Esztergom és Vidéke, 1935
1935-09-01 / 68.szám
ESnERGOUBfKE ÖTVENHATODIK ÉVF. 68. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u.20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. VASÁRNAP, m5. SZEPTEMBER 1. Előfizetési ár 1 hóra : 1 oengő 20 fillér Csütörtökön 10. vasárnap 16 fii. Mindenkin ek meg kell tennie kötelességét fajával szemben... 1 Kormányzó harkányi beszéde az anyák finnepén Mélyen átérezve ennek a szép ünnepségnek nagy erkölcsi jelentőségét, az egész ország tiszteletét, megbecsülését és háláját kívánom tolmácsolni azoknak a magyar anyáknak, akik hiven és önfeláldozóan megteszik a maguk kötelességét a ma oly nehezen küzdő családdal, a sorsüldözött hazával és a válságoktól megviselt társadalommal szemben. Azoknak a magyar anyáknak, akik tudják, hogy az életnek ma fokozottabb szenvedéseiért is bőven kárpótolják őket az anyai sziv mélységes örömei és különösen azoknak, akik nem tévesztik szem elől, hogy az Isten áldását nem szabad elhárítani maguktól. Szomorúság tölt el, ha arra gondolok, hogy as országban sok helyen és különösen ezen a vidéken egész községekben mintegy járványszerűen pusztít egy erkölcsi betegség. E romboló irányzat hatása alatt vannak, akik azt képzelik, hogy elég, ha egy gyermekük van, az majd tovább folytatja fajtájukat. Elfelejtik, hogy az emberi élet sorsa Isten kezében van s igen szokszor megesik, hogy az egyetlen gyermek elhal s a szülőket öregségükre nem veszi körül a gyermekek és unokák szeretete és gondozása s nem marad egyebük egy puszta fakeresztnél a temetőben, házuk es földjük pedig idegen kézre jut haláluk után, mert nincs, aki nevüket fentartaná és családjukat tovább vinné. Mindenkinek meg kell tennie kötelességét fajával szemben, ha nem akarja, hogy ősei templomának tornyában elnémuljanak a harangok, hogy apáinak házában idegen jövevények üssenek tanyát és hogy a föld, amelyet nemzedékeken át az ő családjának verejtéke öntözött, a jövőben másnak hozza a gyümölcsöt. Az egész társadalom életének alapja a házasság s annak gyümölcse, a gyermek. A család az a sejt, amelyen keresztül a nemzet tovább fejlődik és ha a sejt beteg, a nemzet is elsorvad. Valamikor a magyar nagysága egyenlő volt a ma hatalmas nyugati népekével. A mi nemzetünk azonban itt, a népek országútján, a hatalmi törekvések ütköző pontján, nehéz történelmi feladatot teljesített, testével fedezte az utat, amelyen keresztül kelet hódító vágya a művelt nyugatot pusztulással fenyegette-. Évszázadokon át tizedelték a magyar népet a hősies küzdelmek és fajtánk egyre vérzett. Számban kis nemzetté lettünk. Ha ma mi magunk ritkítjuk sorainkat önzésből, vagy erkölcsellenes, káros irányzatnak hódolva, könnyen támadhat az a veszély, hogy a pusztulásnak kitett helyeken csupán történelmi emlékké válik a magyar név, amelynek pedig fajunk belső értekei, katonai erényei és politikai tehetsége nagy megbecsülést szerzett világszerte. Aki elbukik a küzdelemben, az hős, de aki önmaga itéli pusztulásra saját fajtáját és engedi át másnak ősei örökét, az sem szánalomra, sem megbecsülésre nem tarthat számot. A kormány programjába vette azokat az intézkedéseket amelyek a népesség megfelelő szaporodása érdekében az azt akadályozó káros irányzatok leküzdésére, továbbá a gyermekegészségügy es nevelés fejlesztésere szükségesek és ma megvalósíthatók. Első helyen á!l ezek közt az a törvényjavaslat, amely lehetővé kivánja tenni a kisbirto <-hitbizományok létesítését, hogy a kisbirtokosoknak ne kelljen félniök további gyermekáldás esetén földjük felaprózódásától, viszont a többi gyermek, aki nem örököl földet, még mindig elhelyezkedhetne akár más pályán, amely hajlamainak, vagy tanulmányainak megfelel, akár a közép- és nagybirtok mezőgazdasági üzemében. Mindez azonban egymagában nem elég, szükség van az egész magyar társadalom közreműködésére. Ahol többen kérnek enni otthon, oda könnyebben kerüljön a kenyér es nagyobb darab jusson belőle. Mindenkinek, nemcsak az államnak és a köztestületeknek, hanem a vállalatoknak és a magánoknak is kötelessége, hogy egyenlő alkalmasság esetében annak adjanak munkát és azt alkalmazzák, akinek nagyobb családja van. Ma amikor a családalapítás nehézségei egyre fokozódnak, mindent meg kell tenni a házasságkötések megkönnyítése, továbbá a gyermekágyas anyák megsegítése érdekében és