Esztergom és Vidéke, 1935
1935-04-14 / 30.szám
n. háztartási cikkek árusitására berendezett üzleteket is) reggel hét órától délután egy óráig nyitva tarthatók. Megbízás. A m. kir belügyminiszter Esztergom és Komárom egyelőre egyesitett vármegyék törvényhatósága területének rendszeres köz egészségügyi felügyeletével dr. Sajó Lajos m. kir. kerületi közegészségügyi főfelügyelőt bizta meg. Új plébánosok a fővárosban. A budapest-terézvárosi és a tabáni megüresedett plébánia javadalmakat csütörtökön délelőtt töltötte be a főváros kegyúri bizottsága. Terézváros új plébánosa Hévey Gyula pápai kamarás, érseki helynökségi titkár, Tabán új plébánosa pedig Title Gyula a koronázó templom segédlelkésze lett, akik hivatalukat rövidesen elfoglalják. Kemenes Illés előadása a rádióban. Dr. Kemenes Illés budapestvidéki és a székesfehérvári tankerület kir. főigazgatója ma, vasárnap d. u. fél 5 órakor „Mit kivan a magyar jövő a magyar gyermektől" cimen előadást tart, melyre felhivjuk a szülők figyelmét. Turista hir. A MTE központja dr. Csúry Jenő vezetésével, ma vasárnap a reggel 8*55 perckor érkező vonattal Észtergomba rándul az ásatások megtekintésére. Felkérjük tag jainkat, hogy a fogadásnál és kalauzolásnál minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Az Osztály elnöksége. Adományok. Tokod község a Jugoszláviából kiüldözőttek részére 100 P-őt és Horthy Miklósné segélyakciója részére 300 P-t adományozott. Választmányi ülés. A KomáromEsztergom Vármegyei Tűzoltó Szövetség választmánya folyó hó 26 án délelőtt 10 órakor Esztergomban a szövetség hivatalos helyiségében (Deák Ferenc utca) ülést tart. Ne felejtsen el az ünnepekre zöldszilváni bort rendelni ÁMONTÓL. Áramszünet. A Hungária Villamossági Rt. értesiti a n. é. közönséget, hogy f. hó 14-én, ma, vasárnap reggel 7—8 óráig halaszthatatan hálózati munkák miatt áramszünetet tart, az egész város tarületén. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. igazgatósága április hó 10-én tartott ülésében megállapította az 1934-i üzletév mérlegét, amely a szokásos leírások után 3,298.483'13 .pengő (1933-ban 3,268.430*32 pengő) tiszta nyereséggel zárul. Az igazgatóság április 27-ére hivja egybe a rendes évi közgyűlést, amelynek indítványozni fogja, hogy az 1934. üzletévre — tartalékok és alapok dotálása után — részvényenként (mint az előző évben) tiz pengő osztalék állapittassék meg. Lopás. Ányistik Lajos kovácsmester műhelye előtt, az utcán álló szekerekről, ismeretlen tettes különféle szekérrészeket leszerelt s ello pott. Kár eddig 100 pengő. Nyomozás folyik. A Magyar Nemzeti Szocialista Párt esztergomi szervezetének hiva talos órái: Rendes tagolt részére: minden csütörtökön este 7—10 ig és vasárnap d e. 10—12-ig. Ijjúsági tagok részére: minden szombaton este 7—9 ig. Női tagok részére: minden pénteken este 7—9-ig. Varga kerületvezető. Kellemesen töltheti el estéit, gond nélkül összeállított jó szórakozást szerez egy jó rádiókészülék, mert a rádióban még igen sok ki nem használt szórakozási lehetőség rejlik. Az Orion 733l-es sávszűrős 3+1 csöves rádióval családja körében minden fáradság nélkül kényelmesen élvezheti és válogathat a közép és hoszu hullámokon dolgozó összes európai adóállomások szórakoztató műsorában. Bármelyik Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja. A belvárosi plébánia-templom énekkarának nagyheti műsora. Virágvasárnap a barkaszentelés alatt gregorián koralis. Ammer: „Cum audisset", „Ingrediente" (vegyeska'r). Passió. Mise alatt népének. Nagyszer áa : D. u. 6 órakor Lamentatio. Siessen vásárolni Űregcserkész sorsjegyet, mert csak korlátolt számban árusítják a Cserkészboltban. Sütéshez dió, mák, mazsola és vaj legolcsóbban Ámonnál. Belügyminiszteri rendelet a magyar filmek védelmére. A belügyminiszter a magyar nyelven készült filmek bemutatásának és a műkedvelői előadások engedélyezésének összhangba hozatala érdekében rendeletet