Esztergom és Vidéke, 1935

1935-05-26 / 42.szám

BZHRG0ODEKE ÖTVENHATODIK ÉVF. 42. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi iap. VASÁRNAP, 1935. MÁJUS 26 Előfizetési ár 1 hóra: l pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Hősök napjára... Mindannyiunk előtt ismeretes tény, hogy a magyar országgyűlés május utolsó vasárnapját — emlék ünnep­nappá avatta. A mindennapi rögös küzdelemmel, verejtékkel átitatott úton álljunk meg egy rövid órára. Kegyelettel rójuk le nagy nyomorú­ságunkban minden mulandó anyagi javak hiányában is — szegénysé­günktől — de becsületes élni aka­rásunktól megnemesitett vas-akarat­tal s áldozatos magyar szívvel a — megemlékezés — mindennél drágább köny-cseppjeit azok előtt, kik min­denüket, a legdrágábbat... életüket adták a megszentelt rögért, az annyi magyar vérrel áztatott rónáért az édes szülőföldért. Testvér! Ha arra visz utad, vedd le a kalapodat... Magyar nő ! fia sétád arra irányul — tekints szere­tettel feléjük... Magyar fiatalság — tanuló sereg! Emeld le föveged, ott a Hősök-terén álló emlékmű előtt... Sok név, sokezer hősi halott neve van bevésve ott — a jól végzett, becsületes magyar munka után ... s szorongva várja a harsona szavát. A nagy síron tuli viszontlátásra! A diadalmas magyar feltámadásra. Huszonegy tavasz pergett le azóta ; ennyiszer zöldültek ki a fák; ennyi­szer szántotta a fényes ekevas — a puha, fehér, meleg — kenyeret termő magyar ugart, hogy virágos föveg­gel, dalos-nótás ajakkal elmentek, s aztán... ott az Emlékoszlopnál a Hősök-szobránál láttuk viszont egy­mást. Ott találkoztunk! Egyszerű, fekete-kendős magyar édesanyákkal, kisirtszemű bánatos fiatal hitvesek­kel, karon ülő, tipegő, járni tanuló csöppségekkel, de ma már ifjúvá, el­adó-lánnyá serdült hadi árvákkal. Együtt imádkozzunk! öltsük fel ünneplő-fekete ruhán­kat e napon, s áldozatos szívvel ve­gyünk részt ugy az Isten-házában, mint az emlékműnél s a temető kert­jeinkben nyugvó hőseinknél... Szál­jon fohászunk érettük, a gyönyörű azuros-kék mennykárpitjai felé a legnagyobb Hadúrhoz. A mindenség igaz Istenéhez! Testvér! Vedd le a föveged ! Meg­érdemlik ! * * * Esztergom szab. kir. megyei vá­ros közönsége is ma, vasárnap rója le kegyeletes háláját a világháború­ban elesett hősei iránt. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes szt. mise lesz a belvárosi kegyúri plé­bánia-templomban. Délelőtt 11 órakor a Hősök-szob­ránál hazafias ünnepség lesz a kö­vetkező műsorral: 1. Hiszekegy. Énekli a Turista Da­lárda. 2. vitéz Veszprémy D.: „Hősök emiékére". Szavalja: Szentmiklóssy György reáliskola VIII. o. t. 3. Ábrányi-Huber: „Őseink em­léke." Énekli a Turista Dalárda. 4. Ünnepi beszéd. Mondja: Szö­veny-LüK Géza reáliskolai tanár. 5. Hősök szobrának megkoszorú­zása. 6. Himnusz. Énekli a Turista Da­lárda. Dr. MATTYASÓVSZKY KASSZIÁN A megilletődésen messze­messze túl a legnagyobb meg­döbbenéssel írjuk le, hogy Maty­tyasóvszky Kasszián halott. Ha az Isten ki nem kutatható aka­rata úgy vitte volna el őt kö­zülünk a természetes elmúlás útján, akkor isíeljajdulna eszünk és szivünk és azt mondaná: Uram, Uram, miért akartad ezt? Miért vitted el Őt, aki a Te tör­vényeid szerint élt, aki Neked nevelte legszebb reményeinket, az ifjúságot, aki egész életén át a jóságnak, a szeretetnek és a szerzetesi életnek volt apos; tola ? Vájjon miért éppen az 0 életét oltottad ki Uram, akinek oly gyönyörű volt a fénye, ál­dásos a melege, akire olyan nagy szüksége volt az ifjúság .százainak és ezreinek, akiket talán senki más nem tudott úgy megérteni, mint Ő és senki sem fog szeretni nálánál job­ban ? De hogy úgy vetted el az életét Uram, hogy orgyilkos emelte reá a kezét, hogy gyilkos fejszecsapás roncsolta szét azt a glóriás főt, amelyben csak nemes gondolat fogant, hogy gyilkos szerszám apasztotta el annak a szívnek vérét, amelynek minden cseppje oly határtala­nul szerette embertársait es elsősorban az ifjúságot... Oh Uram! — bocsásd meg ne­künk, de oly borzasztó nehéz nekünk kimondani, hogy itt is, az ő halálában is, legyen meg a Te akaratod, és mi meg­nyugszunk a Te isteni végzé­sedben ! . . . Mattyasóvszky Kasszián el­ment mi tőlünk, de azért ezer kötelék fűzte hozzánk, és most is visszatért ide aszentgyörgymezői földbe haló poraiban. Örültünk neki, amikor láttuk, hogy ha­talmas alkotó képessége a fő­városban nagy dimenziókhoz jutott és mindig fiatalos erővel dolgozott tanítványaiért. Nem­csak azokért, akik az iskolá­lájába