viszont meg kell nehezíteni a válást. Az egész társadalom fordítson minél nagyobb gondot a gyermekek gondozására, a gyermekegészségügy minél intenzivebb fejlesztésére, a nevelés megkönnyítésére,^ tehetséges gyermekek felkarolására, bárhol ringott bölcsőjük, bármily kicsiny kunyhóban, hogy a magyarság tájának fiatal hajtása nemcsak minél dúsabb, de minél életerősebb is legyen. Az egész magyar társadalom lelkiismerete elé kívántam idézni mindezeket a kérdéseket, hogy ezekkel minél szelesebb körökben foglalkozzanak és hogy ezeknek felKarolása és megoldása körül tegye meg mindenki a magáét, azt, ami módjában áll. Mindnyájunk szivében ott él a gondos és önfeláldozó anyai szeretet emieke, az édesanya soha cl nem halványuló képe. Mindenki csak megbecsülést és tiszteletet érezhet a magyar anyák iránt. Elérkezett a végső ideje annak, hogy ezt az érzést tettekre váltsuk. Még egyszer az állampolgárságra való nevelés kérdéséről „Esztergom és Vidéke" a közelmúltban ismertette kivonatosan a legújabb középiskolai tanterv komplexumát. Az olvasóközönség bepillantást nyert az oktatásanyagnak ama újításába, amely az ifjúság állampolgárságra való nevelési kérdését magában foglalja. E princípium megvalósítására vonatkozó metódusát egyik cikkemben kritika tárgyává tettem, fejtegetvén hogy a cél elérésére nem elég az elméleti tudás, hanem szükséges a gyakorlati eszközök alkalmazása. Vájjon mi az oktatási újításnak inditó oka? Általánosan ismert ama jelenség, hogy az államok alkotmányi életében új politikai szellem van kialakulóban. Ez elől a magyar állam sem zárkózhatik el. Megnyitja tehát kormányszerkezetének zsilipjeit az új áramlatnak, ez itassa át első sorban az iskolák tanügyi talaját, sugározzanak belőle ama eszmeáramlatok, amelyek az ifjúságot HETI ESEMÉNYEK BELFÖLD Fertőszentmiklóson új templomot szentelt Breyer István győri megyéspüspök. — Egyhangú lesz a miskolci polgármesterválasztás. — Tífuszjárvány dühöng Debrecenben és környékén. — Nagy részvét mellett temették el Lovas Istvánt, a tragikusvégű szolnoki vitorlázórepülőt. — Wallace Beery repülőgépen elhagyta Magyarországot. — Apja fogta ki kisleánya holttestét a Tiszából. — Leégett a váli műmalom. — Elgázolt egy autót a balatoni gyorsvonat. — Adókegyelmet kér a miniszterelnöktől Hódmezővásárhely vezetősége. — Kilakoltatták a szentesi görögkeleti „önpüspököt". — Sopronban leégett a város faiskolája. — Elfogták a győri komunisták röpiratraktárosát. — Takarékbetétkönyv hamisító bandát lepleztek le Szegeden. — 20 000 pengőt sikkasztottak a győri tisztiorvosi hivatalban. — ítéletidő volt kedden Gyöngyösön és környékén. — Öngyilkos lett Budapesten egy bécsi színigazgató testvéröccse. — Vizsgálatot rendelt el az iparügyi miniszter a debreceni és kecskeméti pékkartel ellen. — Tízévi fegyházra ítéltek egy gyújtogató kőművest. — Pálos kolostor épül Kőszegen. — Félszázalékkal leszállították a kamatlábat. KÜLFÖLD Autószerencsétlenség áldozata lett a belga királyné, a király súlyosan megsebesült, — Megalakult az új jugoszláv kormány. — Menekül az abesszin főváros lakossága. — Elfogták Kínában a tengeri rablók királynőjét. — Földművessztrájk fenyeget Franciaországban. — Félmillió katona vett ré>zt az olasz hadgyakorlatokon. — Tiltakozik az az amerikai kormány % szovjet lazítása ellen. — Indiában súlyos összetűzések voltak a hinduk és mohamedánok között. — Borzalmas vihar pusztított az északamerikai Uj fundlandon. — Lazítással vádolnak 210 autonomista szlovákot a csehek. — Izgalnas államtanács volt szerdán Parisban. — Németország kormányrendelettel száhtotta le az élelmiszerárakat. — Tájfun pusztított Japánban. — Ausztria is nagyszabású hadgyakorlatot rendez. — Megkezdődött a kisantant konferenciája. — Éheztetik a városokat a litván föld nűvesék. — Orvul agyonlőttek egy osztrák földbirtokost. — Tömeges halálos ítéletet .hoztak az albán lázadók ügyében. — Fey osztrák miniszter állapota javul. — Nagyarányú fegyvercsempészet folyik az abesszin határvidéken. — • Kommunista összeesküvést lepleztek le Görögországban. — Mussolini kijelentette, hogy nem akar nézeteltérést Angliával. — Megkezdődött * a bécsi nagy hazaárulási per tárgyalása. — Értekezletet tartottak az északi államok külügyminiszterei. — Indiánfőnökké váfasztották Jack Dempseyt, a volt nehézsúlyú boxvilágbajnokot.