adott ki. A rendelet kiemeli, hogy a műkedvelői előadások és a műsorral egybekötött táncmulatságok a vidéken a nemzeti kultúra terjesztésében a magyar filmgyártás közvetítőit, a mozgóképüzemeket s azokfenmaradását veszélyeztetik. Ennélfogva szükséges, hogy a két közérdekű ténykedés összhangba kerüljön, s ezért a rendelet utasítja az illetékes hatóságokat, hogy a műkedvelői előadások, valamint a műsoros esték megtartására az engedélyt lehetőleg ne adják meg olyan napokra, ame lyeken a helyben működő mozgó fényképüzem magyar nyelven színre kerülő filmet mutat be. A „Homeros" vakok 80 tagú énekkarának hangversenye a Legényegyletben. A kormányzó díjas és aranyérmes „Homeros" énekkar Schnitzt Gusztáv igazgató és karnagy vezetésével az elmúlt napokban a Zeneakadémián tartott magas színvonalú és nagysikerű hangversenye után május 5-én d. u. két nagyszabású hangversenyt fog tartani a Legényegylet dísztermében, egyet az ifjúság és egyet a felnőt tek részéré. Az ifjúság részére 20 fillér, a felnőttek részére 1'20 P, 80 és 50 filléres belépődijak mellett. Jegyek már jövő héten kaphatók: Buzárovits, Kemény, Scheiber és Tatarek üzletében. Levél a szerkesztőhöz. „Hálával eltelve vettük tudomásul Esztergom idegenforgalmi és szépészeti bizottságának ülésén előterjesztett és városunk javát célzó intézkedéseinek javaslatait. A társadalom minden rétege epedve várja azoknak áldást hozó gyümölcseit Különösen reménykeltő ama nyilvánított szándék, amely az ideérkező vendég hosszabb időre való tartózkodási lehetőségét célozza. Nagyrészt ez öntene egy kis életelixirt a kereskedelmi és ipari élet elernyedt vérkeringésébe. Engedjék meg azonban, igen t. bizottsági tag urak, hogy még egy kis szépség hibára felhívjam az Önök b. figyelmét. A házak udvarai éjjel elbírhatatlan sötétek. Rettenetes benyomást gyakorol ez különösen a fővárosi emberre. Miért nem éghetne legalább egy kis petróleumlámpa, már testi épségünk védelme szempontjából is? Ily intézkedés nem okoz a háziuraknak nagy költséget. Aztán a legtöbb kapun nincsen házi csengő. Isten mentsen, ha elhagyom a kapukulcsomat, künn lődöreghetek egész éjjel az utcán. Veszély esetén, hogy érintkezik velem a hatósági közeg ? Nem állok vele kontaktusban. Igaz, nincsen mindenütt házmester, de ily rendkívüli esetben erős csengetés folytán akadna a házban valaki, aki kaput nyitna ? Vagy tévedek e téren is ? Sz. S." Pálmavirágzás Esztergomban. Ritka_és szép esemény a pálma virágzása a mi klímánk alatt. Észter gombán, sőt messze vidéken is bizonyára sokan vannak, akik még nem láttak pálmát .virágos díszében. A Szent István-gőzfürdő előcsarnokában látható egy ilyen virágzó pálma, amely Kerschbaummayer Károly gyógyszerész tulajdona. A fürdő vezetősége az érdeklődőknek szívesen megengedi a ritka látványosság megtekintését, melyre olvasóink figyelmét felhivjuk. Korzó Mozgó szombaton 7 és 9 vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor mutatja be J. Cooper világhírű regényéből készült izgalmas filmjét az „Utolsó Mohikán". Ez az a regény, amit minden ember olvasott és olvas, tehát most mindenki kivan csian várja, hogy egyszer vásznon megelevenedve viszontláthassa, eddig csak a fantáziában élt alakokat. A műsor kiegészítését egy Magyar Híradó képezi. Nagy húsvéti sonkavásár ÁMONNÁL. Mama igy szól a diák fiához: Mit kérsz a nyuszitói ? — Fiú- és leánydiák egyként igy válaszol: „Csak Öregcserkész sorsjegyet 1" Óriási kiterjedésű napfoltot fedeztek fel. A berlini csillagászati intézet tudósai óriási kiterjedésű nap foltot fedeztek fal, amelynek felülete a földfelületnek közel tízszerese. A csillagászok, amint észrevették az újonnan keletkező napfoltot, több órán át figyelték. A napfolt a napgolyó nyugati szélén lépett fel, ahol fantasztikusan szakadozott vonalak jelzik a keletkezését. Hozzávetőleges becslések szerint az uj napfolt hossza 60—70.000 kilométer, vagyis körülbelül másfélszerese