jártak, de különösen a főiskolai ifjúságért. Száz és száz egyetemi hallgatónak nyúj­tott segédkezet és ugyanannyi­nak támogatást, tanácsot, vi­gasztalást, és amikor készvojt, kenyeret és munkahelyet. És mindezt úgy cselekedte, hogy a jobb kéz ne tudja, mit csi­nál a bal. Soha nem keresett jóságért emberi elismerést, sőt azt magától messzire elhárí­totta. Attól az időtől, hogy Esz­tergomból elment, előttünk mindig úgy élt, az ő alakja, mint akinek fejét glória veszi körül. Nem búcsúzott mitőlünk, pedig oly ünnepélyes leiekkel szerettük volna ezt tenni. El­hívta magával az ő cserkész fiatal barátait Szent Endre­szigetére, s mikor csónakokkal odaérkeztek, alázatos szelíd beszédet intézett hozzájuk, az­tán meleg kézszorítás után gya­log elment új munkahelyére. Vájjon ki hitte volna, hogy amidőn kis barátaitól s egy­ben Esztergomtól, elbúcsúzott, oda fog menni, ahol gyilkos kéz ölj meg őt ? Vájjon ki merte volna gondolni, hogy az ő végtelenül nemes lelke a ha­lálban — kezével az eszter­gomi öregcserkészek kis zász­lajával — a legbecstelenebb gazemberrel találkozik ? Ha boldog emlékezetű édes apád koporsójánál megilletődve álltunk, mert benne kidőlt a a magyar kat. életnek közel egy évszázadot élt gyönyörű dísze, vigasztalt az az érzés, hogy a természet rendje köve­telte meg nála az elmúlást. Van halál, ahol tulajdonképen nincs gyásznak helye ! Ott, ahol egy élet lefolyt, elmúlt, kiégett a természetadta utolsó cseppig munkában, szeretetben, isteni félelemben. Ott a sírt körül­állóknak nem könnyezni kell, de dicsérni az Istent, hogy egészen célhoz engedte egy fiát. Hanem amikor a Te sírod­nál állunk kedves Kasszián,, amit megnyitott egy gyilkos baltája, amikor kiterítve látunk Téged, aki nekünk pár nap előtt még beszéltél, „hogy nem a ruha, de cselekedetei mélysége teszik emberré az embert", akkor zokogásba fúl a Miatyánk, amit Erted elimádkozunk. Egy tel­jességében élő hatalmas tölgy dőlt ki Tebenned. Gyönyörű fája hazánknak és a Szent Be­nedek-rendnek, amely valami hihetetlen bőséggel szórta kin­cseit és áUiásait az ifjúságra. Ezer és ezer ifjú és sok ezer szülő összetört lélekkel imára kulcsolja kezét Te érted, sírod­nál, kedves Kasszián ! —/ A rablógyilkos előre megfontolt szándékkal követte el szörnyű tettét utolsó előtti napján itt volt kö­zöttünk, pazarolta ránk gazdag szi­vének szivetsimogató jóságát. Ked­ves volt, közvetlen, csupa szelíd finomság, boldog apa nagy'családja körében. Ki merészelte volna gon­dolni akkor, ami másnap bekövet­kezett. Ki hitte volna, hogy arany szive körül a Halál árnyéka lesel­kedik, órái ilyen kicsi számban van­nak megállapítva..". Ezért volt olyan a város, mint a zsongó méhkas, ezért kapkodták szét az újságokat, ezért lestek a mikrofonban visszadobogó szívvel a rádióhireket, ezért gyűrőd­tek, kimerültek az arcok, ezért kel­nek szárnyra az idegrendszer húr­jain a legkülönbözőbb, hörgésszerű disszonanciák. Talán az ég is ezért szomorú, talán azért permetez néha májusi eső is, hogy a Túlvilág fe­lülmúlja az ittmaradottak fájdalmát, nem az ottani boldogok miatt, ha­nem azokért, akik az ő nemes szi­véhez bújtak oltalomért, s akik tra­gikus halálával a legárvábban ma­radtak balladás sorsuknak égbe­kiáltó keservei között.. . Esztergom gyásza leírhatatlan. A sok-sok fekete zászló, a sok kihul­lott könny, a sok fekete karszalag csak tünő kis szimbóluma annak a mélységes gyásznak, ami a sziveket megremegteti. A középületekre, a magánházakra egymás után kúsztak fel a fekete zászlók, az ünnepélyes gyászszertartáson megjelent az egész város, hisz mindenki szerette, min­denki a legmelegebb hangon nyi­latkozott arról, aki maga volt a meg­testesült Szeretet. Az ember kezé­ben megakad a toll, a fájdalom meg­bénítja az agyat, mért kellett, mért igy kellett elmúlnia annak, aki a keservek oázisa volt ?! Az egyszerű szerzetesi szoba de sokat tudna mesélni! Most azonban néma, megnémult, örök hallgatásba burkolózott, csak a vérnyomokat mutogatják, mint szent, mint a leg­szentebb stigmákat . .. A rendőrség bámulatos gyorsa­sággal megoldotta a rejtélyt, elfogta a lelketlen gyilkost, akinek, vagy akiknek szivében szobát bérelt a legszörnyűbb bűn: a boszúI Miért? Ezt emberileg megindokolni nem le­het. Az állat csak akkor bánt, ha őt is bántják, ilyen szörnyű bűn el­követésére kevés az, hogy: ember a gyilkos. A gyilkos Lesti Andor, 20 éves^ züllésnek induló rendházi belső inas volt, kit Mattyasóvszki többször meg^

Next

/
Thumbnails
Contents