Esztergom és Vidéke, 1935

1935-04-21 / 32.szám

reszteseknek a vallással szemben el­foglalt álláspontjára. Krisztusellenes vagyok és pogány is, — mondotta Ludendorff. — Erre büszke vagyok, mert mit akar az egyház ? Az embert ki akarja emelni nemzetéből azzal, hogy menyorszá got igér neki. Éppen ezért nem le­het népegységről szó ott, ahol krisz­tusi tanokat követnek. Ha az ango­lok meg akarnak maradni Krisztus tanainál, ám tegyék, hatalmuktól azonban akkor meg kell válniok ! A németség ma az a nép amely leg­inkább eltávolodott az egyháztól ós nemzete iránti szeretetből küzd az egyház ellen. Sok őrültséget hallottunk, mióta a keresztény Németországban ez a zavaros, uj eszme, a horogkereszt lett „államvallássá". De ilyen bruta­litással, ilyen vademberi őszinteség gel, az ostobaság ekkora vakmerő­ségével még sohasem szólalt meg az uj pogányság, mint most az öreg Ludendorff kijelentésében. Hogy Ludendorff agya tagadta e meg a szolgálatot vénségére, vagy a többi náci vezér is egészen igy gon­dolkozik-e, nem lehet tudni biztosan. De a náci észjárásra jellemző, hogy legutóbb apácák ellen indítottak el­járást valutakihágás miatt. Ezzel akarták leleplezni azt a hajszát, amit az evangélikus lelkészek ellen foly­tattak ; igy akarják azt mutatni, hogy ők katolikus egyházi személyek ellen is eljárnak. A tücsök és a hangya. Van bennem egy hangya, aki gyűjt, aki takar. És van bennem egy tücsök, aki ciripel, aki dalol, aki mindig pazarolni akar S úsy általában jóbarátok, csak néhanapján perlekednek. De a civódás nem halálos; a hangya megbocsát a szívnek, az agy a nótás, mókás kedvnek­A tücsök ciripel hálából egy-két új verset s szent a béke. S mint két jó szomszéd hűn megosztják a bölcsesség szent éléstárát s a tarka-barka szép meséket. Magasi Artúr IBIBE K Kellemes húsvéti ünnepe­ket kívánunk kedves munka­társainknak előfizetőinknek és h irdetőinknek. A Hercegprímás Rómába uta­zik. Seréái Jusztinián bíboros-her­cegprímás ma, húsvét vasárnapján délután, sürgős ügyben Rómába uta­zik. A Főpásztor a váratlan utazás miatt több, április hóra vállalt funk cióját elhalasztotta, illetve megbíza­tásokkal végezteti el. Esküvő. Galgócz Ilonka és Hor­váth György f. hó 22-én (húsvét hétfőn) déli 12 órakor tartják eskü­vőjüket a Kolos-kórház kápolnájá­ban. Szunyogh Xavér lelkigyakor­latos szentbeszédei. Az idei nagy­hét első három hétköznapján este 7 órakor a bencés gimnázium nagy­termét megtöltötte az esztergomi fér közönség Szunyogh Xavér lelkigya­korlatos szentbeszédeinek meghall­gatására. A kitűnő bencés szónok, aki a kat. liturgikus mozgalom is­mert nevű apostola hazánkban, min den egyes előadásával mélységes ha­tást keltett hallgatóságában, mely­nek soraiban dr. Radocsay László főispán, dr. Frey Vilmos alispán, Glatz Gyula polgármester mellett az esztergomi közhatóságok vezetőinek és tisztviselői karának színe-javát is együtt láttuk. Az előadó első beszé dében a Krisztusba kapcsolódó lelkiélet szépségét és vigasztaló voltát világította meg, amely ké­pessé teszi az embert a nagy bűnöktől való mentességre. Második beszédében rámutatott arra, hogy Krisztus békéje mily jótétemény az az egész világra, mert alapja az Isten és a felebarát szeretete. Har­madik előadása a lelkiismeret meg­tisztításának kérdését tárgyalta az evangéliumnak szellemében. Csü törtökön reggel a Bakács kápolnában volt beszédsorozatának befejezése, amidőn Jézus ama szavait: „Tanul­jatok Tőlem, mert én szelid vagyok és alázatos szívű" kötötte hallgató­ságának szivére búcsúzóul. Szerda esti előadása után Radocsay László dr. főispán mondott meleghangú kö­szönetet Szunyogh Xavérnek a há lás hallgatóság nevében. A résztve­vők legnagyobb részét nagycsütörtö kön a főszékesegyházban tartott isten­tisztelet alkalmával a hercegprímás részesítette szentáldozásban. A