Esztergom és Vidéke, 1935

1935-06-02 / 44.szám

Tanulságok az esztergomi kom­munista időkből Dr. Porabszky Géza volt észter-} gom-belvárosi káplán, jelenleg a cseh megszállt területi Kernend köz­ség plébánosa, az alábbi esztergomi vonatkozású cikket írta a „Jövőnk" című Keresztényszocialista Orszá­gos Szakegyesületek Budapesten megjelenő hivatalos közlönyének f. évi május 4-iki számában: A magyar kommunizmus alatt mint lelkészt egy halálraítélt vörös­katonához hívtak a siralomházba. Valami fegyelmi vétség miatt a vö­rös vésztörvényszék Ítélte őt ha­lálra, hogy minket riogasson a ki­végzés által. A gyónás után az el­itélt megnyugodott és csak azt saj­nálta, hogy „ezek közé" keveredett, pedig gyerek korában ministrált a templomban. Huszonkét éves föld­mives legény volt. Fél óra múlva fejbe lőtték egy másik társával együtt az esztergomi Bottyán-palota árkádjai alatt. Társa horvát szárma­zású tengerész katona volt. Igazi stramm gyerek, aki cigarettázva ment ki a vesztőhelyre, fiz a pesti hóhérköteles Lenin-fiúk előtt utol­jára ezt mondotta: — Tisztelendő Úr! Csak kettő fáj nekem. Az egyik, hogy a mellettem síró öreg édes anyámat életemben sokat megszomorítottam. A másik pedig: jóldekorált altiszt voltam a világháborúban. Bár ott estem volna el! Most pedig agyonlőnek, mint valami veszett kutyát ezek a disz­nók! (Őszinteség az „utolsó szó" jogán!) Más. Ez is a tanácsköztársaság idejében történt, 1919. év május vé­gén. Az esztergomi vármegyeháza udvarára összecsőditették a polgár­ságot, mert az esztergomi „nemzet" követelte, hogy mi lesz a vallással ? A szónok, egyik helyi népbiztos, fog­lalkozására nézve szabósegéd volt. A népet nem igen nyugtatta meg, inkább felbőszítette úgy, hogy riasz­tó lövöldözéssel kellett a nemzetet szétkergetni. A szónoklat bemagolt, elcsépelt frázisokból áilott: Papok nem kellenek! Csak butítják a né­pet. Minek a vallás? Nincs Isten! stb. Másnap kezdődött hajnalban a vörösök betörése Szlovenszkó terü­letére. Párkányból hordták át Esz­tergomba a Duna hídján a sebesült vörös katonákat. Este felé telefonon hívtak a Kolos-kórházba. — Súlyosan sebesült vöröskatona akar gyónni — mondja a főnöknő és nyomatékkal hozzáteszi — az a népbiztos, aki tegnap a megyeház udvarán a vallás ellen szavalt. Bemegyek a sebesült népbiztos külön betegszobájába és gondolom, no egy kicsit kibabrálok vele. — Elvtárs! Nem tudom nincs-e itt tévedésről szó. Nem tévesztet­tem-e el a szobaszámot, mert úgy tudom, hogy ön volt az, aki teg­nap még azt mondta, hogy nincs Isten és a papok nem kellenek! Sápadtan feltápászkodik az ágyon az elvtársam és nyögve ezt mondja: — Tisztelendő Úr! Tegnap én marha voltam és bolondokat beszél­tem. Kezeljen csak úgy, mintha én is rendes hivő volnék. Nincs téve­dés. Én halálom előtt gyónni aka rok. A halál titokzatos kapujában ez is valószínűleg visszagondolt arra az iparos paraszti asszonykára, akit ő „édes anyám"-nak szólított és aki valamikor piciny korában megtaní­totta őt imádkozni... Ezek a nem afféle „kitalált" el­beszélések, vagy „hallottam-olvas­tam"-féle dolgok, hanem — sajnos átélt kommunista tapasztalataim és élményeim kicsiny epizódjai, ame­lyeket részletesen és bő változat­ban, ha Isten segít, könyvalakban szándékozom kiadni. Tehát az Isten képét és a vallás szentségét lehet a marxista tanok gyomorimádó útvesztőiben besároz­ni és befeketíteni, de még a vallás­tól elvadított emberéletében is min­dig lesznek döbbenetes pillanatok, amikor a lefojtott és öntudat alatt élő fiit felragyogja a fényét és új életet követel, mint Oscar Wilde eradingi börtönének rügyetverő aj­tófélfája ... Kenyérre, megélhetésre mindenki­nek szüksége és joga van. A tőke öncélúsága ellen, a kizsákmányolás, bűnös pénzszerzések, álláshalmozá­sok és a társadalmi élet ezernyi igazságtalansága ellen minden tisz­tességes embernek kötelessége har­colni. Ez a krisztusi tan és egyút­tal a keresztényszocializmus lénye­ge is. „Nemcsak kenyérből el azonban az ember." Az éhezőnek mindenek előtt kenyérre van szüksége, mert az éhes gyomor korog, de nem imádkozik! De a megtelt gyomor ahogy nem pótolhatja a vallást, ép­úgy nem pótolhatja és nem vetheti