkálatok programmját ismertetjük. A város inségmunkaprogrammját javarészben a város műszaki hivatala állította egybe, mig egyes pontjai a város gazdasági hivatalának terveit foglalják magukban. Sok régi terv vár megvalósításra e munkák során, de még több marad el a város adófizető polgárai régi óhajainak teljesítéséből. Esztergomban az utóbbi években a nagyobbszabású városrendezési munkálatok legtöbbje az idegenforgalmi szempontok figyelembevételével készült s ez helyes is volt, mert most világszerte ez a divat: mindent a gyermekért, aztán mindent az idegenekért. Városfejlesztés, városszépítés, minden attrakció, ami az idegent vonzza, ebből a szempontból került elbírálás alá. Ismételjük: ez helyes várospolitika volt idáig, bár egyik cikkünkben nemrég iparkodtunk kimutatni, hogy az idegenforgalom nekünk egyelőre még csak kiadás, — de nem baj, örülünk keramitos főutcáinknak, parkosított tereinknek, s örülünk, hogy országos viszonylatban is tudnak rólunk, emlegetnek bennünket, ott látjuk idegenforgalmi propaganda-plakátjainkat az ország összes valamirevaló várótermében, de, — most már id je volna egy kissé körülnéznünk az idegenforgalom útvonalától künntebb eső városrészek utcáin is, s ide is juttatni egy kis városrendezést, egy kis városszépítést. Az idei téli inségmunkaprogramm — megnyugvással látjuk, — már ily irányú gondoskodással lett egybeállítva, amennyiben néhány mellékutca rendezése is benne foglaltatik ebben a tervezetben s bizonyára örömmel veszik annak hirét az érdekelt adófizető utcalakók is. A rendezésre kerülő utcák közül első helyen látjuk besorozva a Bibliöthéka mellett a régi mángorlóépületig levezető Pázmány-utcát, mely igazán rászorul erre a rendezésre. Igaz ugyan, hogy itt is elsősorban idegenforgalmi szempontból történik a rendezés, melyre 1360 pengő van a munkaprogramm költségelőirányzatában felvéve, de legalább egyszer rendbejön ez a nyaktörő utca is. Utána a másik régiségünknek: az Árok-utcának 3000 pengőnyi költséggel leendő kövezése következik, ami a tiszti üdülő útvonalával való kapcsolatban, mint a kisdunaparti ! sétányhoz vezető bekötő út, szintén némi idegenforgalmi látszatot visel, de ennek az utca lakói fognak mégis elsősorban örülni. Harmadik helyen a szentgyörgymezői Árvaház-utcának 3500 P-nyi költséggel előirányzott kövezése következik. Erre jár ugyanis a visegrádi autóbusz, a pneumatik pedig igen drága. De ettől eltekintve, ennek is örülni fognak az Árvaház-utca lakói, lévén ez az utca ősi por és sártengere Szentgyörgymezőnek. Rendezésre kerül 800 P-nyi előirányzattal a Rózsa-utca előtti tér is, a vizivárosi gyógyszertár előtt, ami szintén idejénvaló elgondolás volt. De rendezés alá kerül a Vörösmarty-utca is. Itt van a piac egy része s a rendőrkapitányság épülete ho! szintén sok idegen fordul meg. Utlevéligénylők, nyaralók, átutazók. És kasszafúrók. Ez az utca volt a bokaficamodások utcája, igazán rászorult a rendezésre. Jut azonban a rendezésből a külső perifériáknak is. Tervbe van véve a Malonyai- és Petőfi-utcák rendezése is. Az előbbi a halottak, az utóbbi az élők kedvéért. A Malonyaiutcán át vonul be ugyanis a legtöbb halott az örökéletbe. Legalább az utolsó útjuk legyen békességes. E két utca rendezésére 1300 P-t irányoztak elő. Rendbehozzák végül 1200 P-vel — már amennyire lehet — a NemNem-Soha-útat is. Ez az út a szigeti gőzhajóállomástól a felső sziget felé vezet. Nem reméljük, hogy ebből 1200 P-vel tűrhető utat csinál a mérnöki tudomány. Pedig ez egyike lehetne a város legkellemesebb