Szent Anna-templom új lel­késze. XI. Pius pápa Bayler István ludányi plébánost nevezte ki az esz­tergomi Szent Anna-templomnál meg üresedett javadalmas lelkészi állásra. Az új lelkész 35 éves, tizenkét éve felszentelt pap, hitoktató volt Gután, majd ugyanott káplán és Balassa­gyarmaton, negyedik éve pedig ludá­nyi plébános. Bayler István új java­dalmát május l-ig tartozik elfoglalni. Eljegyzés. Molnár József és Öröm Ilonka jegyesek. (Minden külön ér­tesítés helyett.) Húsvét ünnepe a főszékesegy­házban. Húsvét vasárnapján délelőtt 9 órakor a Bazilikában ünnepélyes szentmisét pontifikál Serédi Juszti­nián dr. biboros-hercegprimás, majd pedig szentbeszédet mond. A szent mise alatt a főszékesegyházi ének­es zenekar Mozart: Koronázási mi­séjét (C-dur) adja elő. A főpásztor érkezésekor Buchner: „Ecce Sacer­dos"-át, a változó részeknél: Gries­bacher : Haec dies, graduale, Victi­mae parchales, sequentia koraliter. Filke: Terra tremuit (offertorium). A szent mise végén, a főpásztori áldás után Pápai himnusz. — Dél­után 3 órakor ünnepi vecsernye. — Húsvéthétfőn a délelőtt 9 órai szent­mise műsora: Griesbacher: Haec dies, graduale. Victimae, sequ. ko raliter. Goller: Angelus Domini (of­fertorium). Gruber-mise c-moll. — Délután 3 órakor ünnepi vecsernye. Szent Gellért kultuszismertető a gimnáziumban. Folyó hó 28-án (vasárnap) d. e. a bencés-mise és prédikáció hallgatása után áldja meg Balogh Albin dr. gimnáziumi igaz­gató az OSztGE által az intézetnek felajánlott domborművet. Mely után 10 órakor kultuszismertető lesz a gimnázium nagytermében, az OSztGE céljairól, mellyel az ifjúság, különö­sen az érettségiző ifjakat akarja tá­mogatni megfelelő állások elnyeré­sében. A belvárosi plébánia-templom ének- és zenekara husvétvasárnap­ján, a délelőtt 9 órai ünnepi nagy­misén P. Griesbacher : „Stella Maris" miséjét (Op. 141.) adja elő Ammer József karnagy vezetésével. Orgonál : Hajnali Kálmán. D. e. féltizekét órai szentmisén 3 szólamú gyermekkar. — Húsvéthétfőn a 9 órai nagymisén gyermekkar énekel. Halálozás, özv. Deutsch Móráé rövid szenvedés után 79 éves kora ban elhunyt. Temetése ma, vasár­nap délután fél 4 órakor lesz. Dr. Décsi Ferenc fogorvos édesanyját gyászolja a Megboldogultban. (Rész­vétlátogatások sz. mellőzését kéri a gyászoló család.) Adakozzunk a belvárosi plé­bánia-templom festésére. A Széchenyi Kaszinó vacsorája. A kaszinó Széchenyi vacsoráját f. hó 27-én este 8 órakor tartja meg. Az ünnepi beszédet dr. Raáocsay László fogja mondani. Életre keltik az esztergomi MOVE sportegyesületet. Eszter­gomnak szép mult után nincs sport­élete. A jól kiépített MOVE szerve­zet már évek óta nem működik. Evezőink, úszóink^ lövészeink, főleg a kiváló sportrepülőink viszik szét Esztergom sportéletének hirét. Pedig valamikor, néhány évvel ezelőtt is, nem igy állt az esztergomi sportügy. Értesülésünk szerint most átszerve­zik az egyesületet, hogy nemzetne velő hivatásának újból eleget tehes­sen. Az egyesület élére dr. Horváth György rendőrfőtanácsos áll, a mun­kában pedig résztvesz minden esz­tergomi sportszerető ember. .A jövő heti közgyűlésen, amely iránt igen nagy az érdeklődés, megyénk, vá­rosuk vezetői, a sportot szerető em­berek döntenek Esztergom jövő sportéletéről. Tánccal egybekötött családi es­tély a Kat. Legényegyletben. Az Esztergomi Kat, Legényegylet f. hó 22 én húsvéthétfőn este 8 órai kez­dettel éjfélután 2 óráig pártoló és rendes tagjai részére tánccal egybe­kötött családi estélyt rendez, melyen egy jónevű cigányzenekar muzsikál. Délután 2 órakor tekepályanyitó lesz. Francia kirándulók városunk­ban. Csütörtökön a Pesti Hirlap autóbuszán huszonhat francia érke­zett városunkba. Megtekintették az ásatásokat, a bazilikát, kincstárt, keresztény múzeumot és a stran­dot. Nagy elismeréssel nyilatkoztak Esztergomról. A