Esztergom és Vidéke, 1934
1934-12-16 / 98.szám
BRUTSY GY. DÍSZMŰÁRU CÉG végkiárúsitásából fennmaradt A gyer mekjátékok y ajándéktárgyak a karácsony alkalmával rendkívül olcsó árakon kerülnek eladásra DEÁK FERENC-U. 22 Kulturest Szenttamáson. A II. kulturelőadása a Szenttamás Vízivárosi Kat. Olvasó Körnek ismét a legszebb siker jegyében folyt le. A kör nagyterme zsúfolásig megtelt közönséggel. Sokan jöttek Szentgyörgymezőről és a Belvárosból is. A gazdag és jó műsor meg is érdemelte a meleg érdeklődést. A tanítóképző növendékei által előadott szép egyházi ének volt a bekezdője a műsornak. Az est kimagasló részét azonban Szkalka Lajos tanitóképzőintézeti c. tanár gyönyörűen felépített előadása képezte „A boldogság útjá"-ról, mely mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Tetszéssel fogadta és sok tapssal honorálta a képzősök kedves énekszámát. A műsor szórakoztató számai közül kimagaslik Szenderszky József, Rakonczay Antal és Siess János V. éves képzősök által előadott trialog, mely lyel ugyancsak megnevettették a közönséget. Előadásukért sok tapsot kaptak. De a kör műkedvelő gárdája is ugyancsak kitett magáért a „Csodadoktor inasa" c. bohózat ügyes előadásával, melyben Vilsitz Juliska, Vilsitz Ilonka, Sebák Klárika, Sebák Lajos, Janicsek Mihály és Kuti János ügyes játékukért a közönség hálás tapsait méltán kiérdemelték. — Ma, vasárnap, este félhétkor lesz a kör III. ádventi kulturestje. Négy és fél százalékkal felemelték a vasutasok részesedési jutalékát. A MÁV igazgatóságához hétfőn érkezett meg a kereskedelmi miniszter rendelkezése a vasutasok részesedési jutalékának kiutalásáról. A miniszter leirata szerint a részesedés arányszámát a multévivel szem ben némileg felemelték. Tavaly egyegy pont után 1 pengő 47 fillér részesedési pénzt utalványoztak, az idén pontszámonként 1 pengő 54 fillér lesz az évvégi jutalek. Az emel kedés mintegy négy és fél százalékot tesz ki. A multévinél ennyivel kapnának többet A vasutasok azon ban egyöntetű elhatározással felajánlották ezt a különbözeti összeget a szerbek által kiüldözött magyarok számára. Az önként felajánlott részleteket a kifizető pénztárak gyűjtik össze és azok küldik el a menekültek fölsegélyezésére. Baleset. Odor Mihály 22 éves töltéstavai földmiveslegény a dorogi országúton biciklijéről leesett. Súlyos fejsérüléssel szállították Esztergomba, a Kolos-kórházba. Genf és a rádió. Ha eddig még sohasem lett volna alkalom arra, az elmúlt hetek allatt valóban mindenki meggyőződhetett a rádió fontos szerepéről. A várakozás feszült izgalmait élte át a társadalom minden rétege és a nyomasztó légkört első nek mindig rádió enyhítette gyors és közvetlen tudósításaival. Mindazok akik a rádiót eddig egyszerű szórakoztató eszköznek tekintették, az elmúlt események után ma már más szemmel nézik annak szerepét. Nyilvánvalóan fontos és szükséges, hogy minden háznál legyen egy jó rádiókészülék. Akinek eddig nem volt rádiója vagy a meglevő régi (a mai típusokhoz képest elavult), használja fel az alkalmat és karácsonyra vásároljon egy jó rádiót. Minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja az Orion rádiókészülékek sorozatát, mely mindenki részére megfelelő választékot nyújt. „Sasfészek" Ludvig Ganghofer híres regényének csodaszép filmváltozata, regényes, izgalmas történet a tiroli Alpokból, Budapesttel egyidőben szombaton és vasárnap kerül műsorra a Kultur Mozgóban. A film minden jelenete egy egy élmény a nézőnek mert olyan isteni tájakon játszódik le, amilyenhez hasonlót rit kán láthatunk, ezenkívül egy vada szat izgalmait is bemutatja a film, melyet szinte a természetimádok, vadászok és turistáknak rendeztek. „Sasfészek" a természeti szépségei mellett ép olyan édes, aranyos, mint egy nagyon jó Marlitt-regény. Magyar hangos hiradó egészíti ki. A postás csenget és a család ámulva veszi át az ajándékokat. Egyik csomagban ott van egy gyönyörű kézimunka újság, a Tündérujjak friss száma. Csupa szép kép, hasznos szöveg. Egy másik csomagban gyönyörű tüllfüggöny, 150x260 cm. levegős, rácsos, finom holmi. Kockák, virágok rajta (részben már