el a nemzeti hovátartozandóságot, a nemzeti érzést, a hazát. A magyarországi kommunizmus bukása után Esztergom vármegye akkori alispánja, Palkovics László csehszlovák csónakon hozta át Pár­kányból a vármegye magyar nem­zeti szinű zászlaját. Kitűzte a vár­megyeház erkélyére és onnan be­szélt a néphez. A hallgatóság java­részt a szenttamási dombról való proletár férfiak és asszonyok, akik már jóllaktak a kenyérjeggyel, az értéktelen fehérpénzzel, bőséges disz­nótök evéssel (abból bő termés volt) és leginkább az elvtársak nyers, tu­datlan goromba népbiztosi diktatú­rájával, — ezek az " egykor „bur­zsuj" gyalázok sirva borultak egy­más nyakába és énekelték az inter­nacionálé helyett a magyar him­nuszt. Ott álltam közöttük és hal­lottam szájukból a felszabadulás el­ső sóhaját: „Hála Istennek, hogy újra vannak urak !"... Ez a felejthetetlen pillanat volt életemben : a kommunizmus gyakor­lati csődje! A proletár itélt a pro­letár uralom ellen! Mikor ezeket leirom, fájdalommal gondolok azokra az esetekre, ame­lyek nálunk hivő kath. falvakban választások előtt lefolynak. Nem tu dorn, hol a hiba : a tudatlanságban-e, a felvilágosítás hiányában-e, vagy a hamis próféták félrevezetésében-e ? vasárnap lévén, választáskor a nép a templomból istentisztelet után in­dul a választási urnák elé és sok „olvasós" nénikének és anyókának az imakönyvében első helyre van már a lista a könyvlapok közt ki­készítve, hogy el ne tévessze, — kommunistapártnak a listája, mert hát, hogy „az a szegények pártja." Arra nem emlékszem, hogy vala­melyik püspök számonkérte volna papjától, hogy parochiáján hol van a kommunistapárt előretörésének az oka: benne a papban, vagya külső körülményekben, de én mint pap­kolléga azt ajánlom, hogy minden pap az officium elvégzése után né­hányszor ismételje meg naponkint ezt a jelenre vonatkozó három szót: „Oroszország, Mexikó és Spanyol­ország 1* Akkor tudatára ébred, hogy dolgozik-e a templomban, vagy ta­lán a templomon kivül is kellene valamit tennie az egyházért és a lelkeknek valóban jövendő boldog­ságáért ?! Mert szomorú kritika az, amit egyik községben egy szókimondó magyar gazdától kaptam a népgyű­lés után: — Buták vagyunk, plébános úr! De nem csoda, mert a papunk nem ér egy hatost! * * * Testvérek! Arra a sorsra vagyunk méitók, amit életünkkel és cseleke­deteinkkel Istentől kiérdemeltünk. Ktiiminttiiimiiflifliaii Áz élet kapujában Az idő feltartózhatatlan szekere ismét egy sereg ifjút vitt be az élet küzdőterére. Egy küzdőtérre, ahol a harc a magyar kultúráért, a magyar jövőért, a magyar élniakarásért folyik. Nem könnyű a harc és kicsi a juta­lom, mert a tanítóság munkáját kellő­képen értékelni csak az tudja, aki megértette azt, hogy a magyar fia­talság az a bimbó, mely ha kifejlő­dik, lehet a legpompásabb rózsa, de lehet haszontalan kóró is. Azok az öreg diákok, akik mögött most utol­jára csapódott be „az intézet rácsos kapuja", itt nőttek fel közöttünk, egy ősi város nagy történelmi múltján és egy kiváló intézet klasszikus hagyo­mányain. Büszke örömmel néztük őket, mert ha el is szakadnak tőlünk, szivükben érzik ők is, mi is, hogy örök kapocs áll fenn közöttünk. Ők ezt a nagy érzést ki is fejezték, mi­kor szónokuk lelkes szavakkal em­lékezett meg Esztergomról, szabad jon most nekünk is megígérni, hogy mi is szerető, aggódó tekintettel ki­sérjük őket az élet útjain s nagyon nagy boldogság lesz számunkra az a tudat, hogy ők a nagy harcot jól harcolják. Számukra az élet nem fog csaló­dást hozni, mert reálisan nézik az életet. Nem a rózsaszín ábránd hiú világában éltek ők itt és bölcs taná rai.k bepillantást engedtek nekik a mindennapi élet valóságába és meg­mutatták nakik a kemény magyar ugart, amelybe már nem egy kemény ekevas tört bele s amelynek munká­lásában nem egy remény tört össze. Össze szorul a szivünk, amikor az életbeindulók számára a munka za­jának szimfóniájából a disszonáns akkordokat is meg kell említenünk. De amint a nagy disszonanciák is csak azért vannak, hogy utánuk a Esztergom szab. kir. megyei város képviselőtestülete f. hó 21-én dél után rendkívüli közgyűlést tartott a városháza nagytermében. A gyűlés viharosnak