Tenisz-egyesület felhívja tagjait és bérlőit, hogy tekintettel a javuló időre valamint arra, hogy az ünnepek után a saskerti pályákat megnyitják, időbeosztás elkészithe­tése végett mielőbb is szíveskedjenek jelentkezni az egyesületi intézőnél: dr. Katona Gábornál. Beosztás a je­lentkezés sorrendjében történik. Tag­díj mindössze évi 25 pengő, mely havonként 15 illetve 16, egyenként 1 órás játékra ad jogot. Pályák havi bérletre és esetenkénti játékra is és bárkinek rendelkezésére állanak. „Ezermester" aviatikai és isme­retterjesztő képes folyóirat áprilisi kettős száma ismét eleven tartalom­mal, ízléses kiállításban jelent meg. Tartalmából kiemeljük a következő cikkeket: Gáz, Új sebességi autó­világrekord, Repülősport — nemzet­védelem. A navigálásról, Mont Everest átrepülése stb., stb., továbbá az ál­landó rovatokat, melyek mind köz­hasznú s gyakorlati tudást fejlesztő kincsestárai a modern kor tudni­vágyó emberének. A gazdag és ni vós tartalmat a pompás illusztrációk egészítik ki. örömmel lapozgathat benne mindenki, aki a sportot ked­veli. Foto-, rádió, autó, mechanika, technika, fizika, kémia stb. mind ta­lálnak benne helyet. A lap a buda pesti „Élet"-nyomda fejlett techniká­ját dicséri. A kettős szám ára csak 50 fillér. Kapható a Buzárovits-könyv­kereskedésben. Korzó Mozgó április 20, 21, 22 és 23-án mutatja be a legújabb és leg vidámabb magyar filmet „Köszönöm, hogy elgázolt" cimű zenés vigjáték filmjét. Közönség kedvenceivel Tu­ray Ida, Erdélyi Mici, Jávor Pál, Pa­ger Antal, Kabos Gyuia, Salamon Béla, Pethes Sándor és Gárdonyi Lajos nevettetik meg állandóan a közönséget. A film csupa humor, zene, ének, tánc a kacagás legreme­kebb mesterműve. Azonkívül lesz egy kulturfilm a spanyolországi szé pékről és kiegészítésül Magyar Híradó. Öt világrész viszhangzik a di­csérettől, mellyel az Aspirin-tabletták­nak adóznak. A 33 év óta mindig ismétlődő eredmények igazolják, hogy 4 x 6 Va 8 felvételes 26° Sch P 1*28 6x6 6 , . „ P 1-28 5 x 7 Va 8 „ „ „ P 1*28 6 Vax 11 8 „ „ , P 1*60 PAKKFILMEK: 4 i/a x 6 cm., 6x9 cm., 9x12 cm. méretekben IZSÁK festéküzletben Széchenyi-tér 21. Telefon 92. az Aspirin-tabletták a leghatásosabb szer mindennemű hűlés, járvány, reuma, csúz, zsába, azonkívül fej­és fogfájás ellen, anélkül, hogy a szívre karos hatással volnának. Könnyen elképzelhető, hogy ilyen kitűnő szer állandó utánzásnak van kitéve. Ügyeljen azért az eredeti cso­magolásra, a „Bayerkereszt"-tel, mert hamisítványok gyakran hatástalanok, sőt sokszor károsak. Talált kulcs-csomó van a rend­őrség birtokában. Igazolt tulajdonosa átveheti. Szaporodnak a besurranó tol­va jlások. Mindgyakrabban adunk hírt a besurranó tolvajok garázdálko­dásairól. Hoi kacsát, hol füstölthúst, fehérneműt, pénzt, ébresztőórát visz­nek el ezek nem válogatós tolvajok, de mindig érzékeny kárt okoznak és „emléktárgy" nélkül sehonnan sem távoznak. A héten Pirchala Imre rajztanár padlásáról vittek el egy bőr-böröndöt fehérneművel, de sok ideje lehetett a tettesnek, mert a la­kásba is belátogatott s pár darab ér­tékes dolgot ellopott. Ki volt a tolvaj, nem tudják, mikor jött, merre ment, azt sem. Ajtók nyitva. Ezekre jó lesz vigyázni és zárva tartani 1 Kü­lönösen, ha a szomszédba megyünk — csak egy percre, meg egy kis friss . . . hirecskét hallani, vagy új­ságolni. Baleset. Sturcz Tamás 27 éves bányász, leányvári lakosnak, munka közben kőszilánk esett a balszemébe. Beszállították a Kolosba. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyeló m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó iroáája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter mészetű ügyekben nyomoz, okmányo­kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. MEGNYÍLT XJXA IOSZE Naponta elsőrendű Mól jazz hangversenyez!!!

Next

/
Thumbnails
Contents