sétautainak a kék Duna pormentes levegőjű partján. Meg erre van az ingyenes „népstrand" is, amelynek rendezését, kabinokkal való ellátását, vagy legalább is olcsó uszodának itteni létesítését, mi egy negyedszázad óta sürgetjük. De ez a helyes sorrend : először jó utat, aztán majd népfürdőt. Majd egyszer. Vannak aztán egyéb fontos és közmegelégedést keltő más programmpontok is az inségmunka-tervezetben. Igy például: támfal-építés és útépítés a Leitgeb pincénél és vízlevezető a Perc-utcában, továbbá az Etter-pince előtti út rendezése egyenkint 4—4000 P költséggel. Ezek vízmosásos, folyton omló s az utat állandóan szűkítő, homokomlásos helyek. Ezért szorult rendezésre. Ugyanígy rendezésre kerül a Szentjános-kúti út is. Ezt régen nem láttuk, de bizonyára rossz lehet s csak 800 pengőbe fog kerülni. A belvárosi temető kerítését is rendbe fogják hozni 1.540 pengőben előirányzott költséggel. Ez kegyeleti dolog Teljes mértékben fígyelembeveszi HETI ESEMÉNYEK BELFÖLD A belügy minis ater felfüggesztette Szolnok város polgármesterét, egy tanácsost és a főmérnököt, ki közben főbelőtte magát. — A fővár os' ban igazolványt kapnak a hajléktalanok. — Valutanehézségek miatt megszűnt a debreceni békaexport. — Gróf Zichy Gyula kalocsai érsek most ünnepli 30 éves püspöki jubileumát. — 25 kgr, ópiumot akartak csempészni Budapestre. — 20 éve főispán gróf Széchenyi Viktor. — Aa állam 22 milió pengővel tartozik a fővárosnak. — Krisztus keresztjének egy darabját őrzik Szombathelyen. — Másfél müliós pert nyert meg a főváros. — Kilencszáz holdat öntöznek már az újra megeredt Hjrtobágy-folyó vizével. — Az egri érsek jubileumára templomot és rendházat építenek Nyíregyházán. — Pestszentlőrinc újévkor várossá alakul. — Az állam 35 millió pengő jövedelmet vont el eddig Budapesttől. — A hóvihar 2500 telefont rontott el a fővárosban. — Sorosatos betöréseket követett el egy fővárosi rendőr. — Románia nem vesz át magyar árút. — 3124 vad esett a bánkúti udvari vadászaton. — Négyhónapra ítélték a buzsáki főjegyzőt választási visszaélésekért. KÜLFÖLD A cseh Hodzsa-kormány lemondott. — Mandzsukuo császárát viszsza akarjáK hívni a pekingi trónra. — Lemondott az egyiptomi kormány, — Véres antiszemita zavargások vannak Bukarestben. — Bel' grád új rádióállomást kap. — Verekedés és pofozkodás volt a román képviselőházban. — Újra fellángolt a kairói forradalom. — Berlin főpolgármestere lemondott. — Lesuhant a brüsszel—londoni repülőgép : 10 halott. — Uj uniformist és rangjelzést kap az orosz hadsereg. — Háromévi száműzetésre ítéltek egy olasz kereskedőt valutavisszaélések miatt. — London nem fogadta el Ausztria pénzegyezségi ajánlatát. — Schuschnigg osztrái? kancellár Prágába utazik. — Antiszemita zavargások voltak Lengyelországban. — Lengyelországban általános amnesztia készül. — Éjfél a legkésőbbi záróra Olaszországban — Japán nem ismeri el többé Kína függetlenségét. — Rongyosak a cseh birák, új talárt kérnek az államtól. — Vatikán békeközvetitésre készül az abesszin— olasz viszályban. — Megnyílt Londonban az öt tengeri nagyhatalom értekezlete. — Egyiptomban viszszaállitották újra az 1923 as alkotmányt. — Amerika aranykészlete elérte a 9875 millió új rekordmagasságot. — A francia kamara újból bizalmat szavazott 351 szavazattal 219 ellenében a Laval-kormány nak. — Elitéltek Prágában 8 német kémet. — Olaszországban nem lesz az idén karácsonyfa. — A tót autonómiát követelték a cseh országgyűlésen. — Kősáporos diákzavargás volt a bukaresti ügyvédkamarai választáson.