ígérkezett, a kisgazda felszólalók helytelenítették a város gazdaság-politikáját. A közgyűlés iránt egyébként méraékelt érdeklő­dés nyilvánult meg, a gyűlés kez­detén mindössze tizenhét városi képviselő jelent meg, s ez a szám a gyűlés végéig is csak húszra sza­porodott fel. A közgyűlésen Brenner Antal dr. főjegyző, helyettes polgármester el­nökölt. Napirend előtti felszólalásá­ban bejelentette, hogy a polgármes­ter Huszár Aladár dr. fia temetése miatt maradt távol, azután kegyele­tes szavakkal emlékezett meg a vá­ros tragikus véget ért nagy halott­járól, Mattyasóvszky Kasszián dr. bencés főigazgatóról, érdemeit jegy­zőkönyvi megörökítésre ajánlotta, amit a közgyűlés egyhangúlag vett tudomásul. Erről a határozatáról értesítette a bencésrendet és a fő­apátot. A közgyűlés ezután néma felállással hódolt a kiváló férfi em­lékének. Az ünnepi aktus után került sor a tárgysorozat letárgyalására. Brenner Antal dr. főjegyző beje­lentette, hogy a polgármester a vá­rosházi toronyba, harangjáték cél­harmonia még szebb pompájában fejlődjék ki, úgy talán a Minden­hatónak is az a terve, hogy a szen­vedések, balsorsok közepette a célba­jutás annál örömteljesebb, annál magasztosabb legyen. Mi bizalommal nézzük az ifjú ta­nítók életbelépését, mert biztosak vagyunk abban, hogy felkészültsé gük, hivatásuk, a magyar nép iránt való szeretetük csak százszázalékos sikert hozhat. Isten vezérelje őket az élet útjain I * * # Az elmúlt szombaton este ballag­tak az életbeinduló tanítók. Impo­zánsan, a hagyományoknak megfe­lelően. Este 8 órakor az intézet dísz­termében az intézettől és az ifjúság­tól búcsúzott az ötödév. Regős V. negyedéves szavalta el Mécs László : Vád és védőbeszéd c. költeményét. Az iskolatársak nevében Kutucz K. negyedéves búcsúztatta a távozókat. Utána Lénárt elsőéves Gárdonyi: Kezdő tanítóhoz c. versét szavalta el. Az ötödévesek részéről búcsúzott Rakonczay Antal, utána az énekkar „Nyitva áll a rácsos kapu" diák­nótát énekelte. Ezután megindult a lampionos menet a városon keresztül. Bartal Alajos igazgatónak, Lepold Antal dr. prelátus-kanonok, főtanfelügyelőnek és Raufstein Antal érseki tanácsos­és az internátus rektorának egy-egy énekkel fejezte ki háláját az életbe induló ifjúság. Elbúcsúztak a vízivá­rosi templomtól, ahol Németh Ferenc tanítójelölt mondott búcsúszavakat, a várostól pedig Horváth Elemér búcsúzott a ballagok nevében Vak Bottyán palotája előtt. A városházától visszafelé jövet, a Központi Kávéház előtt Balog Jancsi cigányzenekara eljátszotta a ballá gőknak a „Ballag már a vén diák" búcsúdalt. Mentek tovább, tovább . .. majd Nemesszeghy Istvántól, volt szeretett zenetanáruktól búcsúztak. Ez az osztály az utolsó, akiket még ő tanított. Az intézet előtt a gyönyörű fel­vonulás rendezője, Pántol Márton dr. hittanár néhány lelkesítő gondo­lattal fejezte be a ballagást. A Hymnus eléneklése után oszol­tak szét az ifjak. A ballagást nagy­számú közönség nézte végig. jából harangot rendelt, a költsége­ket társadalmi úton óhajtja össze­gyűjteni. Bejelenti, hogy a fűtőház visszahelyezése és a Budapest— Esztergom közötti vasúti szakasz villamosítása tárgyában tett felter­jesztésre a kereskedelemügyi mi­niszter egyelőre elutasító választ adott, fedezet hiánya miatt. Alkal­mas időben újból felterjesztéssel él a polgármester. Mattyasóvszky Kasszián dr. vá­rosi képviselő helyére Móczik Györ­gyöt hivta be a polgármester. Az ellenőrző és pénzügyi bizott­ságok, valamint a polgármesternek az 1934. évi háztartási számadás elfogadása tárgyában tett javaslatá­hoz Meszes Ferenc bizottsági tag szólt hozzá. Javasolta, hogy a vá­ros mondja fel a bulgárkertészetet és a húsz holdat vesse be lucerná­val, így hasznosabb lesz, mint a mostani állapot. Aztán a belvárosi gazdák állattartási sérelmeit tette szóvá. Nagyobb vita után az előadói ja­vaslatot fogadták el. Zwillinger Ferenc szóvátette hogy a gazdasági szakbizottság nem tart rendszeres gyűléseket, kisebb bizott­ság kinevezését javasolja. A közgyűlés megadta a felment­vényt a kórházi, dr. Fehér Gyula­A városi közgyűlés leszavazta a telekfelajánlást az építendő OTI székház részére

Next

/
Thumbnails
Contents