el is van kezdve a kézimunka). Ebben a csomagban van azonkívül egy kis csomag MEZ gyöngyfonal a függöny motívumainak kihimzéséhez. S mindez ajándék. A család kémlelődve néz a meglepetés szerzőjére : a kedves családfőre. Egyszerre hányféle öröm ! Olvasnivalók, kézimunka, szórakozás karácsonyig és végül egy gyönyörű függöny a legszebb a szoba ablakán. Mindezt pedig egyetlen mozdulattal szerezte meg: előfizetett a Tündérujjak egész évfolyamára P 14 40-nel. Ehhez jár a nagyszerű ajándékcsomag Kérjen ingyenes mu tatványszámot ! (Budapest, Szervitatér 3. sz.) Csónaklopás. A Duna párkányi oldaláról egy drb hétméter hosszú, 1.30 m széles, szürkére festett, 18 as számmal ellátott kikötött csónakot ellopott egy eddig ismeretlen tettes. A nyomozás folyamatban. Pongyola és pizsama flanell szép választékban Keménynél. Szerszámlopás. Petz Testvérek gépgyárából ismeretlen tettes 100 P értékű szerszámot ellopott. Nyomozás folyik. Bekenték az ablakokat mészszel Lucanapkor. Éretlen suhanctempó a lucanapi meszelés, sok bo szúságot és igen sokszor kárt is okoz. Az idei Luca-napon Szentgyörgymezőn a Vár , Hunyadi-, Barkóczy Ferenc-, Palkovics Károly-, Andrássy-, Báthory Schultz Bódogés. Árvaház utcában több aklakot és kerítést kentek be mésszel. A rendőrség azonban már nyomon van. Példás büntetést az ilyen éretlen cselekedetek elkövetőire. Külön minisztériumot állított fel minden nagyobb európai állam a propaganda céljaira. Ők tudják miért: még a politika sem nélkülözheti az egészséges reklám erejét, ön sem 1... Hogy mennyiben eszköze a reklám a prosperitásnak, erre tanit meg a REKLÁMÉLET, melynek most megjelent uj száma minden üzlet számára alkalmas karácsonyi reklámtippek, karácsonyi kirakatok sorát hozza. Szerkeszti : Balogh Sándor Előfizetési ára. 300 oldalas ajándékkönyvvel együtt egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, V. Bálvány utca 12. MEGFIZETHETETLEN ái ÄMIT NTÚIT D • tanít szórakoztat tanácsot ad, tájékoztat újságot pótol felüdít és mégis könnyen megszerezheti, ha pengőért^dió^res^ HUNGÁRIA BL T. Villamos Boltjában Kossuth L -n 2. 2 + 1 csöves beépített hangszóróval EOT I O Gyümölcsfák és szőlővesszők kaphatók a legnemesebb fajtákból Ölveezky Ferenc gyümölcs- és szőlő-telepén. Beteg mentes faiskola. Olcsó árak. Felvilágosítást ad Illés Sándor Széchenyi-tér 21. Kiadó 2 utcai szoba, konyhás lakás Sz. Anna-utca 19. Érettségizett fiatalemb er (egyelőre próbaidőre díjtalanul) alkal mazást kaphat a vármegyei számvevőségnél. (Vármegyei bérpalota.) Meghivó Az Esztergom-Szentgyörgymezői volt Urbéti Közbirtokosság 1934. évi január hó 13 án, azaz vasárnap d. e. 9 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Szentgyörgymezői Kat. Olvasókör nagytér nében. melyre a t. közbirtokossági tagokat tisztelettel meghívjuk és pontos időbeni szives megjelenüsüket kérjük. Esztergom. 1934. december 9. Erős István s. k. közbirt. elnök. Tárgy: 1. Elnöki megnyitó. 2. Két tag kijelölése a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésébe z. 3. Pénztárnok jelentése az 1924. évi bevételek és kiadásokról. 4. Számvizsgálók jelentése és javaslata, a pénztárnok részére a fel mentvény megadása iránt. 5. 1935. évi költségirányzatok bemutatása és jóváhagyása. 6. E r dei adó megállapítása. 7. Legelőadó és fedeztetési dijak megállapítása. 8. Közgyűlés előtt 24 órával az elnökséghez beadóit esetlsges indítványok. 9. Elnöki zárszó. ÜZLETÁTHELYEZÉS. Fényképész műtermemet Jókai utca 1. alól SZT. LÖRINCUTCA 6. ALÁ helyeztem át. Műtermem modern felszerelésével állok a közönség rendelkezésére 111 Amalőr munkák a legrövidebb időn belül készülnek. Kiváló tisztelettel SZIKLAY FÉNYKÉPÉSZ Porszivógép kölcsön használatra jutányosán bérelhető. Cim a kiadóban NAGY KARÁCSONYI VÁSÁR! 1 kg staniolos szaloncukor P 1*88 1 kg. tea keksz 1 20 1 kg. dióból 3*20 3 — 10 dkg. kakaó 0'24 1 1. tearum 60° 3'60 (-h üvegbeté) mm K. fűszerüzlete, aákóczi-tér 2 Kossuth L.-u. 35 Legszebb és legolcsóbb karácsonyi ajándéka VIRÁG mely HOLOP MIHÁLY kertészetéből, vagy Kossuth Lajos-utca 2. sz. alatti lerakatából szerezhető be. Telefon: 105.