a földgömb kerületének. A berlini lapok szenzációs feltálalásban közlik * a csillagászati intézet megfigyeléseit és utalnak arra, hogy az uj napfoltok keletkezésének mindig messzemenő kozmikus kiha tásai vannak a földgolyóra. Százesztendeje mult, hogy a világ megismerte Lönnrot Illés gyűjtéséből a finnek hatalmas népeposzát, a Kalevalát. Bán Aladár, a finn irodalom kiváló ismerője szép cikkben ismerteti a finn alkotószellem e csodálatos termékét az É'et legújabb számában. A lap gazdag tartalmábó kiemeljük még Csitáry Béláné uti-1 rajzát és Csaba Margit cikkét. Novellát Mézes János és Tartally Ilona, verset Sík Sándor tollából közöl lap. Georg Rendi és Nagy Méda nagysikerű regényén kivül gazdag könyv , színházi-, művészeti- és filmszemle egészítik ki a katolikus családok kedvelt szépirodalmi lapjának legújabb számát. Mutatványt készséggel küld a kiadóhivatal. Budapest, VIII Szentkirályi-u 28. Egyes szám ára 28 fillér. H8WMHfl>MltllllllHHIH Hogy kenyere ízletes legyen Törökszentmiklósi lisztet vegyen. Főraktár: Vörös József cégnél. uti»t»tfeflii>M»tttininiii Meg kell e fizetni a hátralékos előfizetési dijat ? Egy konkrét esetben a bíróság a következő ítéletet hozta: Abban az esetben, ha valaki valamely lapot nem kivan tovább járatni, folytatólagosan az előfizetési összeget nem fizeti meg, de szándé kát kifejezetten nem hozza kellő időben — az előfizetése lejáratától három nap alatt — a illető lap tudomására és a lapot tovább is elfogadja és nem küldi vissza, fizetési kötelezettsége továbbra is fennáll. Ebben az esetben a lap lemondásáig ugy kell tekinteni, mintha a lapkiadó az előfizetési össszeget hitelezte volna. Ennélfogva a hátralékos előfizetési dij' megfizetendő. A munka szines karneválját ünnepli Budapest májusban. Az ipar és kereskedelem szépségei vonulnak fel hosszú soroan a Budapest Nemzetközi Vásáron. A középkori céhrendszer módjára mindenki *remekmiveit" állítja ki, mindenki a legszebb áruját tárja fel a nagyközönség kritikus szeme előtt. A reklám és az üzlettechnika szédületes arányai a Vásáron tűnnek fel leginkább és itt rengeteg tanulság szűrődik le a tanulnivágyó üzletember számára. Erről számol be a Reklámélet legújabb, vásárelőtti száma. A cikkek anyagából egy kis ízelítő : A vásár lélektana, a vásár idegenforgalmi jelentősége, stb. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V. Bálványutca 12. Hiimtmiiiiiiiiiiiiiiuii Csak a Pfaff varrógép jár 30—40 évig csendesen javítás nélkül. — Egyedárusitó: SCHEN&ENGEL A. Esztergom nnniiHiiiiiiimniiiiii Készül az új fémjelzési törvényjavaslat. Az aranyművesek és ékszereszek évek óta sürgetik az új fémjelzési törvényt. A pénzügymisztérium most hosszú előkészítő munka után elkészítette a törvénytervezetét és véleményezés végett megküldte az összes szakmai testületeknek. Az új törvény alkalmazkodik a környező államok fémjelzési előírásához és felveszi mindazokat az újításokat is, amelyek a technikai fejiődés folytán fémjelzési szempontból az idők folyamán felvételre szűk-* ségessé váltak. Szakmai körökben nagy érdeklődéssel várják az új törvényt, mert remélik, hogy megkönynyiti és előbbre viszi az ékszerész munkáját. Telefonelőfizetők új névjegyzéke megjelent és Laiszky-nyomdában kapható példányonkint 20 fillér, kemény táblára felhúzva 50 filléres árban. Az új névjegyzék kiadását a tetemesen megnövekedett előfizetői létszám megnövekedése tette szükségessé. Munkások, tisztviselők, háztartási alkalmazottak! A saját érdekeiteket csak akkor szolgáljátok helyesen, ha az Országos Társadalombiztosító Intézet 1935. évi április hó 14-én (vasárnap) és 15-én (hétfőn) az önkormányzati választásainál a szavazólapon a Nemzeti Blokk 1. számú lajstromára szavaztok, vagyis a szavazáskor mindenki az kockába tegye a keresztet! Jelöltek A győzelemhez szükséges azonban, hogy mindenki leszavazzon. Hazafias üdvözlettel A NEMZETI BLOKK választási bizottsága,